Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
6____________________________________________________________Somogyi Néplap___________________________ 1987. április 4., szombat AZ IFJÚSÁG ÉLETE A friss kenyér Illata „Kolhoztagok” a Balkánon A sütőipari tanulók Székesfehérvárott megrendezett országos szakmai versenyén 19 megye 21 versenyzője közül harmadik ihelyezést ért el Szép Zoltán, a kaposvári élelmiszer- ipari szakmunkásképző intézet tanulója, s így három hónappal a tanév vége előtt szakmunkás-bizonyítványt kapott. A fiatalok többsége a divatos szakmáikat választja, olyanokat, amelyek valamilyen új technikai ághoz kapcsolódnak vagy amelyekben nagyobb keresetet remélnek. Ezek alapján az én szakmám a legkevésbé sem divatos, mégis szeretem. Már akkor pék akartam lenni, amikor még semmit sem tudtam erről a munkáról, és akkor is, amikor az általános isik diai tanáraim tanulmányi eredményem alapján „jobb sorsra” tartottak érdemesnek. Jellemző tulajdonságom, ha bemegyek egy boltba, nem válogatok, hanem rámutatok arra, ami tetszik. S mivel makacs vagyok, kitartok választásom mellett akkor is, ha később kiderül, nem a legjobbat választattam. Ez a veszély a szakmaválasztásomnál is megvolt, ám szerencsére ezúttal nem kell csak azért is végigcsinálnom. Három éve aligha tudtam volna mással indokolni döntésemet, mint azzal, hogy szeretem a friss kenyér illatát vagy hogy pékre mindig szükség lesz. Most már a szépségeit is látom ennek a munkának. Harmincegyen kezdtük el tanulni a szakmát, most tizennyolcán vagyunk az osztályban. Volt, aki a meleg munkahelyet nem bírta, mások „rossz társaságba” kevereditek, s akadtak olyanok is, akik nem tudták megszeretni ezt a szakmát. Az első év nékem sem volt könnyű. Egy kicsit elrontott a város, moziba járás, olvastam, motoroztam, s közben romlott a tanulmányi eredményem. Szerencsére időben észbe kaptam. Sokait segítették ebben a szakoktatóim. Egyikük azt mondta, ha egy kicsit igyekeznék, versenyre is mehetnék, mert többet tudok, mint amennyit mutatok. Első apró szakmai sikerem az volt, amikor végre sikerült szépen gömbölyítenem a tésztát. Ezután már önmagáimnak is bizonyítani akartam. Javult az eredményem, s beválasztottak a kollégiumi diákta- náosba. Ez sokat jelentett, hiszen ott tanultam meg nyíltan kimondani, amit gondolok. Tartást ad, amikor valaki érzi, hogy érvei is vannak a vitában. A versenyre alaposan felkészítettek, így talán nem is izgultam volna, ha húszas rajtszámom miatt nem négyórai várakozás után kerülök a zsűri elé, ahol ráadásul mindenfelől kamerák és ref- léktorók néztek rám. Az írásbeli után egy géphez csatlakozó technológiát kellett ismertetni, ezután jött a gyakorlat, ahol egyebek között hatvan sósrúd, illetve vajaskifli elkészítése volt a feladat. Itt a nyersanyagnorma-számítástól a sütésig minden műveletet el kellett végeznünk, s végül a grammok és a termék színének árnyalatai döntötték el a helyezéseket. Halfádon lakom a szüleimmel. Én járdk a boltiba kenyérért, amely olykor olyan, mintha tank ment volna végig rajta. Az asz- szonyok méltatlankodnak, és szidják a pékeket. Én védelmembe veszem őket; mondom, csak a szállítás miatt ilyen a kenyér, pedig néha látom az elnagyolt munka nyomát. Katonaság után szeretnék továbbtanulni, de csak a szakma, és nem a jobb beosztás miatt. Azt szeretem, ha énekelhetek munka közben. Kinyitom a sütőtér ajtaját, s beleszagolok a friss kenyérillatba. Lejegyezte: Bíró Ferenc KAPOSVÁRI DIÁKKOKTÉL Sándor Gyula tevékeny ember. Nem éppen olyan, aki mindenbe belekap, aztán „ahogy esik úgy puffan”, hanem lelkes és átgondolt tervek szerint irányítja a munkáját. A Kaposvári Ipari Szakközépiskola tanára. Az ifjúság nevelése tehát feladata. Mindig kereste a lehetőségeket, hogyan lehetne szé- lesiteni, finomítani a módszereket. Tagja, majd vezetője volt a városi tanulói politikai munkabizottságnak, most pedig a megyei pedagógusszakszervezet ifjúsági tanácsának vezetője és a városi diáiktanács titkára. A városi KlSZ-íbizottság ifjúságpolitikai állásfoglalásában már tavaly fölvetette: szükség lenne egy városi diákújság megjelentetésére. Kaposvár tizenegy középiskolájának diákjai friss, értő szemmel látják és láttatják környezetüket. Jó lenne hát, ha mindez együtt jelenhetne meg. S elkezdődött a szervezés. A város