Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-30 / 126. szám

1987. május 30., szombat Somogyi Néplap i/n7ri ízirrnTkr AZ AKADÉMIA KÖZGYŰLÉSE UTÁN Eredmények és ellentmondások A közvélemény élénk érdeklődéssel kísérte a Magyar Tudományos Akodé- mia 147. közgyűlését, amelyen megfo­galmazták tudományos életünk legfon­tosabb feladatait. Szakágazatonként tudományos üléseken vitatták meg az eredményeket és feladatokat. Az állattenyésztési kutatások helyze­tét Horn Péternek, az Akadémia levele­ző tagjának, az Agrártudományi Egye­tem Kaposvári Állattenyésztési kara fő­igazgatójának előterjesztése alapján értékelte az agrártudományok osztálya. Erről beszélgettem a főigazgatóval.- Magyarország gazda­sági életében igen jelentős szerepe van a mezőgazda­ságnak, ezen belül az ál­lattenyésztésnek. Milyen té. nyék támasztják alá ezt a megállapítást? — Az indoklásra sok tényt lehetne felsorakoztatni, de csak néhány sarkalatos kö­rülményt idézek — mondta Horn Péter. — A nyolcvanas években számos ellentmon­dás, kedvezőtlen jelenség jellemzi az agrárágazatot, de súlya, stabilizáló szerepe nem csökkent. Hazánk brut­tó termelésének egynegyedét állítja elő az aktív keresők húsz százaléka, és tőkés ex­portunk csaknem harminc százaléka mezőgazdasági ter­mék. Az állattenyésztés ter­melése gyorsan emelkedett, a nyolcvanas években a me­zőgazdaság termelésének több mint fele innen szár­mazott, megelőzve a szántó­földi növénytermesztést és a kertészeti ágazatot. Ezzel az aránnyal Európában a tize­dik helyen állunk. Hollandia vezet, ahol az állattenyész­tés aránya 81 százalék, őt követi Belgium, Dánia, Ang­lia, az NSZK és előttünk van Ausztria, az NDK, Csehszlo­vákia és Franciaország. Egy ország általános gazdasági fejlettsége és az állattenyész­tés magas részaránya között határozott összefüggés van.- Ez a megállapítás utal állattenyésztésünk fejlesz­tésének fontosságára. Ám aminek történnie kell, az elképzelhetetlen a biológiai alapok, az állattenyésztési ágazat hatékonyságának, versenyképességének folya­matos javítása nélkül. — A magyar kutatók a fajták javítását, a teljesít­ményfokozás biológiai felté­teleinek feltárását mindig kulcsfontosságúnak tartot­ták. Nem véletlen, hogy a keresztezési eljárások, a he- terózisnemesítés elméleti és gyakorlati kérdéseinek tisz­tázásában hosszú évek óta a nemzetközi élvonalba tartoz­nak. Ez is magyarázat arra, hogy Európában miért éppen hazánk kapcsolódik a legru­galmasabban és a legsokol­dalúbban a világ állatte­nyésztéséhez. Kutatóink jó érzékkel választották ki a világ azon fajtáit, típusait és vonalait, amelyekkel jelen­tősen fokozhattuk hazai ál­lományaink termőképessé­gét. Példaként említem a kanadai—USA holsteinfriz, a dán jersey importját és sokoldalú hasznosítását szarvasmarha-tenyésztésünk­ben. Vagy például azt, hogy a sertéstenyésztésben Euró­pa nagy részét megelőzve in­dult el nálunk a hibridek előállítása, és ugyancsak jól megválasztott importalapon és saját nemesítéssel fejlő­dött ki Bábolnán a Tetra baromfiprogram. A fejlődés­hez elengedhetetlen az im­port tenyészállatok behoza­tala. Hasznára, értékére hadd említsem meg, hogy az utób­bi hat évben forintban szá­molva 7,4-szer többet hozott hazánknak a tenyészállat- export, mint amennyit az importra költöttünk. Jól tük­rözi a hazai kutatók, állat- nemesítők erőfeszítéseit, a gyakorlati emberekkel való együttműködésüket, hogy 1980 és 1985 között hazánk­ban 47 új állatfajtát és hib­ridet jelentettek be, és 22 fajta, illetve hibrid kapott állami elismerést. Ugyan­annyi számosállattal ma há­romszor annyi vágóállatot állítunk elő, mint harminc­hat évvel ezelőtt.