Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-14 / 112. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 112. szám Ára: 1,80 Ft 1987. május 14., csütörtök Trautmann Rezső és Marjai József fogadta a görög külügyminisztert Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke szerdán a Parlamentben fogadta Karolosz Papuliaszt, a Görög Köztársaság külügyminiszterét. A találkozón áttekintették a két ország kapcsolatrendszerének területeit. A görög diplomácia vezetője — mintegy látogatásának tapasztalatait összegezve — elmondta, hogy a magyar vezetőkkel folytatott tárgyalásai tel. jes mértékben igazolták azokat a pozitív várakozásokat, amelyekkel Budapestre érkezett. Valamennyi találkozón meggyőződhetett róla, hogy magyar részről is megvan az akarat a két ország hagyományosan jó kapcsolatainak további fejlesztésére, beleértve a gazdasági együttműködés bővítését is. Elismerően szólt a magyar vezetőkkel folytatott tárgyalásainak nyíltságáról, őszinte és baráti légköréről. Trautmann Rezső és Karolosz Papuliasz találkozóján kölcsönösen hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy Magyarország, illetve Görögország — társadalmi rendszerük és nemzetközi elkötelezettségük különbözősége ellenére — azonosan vagy hasonlóan ítéli meg a legfontosabb nemzetközi kérdéseket. A megbeszéléseken részt vett Emmanuel Kalpadakis. Görögország budapesti, valamint Hollai Imre hazánk athéni nagykövete. Marjai József, á Minisztertanács elnökhelyettese délután fogadta a görög diplomácia vezetőjét. A találkozón jelen volt Emmanuel Kalipadakis és Hollai Imre. Karolosz Papuliasz hivatalos magyarországi látogatásának befejeztével az esti órákban elutazott Budapestről. A görög diplomácia vezetőjét vendéglátója, Várko- nyi Péter külügyminiszter búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt Emmanuel Kalpadakis és Hollai Imre. KB-titkári tanácskozás Hazaérkezett Bukarestből az MSZMP küldöttsége Szerdán Bukarestben befejeződött a szocialista országok kommunista és munkáspártjai szervezési kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozása. Az ülésről sajtó- közlemény jelenik meg. Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára szerdán fogadta a tanácskozáson részt vett küldöttségek vezetőit, köztük Horváth Istvánt, az MSZMP KB titkárát. Szerdán hazaérkezett Bukarestből Horváth István, az MSZMP KB titkára vezetésével az MSZMP küldöttsége, amely részt vett a szocialista országok kommunista és munkáspártjai szervezési kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozásán. A delegáció tagjai voltak Pet- rovszki István, a KB pártós tömegszervezetének osztályának vezetője, Látos István és Őszi István, a KB osztályvezető-helyettesei. 3,9 MILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁS Uj gyár alapkőletétele a BVK-ban MIHAIL GORBACSOV LENINSZKBEN A szovjet társadalom megérett az átalakításra Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára május 11-13- án látogatást tett a bajkonuri űrrepülőtéren és a kazahsztáni Leninszk városában. Látogatása során Mihail Gorbacsov többször találkozott és beszélgetett tudósokkal, munkásokkal, műszaki szakemberekkel és a város lakóival. Az SZKP KB főtitkára a bajkonuri űrközpontban megtekintette a szovjet űrhajók indítására szolgáló berendezéseket. Méltatta a bajkonuri dolgozó kollektívák munkájának honvédelmi jelentőségét is. Az űrrepülőtéren jelenleg új, univerzális rakétahordozó felbocsátásának előkészületei folynak. Az új eszközzel föld körüli pályára állíthatók lesznek különféle űrhajók, nagyméretű, tudományos és népgazdasági célokat szolgáló űrberendezések, köztük az állandó űrállomásokhoz kapcsolható modulok is. A laboratóriumok, kísérleti létesítmények és indító- állások mellett épült fel az űrrepülőtér adminisztratív központja, Leninszk város. A találkozókon Mihail Gorbacsov nagy figyelmet fordított az űrrepülőtér dolgozóinak életkörülményeire, megtekintette Leninszk több közintézményét és elbeszélgetett a lakosokkal. Szóba került, hogy a leninszkiék meglehetősen zord éghajlati viszonyok között élnek és dolgoznak, ezért az életkörülmények kérdései itt különösen fontosak. A városban eddig is sokat tettek a lakosság igényeinek kielégítéséért, de még sok tennivaló van. Az SZKP KB főtitkárának beszélgetőpartnerei teljes támogatásukról biztosították a pártnak a társadalmi-gazdasági fejlődést gyorsító programját. Mihail Gorbacsov a le- ninszki művelődési palotában gyűlésen találkozott az űrrepülőtér és a város dolgozóival. Ezen az SZKP KB főtitkára beszédet mondott. A Szovjetunióban folyó átalakítás napról napra szélesedik, mind kézzelfoghatóbb formákat ölt, a problémák mind nagyobb körét fogja át és az élet mind mélyebb rétegeibe hatol be — mondotta. — Úgy is fogalmazhatnék, hogy a januári KB-ülés óta az átalakítás folyamatát az jellemzi: a munka mind tárgyszerűbbé, konkrétabbá válik, s ez vonatkozik a gazdaság, a demokrácia, a tudományos élet, az ideológia és a káder- munka területére. Az átalakítás nem az emberek egy csoportjának vesz- szőparipája, törekvése; a szovjet társadalom megérett az átalakításra. A Politikai Bizottság és a kormány ülésein nem egyszer felvetődött a kérdés: van-e alternatívája az átalakításnak, vannak-e más életképes javaslatok. Mint kiderült, mindenki megértette, hogy a választás helyes volt. Csakis egyetlen következtetés vonható le: a XXVII. pártkongresszus által kijelölt úton kell haladni. Különösen az első évek lesznek nehezek. Ha szilárdak maradunk, ez alatt az idő alatt megfelelő eredményeket fogunk elérni, s meggyőződésünk, hogy az (Folytatás a 2. oldalon) A biztonság rendszerének megteremtése hosszú folyamat Külügyminiszter-helyattesek tanácskoztak Moszkvában Új müanyag-alapanyag- gyár épül a kazincbarcikai Borsodi Vegyi Kombinátban; az üzem ünnepélyes alapkőletételére szerdán került sor, az eseményen jelen volt Marjai József miniszterelnök- helyettes. A 3,9 milliárd forintos beruházás előkészítésében és kivitelezésében résztvevő vállalatok, köztük a japán partner cégek képviselőit, a minisztériumi és bankszakembereket, valamint a kombináttal kapcsolatban álló külkereskedelmi vállalatok munkatársait a BVK Radnóti Miklós Művelődési Házában Tolnai Lajos vezérigazgató tájékoztatta a nagyüzem dinamikus fejlesztési programjáról s az ennek keretében megépülő MDI (me- tilén-difenil-dizocianát) üzem jellemzőiről, létrehozásának jelentőségéről. Elmondta, hogy a csúcs- technológia alkalmazásával évi 25 ezer tonna poliuretán- alapanyagot gyártó üzem — amelynek tervezője a japán Chisso Engineering cég, a licencadó és a technológiai berendezések egy részének szállítója pedig a Mitsui Toatsu Chemicals — részben világbanki támogatással, igen rövid idő, 27 hónap alatt készül el. A létesítmény megépítésében a japán vállalkozókon és a BVK saját szakemberein kívül nyolc hazai építőipari és szerelőipari vállalat vesz részt. A mintegy hétezer négyzetméter alapterületű, teljesen automatizált, számítógép vezérelte gyárban mindössze 130 ember dolgozik majd. Termeléséhez különböző adalékanyagokat szállítanak majd csehszlovák, jugoszláv és bolgár vállalatok is, ezért a BVK késztermékkel fizet. (Az új üzem készítményének fölhasználásával előállított poliuretán lágy és kemény habot egyébként számos iparág használja majd fel, a járműipar például műszerfalat, ülést, a bútoripar habszivacs székeket készít belőle, nyersanyagul szolgál az egybeöntött cipőtalphoz, az építő- és építőanyagipari szigetelőanyagokhoz.) Az alapkőletételnél a felállított beton emlékoszlop mellett egy rozsdamentes acélhengerbe helyezték a beruházás dokumentumait, és a japán vegyigyár címerével ellátott két kőkockát. Az ünnepséget követően a vendégek gyárlátogatáson ismerkedtek a BVK üzemeivel és termékeivel. Május 13-án Moszkvában a szocialista országok külügyminisztériumainak vezető képviselői