Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
1987. június 13., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK Kényszerből és kényszeredetten Égető szükség lenne egy kis ABC megépítésére. Felső István horgászhoz illő türelemmel várja a kapást. Csendes a tó, a zsinór sem mozdul. Messzelátóval fürkészi a tájat. Tekintete azonban ellazul, amikor a tanya sorsáról kérdezem. — Becsapott és csalódott embernek érzem magam; így van ezzel jó néhány társam. Komlóiak vagyunk, bányában dolgoztam harmincöt évig. 1984 szeptemberében szántuk el magunkat, hogy veszünk a Kotró- parton horgas ztanyát. Hallattunk rebesgetni az új rendezési tervről, de a tanácselnök megnyugtatott: megvehetem, nem kell később lebontanom. Hatvanezer forintba került a tanya, s most megkaptam a bontási határozatot. Ügy érzem, becsaptak bennünket. Gál Endre, a csurgói tanács elnöke szenvedélyesen beszélt a távlatokról. — A négy tanács — Csurgó, Zákány, Ihanosberény, Berzence — hosszú távon is lát fantáziát atban, hogy a Kotró-part kellemes, jó hangulatú szabadidőközpont legyen. Egymillió forintot ajánlottunk föl a fejlesztésére. Egyetértünk a helyi tanáccsal; a bontási határozatok elleni fellebbezéseknek nem adunk helyt. Engedély nélkül épültek a tanyák, adták-vették őket, senki sem törődött azzal, hogy ez szabálytalan. — A Kavicsbánya-vállalat felelőssége nem hanyagolható el — mondta Gál Endre —; sérelmezzük, hogy semmilyen készséget nem mutat a rendezésre. Ügy gondolom, most kompromisszumokról is szó lehet, egyedileg kell megvizsgál- gáínunk a helyzetet. A tanácsok szeretnék, ha a gyékényesi tórendszer látogatott szabadidőközpont lenne, ezért áldozatokat is vállalnak. Nem csitultak még a felháborodás hullámai; sokakban van ellenérzés, és sokan haragszanak. A bontási határozatok végrehajtásának határideje június 30-a. Ha a tanyatulajdonosok igénylik, szívesen megszervezünk Csurgón egy tanácskozást, ahol szenvedélyektől mentesen próbálnánk megegyezni egymás hasznára. Klie Agnes Ki szelet vet... A tó nyugodt. Színének változása jelzi, hogy mély a víz. Barnakánya szitál fenn a levegőben, apró hálák cikáznak a part menti sekély vízben, s távolabb a sziget mellett a kotróhajó dobogása töri szilánkokra a csendet. A gyékényesi Kotró, s a parton szétszórt hor- gásztanyák a hétköznap délelőtt nyugalmasnak tetsző állóképét vetítik. Pedig nyugalomról, békességről szó sincs. Évekkkel ezelőtt kavart először vihart az a rendezési terv, amely a Kotró-part végleges képét volt hivatott kialakítani. Benkő Miklós zákányt tanácselnök kicsit már belefáradt a hadakozásba. — 1970-ben vettük át a Kavicsbánya-vállalattól a területet, akkoriban más, fontosabb teendőink is voltak. Harminc évig épültek a fából, kőből fakóit hor- gásztanyák, 1975-ben 240 épületet számoltunk meg, 1982-^ben már 350-et. A Pécsi Tervezővállalatot bíztuk meg a part rendezési tervének elkészítésével. 1983- ban, a terv jóváhagyásakor megtiltottunk minden építkezésit. A könnyűbúvárok veszélyesnek minősítették a part állékonyságát. Az omlásveszély miatt bizonytalan az épületek sorsa. A parttól 15—17 méterre lehet csak biztonságosan építkezni. Döntöttünk: a tanyák jó részét le kell bontani. Hosz- szadaJllmas vita, felháborodás, harag és meg nem értés követte a határozatokat, s ez ma is tart. A tervben a területet szektorokra osztották, egy- egy szektorban 10—12 tanya épülhet. A horgászok ötféle terv közül választhatnak. Két szektorban már kiadták az építési engedélyeket. Kialakulóban van a strand, és tervezik az úttörőtábor kiépítését. Egy-egy nyári hétvégén 1500—2000 ember tölti szabadidejét a tónál. Az MHSZ búvárbázisán is nagy a forgalom. — Pécsi mestertől tanultam a szakmát még a hetvenes