Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-02 / 128. szám

AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 128. szám Ara: 1,80 Ft 1987. június 2., kedd Egyeztető tárgyalás A gazdálkodás és édestestvérek A hagyományoknak megfelelően tegnap tar­tották meg évi egyeztető tárgyalásukat a megye és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal vezetői és munkatársai. Dr. Ábrahám Kál­mán államtitkár, a hivatal — és a BIB — elnöke, dr. Gyenesei István megyei tanácselnök, dr. Fe­nyő István, a megyei pártbizottság osztályvezető­je és Rosta Sándor, a BIB főtitkára ült a tár­gyalóasztalnál. Dr. Tarján Lászlóné környezetvé­delmi titkár adott számot Somogy helyzetéről. a környezetvédelem Az előadó elmondta, hagy Kaposvár és a Balaton ki­vételével megyénk környe­zeti állapotában számotte­vőbb romlás nem követke­zett be. A mezőgazdasági eredetű környezetszennye­zés felszámolásában jelen­tős eredményt értünk eL A termőföld és a vízkészletek megóvásában azonban lassú az előrehaladás. A köztisz­taság javult ugyan, de még számos olyan nehézséget kell megoldanunk, amely hátrányosan befolyásolja a lakosság közérzetét. A ter­mőföld minőségének védel­mében, a Balaton-parti er­dőtelepítés ügyében, a kis települések egészséves ivó­vízzel való ellátásában ösz­tönző eredmények születtek. A Balaton térségében jelen­tősen nőtt a szennyvíztisz­tító kapacitás; a csatorná­zás tervszerűen folyik. Ipa­ri üzemeink közül a hús­kombinát és a cukorgyár környezetvédelmi beruházá­sai voltak a legszámotte­vőbbek. Szó volt a még kedvező­nek mondható levegőminő­ségről. a te'eoü’ésl környe­zet védelméről, a hulladék- gazdálkodásról, a zaj- és rezgésvédelemről, s a puszta tények felsorolásából is ki­tetszett: bár elégedettségre nincs ők, a környezetvéde­lem szervezett megyénkben, de a határozottság és az előrelátó gondolkodás, a la­kosság közreműködése to­vábbra is nélkülözhetetlen. A megye vezetői nem rej­tették véka alá legsürge­tőbb gondjainkat s azt sem titkolták, hogy ezek megol­dásához OKTH-.támogatásra is számítanak. Csakhogy amilyen könnyedén nyíltak az idén az ég csatornái, olyan nehezen nyílnak a bankszámlák. S még nehe­zebb a helyzet, ha bizonyos kapkodás is hozzájárul a feszültségekhez. 1984-ben egy átmeneti tárolót tervez­tettek a veszélyes hulladé­kok elhelyezésére Gálosfán. 64 millió forintba került volna, s a vállalatok egy része társult megépítésére. Amikor Baranyában egy közös tároló építése merült fel, Gálosfán idegenforgal­mi . központot létesítettek. Csakhogy a szomszédban meggondolták magukat, de már Gálosfán sem lehet el­helyezni a veszélyes hulla­dékot. Űjaibb hely, tervezé­si költség kellene, csak­hogy ... Nehézségeket okoz — és vitát is kavart — a balaton- máriai áfész betonüzemének kitelepítése az üdülőkörzet­ből. Az elképzelést nem vették le napirendről, de csaknem bizonyos, hogy a 124 millió forint nem áll össze az ötéves .terv ide­jén. A három magaspart (Földvár, Zamárdi, Fonyód) állandó veszélyhelyzetet te­remt, s a ráfordított 10 mil­lió forint'csak „tűzoltómun­kát” tett lehetővé. A meg­oldás sürgető! Tavaly és az idén is fölmerült a Sefag kaposvári bútorgyárának helyzete, a megoldás szük­ségességéről ezúttal sem volt vita... Még jó néhány konkrét ügy és megoldásuk nehézsége hangzott el — egyetértéssel bizonyítva, hogy a két szerv együttmű­ködése felhőtlen. Dr. Ábrahám Kálmán — miután értékelte a fejlődést — további széles körű mun­ka kibontakoztatására, tu­dati változásra hívta föl a figyelmet. Minit mondta: nem a védekezés a járható út (pénzzel, eszközzel sem bírjuk!), hanem a megelő­zés. Tudomásul kell venni, hogy a gazdálkodás és a környezetvédelem édestest­vérek. Valamennyi .termelé­si erőforrásunkat kincsként kell kezelni. Űj megközelí­tésben. — az anyagiakért való küzdelem egyoldalúsá­ga helyett — egyre inkább az etikus ember típusa, az élet minőségére törekvés kell, hogy utat kapjon a gondolathoz, a cselekvéshez, hiszen életfeltételeinkről: tiszta