Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

1987. június 30.,kedd Somogyi Néplap 5 Alkotó és muzsikáló diákok KÉT MŰVÉSZETI TÁBOR NAGYATÁDON — Bálié ne menj a pozi­tívba! — És ha beleragad az uj­jam? A kislány nagy türelem­mel várja, hogy megkössön a gipsz, amelyben társa kéz­fejének másolata „rejtőzik". — Ha kezd melegedni, ak­kor már jó — világosiit fel Kisházi Gabriella, az előbbi párbeszéd egyik résztvevője, a gyermek és ifjúsági kép­zőművészeti tábor tárgyfor­máló , szekciójának egyik tagja. A „minden fehér” környezetben ott szorgoskod­nak társai, finomítják a már kiöntött mintákat. — Most gipsszel dolgoznák a gyerekek, gyakorolják a különböző munkafázisokat — mondja Gera Katalin szekcióvezető szobrászmű­vész, aki már három éve se­gíti a tehetséges diákok al­kotómunkái át. — A hét elején az agyag­gal ismerkedtünk, ősi kultú­rák- forma- és motívumkiin- csét tanulmányoztuk. Meg­szerették a gyerekek az agyagot. Edényeket formáz­tak korong nélkül, egymásra helyezett gyurmarudacskáik- bői. A hétvégén kezdtük a gipszezést és ,a színházi tech­nikával kísérletezünk. A gö- rög tragédiák színpadképé­hez oszlopokat tervezünk. Hungarocellből készítjük a formát, és erre tekerjük rá a gézt, papírt, majd. az egé­szet lefestjük. Több technika együttes alkalmazását tanul­hatják meg a gyerekek e műveletek során. A kis asztalokon ott sora­koznak a már kész alkotá­sok. Ékszerek, kagylók, egy teknőc, vázák és sok más, agyagból, gipszből megálmo­dott forma. A folyosó másik végén, a sokszorosító grafikai szek­cióban a rézkarc és linó­metszés .mesterfogásait tanul­mányozzák. Mesterüktől, Ta­kács Dezső Ítudnay-díjas grafikusművésztől tudom, hogy kevesen ismerik ennek a szép tevékenységnek min­den munkafázisát. A litográ­fiától a szitanyomat és kő­nyomat készítéséiig mindent elsajátíthatnak. A rajzkészsé­get igénylő rézkarc készítése magával ragadja a gyereke­ket. — Még soha nem csinál­tam ilyet — mondja Varga Réka szuiloki kislány, de na­gyon tetszik. A kaposvári Geibl Betti egy műgonddal megrajzolt gipszfej kidolgo­zásán szorgoskodik. — Ennek a technikának az az előnye, hogy a kréta, a tus és a ceruza anyagsze­rűségét vissza tudja adni — magyarázza Leitner Barna egy úgynevezett kőnyomat elkészítése kapcsán. Taná­ruk gondos figyelme, segítsé­ge kísérli minden mozdulatu­kat. Színes kép fogad a II. szá­mú általános iskola két ter­mében. Takács Zoltán és Or­szágit László vezetésével a festészet és az egyedi rajz tehetséges képviselői serény­kednek itt. Sok ecset, kréta, rajzszén, különiböiző kemény­ségű ceruza siklik a rajzpa­píró kon. Színes farmatamul- mányok készülnék, egyéni kompozícióik születnek. Kis dobozokban apró kövek, ter­mények sorakoznak a tamul- mánynajzok készítéséhez, de a fantázia szárnyalásának Is teret engednek. A tábort Leitner Sándor festőművész vezeti. Az alko­tásokat minden érdeklődő megtekintheti a művelődési ház. kiállítótermében. A zenei -tábor legfiatalabb, -hatéves résztvevője Kovács Krisztián. Marcaliban j Kokas Ferencné tanítványaiként ta­nul cselózni. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy első helyezőét ért el a kamarazenei versenyen. Most Reuenthai májusi dalát játssza hangszerén. Maga­biztosan húzza a vonót, csa­logatja elő a tizenharmadik században született dallamot. — 1983-ban vonósvierseny- -nyel indítottuk útjára azt a tehetséggondozó programot, amely ez évtől vonószenéi -táborban ölt testet — mond­ja Kenedy Tibor, a nagyatá­di zeneiskola igazgatója. — A megyében szép ha­gyománya van már a barcsi rézfúvós-, és a kaposvári fa- fúvós-táibaroknak. Ügy gon­doltuk, hogy ezek mintájára a vonásoknak is teremtünk fórumot. Tanárok, diákok taipasztalaitoseréjére kerül­het sor a tíznapos kurzuson. Germán István, a pécsi ta­nárképző főiskola hegedűta­nára és Lengyel Endre, a budapesti zeneművészeti szakközépiskola csellótanára sók segítséget adott a meg­valósításhoz. ők vezetik a tábort. — Csak azakika-1 a gyere­kekkel foglalkozunk, akik zenei- pályán kívánnak to­vább tanulni. Nagy az . ér­deklődés iránta. Az idén csak Somogybái fogadtunk 32 diákat, de jövőre több me­gyéből is várunk jelentkező­ket. „ Aiz épület olyan- most, nríint egy koncertterem. — A gyerekek reggeltől estig gyakorolnák, úgy kell hazazavarni őket. Egy kis­lány hólyagosra „gyakorol­ta” az ujjait, mire észrevet­tük. A hét közepétől min­dennap rendeztünk egy egy­órás hangversenyt, s ezt a képzőművészeti itáibar lakói is rendre látogatták. Gyenis Henriettnek és Ma­yer Emesének, a kaposvári zeneiskola két növendékének rögtönzött Ikis hangversenyé­vel búcsúzunk. Vivaldi szo­nátáját játsszák hegedűn. Könnyedén, átérezve a mu­zsika lélekmefegítő varázsát. Várnai Ágnes z 1 URIJÁNOS hí utolsó előtti z A tanár hirtelen leeresz­tette a suhancot a földre. Megigazította magán elsza­kadt ingét, és erőltetett nyu­galommal kiadta a paran­csot: — Mindenki átjön velünk a hajó orrába! Egy-kettő, in­dulás! Az osztály néma csöndben csoszogott át az elképedt uta­sok sorfala között a kijelölt helyre. A lányok hideglelős rajongással néztek az oszira, aki megvárta, míg minden gyerek eltűnik a színhelyről. Akkor érkezett oda a ka­pitány. Szalutált, és némán megszorította a tanár kezét. Az utasok pedig izgatott zsongással tárgyalták a rit­ka eseményt, hogy végre va­laki egyszer móresre taní­totta a garázda huligánokat. Zizz Zizz! Kardos Bandi ott ült a pad-ban, meredten nézte a katedrán békésen üldögélő tanárt, akin most tökéletes fehér ing feszült, de volta­képpen nem látta őt és nem is hallotta, miről beszél. Mert ő egyedül ült fantáziája ve­títőkamrájában, és az őszi hajókalandjárói forgatott film utolsó kockáit pergette le magának, amikor a film zi­zegve elszakadt. Nem csoda tehát, hogy semmit se hal­lott a hozzá intézett szavak­ból: — Kardos Bandi! Te mi,t álmodozol? Szerintem nem lovagias dolog, hogy azért, mert már megvan az év vé­gi jegyed, ide sem figyelsz.. A fiú lesütötte a szemét. Megmondja az igazat! Nem, azt nem lehet, mert az hí- izelgés volna. — Egy -kicsit elgondolkoz­tam, hogy mi lesz a nyáron. — Rendben van. Persze nem az elgondolás, hanem hogy bevallottad. Ezrt szere­tem -benned, ihogy nem ha­zudsz. De van egy jó taná­csom: szíveskedjél az ábrán­dozásokat, mondjuk, két héttel későbbre halasztani, a-mikor is szünet lesz, és ked­ves szüleid fennhatósága alá fogsz tartozni. Az osztály nevetett. Bandi is elmosolyodott, és a vidám hagulattól közlékennyé vált: —Tanár úr Írérem, mi ket­ten Oszter Pityuval a nya­rat Somogykéren töltjük. Egy vadásziakban, Pityu nagy­bátyjánál. — Örülök neki — mondta biccentve a tanár. — De azért a vadászati előkészületeket ne itt, a nyelvtanórán kezdd el! Abban a pillanatban vidá­man .megszólalt a csengő, amely egyben az utolsó nyelvtanóra végét is jelen­ítette. A tanár fölállt, s az osztály is keményen talpra ugrott A néma csöndben odalépett a hetes a táblához, kezébe vette a krétát, és nem várva be a tízpercet, a KÁCIÖ elé egy óriási A be­tűt rajzolt. Váratlan cselekedetén min­denki csöndesen derült. Az őszi is. (Vége) TV-NÉZÓ Látok, amit látok Soká eltűnt az élelmiszer- boltok polcairól a szegedi halászlékonzerv, amit szí­vesen vásároltam, mert élő halhoz ritkán juthatunk. Ha jó a konzerv, akkor- nem nézi az ember, hogy doboz­ban árulják. Kipróbáltuk az üveges szegedit is, de a fele sem fogyott el. Az is konzerv vodt... A vakációzó diákok így vannak valahogy a tévémű­sorokkal. Sok a konzerv, azaz az ismétlés. Jobban felkészülhetett volna a Te­levízió a gyermekek nyará­ra, új bemutatókkal, ott­honról -is szemlélhető - él- ménydiús országjáró kirán­dulás-okkal’. N-em is az a baj, hogy túl sok az ds-mátilés, hanem az, ami a halásziLé- konzerwel. Hogy az egyik kitűnő, a másik szinte ehe­tetlen,. Csak a jó filméket szabadna újra műsorra tűz­ni. Ügy azt hi-hetnők: a né­zők kenték, s a műsor ösz- szeálíitói figyelembe vették azoknak a véleményét, akik bekapcsolják a készüléket. Ismétlések hosszú hete van mögöttünk. Már hétfőn elkezdődött. De ezt meg­szoktuk. Sőt vártuk. Tizen­hetedik alkalommal jelent meg a képernyőin a neveze­tes veszprémi viadukttal összekompanáit embléma: a tévétal-álkozó jelképe. Túlkínálat volt tévéfil­mekből, a legkülönbözőbb mű-fajúakból. Tíz produkció került a képernyőre három nap a latit. Ehhez tegyük hozzá a szombat esti díjki­osztó ünnepség után vetí­tett díjnyertes alkotást is, az Angol királynőt, Haj- dúify Miklós sikeres alko­tását. Nemcsak a filmtermésből lehetett következtetni sok mindenre, hanem abból is, amit a díjkiosztó ünnepsé­gen Szinetár Miklóstól hal­lottunk. Azt, hogy vannak kiemelkedően jó tévéfii’mje- ink is, , amelyek állják a versenyt. A díjazott alkotá­sok is tükrözik, hogy egy­aránt született nívós film a dráma műfajában (Németh László _ Villámfénynél) és kellemesen szórakoztató volt a Jacobi Viktor Leányvásár című operettjének tévévál­tozata. Ám azon érdemes elgondolkodni, s ezt a néző tulajdonképpen hétről' hétre meg is teszi_ a maga mód­ján, hogy napjainkról mint­ha megfeledkeztek volna a szerzők. A televíziónak nemcsak az a dolga, hogy a művészi értéket megőrizze, hanem az is, hogy újakat teremtsen a máról — a ma. nézőjének. A hétvégén állítólag cso­dálkoznunk kellett volna, hogy mi ,is tudunk profi módon krimif-ilmet készíte­ni. (Lendvai Gyöngy: Rádió és Televízióújság.) Munká­csi Miklós forgatókönyve nyomán született meg az Uvégvár a Mississippin cí­mű — a műsorújságban már csupán tévéfillmnek titulált — valódi krimi, amely va­lóban jobb volt az átlagos­nál. Sőt; javarészt élvezhe­tőén fordulatos is tudott lenini, de voltak afféle ma­gyar gyermekbetegségei, amelyekhez jócskán hozzá­szoktunk. Aligha dicsőség az, hogy nem egészen gyen­ge, hanem elfogadhatóan jó filmet készített Bácskai Lauró István és csapata. Arra már csak emlékez­tetni szeretném a nézőiket, hogy Az év lakóháza ’87 — Oskó Judit által szerkesztett — műsorban is arról volt szó: magasabbra kell állíta­ni a mércét. Az élet min­den területén — így a tele­vízió műsorainak készítésé­ben is. Horányi Barna Százezer dolgos diák Véget ért a tanév, már mindenütt kicsöngettek. A több mint másfél milliós di­áksereg zöme vakációzik, pi­hen. Tanulóifjúságunk egy resize — főként a középisko­lások lés az egyetemisták — azonban elfoglaltságot keres­tek a nyári szünet idejére: dolgozni mentek vagy men­nék. Sokan csupán néhány hétre. Hatalmas erő rejlik ennyi dolgos kéziben, ha ügyesen és okosan bánunk a fiatalok­kal. Vajon az üzemek, vál­lalatok milyen mértékben tartanak igényt rájuk? Szinte biztosra vehető, hogy nem minden jelentkező talált ma­gának munkát, jóllehet a ke­reskedelemben és az idény­jellegű ágazatokban, például a konzerviparban vagy a me­zőgazdaságban évek óta munkaerőhiánnyal küszköd­nek. Ezen a nyáron ugyanis megbomlott az összhang, a kereslet lanyhulása miatt. Pályaválasztási szakembe­rek állítják, hogy a korábbi százötvenezer fiatalnak leg­följebb kétharmada talált magának munkát. (A gazdál­kodási nehézségek, a pénz­hiány, elsősorban a bér.tö- meggazdálkodásra való át­állás miatt számos üzem, vállalat elsőként a nyugdíja­sok és a diákok alkalmazá­sától tekint el. . Elsőrendű vállalati érdek, hangoztatják sok helyütt, radikálisan csökkenteni a termelési és egyéb költségeket. Ugyan­akkor még mindig akadnak olyan üzemek, intézmények, amelyek leginkább azért vesiznek föl — kis keresetű, erre a célra kreált munka­helyekre — diákokat, hogy ezáltal a bérátlaguk kedve­zőbben alakuljon, s így tud­janak állandó dolgozóik egy részének magasabb bért ad­ni. Aligha szükséges bizony­gatni, hogy a diákfiatalok nyári foglalkoztatásából nemcsak pénzben kifejezhető haszon származik. A mun­kának óriási a nevelési „ho­zama”. Amióta intézményes iskoláztatás folyik, azóta a munka mindig előkelő he­lyen szerepéi a nevelés esz­közei között. A szocialista is­kola, amely kezdettől fogva legalapvetőbb feladatának tartja az Ifjúság fölkészíté­sét a hasznos társadalmi te­vékenységre, azt vallja: munkára legeredményeseb­ben nem szólamokkal, ha­nem munkával lehet nevel- ini. Nem titok, hogy a munka- erkölcs dolgában nincs min­den rendjén. Ide vágó gond­jaink jórészt a munkahelyi lazaságokból, a közömbös vagy hanyag munkavégzés­ből fakadnak. Lélekromboló hatása van annak, ha a fia­talra nem bíznak értelmes munkát az tízeimben, a bolt­ban, a hivatalban, hanem ténfergésre kárhoztatják. Ki ne tudná, hogy munkavállaló gyermekeinknek gyakran van részük lehangoló élmé­nyekben, ami a gazdasági veszteségen kívül azért is hi­ba, mert a henyélés károsan hat a fiatalok személyiségé­re. Mondják, hogy minden olyan felnőtt, akire nyáron diákgyereket .bíznak a felet­tesek, pedagógussá válik erre az időre, de még az a dol­gozó is, akinek munkáját, vi­selkedését a fiatal nem köz­vetlen közelről szemléli. Jó vagy rossz pedagógussá. Ha munka- és rendszeretetet ta­pasztal maga körül a tanuló, ha az illető munkahelyen becsben áll a kötelességtelje- sítós, akkor neki sem a ló­gás jut eszébe. Hiszen csak annak a diákmunkának van értelme, amelynek során gyermekeink megismerik; mindenfajta siker titka az erőfeszítésben rejlik, s igazi örömöt ad az embernek a helytállás, a kitűzött cél el­érése. p. Kovács Imre *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents