Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A Tehetséges diákok a színpadon Zenés irodalmi est a Munkácsy gimnáziumban Minden iskola életében fontos, hogy diákjainak bemutatkozási lehetőséget nyújtson, hagy a gyerekek megcsillanthassák a — nem tantárgyakhoz kötött — tehetségüket. Ennek a követelménynek — mert nevezhetjük így is — magas színvonalon tett eleget a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium, tanúbizonyságot adva pezsgő zenei életükről. A már hagyományosan megrendezett zenés irodalmi estjeinek csütörtöki vendégei nagyszerű hangulatban hagyhatták el az aulát a színes és jól szerkesztett műsor után. Az est első szereplőjeként — majd később többször visszatérve — az iskola kórusa lépett pódiumra. Az énekkar lilablúzos lányaival számos városi, megyei és országos rendezvényen találkoztunk már, de öregbítették hazánk hírnevét külföldön is. Két finn turnéjukon 21 hangversenyen léptek föl - s az idén meghívást kaptak Hollandiába egy nemzetközi kórustalálkozóra. Nevükkel és kristálytiszta, szép előadásukkal gyakran találkozhatunk a rádió műsoraiban is. Csütörtöki programjuk . zömében lágy, dallamos hangzású magas technkai tudást igénylő számokból állt. Például Mendelssohn Búcsú az erdőtől című műve különösen jó előadókra talált, az ismert tartalomhoz méltó hangzással kápráztatva el a közönséget. Az estnek többször visszatérő szereplői is voltak. Lugosi Claudia szépcsengésű szólójával kiemelkedett a kórus fegyelmezett énekéből, de egyéni szólód is — különösen Schubert Szerenádja — nagy sikert arattak. Ilyen csiszolatlan — ám a ragyogásig csiszolható — gyémántból volt még egy:Szabolcsi Bernadett. Mindketten évek óta szólóéneket tanulnak, s természetesen zenei pályára készülnek. Claudia, a 17 éves kaposfüredi kislány a színművészeti főiskola operett vagy musical szakán szeretne tanulni,'BérA szülőket is nevelni kell Autózni ma senkinek sincs kedve. A kissé kopott járgány így aztán három kerekét bánatosan az ég felé fordítja. A borongós tavaszi napon a kocka a kedvenc. A színes elemekből hatalmas palotát építettek már. A tornyot már nem bírja el. Mielőtt megdicsérném, kártya- • várként omlik össze. — Mondtam, hogy ne tedd rá — selypíti egy foghíjas szőkeség, kinek már csak egyetlen vigasza maradt: — Ügy is megmondalak az anyukámnak — fenyegetőzik, ám a következő percben már ismét mosolyog. Feledve a kockát, az építésbe áldozott kemény munkát, a játéksarokba rohan. Valaki elővette a kuglit. Ez lesz aztán a jó mulatság. A gyerekkönnyek szerencsére hamar felszáradnak, a méreg is gyorsan elszáll. Az óvodában minden perc új izgalmat hoz. A szentja- kabi Vörös Hadsereg úti óvoda kis lakói számára a mai nap pedig különösen sok élményt ígér. Ha jól viselkednek, moziba mennek. — A legjobb a csizmás kandúr, de a Süsüt is nagyon szeretem — így Balogh Mónika, akinek a film előtt még fontos dolga akad. Meg kell etetnie a kislányt... — Minden reggel együtt jövünk az óvodába — mondja, miközben apró ujjaival ügyesen fésülgeti rojtos szok- nyájú babája haját. Az anyu engem hoz, én pedig őt. De itt már .van egy másik lányom is, a Nikolett — mutat rá egy nála jóval magasabb lányra Móni. Mindig együtt játszunk, és ebédnél is egy asztalnál ülünk. A sok gyerek azonban nem csak játszik, és nem csak alszik. Foglalkozni kell velük, s ez nem könnyű feladat, különösen egy olyan intézményben nem, ahol a gyerekek többsége cigány származású. A város széli óvoda négy óvónője és az őket segítő két dajka harminckilenc apróságot gondoz. — A legfontosabb az egyéni foglalkozás, kiemelt feladatunk az anyanyelvi nevelés — tájékoztat Selinger Jánosné tagozatvezető-helyettes, aki tizennégy éve dolgozik már az óvodában. Nagy gondot kell