Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-01 / 127. szám
\ Tisztelt Szerkesztőség! Egy több mint 400 lakásos lakótelep lakói nevében kérünk segítséget. Lakótelepünkön volt egy kis élelmiszer- bolt, s ezt május 2-án betegség miatt bezárták. Nekünk a bolt nagyon hiányzik. Nem mintha a kiszolgálás . és az áruválaszték kifogástalan lett volna, de legalább a kenyeret és a tejet, ha időben érkeztünk, meg tudtuk venni. Igaz, előfordult, hogy riégy zsemléből egy-kettő szárazabb volt, vagy másnapos kenyeret adtak. De legalább valami volt. Most már több mint három hete semmi! A másik utcában van ugyan egy kis bolt, de az nem tudja ellátni a nagy környéket. Ha valaki több árut akar vásárolni, be kell mennie a városba a vásárcsarnokba vagy a Sió Áruházba. Ez főleg a kisgyerekes anyáknak okoz nagy gondot. Legtöbbüknek nincs kire hagyni a kicsit, ha pedig magukkal viszik, akkor hogyan cipeljék még a szatyrokat is... Ez most, az üdülési szezon kezdete előtt is gond, ha pedig megindul a forgalom, akkör szinte lehetetlen lesz. Nem tudunk órákat sorban állni gyerekekkel. Nem értjük, hogy az illetékesek miért nem gondoskodnak a bolt rendes személyzetéről? Az ősszel helyettesített egy házaspár hat hétig, akkor kapható volt minden áru. A Kaposkernek talán nem érdeke a forgalom? Nekik nem lenne jobb inkább dicséretet hallani, mint sok-sok panaszt? Mert nem hisszük, hogy hozzájuk nem jutott el ennyi ember elégedetlensége. Ezért kérjük az illetékeseket a mielőbbi intézkedésre. Tisztelettel: Szitás Istvánná és 142 aláírás Siófok, Koch Róbert úti lakótelep Szikrák a múzeumban Apa és lánya közös kiállítása Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 127. szám 1987. június 1., hétfő Gyermeknap a Tungsramban Gazda« műsort állított össze a gyermeknapra a Tungsram Rt Kaposvári Elektronikai Gyárának szakszervezeti bizottsága a gyári dolgozók gyermekeinek. Játszóház, pónilovaglás, videofilm-vetítés, aszfaltrajzverseny szerepelt ebben többek között. S minden kisgyermek ajándékot kapott. Több amatőr művészeti csoport is fellépett: volt kungfu, gyermektársastánc, dzsesszbalett-bemutató, és nagy sikert aratott a Fonómunkás Gyermekszínpad humoros előadása HÚSZÉVES ÓVODA Bensőséges ünnepélyen emlékeztek meg a Honvéd utcai óvoda dolgozói és nebulói az óvoda fennállásának 20. évfordulójáról. Egész napos vidám műsort rendeztek. Az óvónők bábjátékokkal szórakoztatták a gyerekeket, előadták Jancsi és Juliska történetét. A műsort vidám vetélkedő követte. A SZELENCE HŰSORA „Beszélni nehézből“ Marcali várossá nyilvánításának 10. évfordulója alkalmából nyílt meg Szikra János és Szikra Zsuzsa festőművészek kiállítása. A művész 25 évig alkotott Marcaliban, Zsuzsa lánya is itt született és tette meg első lépéseit édesapja nyomdokain. A két művész most kiállított képei tükrözik e vidék szeretetét. A fiatal Szikra János a főiskola elvégzése után, 1950-ben került Marcaliba. A háborús sérüléseiből épphogy felépült település légköre, utcái, kis házai ihlették az első marcali képek festésére. Akkor készült Útépítés című festménye. Egy másik képen a Baglas szálló látható, s Marcali téli arculatát örökíti meg. A kiállításon láthatjuk a művész hangulatos balatoni tájképeit, csendéleteit. A tó színes világát, örök és és percenkénti változásait festette meg. A