Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-11 / 109. szám

2 Somogyi Néplap 1987. május 11., hétfő Békeánnepség az Országházban Au ■■ görög külügyminiszter látogatása Várkonyi Péter külügymi­niszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezik Karolosz Pa- puliasz görög külügyminisz­ter. Magyar—vatikáni tárgyalások Francesco Colasuonno címzetes érsek, pápai nunci- us vezetésével május -1—10. között vatikáni küldöttség tartózkodott hazánkban. Mik­lós Imre államtitkár, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal el­nöke hivatalos tárgyalásokat folytatott a küldöttséggel. A szívélyes, nyílt légkörű meg­beszéléseiken véleményt cse­réltek időszerű kérdésekről. A vatikáni delegáció találko­zott a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjaival, és részt vett több jelentős egy­házi ünnepségen is. (Folytatás az 1. oldalról.) konfliktusok, a kisebb-na- gyobb összecsapások soroza­ta. Ezek között vannak olya­nok, amelyeket valamiféle vad elfogultság, gyűlölet szül, de vannak olyanok is, amelyeket egyes népek foly­tatnak azért, hogy megvéd­jék függetlenségüket, vagy megszerezzék önállóságu­kat és szabadságukat. Mi különbséget tudunk tenni ezen konfliktusok között, tiltakozunk az embertelen összecsapások, a fegyveres harcok ellen, és szolidaritá­sunkat fejezzük ki a né­peikért, nemzetükért harcoló erőkkel, társadalmi moz­galmakkal. Az MSZMP KB titkára rá­mutatott: ezek a konfliktu­sok Is veszélyt jelentenek ellentétekkel terhelt vilá­gunkban, de az igazi ve­szélyt a fegyverkezési ver­seny hordozza. Egyrészt azért, mert a felhalmozott fegyvermennyiség és -minő­ség önmagában is irritáló tényező, másrészt azért, mert hatalmas szellemi, anyagi és emberi erőt vesz igénybe. Ezért elutasítjuk a fegyverkezési hajszát, és minden javaslatunk arra irányul, hogy megállítsuk azt — emelte ki. Hozzátette: az utóbbi egy-két évben nincs áttörés a nemzetközi helyzetben, de jelentős ja­vulás tapasztalható. Olyan javulás, amely felidézi az enyhülés tapasztalatait, épít is azokra és hordozza a bé­kés egymás mellett élés meg­valósításának lehetőségét. A reykjavíki csúcstalálkozó óta több a bizalom és a bi­zakodás bennünk, s most úgy tűnik, hogy a középha­tótávolságú rakéták Leszere­lése területén lehetséges a megegyezés. Rendkívül fon­tosnak tartjuk, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok megállapodása létre­jöjjön ezen a téren és van reményünk, mert a béke­mozgalom nem lankad, újjá­születik, kiszélesedik és új arculatot ölt — hangoztatta Berecz János. A szocialista országok bé­keprogramjának kialakításá­ban kiemelkedő szerepet játszik a Szovjetunió, a Varsói Szerződés országai­nak közös akarata. Ez a program atomfegyvermentes világ igényét fogalmazza meg az ezredfordulóra. Ezért érdemes élni, dolgozni, tár­gyalni, s aki nem ért ezzel a programmal egyet, az nemcsak önmagával és né­piével, hanem az egész em­beriséggel kerül szembe. Európára különös figye­lem fordul, mert ez a leg­veszélyesebb kontinens — mondotta a továbbiakban —, de a remény itt még gazda­gabb is, mert politikailag is­kolázott, tapasztalt népek lakják és kialakult már a kapcsolatok szerteágazó rendszere. Ennek megfele­lően