levegőről, vízről, kör­nyezetünkről van szó ... Végezetül kifejezésre jut­tatta: nem feltétlenül azt kell büntetni, aki zajártal­mat idéz elő vagy szennye­zi a környezetet, hanem azt, aki a környezeti felté­telek hiányában engedélyt adott vagy ad egy-egy üzem, gazdaság vagy gyár műkö­déséhez. VSZ—NATO találkozó .Bécsiben hétfőn újabb ta­lálkozót tartottak annak a konzultációnak a keretében, amelyet az európai fegyve­res erők és hagyományos fegyverzet leszerelésével kapcsolatos tervezett érte­kezletről folytat a Varsói Szerződés és a NATO. Hétfőn a szocialista or­szágok képviselői a VSZ- tagállamok Politikai Tanács­kozó Testületének múlt heti berlini ülése fényében fog­lalkoztak ezekkel a kérdé­sekkel. Ismét kitértek a Varsói Szerződés tagorszá­gainak arra a javaslatára, hogy hívják össze az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet részvevő országainak külügyminisz­teri konferenciáját, és a külügyminiszterek hozza­nak döntést egy olyan nagyszabású tárgyalás elin­dításáról, amely az európai fegyveres erők és hagyomá­nyos fegyverzet, valamint a harcászati nukleáris fegyve­rek radikális csökkentésével és a katonai kiadások mér­séklésével foglalkozna. KÜLÖNLEGES SZÁLLÍTMÁNY KÖZÚTON Utazik a transzformátor Kilenc éve létesítették az Országos Villamos Távveze­ték-vállalat toponári aláLlo- másót. Az óriás transzformá­tor odaviteléhez speciális iparvágányra volt szükség, ezt a Kaposvári Villamossá­gi Gyárnál alakították ki. A Ganz Villamossági Művek álltai gyártott hatalmas be­rendezés szállításához most ismét igénybe vették az ipar­vágányt. Tegnap déután hat órakor kezdték meg a 400 T 20 kilovoltos transzformátor kiállási munkáit. A berende­zés az iparvágányig vasúton érkezett; osztrák bérkocsival szállították Kaposvárra. Ah­hoz, hogy az iparvágányról kiállhassanak, kapu- és ke­rítésoszlopot kellett átvágni, s hidraulika segítette a transzformátor ráemelését a trailerekre. A 234 tonnás berendezés ezután a közúton „utazott” az OVIT alállomásra. Hetven méter hosszú szerelvény ara­szolt Toponár felé. A négy­kilométeres utat több mint négy óra alatt tette meg. Le­rakása sem egyszerű: a trai- lerek darusínre állították a transzformátort, és a hidra­ulika segítségével engedték rá az óriási berendezést, majd a vontatókon levő csőrlővel húzták a helyére. A toponári OVIT-állomás a Paksról érkező 400 kilo­voltos feszültséget transzfor­málja 120 kilo voltra, s be­táplálja a Mező Imre úti al­állomásra. Ez látja el Ka­posvárt és környékét közép- feszültségű villamos energiá­val, ezenkívül 120 kilovolton az országos rendszer része­ként Dél-Dunántúl körzetét. Hatalmas területről van szó, s a transzformátor működé­sének a legkisebb hibája mi­atti kiesés is igen nagy vesz­teséget okozna. A második óriási transzformátor telepí­tésével biztosítani tudják a körzet zavartalan villlamos- energia-ellátását. I Telefon­kötvények A Magyar Posta — a Bu­dapest Bank Rt. közremű­ködésével — a telefonháló­zat további fejlesztése érde­kében tegnap újabb körzeti telefonkötvényt bocsátott ki. A kötvénykibocsátással a Pécsi Postaigazgatóságnál Kaposváron és körzetében, Nagyatád és Tarany, Siklós, Kisharsány és Nagytótfalu területén, a Debreceni Pos­taigazgatóságnál Szolnok vá­ros meghatározott területén, a Soproni Postaigazgatóság­nál Szombathelyen és kör­zetében, Győrben (Győr- szent’iván, Győrszentiván- Kertváros, Ménfőcsanak, Gyirmót településrészek ki­vételével) és Győrújfalu te­rületén, valamint Mosonma­gyaróváron és körzetébfen kívánják a távbeszélő ellá- . tást fejleszteni, korszerűsíte­ni, továbbá bekapcsolni eze­ket a területeket az orszá­gos távhívó hálózatba. A kibocsátott kötvények összértéke 900 millió forint. Magánszemélyek 25 ezer fo­rint, a gazdálkodó szerveze­tek pedig 100 ezer forint névértékű kötvényeket vá­sárolhatnak. A körzeti tele­fonikötvények bemutatóra szólóak, átruházhatók, a ka­mat évi 7 százalék. A tör­lesztésén és a kamaton kí­vül a Magyar Posta vállalja, hogy 1990. április 30-ig köt­vényenként (a