- A magyar állattenyész­tési kutatásnak meghatáro­zó szerepe van ebben a fejlődésben. A közgyűlés vitájában sok szó esett ar­ról, hogy az ország jövőjét veszélyezteti a kutatási-fej­lesztési támogatás csök­kentése. Mi a helyzet az állattenyésztési, a hozzá szorosan kapcsolódó takar­mányozási kutatások anya­gi, tárgyi feltételeivel? — Hazánkban mindössze két főhivatású kutatóhely, a felsőoktatási intézményekben pedig húsz kisebb-nagyobb tanszék, intézet foglalkozik állattenyésztési, takarmányo­zási kutatással. Nem kisebb gond, hogy hazánkban nincs állattenyésztési agrármér­nök-képzés! Jóllehet mező- és erdőgazdaság területén az egyetemeken tizenhat szakon szerezhetnek képesítést a hallgatók. A VI. ötéves terv­ben a kutatóhelyek 1,8 szá­zaléka foglalkozott az állat- tenyésztéssel és az összes tu­dományág kutatására fordí­tott összegnek mindössze másfél százalékát kapta. A VII. ötéves tervben a hely­zet semmit sem javult. Fi­gyelmeztetők ezek a tények: az agrárkutatásokra, külö­nösen az állattenyésztési ku­tatásokra fordított összegek veszélyesen elszakadtak attól a fontossági és aránybeíi sorrendtől, amelyet a nép­gazdaságban és az export­ban egyes nagyágazatok be­töltenek. Nem véletlen, hogy a közgyűlés vitájában külö­nösen sok szó esett erről.-.Milyen feladatok előtt áll ma hazánkban az állat- tenyésztési kutatás? — Alapvető feladat, hogy a kutatás jobban szolgálja a világpiaci igényeknek meg­felelő állati termék előállí­tást. A világpiacon és bel­földön a mainál eltérőbb mi­nőségű követelményeknek kell megfelelni, ez pedig sokszínűbb termelési techno­lógia kialakítását követeli meg. Szükség lehet a meg­lévőknél termék- és piac- orientáltabb nemesített faj­tákra, hibridekre is. Az ál­lattenyésztés biológiai alap­jainak fejlesztése meghatá­rozó lesz minden háziállat- fajban, hiszen hazánk állat- tenyésztésében jelentős devi­zatermelő például a nyúl, az angoranyúl, a hal, a méh is. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a biotech­nológiai módszerek alkalma­zására. Meggyőződésem, hogy a mostani tervidőszakban új ötletekre, új módszerekre lesz szükség. Többek között arra is, hogy a korábbiak­nál szorosabb együttműködés alakuljon ki a kutatás, az alapanyagtermelés és feldol­gozás között. Nem nélkülöz­hető az együttműködés más tudományterületek művelői­vel sem. Ezeknek az általá­nos feladatoknak a szellemé­ben sok tennivaló vár ránk szűkebb hazánkban, itt a kaposvári intézetben is. V. M. Házsor piros bogarakkal FENYŐK Jó volt sétálni a fenyőfás úton. A lehullott tűleveleket sohasem takarították el, ru­ganyos szőnyegként fedték a földes járdát az útszegély és a kerítések között. Harapós kutyák nem voltak arrafelé, aki ott sétált, in­kább vendég volt, mint ide­gen. A puli még azt is meg­engedte, hogy földet söprő bundájából kiszedegessem a fáról hullott apró lándzsács- kákat. Gazdája intett az ab­lakból, s amikor visszafelé is ott bóklásztunk, hozott két szem ráncos tavalyi al­mát. — Már csak ilyen van — mondta, s hogy nem harap­tam bele rögtön, megnyugta­tott: — Megmostam, megtö­röltem. Megeheted. Hamar eltűnt az első. Az­után anyámat arra kértem: szedjen nekem zöld tűket a fáról, mert a sárgák, a lenti­ek nem tetszenek. Teleszúr- káltam a másik almát a fris­sen tört ágacska bökős leve­leivel. Később kihúzogattam és eldobáltam a sündisznó tüskéit. Űjra alma lett. Ki­csit gyantaízű volt. Szerettem a fenyőket néz­ni. Ágaik között úgy játszott a napfény, mintha összetor­lódott , viharfelhők mögül pásztázná a földet. BODOBÁCSOK Az ízeltlábúak törzsébe, a rovarok osztályába, a polos­kák rendjébe tartoznak. Kö­zülük is a pyrrhocoris apte- rus, azaz a verőköltő bodo- bács a legismertebb. A fe­nyőtűk között is ezrével sza­ladgáltak. Föl sem néztem a házakra, ahogy a régi úton mentem. Pótkocsis bogár — így ne­veztem őket, amikor először láttam a párzás közben ösz- szekapaszkodva is futkározó