Nyugat-Európa nem él­het meg Kelet-Európa nélkül és Kelet-Európa nem tud békét teremteni Nyugat- Európával való együttműkö­dése nélkül. Ezért meg kell találni a lehetőséget, hogy politikai, gazdasági, kultu­rális kapcsolatokban építsük ki a közös európaiságot, azt a szolidaritást, amely az egész emberiség javára vál­hat. Éppen ezért az európai leszerelés különös helyet foglal el a szocialista orszá­gok diplomáciájában — fej­tette ki, A felszólalók közül Szta- nyiszlav Rosztockij, a Szov­jet Békevédelmi Bizottság elnökhelyettese, filmrende­ző hangsúlyozta: feszült kor­ban élünk, olyan világban, amely a technika fejlettsé­gével elérte, hogy megsem­misítheti önmagát. Erre nem gondolhat mindennap az ember, de akik ezzel foglal­koznak, azok tudják, hogy a kölcsönösen garantált meg­semmisítés veszélye esetleg valósággá is válhat. Utalt arra, hogy a művészek je­lentős szerepet vállalhatnak a békemozgalmakban, alko­tásaikkal felhívhatják a fi­gyelmet a béke megőrzésé­nek fontosságára. Michel von Meyenfeldt, nyugalmazott holland tábor­nok, a Tábornokok a bé­kéért nemzetközi mozgalom vezetője az új katonai gon­dolkodás megteremtésének fontosságát húzta alá fel­szólalásában. Horváth Éva, az OBT tit­kára a kapcsolatteremtés lehetőségeiről szólt a nem­zetközi és a hazai békemoz­galomban, Hubay Miklós író, az OBT elnökségének tagja a szellemiség és a kultúra fejlődésének lehető­ségeit vázolta fel, egy olyan Európában, amelyben már nincsenek atomfegyverek, Láng László, a Magyar Kül­ügyi Intézet tudományos osztályvezetője a leszerelés és a nemzetközi, gazdasági kapcsolatok összefüggéseit elemezte. Kifejtette vélemé­nyét a helyi bókemozgalmi tevékenység lehetőségeiről Gulyás György, az MSZMP Nagykátai Városi Jogú Nagyközség Bizottságának titkára, s rövid áttekintést adott a szovjet békekezde­ményezések nyugat-eurqpai visszhangjáról Réti Ervin újságíró, az OBT elnökségé­nek tagja. Az ünnepi ülés a Szózat hangjaival zárult. Vasárnap esti kommentár Nagy visszhangot keltő leszerelési javaslatot tett Jaruzelski lengyel államfő május 9-én a győzelem napján Varsóban. Mind a hagyományos, mind pedig a nukleáris fegyverek mennyiségének radikális csökkentését indítványozta Európa nagyobbik felében, köztük Magyarországon is. Michele Duvalier méltatlankodása r § Egy kínai igazgató, aki nem panaszkodik Ha valahol, hát Kínában érvényesül, sőt dúl a nagy számok törvénye. Itt van például Csangcsou városa, amely a helybeliek szerény kifejezésével élve közepes nagyságrendű ipari központ­nak számít Kínában. A mindössze három millió la­kosú város több mint 2500 esztendős. Ehhez képest va­lóban semmiség, hogy a csangcsou i dízelmotor gyár 1913-ban épült, vagyis a vá­ros korához képest csecse­mőkorúnak számít. Ha vi­szont Kína ipari fejlődésé­nek szemszögéből nézzük a dolgot, ez a gyár bizony öregecske. Pontosabban az lenne, ha mondjuk nem Vang Cse-csün lenne a gyár igazgatója és főmérnöke, reform-nyelven szólva a fő­vállalkozója. Az ízig-vérig „reformista'1 kínai gyárigazgató, aki — mint mondja — nem pa­naszkodhat, mert napról napra elégedettebb a gazda­sági reformmal, a politika alakulásával és talán egy kicsit a saját sorsával is. Két alkalommal volt