fejlesztéssel érintett területen) egy tele­fonállomást is felszerel vagy áthelyez. Kádár János fogadta Armand Hammert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára hétfőn a Központi Bizottság székházában fo­gadta Armand Hammert, az Occidental Petroleum Cor­poration nagyvállalat igaz­gatótanácsának elnökét, ne­ves amerikai üzletembert és közéleti személyiséget. A szívélyes légkörű talál­kozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, a -kelet- nyugati viszony és a ma­gyar—amerikai kapcsolatok néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen részt vett Richard Jacobs, az Occiden­tal Petroleum Corporation első elnökhelyettese és Mark Palmer, áz Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete, valamint Gecse Attila, a KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője. Armand Hammerrel — aki május 30. és június 1. között tartózkodott Buda­pesten — megbeszéléseket folytatott Aczél György, az MSZMP KB Társadalom- dományi Intézetének főigaz­gatója Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Szűrös Mátyás, a KB titkára. A megbeszéléseken főként a nemzetközi helyzet és a magyar—amerikai kap­csolatok kérdéseit tekintet­ték át. Az Occidental Petroleum Corporation elnöke megbe­szélést folytatott Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyet­tessel Tárgyalt Kapolyi László ipari miniszterrel, többek között vegyesvállala­tok és, mérnöki iroda létre­hozásáról, közös exportter­mékek előállításáról és a Haldex-technológia tovább­fejlesztéséről. Kapolyi László átadta a neves üzlet­embernek az Energiagazdál­kodási Tudományos Egyesü­let által alapított Segner Hungarus-emlékérmet. Armand Hammer hétfőn elutazott Magyarországról. Űj vegyületek a rák ellen Üj daganatgátló készít­mények kifejlesztésével fog­lalkoznak a Gyógyszerkuta­tó Intézetben a hazai gyógy­szertárak támogatásával. Három új rákellenes vegyü- letük kutatómunkáját nem régiben befejezték. Ezek közül az egyiknek már a klinikai kipróbálása is meg­kezdődött, a másik két új molekula klinikai vizsgála­taihoz pedig most várják az engedélyt. A klinikai próbák szaka­szában lévő új szintetikus vegyületük a gyomorbélcsa- tornában kifejlődő, illetve a bőr festéktermelő sejtjeiből kiinduló daganatok, s arfok áttéteinek kezelését segíti majd elő. Tóth János: tíz EB-pont Nagyszerű eredményről kaptunk hírt. Az ausztriai Rechbergben állt rajthoz a hét végén Tóth János, a Zamárdi Petőfi hegyi ver­senyzője. Minden korábbinál nagyobb indulógárda jött össze: száznegyvenen raj­toltak a sok kanyarral tar­kított pályán. Hazánkat nyolcán- képviselték, köztük Tóth János legnagyobb ha­zai ellenfelei; Kiss Dezső, aki Forma 2-es autóval in­dult és Cserkuti ■ József BMW M 3-as versenykocsi- jával, A szakemberek sze-- rint ilyen erős mezőny még nem rajtolt Rechbergben, éppen ezért tartjuk kiemel- » kedőnek Tóth eredményét. Átalakított TOJ BMW autó­jával kategóriájában bizto­san szerezte meg a győzel­met az olasz Pairlamentano előtt. Abszolút sorrendben Tóth János a legjobb ma­gyarnak bizonyult, és az ötödik helyet szerezte meg. Ezért tíz EB-pon.tot kapott. Jellemző a verseny erőssé­gére, hogy a hétszeres EB- győztes Mauro Nesti csak közvetlenül Tóth előtt tu­dott végezni. Az elsőséget ezúttal Walter Pedrazza ér­te el. Tóth János legközelebb június 21-én Pécsen indul hegyi EB-futamon. Itt vár­hatóan az. egész rechbergi élgárda rajthoz áll. Határincidens A magyar—román—jugo­szláv határ találkozásánál — Üjszentiván térségében — május 29-én, a kora es­ti órákban Lionte Gheorge 28 éves román állampolgár átlépte a román—jugo­szláv, majd a jugoszláv— magyar határt. Az ese­ményt észlelő román ha­tárőr-lovas járőr követte, és a Magyar Népköztársaság területén a fegyverét hasz­nálta ; ennek következtében Lionte Gheorge életét vesztette. Az illetékes ma­gyar szervek a szükséges intézkedéseket megtették. Az ügy részletes kivizsgá­lása — a román és a jugo­szláv szervek bevonásával — folyamatban van.

Next

/
Thumbnails
Contents