suszterbogarakat. Milyen sok nevük van. Verőköltő ... Verő ... A ta­vaszi napfényt, a „déli ve­rőt” ébresztgeti-é a piros-fe­kete sereg? Avagy a kapát, ásót kiegyengető verőt, azaz a kalapácsot? Mintha megfogyatkoztak volna. De ahogy lassan föl- pillarüottam, meg is értet­tem, miért. Megfogyatkoztak a fenyők is. Meg a többi nö­vény. S íme, írja a szak­könyv: a bodobács Magyar- országon mindenütt előfordu­ló, gyakori poloskafaj. Sok tápnövénye van, ezek ter­mését szívogatja, így eseten­ként a magtermesztésben okozhat kárt. S kicsit odébb: jelentéktelen kártétele miatt nem szükséges ellene véde­kezni. Nem szükséges. Ha keve­sebb a tápnövériy az is ele­gendő ... Hát vigyázok — s intem a velem levőket is —, nemlépek rá a vidám szímű, frakkos-mellényes, csokor­nyakkendős mintázatú nép­ségre. Gyerekkorom óta leg­kedvesebb bogaraim. Még ha poloskák is. HAZAK A fényképész háza éppen akkora volt, hogy belefért egy kicsi műterem a lakás mellé. Se kicsi, se nagy. Ház. Fenyők magasodtak föléje. A félkör alakú terasz fölé hárs­fa formált napernyőt. (A hársfát különösen szeretik a bodobácsok). Tavasszal a te­raszon lehetett várakozni, miközben megszaglászta az ember lábát a fényképész dakszlija. A legközelebbi ház messze volt, alig látszott oda. Az volt a pulis ház, néha almás ház. Megint messzebb még egy; se kutya, se senki, az volt a néma ház. Állt ott talán még egy vagy kettő, s azzal végig is értünk a fe- nyőfás úton és leülhettünk a padra. Körülbelül a világ vége volt ott. Visszafelé sétálhattunk volna a másik oldalon is, de ott egyáltalán nem voltak házak, járda sem. Az út kő­szegélye mellett azorlnal kö­vetkezett az erdő. Inkább a házas oldalon mentem szíve­sen. Szerettem köszönni azokak, akik a kerítésen be­lül voltak. Meg — ki tudja, miért — a suszterbogarak is inkább arrafelé sütkéreztek a napon. MIND EGYÜTT Nincs fenyőtű a járdán. Már járda is alig van. Gya­logos nemigen jár ott. A megfogyatkozott fák fölé ma­gasodnák a házak. Óriási há­zak szigorú kerítésekkel. A kapukon réztábla, zománc- tábla, csicsás tábla, kutya - harap-tábla. Keresgéljük a bodobácso- kat, most még meglelhetők. S ahogy lehajolunk, az egyik hatalmas ház fölé magasodó másik hatalmas ház alatt törpülő fenyők közül előro­han egy ház nagyságú kutya. Az alacsony kerítés fölött át­hajol, lehegését a nyakunk­ban érezzük. Hangja fülsike­títő. A ház tövében gazdája vigyorog. Almát nem hoz. Anlanászkonzervet bont ma­gának. Két fenyegető monstrum között veszem észre a fény­képész házát. Alig látszik. A cégtáblát levették. S ismét egy kutya ... Aki erre jár, az ellenség. Szinte észrevétlenül válto­zik léptünk ritmusa. Már szinte szaladunk. A gyerekek közbeni azt kérdezik: miért szerettem én kiskoromban errefelé sétálni? És miért hívom fenyöfás útnak ezt az utat? És kik laknak itt a vad kutyákkal? KÖNYV Azt írja a könyvem (itthon olvasom az esti lámpafény­ben) a bodobácsokról: a nö­vényi nedveken kívül elpusz­tult rovarok, csigák, sőt ki­sebb társaik nedveit is szívo- gatják. Kisebb társaik ... Hm ... Persze ez zoológiái szak­könyv — kapok észbe még idejében. Luthár Péter szabadiban Uj lakótelep Balaton­Dózsa-lakótelep. Üj, csinos falurész kapta ezt a nevet Balatonszabadiban. A tájba illeszkedő csa­ládi házak Makovecz Iván Ybl-díjas építész és munkatársai tervei alapján, házilagos kivitelezés­ben készülnek. A mai lakásigényt minden szempontból kielé­gítő épületek mindegyike egyedi tervezésű. A ta­nács által kialakított 54 telken három éve kezdő­dött az építkezés, eddig 12 házba költöztek be a lakók. A község bekapcsolódik a földgázellátásba, s ez az utca az elsők között részesül a szolgálta­tásban: a hálózat első szakaszának műszaki át­adására a közelmúltban került sor.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents