Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-23 / 120. szám

1987. május 23., szombat

Somogyi Néplap

ÜÜ

IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS

wMr ' 'y i - I * * 1 5v 'J'' ^ ,w '‘5íVíí Síi IPfi < ? v's y Ä

Mezey Katalin

GYEREKEK

— Mit tárgyalsz az öreg Józsival? — kérdezte, amikor bement vele a fűzfaárnyékos, keményre taposott udvarba. Leültek a csónakbak alacsony gerendájára.

— Nem tárgyaltam. Ö mesélt, — válaszolta jókedvűen. Már az is jó volt, hogy az öreg odatelepedett hozzá, ahogy a lépcső mellett, a köveken napozott. Kikötötte a csónakját, vállára vette az evezőit, és feljött a lépcsőn. Lepakolt mellette a partra, és . cigarettát sodort. Azon a jól ismert, de egyre ritkábban látott módon, ahogy kiskorában az apja barátai szoktak. Nyelvheggyel keskeny nyálcsíkot húzott az összesodorintott újságpapírra. Aztán bosszankodva mondta, hogy rossz volt a kapás, hajnal óta kint ült a vízen, és semmit sem fogott.

Ügy beszélt vele, mint egy felnőttel. Ö meg csak feküdt tovább a napon, s fején keresztbe tett karja árnyékár ból nézett föl az öregre. Annyira váratlan volt, hogy ide telepedett hozzá, hogy föl sem ült. Azt hitte, nem vette észre őt.

— Cak ne mesélgessen neked — mondta a fiú.

Komoly, felnőtt srác volt hozzá képest, a idén érettségizett. Szőke hajától elütő napbarnított arca férfiassá tette a külsejét.

— Miért ne? — kérdezte nevetve. Tetszett neki, hogy előbb az öreg úgy beszélgetett vele, mint egy másik vén tengeri medvével, most meg Laci, a bátyja barátja veszi pártfogásába.

— Csak — csattant sokat- mondóan Laci hangja. Mint egy bekattintott lakat. — Jó lesz, ha elkerülöd.

— A Józsi bácsit? — nem győzött álmélkodni. Laci apáskodva, fontos arccal beszélt. Valami nagyon érdekes dolog lapult az egymást követő események alján. — De miért?

— Csak. Nem elég? •— ösz- szevont szemöldökkel nézett maga elé. Erzsi előrehajolt, és alulról felfelé belenézett az arcába.

— Mondd el, érlek! Nem mondom el senkinek. Becs szó, -nem mondom el senkinek!

Laci kék szeme fel akart nevetni, ahogy a lány belenézett az arcába, de aztán mégis komoly és titokzatos maradt.

— Tudod, hogy ült — mondta elfordítva a fejét. Meztelen sarka mellett el- mélyülten piszkálta a földet.

Tudta, persze, hogy tudta. Nagy orvhalász • hírében állt az öreg Józsi, és az ötvenes években lesittelték. Nem is nagyon szégyellte, az előbb is arról beszélt, hogyan verte agyon csónakkikötő lánccal az íváskor kövek közé bújó pontyokat. Kosárszámra

szedte ki őket és vitte eladni a városba.

— Jó pénzt adtak érte. Pedig aki evett már rendes halat, bele sem tudna harapni. Az ívó hal húsa tejes, édes. Azt csak az afféle marha városi eszi meg. Pfuj! — és

kiköpött oldalt. — Persze akkoriban még húst se lehetett kapni, nemhogy potykát. Ügy vitték, mint a cukrot.

Épp itt tartott a történetben, amikor Laci kijött érte, és okos pofával behívta. Azt hitte, az anyjával találkozott fent a faluban és haza kell mennie. Már éppen mérgelődni akart: nincs egy félórája, hogy nagy nehezen leengedték, máris hazarángatják.

— Azt is tudod, hogy miért ült?

— Tudom hát. Lánccal verte agyon az ívó halakat, meg hasonlók. Apám mesélte. Azért is nem vették be a szövetkezetbe. Azóta partőr.

— Ez mind igaz, csakhogy nem ezért csukták le. Ettől még ... Bár aki ilyesmit csinál, az egyéb gaztettre is képes.

— Nem ezért ült? Nem ezért? — szeme-szája elkerekedett a csodálkozástól. — De hiszen apu mondta ...

— Hidd el, hogy nem ezért. Lehet, hogy apád nem akarta elmondani, de azért jó lesz, ha vigyázol vele... — megint rejtélyesen elhallgatott.

Erzsi felugrott. Az apja nem akarta elmondani, de Laci biztos, hogy mindjárt elmondja. Mit kéne tennie, hogy elárulja? Látszott, hogy nem akarja könnyen adni a titkát.

— Ha elmondod, én is elmondok .neked valamit — vágta rá hirtelen, bár sejtelme sem volt, hogy mit mondhatna el a fiúnak.

— Buta vagy — nevette el magát Laci. A vonásai megenyhültek. — Azért jöttem ki érted, hogy figyelmeztesselek. Persze, nem bánom, ha elmondasz nekem valamit — és olyan tréfásan, kétértelműen kacsintott rá, ahogy a legények szoktak évődni a bálban a nagylányokkal. Legszívesebben a nyakába ugrott volna, úgy tetszett Erzsinek ez a kacsintás. De inkább elvörösödött, és várakozásteljesen hallgatott.

— Szóval — kezdte Laci lehalkított hangon —, szóval: rontásért ült. Fiatalkorú megrontásáért.

Fiatalkorú megrontásáért! Mit jelent ez? Érezte, hogy félelmetes, komoly dolgot, ha ilyen furcsán hangzik, de nem tudta, hogy pontosan mire gondoljon. Felrémletl benne, ahogy aha, szóval Laci őt is fiatalkorúnak tartja, akit esetleg megronthat az öreg. „Ezért hívptt be!” Milyen rendes ez a Laci. Félti őt. Még vörösebb lett. A szíve hallhatóan dobogott, szinte dongott a fürdőtrikó vékony anyaga alatt. „Én is, én is”.... szerette volna mondani, de hálistennek nem bírt megszólalni.

— Tudod, mi az? — kérdezte a fiú a lány lehajtott arcát magához fordítva.

— Hát... valami — dadogta, és újra elfordult. — Kit rontott meg tulajdonképpen? — Ez a megrontás elég ártatlan szónak látszott ahhoz, hogy kimondja.

— Egy tizenöt éves lányt. Kökényesből. — Kökényes a szomszéd falu. Erzsinek hirtelen megképzett egy fehérbőrű, szőke copfos, telt, lompos nőalak, mintha mutatták volna neki valamikor, valahol. Vagy mondtak valamit róla, valami hasonlót. Tavaly a búcsúban. Egy fiatal lány meg Józsi bácsi! Hihetetlennek érezte, hogy a szélcserzett arcú, kérges kezű vén halász, akit olyan nagyra tartottak a gyerekek; örökké borostás, összehúzott szemű,

fakult vászoningben, mesz- sziről érződő dohány- és szeszszaggal körülvéve. Mint egy darab igazi mese, mint a víz titkainak igaz ismerője. Megborzongott... Hiszen ő még nincs is egészen tizennégy éves. Ki is bökte hirtelen, de Laci erre mosolyogva végignézett rajta, s ettől a tekintettől Erzsi újra vörös lett. Nem szégyen volt a vörössége mélyén, hanem fülének hinni nem akaró meglepetés.

— Nem az számít — mondta a fiú jelentőségteljesen, és a lába körmével ka- pargatta a hűvös, letaposott iszapot. A tóparti udvarokat minden tavasszal elöntötte a víz.

— Hanem? —. kérdezte

huncutul Erzsi, aztán hirtelen elszégyellte magát, és váratlan mozdulattal befogta Laci száját. — Jó, jó. Inkább ne válaszolj!'— Ugyanabban a pillanatban el is kellett kapnia a kezét a fiú arcáról, mert hirtelen megengedhetetlennek érezte ezt a gyerekes mozdulatot. Megérezte, hogy már nem szabad, hogy neki már nem szabad. S tényleg nem, mert a Laci arcának érintésétől furcsán égni kezdett a tenyere, és ez a forróság fölfutott a két karján, s az egész testét elzsibbasztotta. *

Hallgattak egy darabig. Amikor végre föl mert nézni, látta, hogy Laci épp olyan vörös, mint ő, és hogy zavarba jön a lány kíváncsi tekintetétől.

F Dlegyenesedett, és elindult, be a házukba, ami a nagy fűzfa mögött állt, lépcsős fehér tornáccal.

— Várj — szólt vissza —, mutatok neked valamit! Ö tovább kuporgott a gerendán, és a szúnyogokat csapkodta barna vállán.

Kisvártatva kijött a fiú. Egy könyv volt a kezében.

— Idenézz! — hajolt hozzá, és kinyitotta. Vastag táblás, sárga papírú, régi, furcsa betűs címlapot tartott elébe: Petőfi Sándor versei. — Idenézz! — az ujjával egy évszámra mutatott: Í846. —; A dédapámé volt. — A könyv tábláján szálkás, feketetintás felirat állt: Katona László.

— öt is úgy hívták? — ál- mélkodott a lány, de vala,- hogy hamisan csengett a fülében a . saját szava. Mintha mást várt volna az előbbiek

• után.

— Ez családi ereklye — mondta Laci komolyan. — Én öröklöm. Nálunk, a családban ezt a könyvet mindig az elsöszülött fiú örökli. — Elmosolyodott, és ebben a

jnosolyan volt Valami gyermeki dicsekvés.

A lánynak nevetnie kellett.

Felszabadultan, boldogan nevettek.

NYOLCVANAS EVEK

Brit festészet és szobrászat

Mai dolgok címmel külö-' nős kiállítás nyílt a Műcsarnokban, amely a Szigetország legújabb festészeti és szobrászati törekvéseiből ad ízelítőt a magyar közönségnek. Nemzedékre és csoportosulásokra való tekintet nélkül mutatja be a mai angol festészet és szobrászat néhány képviselőjét. Az anyag nem egységes, de összefoglaló tartalma az, hogy a résztvevő művészek alkotásaik tanúsága szerint európai kortársaiknál sokkal kevésbé tekintenek a képzőművészeti kultúra jelenlegi fővárosaira, New Yorkra, Párizsra. Közös bennük äz invidualizmus is, az egyéni kvalitások kibontakoztatásának igénye.

Századunk művészete Európában a különféle egymást váltó avantgárd mozgalmak története, a második világháború óta egyre nagyobb tért hódít a • konzervatív ízlésű brit irodalomban is. Közönsége is növekedőben van. elsősorban az értelmiség soraiban. A művészeti szemléletváltásban nagy szerepet játszanak azok a művészek, akik elutasították a múlt kelléktárát. A legújabb törekvésekben azonban itt is hangot kap a kontinensen már befutott posztmodernizmus is, amely régi nagyságok idézéséből nyeri ihlető forrását, tehát a maga módján sajátos eszközeivel historizál, a múlt örökségét a mai nyelvre írja át, mint Leon Kossoff Rubens egyik vázlatának, Christopher Le Brun a XIX. századi klasszikus romantikus kompozíciójának vagy Paula Rego, aki részben Goya, részben a képregény átértel________________a

K

amarás István

— A lányok hülyék.

—A fiúk is.

— De a.fiúk erősebbek.

— A lányok meg szebbek.

— A fiúk viszont okosabbak.

— A lányokat ez egyáltalán nem érdekli.

— A lányokat semmi sem érdekli, csak a szerelmeskedés.

— A fiúkat meg csak a nők.

— A nőket meg csak a férfiak.

— A férfiakban meg nincsen érzés.

— De van, tudd meg, mert az én bátyám is szerelmes.

— Az ért nővérem viszont a földrajztanárba szerelmes.

— A gimnáziumban?

— Abba. Teljesen.

— És te, melyikbe?

SZERELEM

— Semelyikbe.

— A dirihelyettesbe sem?

— Abba sajnos nem lehet.

— Mert öreg?

— Mert lapátfüle van.

— És aztán?

— És aztán felesége is van.

— És öt nem izgatja, hogy a krapeknak lapátfüle van?

— Tudod ez az amit nem értek.

— Pedig egyszerű. A feleségének meg biztosan még lapátabb füle van. Akkora, mirit egy elefántnak. Biztosan ezért nem hozza be sosem az évnyitóra.