mó­dom találkozni és beszélget­ni ezzel a Kínában ma még bizony ritkaságszámba me­nő vállalkozóval, aki olyan nagyüzemet irányít — s te­gyük hozzá mindjárt, hogy teljhatalommal — amely nemhogy ráfizetéses lenne, hanem az egyik legsikere­sebb üzemként tartják szá­mon Csiangszu tartomány­ban és az egész országban. Az igazság persze az, hogy Vang Cse-csün szerencsés ember. A csangcsoui dízel­motor gyárat az Egyesült Államokból inmportált tech­nológiával és a japánoktól eltanult üzemirányítási és szervezési módszerekkel korszerűsítették. Futószalag­jairól percenként gördül le egy teljesen kész és vi­lágszínvonalú dízelmotor, amely keresett termék Kí­nában és külföldön is. Ta­valy 145 ezer motort gyár­tottak, az idei tervben 180 ezer motor szerepel, de ed­dig már több mint 300 ezer motorra van megrendelésük. Vagyis jó a piac, gazdaságos a termelés, mennyiségben és minőségben egyaránt az el­ső helyen állnak Kínában a csangcsoui dízelmotor gyár vezetői és munkásai, össze­sen 3000 ember, köztük fél­ezer műszaki, akik abban is hasonlatosak igazgató­jukhoz, hogy nincs okuk panaszra. Tavaly az egy munkásra jutó jövedelem 1 527 jüan volt, ami — mondjuk ki őszintén — nem jellemző a kínai állami üze­mek zömére. De térjünk Vissza az igaz­gatóhoz. A magas, szemüve­ges, inkább professzornak tűnő Vang Cse-csün mind­össze 53 éves. 1949-ben kez­dett el tanoncként dolgozni ugyanebben a gyárban. 1956- ban felvették a Csiaotung egyetemre, ahol mérnöki diplomát szerzett. Egy ideig tanársegédként tanított az egyetemen, majd egyet gon­dolt, és visszatért a dízel­motorgyárba. Előbb a terve­zési részleg vezetője, ké­sőbb főmérnök, végül igaz­gató és főmérnök lett. Munkájában bizton tá­maszkodik a gyár igazgató tanácsára, amelyben termé­szetesen helyet foglalnak a pártbizottság, a szakszerve­zet és a munkások képvise­lői is. Az igazgató -tanács tagjainak többségét persze a szakmai és műszaki veze­tők teszik ki. Az igazgató nem csak ismeri, hanem gyakorolja is azokat a jog­köröket, amelyeket a re­formpolitika értelmében a kormány biztosít a vállalat- vezetők számára. Gyakorla­tilag teljes és korlátlan jog­köre van személyi, termelé­si, forgalmazási, sőt árkér­désekben is. Két éve igazga­tó, s ez idő alatt öt fegyel­mezetlen munkást bocsátott el, késések és a munkhely- ről való igazolatlan távol- maradások miatt. „Az igazság az — jegyzi meg az igazgató —, hogy olyan emberekről volt szó, akik máshol akartak pénz keresni, a gyárban csak fá­radalmaikat szerették vol­na kipihenni.” — És nem volt emiatt baja a pártbi­zottsággal vagy a szakszer­vezettel? — kérdeztem. „Nem — hangzott a válasz. — Megértették, hogy csak fegyelmezett, jó munkával lehet nyereségesen termelni. A párttitkárral egyébként egészen jól kijövünk, viszo­nyunk harmonikus, azt is mondhatnám, hogy baráti. Találkozó a nagykövetségen JO DOLGÁBAN TESZI? A Duvalier-házaspárnak sikerült a népharag elől elmenc­Magyarország is közvetle­nül érintett fél a legújabb lengyel leszerelési javaslatok- bati, hiszen a Jaruzelski tá­bornok által pénteken Var­sóban kifejtett elképzelés szerint az NDK, Csehszlová­kia és Lengyelország mellett hazánk területén is csökken­tenék bizonyos fegyverfajták