fordítani a beiskolázásra. Szeretnénk, ha hatéves korukra valamennyi gyerekünk iskolaérett lenne. Tavaly tizenegy gyerekből kettőt tartottak még egy évig az óvodában, velük, s valamennyi iskola- kezdő gyerekkel külön, is foglalkozunk. Komoly figyelmet fordítunk az önállóság, az egészségügyi szokások .kialakítására. A gyereken kereszr tül a szülőt is próbáljuk nevelni, hisz fejlődés, eredmény csak akkor várható, ha család és óvoda egységes szellemben neveli a gyereket. Néha kemény vitákat kell folytatnunk a szülőkkel, meg kell őket ismertetni, s főleg meg kell őket győzni a helyes pedagógiai, nevelési elvekről, s gyakran arról is, hogy egész életszemléletükön változtatni kellene. Ez bizony nem könnyű munka, s talán nem is csupán az óvoda feladata lenne. H. É. nadett az operaházhoz vonzódik. Kedves színfoltja volt az est műsorának Bíró Anikó is. Hol feltűzött hajjal, szemüvegtől komoly arccal énekelt, a forte és a piano részek ügyes váltakozásával, varázsolva kifejezővé József Attila Kertész leszek című megzenésített versét, hol pedig kifestve, összekuszált frizurával hálóingben jelent meg a közönség előtt. Az iskola diákszínpadának tagjai kedves, humoros jelenettel szórakoztatták a közönséget. Vitájukat — hogy a szép Rozi vagy a csúnya Sári jobb feleség-e — a hallgatóság tapssal jutalmazta. Vastaps fogadta Albrechtsberger Vonósnégyesét, amelynek előadása Mayer Emese, Gyenis Henriett, Sólyom Emese és Szántó' Ildikó zenei képzettségét, a mű korrekt megszólaltatását dicsérte. A zongoránál többször is feltűnt egy érdekes arcú kislány: Máté Katalin. Hangszeréből az ügyes ujjak nyomán több szám sikeréhez, hangulatához hozzájárulva engedelmesen "áradtak az akkordok. Bár Károly Attila elektromos zenére járt break- tánca és a modern versenytáncot bemutató két pár érdekes színfoltjai voltak a rendezvénynek, a látvány nem volt összhangban az egyébként komolyzenei est jelentőségével. A Munkácsy gimnázium zenés irodalmi estje, amelyet Gyovai Judit vezetett, bármely zenetagozatos középiskola ' becsületére vált volna. A műsor szerkesztése, összeállítása s a számok zömének betanítása Dorogi István munkáját dicsérte. Ha az est hibájául valamit is fel lehet róni, akkor az csak annyi, hogy kicsit hosz- szúra sikeredett, ám sokkal nagyobb számú közönséget érdemelt volna. T. R. MÉGIS Nem akarunk részt venŰi bizonyos dolgokban, s mégis megtesz- sziik. Olykor szelíden, olykor dühtől fulladva, hogy a cselekedet mégis megterem. Jó lenne a körön kívül állva néma bölcsességgel szemlélni az arénát, úgy, hogy az eleve elrendelt megtorlást, a büntetést ne érezzük csontjainkban; vagy egy lehullott zöld levél sárga foltjaiban, mely memento a tükrök szélén. Emlékek a kék kövek, átlátszók, négyszögek, lesz, ne félj, aki megmondja, mikorra várható az árnylakó, aki társ lesz, szellemes csevegő elmúlt éjszakákon. Hát nem furcsa? Az ember szeme tágra nyitva, s meglátja, ahogy az öregasz- szony halat pucol — beletörődve, szelíden — a fekete kőkockákon, érzi bőrén a szél játékát, fontossá válik egy megbillenő gyertyatartó, éjszakákat lángra tartó, az a büszke, örökké élő gyertyakatona. S közben tudja, életet összeszőni hangulatokból és benyomásokból nem lehet, mindenképpen hibás vállalkozás. A látomás és az elképzelt paradicsom irányadó nem lehet, s mégis így teszem, így teszed. Egy képpé válik szerelmesed, sárga gömbbé a horizonton, feldobod, elkapod, elillan, rádvillan, megpörög, lelövöd. Ez az a játék, amelyben „nem nyerhetsz, nem érhetsz el döntetlent, sőt még a játékból sem szállhatsz ki.” Rendben van ez így. Aztán, ha az ember lelkét rázza a hideg, már nem segít a relaxáció, az elernyedés. A feladat: mégis megmaradni, fellázadni, győzni. S ez olykor nem is egyszerű dolog. Sikerül néha lángot gyújtani a magányosság sötétjében, s aki adni tud, és elfogad, már elkötelezett. Hát persze, mondta a bölcs, az embereket szeretni kell, hogy el tudjuk viselni őket, S a többi lehet egy jóízű délután, egy elsietett nyár, egy kiáltás, micsoda év volt ez, úristen, micsoda év! Mondhatjuk, azért van kezünk, hogy eltaszitsunk és átöleljünk, azért van szemünk, hogy sírni tudjunk; azért a sors, hogy ne legyünk kevesebbek, sem többek, mint más, csak legalább különbözzünk. Mi vagyunk azok, akik sivár- sugaras délelöttön felkiáltunk: Barátom! S mi vagyunk, akik elefántokat és verseket gyűjtünk, és néha- nap szavakat. Mi vagyunk, akik rézszögekkel verjük ki nevünket a régi katonaládán, s ismerősen toporgunk a feketére érett márgán; mi, akik szembenézünk és gyáván elfordulunk, s úgy éljük mégis az életet, hogy másnak fáj, ha ránk kiabál, s ha szólunk, benne van a semmikor. Az igazi éhség nem fogad el kenyeret, ha jól megy, hát nagyvonalúan kihasználjuk a nincsteleneket. Nörvény ez, és nem mi találtuk ki, s még csak nem is alkalmazkodunk, átéljük és megéljük. Lázas az arcunk. Sokszor nehéz elindítani a napot, felpörgetni bennünk a motort, a félelem ugyanaz, mint v.z undor, fölkelni, köszönni lépni, élni, ez túlmegy már minden határon, s ahogy csillag sarkallik a láthatáron, erősek leszünk, s nincs hitevesztés. Rohan a szekér, s rázós az út, hideg a fogadó, s hideg a felkínált kenyér, az idő önmagában visszafut, ám ahogy tanulunk, jihogy figyelünk magunkra és a másikra, ahogyan együtt megtanuljuk s egymás gyengeségét erővé varázsoljuk, ahogy hibázunk és ahogy elhibázunk valamit, mind ígéret, hogy más nem vár, mint gyötrelem. Megőrizzük hitét a múltnak és jövőnek. Az élet legnagyobb varázslata az, hogy mi dönthetünk felőle. Birtokunkban van a lehetőség győzelemre és vesztésre egyaránt. Kezdettől fogva él a köszönet a létezésért, de a harc utána már a miénk. Az ellenséget és a barátokat mi fedezzük fel, és mi ítéljük el. Hiábavaló próbálkozás lenne az ámítás, hogy megváltottuk a jegyet az arénába, és nézzük csak a csetepatét. Mert ott vagyunk — mégis —, mert mi vagyunk — itt is —, mert együtt játszunk az üres nézőtér előtt. S tapsra várunk: én, te, ti — mindannyian. Klie Ágnes RÁDIÓSZEMLE 1987. május 30., siombat Hatvankét óra Gondolt egyet az idén a hatvankét esztendős rádió, és munkával ünnepelte meg születésnapját. Szombaton a három adón hatvankét órás műsort sugárzott, zömmel élő adásban. Ettől már izgalmas és érdekes is lett a nap, hiszen nemcsak szakmai szempontból van varázsa az élő közvetítésnek, jobban leköti a hallgatót is. Az élő adásnak ugyanis tétje van. Korántsem biztos ugyanis, hogy hibátlan műsort kap a hallgató, tévedhet a riportalany, hibázhat a riporter, betelefonálhat a hallgató a rádió szerkesztőségébe, és kijavíthatja ezeket, szóval minden plyan valóságos. A nap ünnepélyességét igazán az is rangra emelte, hogy ekkor hangzott föl először a harmadik műsor szignálja, s jelentkezett be: Bartók Rádió. Nagy örömmel üdvözölhetjük — mi hallgatók — ezt a névválasztást. Kossuth éis Petőfi mellett méltó névadót italált a harmadik műsor is. Talán jelképes is, hogy általában a komolyzenei műsorok ezen az adón szólnak. Visszatérve a hatvankét órás műsorra, megállapíthatjuk, hogy a rádió kitett magáért ezen a szombati napon. Sok-sok érdekes és értékes műsort hallhattunk, s ezek valamilyen módon az ünnephez kötődtek. Nagyon érdekes volt több visszaemlékezés régi rádiósok történeteiből, hallhattunk egykori bejátszásokat. Kicsit talán estére fáradt el a műsor, amikor már több mint huszadik órája voltak talpon a szerkesztők és megszólaló munkatársaik. Kiütközött ekkor az a hiba, amelybe a televízió is beleesik a hasonló műsorai alkalmával. Nevezetesen az, hogy szüntelenül arra utalnak a riporterek, hogy mennyire fáradtnak látszanak a beszélgető partnereik, avagy éppen ők maguk. A hallgatókat nem érdekli, hogy melyik riporter vagy szerkesztő hány órakor kelt föl, hogy bírja a folyamatos megterhelést, mennyire botlik a nyelve este tíz körül a sokadik kávé után. A hallgatót a produktum érdekli inkább. Mindamellett éppen erre a késői időpontra esett a nap egyik legfajsúlyosabb műsora, a Bagoly. Győrffy Miklós arra keresett választ, hogy vajon van-e ma zsidókérdés Magyarországon, s ha igen, miben nyilvánul meg. Kilenc ismert személyiség nyilatkozott az ügyben, a témát minden oldalról körüljáró kép kerekedhetett ezek segítségével a hallgatóban. A Bagoly másik témája sem volt kevésbé jelentős. Jövőkép húsz-harminc évesek között — ez volt a beszélgetés témája, amelyben egyetemisták, munkások, értelmiségiek mondták el véleményüket. Izgalmas volttnég a téma szempontjából, hogy elmondták azt is: .milyennek képzelik a belátható jövőt. Ezt követően az éjszakai műsort hallgattam kíváncsian, hiszen olyan kuriózumokat ígértek a szerkesztők, mint beszélgetést Nyilasi Tiborral, Mezey György volt szövetségi kapitánnyal, Ka- rády Katalinnal. Utóbbi sajnos lemondta a beszélgetést, érdekes lenne tudni miért. Jó volt viszofo"a Nyilasi Tiborral készített telefoninterjú, éppen azon a napon, amikor hosszú idő után először játszott teljes mérkőzést csapatában. Lehet, hogy hallhattam volna az általam nagyon várt Mezey-interjút is, ám fél háromig biztosan nem sugározták. Utána sajnos álomra szenderültem. Azóta hiába érdeklődöm ismerőseimtől, vajon mit mondhatott a szakember, senki nem tudja. Sőt még az is kiderült, hogy már a műsor kezdetétől aludtak. Pedig érdekelne, s italán nem is csak engem. Varga István Egyetemi szintű feladatsor Országos siker irodalomból Gesztenyebarna hajú, mo- kány fiatalember. Atlétiikus termete sportolót sejtet, pedig a magyar irodalom szerelmese. A középiskolai irodalom tanulmányi versenyek kilencedik helyezettje. Tóth András a marcali Lady János gimnázium 4/b. osztályos tanulója szülei és pedagógusai hatására szerette meg az irodalmat. Az ősszel a verseny kiírásának olvasásakor még nem gondolta, hogy országos eredményt ér el. A feladat egyetemi szintű feladatsort tartalmazott. Három dolgozatot kellett írni, ebből két zárthelyit, és Budapesten szóbeli vizsga volt válogatott. bizottság előtt. — Mit választott András? — Büchner Danton halála című drámáját. E téma feldolgozása volt a feladatom az összes fordulóban. Fölkészítőm, egyben négy évig irodalomtanárnőm nagy segítséget adott, lelket öntött belém. Olasz Istvánná, a tanárnő, megyei szakfelügyelő dicséri Andrást: — Nem befolyásoltam a témaválasztásban diákjaimat, hiszen hárman indultak a vetélkedösorozaton és mind a három tanuló a legjobb hetven között végzett András szorgalmasan készült és győzni akart. Talán ha nincs versenyláza, jobb helyezést sikerült volna elérnie. Így is- örülök sikerének, hiszen ’ az elmúlt években az irodalmi középiskolai országos versenyen megyei helyezett nem volt. — Hogyan tovább András ? — Az eredményből következik, hogy magyarból felmentésem van az érettségi alól. A megmaradt időt a többi tantárgyra való felkészülésre fordítom. A vizsgák után vizsga következik. Fölvételizni szeretnék Pécsett a magyar—esztétika szakra. Magyar irodalomból itt is fölmentés jár a kilencedik helyért, így történelemből és filozófiából kell fölvételiznem. Ha sikerül, akkor előfelvételisként letöltőm sorkatonai szolgálatomat. András pályázatának jeligéjével .köszöntem el, amely Zrínyi Miklóstól való: jószerencse (kell), semmi más. Jüngling József