— Biztos.

— Egyáltalán nem biztos, de lehet.

— De jó, hogy nekünk nincsen akkora fülünk, mint a dirihelyettes feleségének. Remélem, nem is fog megnőni akkorára.

— Másunk nő meg. A fülünk már ki van fejlődve. A bátyámé se nő már évek óta.

— És igazi szerelme van a bátyádnak?

— Azt elhiszem! .

— Le is tudod rajzolni?

— Nem. Elvből nem rajzolók lányokat. Érted?

— Akkor rajzold le a bátyád!

— Te meg a nővéredet, jó?

Lerajzolták őket egymás mellé. Egy meztelen nőt és egy meztelen férfit. Köréjük fákat, virágokat, patakokat, hegyeket, ugra-bug- ra állatokat és nagy-nagy csöndet.

— Szép — mondta a kisfiú.

— Szépek — mondta a kislány.

mezésével készíti műveit. A ma már klasszikusnak számító Francis Bacon a húszas éveket Berlinben töltötte, majd Párizsban telepedett le. Végigélte századunk legnyugtalanabb művészeti mozgalmait; látomásos művészete magába foglalja a német expresszionizmus hatását. Sivár világképe elgondolkodtató. metaforákba sűrűsödő. R. B. Kitaj is az európai avant- garde törekvés hagyományainak követője. Művészete irodalomközpontú, többrétegű metaforakészlettel.

A festmények között igen nagy szerepet kap az irónia, a régi értékek megkérdőjelezése. Stephen McKenna ábrázolásain a kor erkölcsi törvényeinek teljes zűrzavara kap hangot a római előképek szinte narratív, de szatirikus idézésével.

Külön csoportot képviselnek az Art and Language és a művészet radikális újra- csoport tagjai, akik a nyelv értelmezését tűzték ki céljuknak.

Az angol tájképfestészetet újítja meg lan McKeever. Évente több hónapot tölt elhagyott vidékeken, míg teljesen beleívódik a táj élménye, s ennek ábrázolásában kerüli a sablonokat. Sokat fényképez, és vázlatokat készít. A fekete-fehér képeket óriásira nagyítja fel, s alapként ráviszi a vászonra, majd a fotókat átfesti. Nem a tájat, hanem annak impresszióját adják vissza nagyméretű képei.

A fiatal nemzedékhez tartozó Gilbert és George páros is a fényképekből indul ki. azok töredékeit montázs formájában társadalomkritikai mondanivaló hordozójává teszi. Polémiákat, a mondanivalót fölerősítve gra- fitikkal vagy más jelképekkel ötvözik. Susan Hiller az automatikus írás jeleit festi kész tapétákra a tudatalattinak és a marginális jelentőségű dolgoknak új értelmet tulajdonítva. Képein számítógép-fotókat is alkalmaz toliakkal montírozva. Alkotásai így gyakran meghökkenést váltanak ki a közönségből.

A szobrászok is új Utakon járnak. A kapitalista fogyasztói kultúra tárgyainak átformálásával az objekte- ket készítő és performance-ot előadó művészek gyakran provokatív jellegű polémiát folytatnak a mai társadalmi rendszerek és kultúrák megkérdőjelezésével, mint Tony Cragg, aki például műanyag tárgyak töredékeinek felragasztásával a különféle kultúrák egymásba játszását ábrázolja Afrikai kulturális mítosz című óriási méretű művén. A tárgyak jelentés- változásait több művész kutatja, mint az iráni Shirazen Houshiary, formákká rendezett organikus elemekkel Barry Flanagan, aki az üllővel és az ugró vadnyúllal a légiesség és a földhözkötött- ség ellentétét ágrázolja, Bili Woodrow pedig a pop-art- ból kiindulva a fogyasztói társadalom elhasznált tárgyait úgy építi be műveibe, mintha egy ősrégi társadalom fennmaradt kövületei lennének. Művei cinikusan bírálják azt a társadalmat, amelyben él. A kiállított művek alaphangja is ilyen, a művészek rossz közérzetét mutatja egy irántuk többé- kevésbé közömbös korban.

Brestyánszky Ilona