Vihar előtt és után az élő természet színeit tárja elénk — a művész lelkiállapotát is tükrözve. Virágcsendéleteinek színei azt érzékeltetik, hogy a képen élő virágokat, kertet, A siketek és hallássérültek iskoláinak hagyományos országos összetett sportversenyére kiírt kupát tavaly véglegesen elnyerték a soproniak. így az idei versenyek előtt néhány héttel még úgy látszott, ez alkalommal csak díj nélkül mérik össze tudásukat az érintett intézmények legjobb sakkozói, asztaliteniszezői, atlétái. Ezt megtudva döntött úgy a megyei rendőr-főkapitányság konyhai dolgozóiból álló Hávirági Hátával együtt varázsolt elénk a kiállítóteremben. Szikra Zsuzsa képein megcsodálhatjuk fiatalos, bársonyos ecsetkezelését. Különösen tetszett önarcképe. A kiállítás ünnepi megnyitójában dr. Ress Zoltán, a város tanácselnöke köszöntötte a művészt, a jóbarátot, s ismertette életútját, művészi és kulturális tevékenységét, a Marcaliért érző és élő művészember munkáját. A többi között a következőiket mondta: — Az 1972. évi marcali gyűjteményes kiállítás óta hosszú idő telt el, de azt kívánjuk, kedves Szikra János,' hogy még sokáig alkoss, és gya- rapítsd szép megyénk ihlette gyönyörű képeid számát. S reméljük, hogy hosszú szünet után köztük újból találhatók lesznek marcali témájúak is. A dunántúli tájat, a Balatont, a virágokat, a kertet szerető és munkáért élő festőművészek képeit ismerheti meg a tárlatlátogató közönség. A kiállítás július 15- ig tekinthető meg a Lengyel József Helytörténeti Múzeum képtárában. . . mán Kató háromszoros aranykoszorús szocialista brigádja, hogy kupát alapít a legeredményesebb intézmény számára, és segít az atlétikai versenyszámok kaposvári rendezésében is. — Három éve patronáljuk a siketek kaposvári általános iskolájának állami gondozott tanulóit — mondta Tapol- czai József konyhavezető, a brigád tagja. — Feleségem az intézet nevelője, s ide jár Szolgáltatások Somogybán Tűnőben vannak a szolgáltatás fehér foltjai, sőt több szakmában már élénk verseny is kialakult. Mégi»: ha elromlik a porszívó, ha kitörött az ablaküveg vagy ha az ismert autószerelő csak hetek múlva tud „betáblázni”, gyakran gondban vagyunk, hová is forduljunk. Ebben segít a megyei tanács ipari osztálya áltál ösz- szeállított, s a Mahir Megyei Igazgatósága által most kiadott tájékoztató füzet. Az 50 ezer példányban megjelent kiadvány a megyeszékhely mellett 46 somogyi település szolgáltatóit sorolja föl, eligazítást adva a felvevőhelyekről és nyitva tartási időkről is. versenye 11 éves fiam is, aki az idén már hatodszor nyert országos tanulmányi versenyt. Mégsem én kezdeményeztem a patronálást, hanem a brigád 11 tagja látta úgy, hogy az itteni állami gondozottaknak van a legnagyobb szükségük a segítségünkre. A különféle rendezvények szervezésétől, a közös hasznos hulladék gyűjtéséig sokféle módon igyekeztünk támogatni őket, s mikor arról hallottunk, hogy a siketek szövetségének gondot okoz az új kupa alapítása, mi készítettük el a serleget és az érmeket. A már lezajlott sakk-, asztalitenisz- és közlekedés- biztonsági versenyek után a kaposvári Vasas-pályán szombaton zajlott le az atlétikai. Az ország kilenc intézményének több mint száz siket és hallássérült tanulója mérte össze erejét, ügyességét. A Hámán Kató brigád által alapított vándorkupát végül a