évek elején — emlékszik vissza a mester. A szüleim gazdálkodók voltak, s én gyermekkoromtól a fúró-faragó emberek közé tartoztam. Mindig volt a kezemügyében szerszám, amivel eszkábálhattam valamit. Akkor is szerettem az anyagot alakítani, formálni, figyelni, hogyan válnak hasznos tárgyakká. Hajmáson nem lehet unatkozni, mindig akadt számomra munka. A faluban sok mesterember volt, de bognár egy sem akadt közöttük. Így választottam ezt a szakmát. Szívesen műveltem, sok örömet leltem benne. A technika fejlődésével azonban egyre kevesebb kocsira volt szükség, nem igen lehetett már megélni a szakmából. A városba költöztünk, és átnyergeltem a kádárságra. Kezdetben nem sok munkám akadt, de ahogy megismertek az emberek, egyre többen kerestek föl. Különösen ősszel, szüret idején van tengernyi munka, de évközben is meg lehet belőle élni. Kezében gyorsan szalad a gyalu, harap a fűrész, de még így is huszonhárom-huszoro- négy óra kell egy-egy diaira b elkészítéséhez. A legnehezebbnek a kezdetet tartja. A rönkből dongát, hasogatni roppant fárasztói. Ezt még ma sem könnyítik: meg okos kis szerszámok. Panaszra azonban nincs; oka "Horváth Jánosnak.. Évekkel ezelőtt szinte miniden munkát kézzel végzett. Kis műhelyének sarkában: is ott árválkodnak azok a: szerszámok, melyek egyidősek a mesterrel. 1927-et mutatott a naptár, amikor a család birtokába kerültek a kalapácsok, körzők. Ezek már csak emlékek. Jól bírja viszont a szolgálatot a sokféle, jól bevált fogó, véső, vágó-faragó eszköz. — Sok minden van itt, csak egy eszterga hiányzik — mutat körbe a kádár. — Hajmáson volt, de a városba nem hoztam magammal. A csemegebolt bejáratánál pillantottam meg. Klasszikus vo- gású, fegyelmezett vonásait idős korára is megőrző arcúié, Jane \Marlow szabályos hajhullámait utánzó, rendezett frizurája egy szempillantás alatt felidézte „a" tanárnőt. 0 az, kétségtelenül• Saci néni. Köszönésemre meglepetéssel pillantott fel a bevásárlókosarak erdejéből. — Szervusz — mondta — s kutatóan hordozta végig acélkék, kissé megfárad tekintetét arcomon. Segítettem neki. Horváth Áginak hívtak és Saci néni tanította a magyart... Ady- ra emlékszem. Lédára és Csinszkára, meg Bölöni György soraira, akit a tanárnő oly gyakran citált. — Mond, tudsz te főzni? kérdi most hirtelen. — Hát igen. A család rá- kényszerített, hogy megtanuljak. — Valóban — válaszol elgondolkodva. Nálunk a nővérem főz• Aprópénz után kotorász az erszényében, majd hátraszól: — Kivel is jártál egy osztályba? — A Felder Katival meg a Csutak Ibivel — idézem régvolt kedvenceit. — Ja, persze! — válaszol, de tekintetén látom, nem emlékszik rájuk sem. — Kezét csókolom, tanárnő! — Szervusz drágám — szól kedvesen utánam, és gondosan rakja szatyrába az ebédhez szánt túrót és tejfölt. Várnai Ágnes A motor zaját előbb észlelni, mint az erdősáv mögül felbukkanó helikoptert. Az égi szekér kormánya mögött Nunkovics Tamás gyakorló pilóta ül. Nagy József repülésvezető, ugyancsak örül az ismerős hangnak. Végre felszállhatnak. A babócsaii tsz rétjén várakozunk a bolhói határban. Itt dolgoznak a MÉM repülőgépes szolgálat pilótái. Aggódva kémlelik az eget, figyelik a széljárást. Percenként változik az idő, érzi ezt a pénztárcájuk is. Tavasszal nem sok dolguk akadt. Nagy József számolni kezd. — Tavaly ilyenkorra már huszonhétezer hektáron végeztük el a légi növényvédelmet, az idén csupán tizenötezren. Akkor repültünk kétszázhatvan órát, most alig száznyolcvanat. Ha erősebb a szél, nem szállhatunk föl, ha esik az eső, értelmetlen a munka. Gyakran állt a helikopter. Most aztán minden percet ki kell használni. Nagy József és Jakab Ernő szerelő tíz évvel ezelőtt került Dél-Somogyba. Simon Istvántól, a tsz-ker