mennyiségét. Az indítvány időzítése nem véletlen. Hét­főn reggel éppen a Lengyel Népköztársaság bécsi Nagykö­vetségének épületében talál­koztak a NATO és a Varsói . Szerződés tagállamainak kép­viselői nem hivatalos tárgya­lásaik nyolcadik fordulójára. A helsinki folyamathoz tar­tozó bécsi utótalálkozón résztvevő küldöttségek veze­tői között zajló tanácskozá­sokon nem vesznek részt a semleges és el nem kötelezett országok képviselői — így ezek a konzultációk a két katonai-politikai szövetség közötti kapcsolatfelvétel első fórumát jelentik. Maga a kapcsolat létrejötte is a szo­cialista országok aktív poli­tikájának eredménye, hiszen a nyugat sokáig elzárkózott minden hasonló jellegű meg­beszéléstől. Igaz, most pedig igyekszik olyan jelentőséget adni ezeknek a találkozók­nak, amire azok még nem szolgáltak rá. Egyelőre a tár­gyalások előkészítéséről tár­gyalnak a felek, s így ezek a találkozók semmiképp sem helyettesíthetik a stockholmi típusú összeurópai konferen­ciákat a biztonság és a köl­csönös bizalom erősítésének kérdéseiről. Már csak azért sem, mivel az el nem kötele­zett és semleges országoknak is joguk van beleszólni föld­részünk átfogó problémáinak megoldásába. A legújabb varsói javasla­tok arra irányulnak, hogy a már felsorolt szocialista or­szágok és az NSZK, a bene- lux államok, valamint Dánia területén fokozatosan számol­ják föl a hadműveleti-harcá­szati atomfegyvereket (ahol már telepítettek ilyeneket), vonják ki a legnagyobb tűz­erejű hagyományos eszközö­ket, módosítsák a meglévő ka­tonai doktrínákat és fogana­tosítsanak további bizalom­erősítő intézkedéseket. Mind­ez jó kiegészítése lenne a Varsói Szerződés budapesti felhívásában foglalt általános elveknek és konkrét javasla­toknak, amelyek az európai nem nukleáris haderők csök­kentésére és az egész földré­szen uralkodó bizalmatlanság áttörésére szolgálnak. A bécsi nagykövetségeken megrendezett konzultációk egyelőre nem kulcskérdések­ről folynak, ám már maga a rendszeres randevúk téréye is örvendetes: józanságról, a realitások tudomásulvételéről tanúskodik. Az igazi siker azonban az lenne, ha mindkét fél keresné — és megtalálná — a kompromisszumok lehe­tőségét. H. G. „Népem máig hű maradt hozzám” — nyilatkozta a Cannes melletti nyaraló te­raszán Michele Duvalier, a hírhedt haiti exdiktátor bá­josan szép 37 éves felesége. Beszélt még a Haitiben ma­radt kórházairól, szerte a vi­lágban lévő követségeiről — csupa-csupa egyes szám első személyű birtokost használ­va. Azt viszont már a saj­tótájékoztatóra meghívott szemfüles riportereknek kel­lett kideríteniük, hogy az elegáns nyaraló sem az ex- uralkodó-pár tulajdona, ha­nem a fegyverkereskedő Ad­rian Kashoghi Mohammed nevű fiától bérlik. A franci­ák ugyanis nem üzletelnek „Baby Doc”-kal. Ez azonban nem zavarja a bájos Miche­let méltatlankodásában. Kezdi azzal, hogy a mos­tani haiti kormány miért is pereli a Duvalier-klánt 120 millió dollárra, ahelyett, hogy hálás lenne a nép egy­kori gyámolítójának. Aztán folytatja: „hogyan írhatta az amerikai sajtó, hogy loptam a pénzemet, és elsikkasztot­tam a jótékonysági alapítvá­nyokat. Talán mert fiatal vagyok, és mi voltunk a vi­lág legfiatalabb elnöke és First