siketek egri általános iskolája nyerte eL A legeredményesebb leány versenyző a budapesti Pintér Zsuzsa, a fiúk közül a legjobb az egri Takács Csaba lett. A kaposváriak a sport- szerűségi díjat nyerték el. Boglárlellén a két általános iskola szülői munkaközösségei, az üzemek szocialista brigádjai és a KISZ-es fiatalok ajándékokkal köszöntötték a gyermekeket, a leilei szabadtéri színpadon már csütörtökön Paff, a bűvös sárkány dalait énekelték a gyerekek. A bogiári óvodásokat állatkertnéző kirándulásra vitték. A bogiári városrészen szombaton az általános iskolában tartották a hagyományos kisdobos- és úttörőavatást. Az úttörőcsapatnak ekkor adta át a KISZ KB vörös selyemzászlaját Miha- lics Veronika, a megyei KISZ-bizottság első titkára. A bogiári iskolába 740 gyerek jár. A magas kitüntetéssel a gyermekközösségek és az úttörővezetés többévi eredményes munkáját jutalmazták. Az öt kiváló kisdobos és hat kiváló úttörő kitüntetés méllett a kiváló közösség kitüntető címet kapta mind a három nyolcadik osztály a „beszélni nehézből" és a megyei bajnokságot nyert leány kézilabdacsapat. A BB-üdítők és édességek gazdag választékának elfogyasztása után délután Tamás úrfi csínytevéseit játszották el a 6/c osztályosok. A „Szelence” gyermektánc- csoport műsora és gyermek- diszkó zárta a szombati napot. Vasárnap a Magellan Klub évadnyitóján vitorlás- parádét néztek meg a gyerekek. < % 100 rubel prémium Egy belorusz kolhoz minden nemdohányzó dolgozójának évi 100 rubelt fizet. Bár a prémium tekintélyes összeg, de két-három éven belül megtérül azáltal, hogy csökken a betegek száma, s a kalhoztagok azt az időt is munkára fordítják, amelyet most dohányzással töltenek el. Tarka sorok Éjjel A zár- és lakatboltba éjjel fél kettőkor megy be egy férfi: — Kérek egy wert- heimkulcsot. — Nincsen. — Kérek egy lakatot. — Nincsen. — Kérek egy tolózárat. — Nincsen. — Akkor mi a frásznak' tartanak nyitva éjnek évadján? — Nem tudjuk bezárni az ajtót. ígéret — Jövőre egészen biztosan kapsz egy Oscart — ígéri a filmrendező a nemrég felfedezett színésznőnek. — És ha lány lesz? Kritika — Mit írt a vendég a panaszkönyvbe? — kérdezi a főszakács a pincért. — Egy árva szót sem, csak beragasztotta a bécsi szeletet. A hét vicce — Főúr, lesz szíves egy kávét hozni. — Hány- cukorral kéri uram? — Ha jó a fekete, akkor eggyel szóiktam inni. — Igenis kérem, néggyel hozom. Autó — Hallottam, új autót vásároltatok — mondja irigyen a barátnője új- gazdagnénak. — Hát igen — válaszolja könnyedén újgaz- dagné. — Nemrég bementem egy autószalonba, ment sürgősen telefonálnom kellett. És tudod, kényelmetlen úgy kimenni az üzletből, hogy az ember semmit se vásároljon. Nadrág Ismerős vevő tér be a konfekcióboltba. — Hogy van megelégedve a nadrággal,’ amit a múltkor vett nálunk? — kérdezi az eladó. — Nagyon jó a nadrág, csak egy baja van; ha felveszem, mindig nyitva kell hagynom a legfelső gombot. — Miért? — Hogy kilássak. Könyv — Hát az önök üzletében egyetlen olyan könyv sem akad, amelyben nincs sem szex, sem erőszak, sem gyilkosság? — Van, uram. A telefonkönyv. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János w Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-4)608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Brigád adta a kupát Kaposváron zárult a siketek országos