helikopteres munkák szervezésével megbízott osztályvezetőjétől tudom, hogy az első évek voltak az igazán szép idők. Alig győztek eleget tenni a megrendelésnek. Az utóbbi években megváltozott a kép. Nekik kell menniük a munka után. Hogy miért? Mert drága a helikopteres szolgálat. A légiórák tarifája kétezer forint" tál emelkedett a gazdaságok pénztárcája pedig meg- apadt. Mindenki' az olcsóbb megoldásokat keresi. Sokan áttértek az úgynevezett művelési-utas vetésre; szántóföldi gépekkel juttatják ki a hatóanyagokat. Mások inkább letapossák a hajtások egy részét a traktorokkal, a permetező gépekkel, mint hogy helikoptert kérjenek. Nagy József szerint az utóbbiak magukat ámítják. Mert lehet, hogy nem kell kifizetniük az égi szekeret, de legalább annyi kárt okoznak maguknak, mint amennyit a légi növényvédelem elvitt volna. A Ibabócsaiak először ötszáz hektár helikopteres növényvédelmet kértek, de amikor megérkezett a brigád, már újabb kéréssel rukkoltak elő. A . végén nyoloszáz hektár fölött szórták ki a növényvédő szert a pilóták. Rákényszerült erre a tsz, mert gyalog is csak sárdagasztó gumicsizmában lehetett bemenni a búzáiba. Menteni a menthetőt — valóban csak az égi szekerekkel lehetett. Űttoan hazafelé az URH- rádióból hallom, hogy a mezőgazdasági kombinát kétezer hektárnyi gabonájához kellene Nagy József gépe. ígérik: mennek- Vérbeli pilótákból áll a csapat, de egy kicsit gazdászok is. Föntről nézve a. határt, azt mondják, nem kell elsiratni semmit... Nagy Jenő Néha sajnálom, de azért boldogulok nélküle is. A gépek mellett van egy másik segítségem is, egy tizenhat éves tanuló, aki méltó utódom lehet. — Vannak a műhelyben régi darabok is, melyek javításra várnak. A legtöbbön a dongát kell kicserélni, ez elég babra munka. Sok ideje elmegy vele az embernek, mégsem hoz sok pénzt a házhoz. Ezért nem szeretek apró hordókat sem készíteni. Több munka van vele, mint a naggyal, mégis kevesebb az ára. A mesternek nincsenek szabott árai. Lehet vele alkudni, de akinek-inem tetszenek az árai, nemsokfelé mehet újra próbálkozni. Kádárokban nem nagyon bővelkedünk, pedig amíg jó bor terem, mindig szükség lesz a hordókra. Horváth Éva A TANÁRNŐ — Mikor is végeztél? — kérdezte, s éreztem, ahogy arcok, gesztusok, hangok suhannak át emlékein. Vajon meglelt-e? Nem hiszem, de nem is bántott. Évtizedek élménye rakódott már emlékezetének árnyékolt oldalára. Több száz, talán ezer név. •. — És a tanárnő? — kérdem. — Nagyon hiányzik a tanítás ... — válaszol, és a régi mozdulattal tűri hátra rakoncátlan hajtincsét. — Tudod, nagy bánat ért. Ott kellett hagyni a kis kertes házunkat. Most a lakótelepen élünk a nővéremmel, akinek meghalt a férje• Nehéz megszokni. — De a szeme még a régi —_ rebegem, s magam sem értem, miért idézem ismét a múltat. A gondolák között téblábolunk. Nem tudok szabadulni az emlékektől: Shakespeare, Babits Mihály, A Jónás könyve. Téli szünetre adta fel. Sietve elolvastam, aztán írtam valamit. Jeles lett. A Julius Caesarral már nem volt szerencsém. Pedig mennyit kutattam utána a könyvtárban! Persze ő ezt nem tudhatta. A pénztárnál előre engedem• — Ugyan, fiam! (Fiam!!! Végre a régi hang!) Az a pár perc nem számít... — mosolyog , kissé szégyenlősen. A dongacsere babramunka Bor, káposzta, virág. Mindegyik hordóban érzi magát a legjobban. Legyen öblös, míves, hamar kész, de ne legyen túl drága. Ennyi kívánságnak nem könnyű eleget tenni. Horváth Jánost viszont nem könnyű zavarba hozni. A kaposvári több mint tizenöt éve jegyezte el magát a hordókészítéssel. Azóta sokszáz darab került már ki a keze közül. Az elsőre ma is emlékszik. Nem ez volt a legsikerültebb, de mindenképpen az egyik legkedvesebb. Helyben állt a helikopter