Ladyje”. Ennyi a pa­naszokról. A tragikus valóságról a nyugat-európai képes maga­zinok riporterei számolnak be. E szerint Michele való­ban First Lady módjára élt a Nemzeti Palotának egy 9 méteres belmagasságú hatal­mas rezidenciáján. Alkal­manként szemrebbenés nél­kül adott ki Párizsból, New kulni Yorkból hozatott műkincsek­re, ruhákra, ékszerekre dol­lármilliókat. Az uralkodó pár szabadon rendelkezett a ka­tonai és az egészségügyi tár­ca pénzei fölött. A minisz­tériumi csekk-^könyvek se­gítségével tollvonás útján emelhettek le és küldhették külföldre óriási összegeket. Esküvőjük 3 millió dollárba került, ezzel beírták magu­kat a Guinnes-féle rekordok könyvébe. A New Yorkban tanult if­jú hitvesnek mindössze egy évre volt Szüksége, hogy ki­építse egyeduralmát a hatal­mát apjától örökölt Jean- Claude Duvalier rokonai kö­rében. A rokonok, hozzátar­tozók közül 98-at utasított ki a palotából, és anyósától megvonatta a köztársaság First Ladyje címet. Apjának kávéexportra adott licencet. s egyedül neki nem kellett semmiféle adót fizetnie. Jel­lemző, hogy az uralkodópár rendezte látványos jótékony- sági bálokra 500 dollárba ke­rült a belépőjegy, ami a hai­ti egy főre jutó éves nem­zeti jövedelem duplája. A fődíj a tombolán többnyire ékszer volt, előfordult, hogy 30 ezer dolláros nyakék. Ezt sem a szegények nyerték... „Alig tudtam elhozni vala­mit” — idézik még a lapok Michele méltatlankodását. Valóban csupán a haiti légi- társaság egyetlen gépét sike­rült megrakni ékszerrel, kép­pel, szőrmével. Ám ez is bő­ven elég — no meg a talál­gatások szerint az óriási svájci bankbetétek — az ex- diktátorok korábbi életnívó­jának fenntartásához. Csak­hogy Midhele, mint kezdet­ben idézett kijelentése is mutatja, jogot formál kifosz­tott népe rokonszenvére is. Jó dolgában teszi? V. S. — De vannak-e, akik el­lenzik a reformot? „Mint igazgató, eddig nem találkoztam olyan munkás­sal vagy műszakival, aki a reform ellen lenne. Az el- lenzőek fentebb vannak. Mármint a fölöttes szervek­nél, amelyeket félig tréfá­san „anyósoknak” nevezünk. Bizony, akad köztük, aki nem lelkesedik és félti a maga kis hatalmát. De majd ez is elrendeződik, ha meg­lesz az új vállalati törvény, és ami a reformot illeti, minden vezetési szinten tisz­ta vizet öntünk a pohárba, azaz törvényesítjük a refor­mot. Az igazgatóknak, ha valóban azt akarják tenni, amit a reform megkövetel, teljes értékű — nem pedig félig-meddig — jogkör, sőt mi több, hatalom kell. Ezt tartósan nem helyettesítheti vagy pótolhatja sem a lelke­sedés sem a szakértelem. Olyan egyszerű ez, mint az, hogy kétszer kettő négy.” A csangcsoui dízelmotor gyár igazgatója naponta 10 —12 órát dolgozik, s ennek az időnek hatvan százalékát ülésekkel, értekezésekkel és tárgyalásokkal tölti el. Havi fizetése, a prémiumokkal együtt, 230 jüan, alig vala­mivel több, mint a gyár egy- egy jó szakmunkásának a keresete. Mégis elégedett, szívesen tölti be a „szocia­lista vállalkozó” kényelmes­nek aligha minősíthető sze­repkörét. Ha Kínában való­ban érvényesül és hat a nagy számok törvénye, ak­kor remélhető, hogy a re­formnak köszönhetően egy­re több ilyen igazgató lesz majd az országban. Éliás Béla

Next

/
Thumbnails
Contents