tanácskozást tartottak. Áttekintették azokat a feladatokat, amelyek a szocialista államok által a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének létrehozásáról az ENSZ-ben közösen előterjesztett kezdeményezéssel kapcsolatosak. A tanácskozást, amelyen magyar részről Horn Gyula külügy- minisztériumi államtitkár vett részt, konstruktív, elvtársi légkör jellemezte. A biztonság átfogó rendszerének megteremtése nem egyszeri akció, hanem hosz- szú folyamat, amely szorosan kapcsolódik a nemzetközi kapcsolatok demokratiku- sabbá és emberibbé tételéhez — jelentette ki Vlagyimir Petrovszkij szovjet külügyminiszter-helyettes a szocialista országok külügyminisztériumai vezető képviselőinek tanácskozását követő szerdai nemzetközi sajtóértekezletén Moszkvában. A sajtóértékezlleten a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének az ENSZ- ben való megvitatását kezdeményező államok közül öt ország — Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió — diplomatái vettek részt. Petrovszkij hangsúlyozta: elégedetten állapították meg, hogy a fenti kérdés megvitatása szerepel az ENSZ- közgyűlés 42. ülésszakának napirendjén, s ezen túl már jelenleg is államközi megbeszélések és konzultációk tárgya. Utalt a kezdeményezés időszerűségére és fontosságára, s rámutatott: a világ közvéleménye felismerte, hogy a jelenlegi körülmények között a garantált biztonsághoz csakis egy út — a politikai — vezet, s az egyes államok biztonságát nem lehet elképzelni a mindenki számára egyenlő biztonság elve nélkül. Az átfogó biztonság megteremtésének folyamata egyben azt is jelenti, hogy gyökeresen át kell alakítani azoknak a gondolkodását, akik a külpolitikát formálják, s az államok politikai magatartását összhangba kell hozni az atom- és űrkorszak realitásaival. Mindehhez széles körű és elmélyült vitára van szükség. A szovjet diplomata kiemelte: a szocialista országok azért szállnak síkra, hogy az ENSZ-közgyűlés 42. ülésszaka — a problémát megvitatva — ajánlásokat fogadjon el a világszervezet valamennyi szerve számára. A tájékoztatót kiegészítve Horn Gyula külügyminiszté- riumi államtitkár rámutatott: á biztonsági rendszer megteremtésének gondolata Moszkvában és más szocialista országokban, a Varsói (Folytatás a 2. oldalon) Manfred Gorywoda Budapesten Maróthy Lászlónak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal elnökének meghívására szerdán Budapestre érkezett Manfred Gorywoda miniszterelnök-helyettes, a Lengyel Minisztertanács mellett működő Tervbizottság elnöke. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Maróthy László fogadta, jelen volt Tadeusz Czeczhowicz, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Kapolyi László hazaérkezett a román fővárosból Kapolyi László ipari miniszter szerdán hazaérkezett Bukarestből, ahol részt vett a KGST-országok atom- energetikai gépgyártását koordináló kormányközi bizottság XVI. ülésén. A tanácskozáson Ivan Szilajev szovjet miniszterdnök-he- lyettes elnökölt. A delegációkat fogadta Constantin Dascalescu, a román minisztertanács elnöke. A magyar ipari miniszter kétoldalú tárgyalásokat is folytatott Mihai Moraru román nehézgépipari, Alexandru Necula elektrotechnikai, Serban Teodorescu gépipari és Gheorghe Dinu vegyipari miniszterekkel, valamint lan Ursuval, a román műszakifejlesztési bizottság, a CNST első elnökhelyettesével az ipari kapcsolatok fejlesztéséről. A megbeszéléseken megállapították, hogy a kétoldalú együttműködés, a gyártás- és gyártmányszakosítás lehetőségeit elsősorban az elektronika, a robot- technika, a biotechnológia, a vegyipar és a közútijárműgyártásban kell fokozottabban kihasználni. Leninvárosban a Tiszai Vegyi Kombinát harmadik agrofólia-gyártó gépsora kezdte meg az Üzemelést. Az új, a négy és tizenkét méteres határok közötti szélességben, 80 mikron vastagságú fóliát készítő gépsa« munkába állításával a magyar mezőgazdaság teljes igényét ki tudja elégíteni a gyár.