diáktanyáján csütörtökönként összeül a szerkesztőbizottság Sándor Gyula vezetésével. Jöttek az ifjú szerzők, sokasodtak az anyagok a dossziéban. Került pénz a nyomdai költségekre is, és lassan összeállt az első kaposvári Diáfckofctél anyaga. Április végén négyezer példányban olvashatják az érdekeltek és az érdeklődők az újságot, már alkifc hajlandók 9,99 forintot fizetni érte. A tervek szerint szeptemberben jelenik meg a második szám, majd rendszeresen kéthavonkónt foglalja össze a Diákkoktél a város középiskolásainak gondját, örömét, elképzeléseit, terveit. Tehát mindazt, ami a mai diákokat foglalkoztatja. Mi magyarok vagyunk — Tudomásul kell venni, hogy az iskola is része a társadalomnak — heveskedik Gáspár László, a boglárlellei Kertészeti Szakközépiskola és Mezőgazdasági Szakmunkásképző kollégiumának igazgatója. — Egymás után érnek bennünket a vádak: a gyerekek fejében zavar van, felelőtlenek, nemtörődöm maga tar tásúak. Ez így nem igaz! Csak ők még nem veszik fel naponta az álarcot, és nem igazítják pontosan magukra. Őszinték, anélkül, hogy mérlegelnék, megéri-e nekik vagy sem. Az olykor konformista tananyaggal nehezen birkózó gyereket már „rossz”-nak, „nehezen kezelhetődnek nevezik. Nekünk az a feladatunk, hogy színtereket teremtsünk az egyéni fejlődésnek. A gyerekek elvárják tőlünk, hogy egyéniségként kezeljük őket, várják, hogy érdekeljen bennünket: ki ő, honnan jött, hová tart. Gáspár László indulata általános problémákat feszeget. — Lerágott csont — legyintenek erre az emberek, s kevesen tesznek erőfeszítéseket, hogy ne így legyen. Petrovics Jenő, az iskola igazgatója, és munkatársai nagyon fontosnak tartják a fiatalok közéletre nevelését. Részkérdése ez a pedagógiai munkának, de egyik legfontosabb eleme az életre való felkészítésnek. A hazafiság, a magyarság érzetének kialakítása, fejlesztése a feladat. — Mennyiségi szemlélet alakult ki; kipipáljuk a tervekben, hogy az ünnepélyeken hányán vesznek részt, de arra már nem, vagyaiig figyelünk, hogy akar-e ott lenni az a fiatal, énekel-e együtt a többiekkel, tudja-e, miért van az ünnep — fejtegeti az igazgató. — Rá kell ébresztenünk a gyerekeket a magyarság tudatára, ennek vállalására, és arra, hogy mindez a teljesítményben hogyan mérhető. A szavak és tettek egysége nemcsak nemzeti, hanem jellembeli követelmény is. — Meg kell tanítanunk a fiatalokat arra, hogy ők mint a haza polgárai mit tehetnek szülőföldjükért? — mondja Nagy Józsefné, aki történelmet tanít. — Ügy érzem, történelmünk oktatásában túlAz osztályterem falán színes fényképek. A plitvicai tavak, srácok a Parnasszus tetején, sziklára vésve nevek, és a büszke szó: Hungary. A követ majd szél morzsolja, eső mossa, a nevek egyszer eltűnnek, de az emlék örökre megmarad. A fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium IV. A osztályos tanulói az ifjúsági szövetkezet tagjai vagy ahogyan ők nevezik magúikat, kolhoztagak. Tavaly nyáron harminc napig a Balkán vairá- zsos tájait járták osztályfőnökükkel, Göndöcz Istvánnal, aki egyben a szövetkezet létrehozója its. Jártak a múzsák hegyén, társalogtak az Olümposz isteneivel, sétáltak az Akropoliszon. Göndöcz István matematika—fizika szakos tanár, ötvennyolc éves. Megszokott helyén, a gimnázium fizika- szertárában beszélgetünk. A nyugdíjidőhöz közeledő tanár szeme és lelke fiatal, gondolatai, tenniaíkarása és tudása mindig nemes célt szolgált. Húszvalahány évvel ezelőtt még Pakson tanított, ott hozta létre először az iskolaszövetkezetei. Szíve azonban hazahúzta Somogyba. 1963 óta a Karikás gimnázium tanára, s azóta hat évfolyam vett részt a szövetkezeti munkában. — Sokszor hangsúlyoztam már,, hogy az ifjúsági szövetkezet nem gazdasági, hanem nevelési szervezet. A feladata az, hogy erősítse az iskolai nevelést, hiszen az annál hatékonyabb, minél sokoldalúbb. Két hektárnyi földön gazdálkodunk, szőlőit művelnek a szövetkezeti tagok. A termelt áru ellenértékével pedig, akárcsak a nagy termelőszövetkezetek, maguk gazdálkodnak. Évente 250 ezer forintnyi összeg áll rendelkezésükre, ebből sóikat közösségi célokra fordítanak, egy részét pedig túrákra, kirándulásokra, utazásokra. A szövetkezet mindig egy osztállyal indul, és elsőitől negyedikig közös az életünk. Az első három évben országjárásokon veszünk részt, végigmegyünk a Kék túra útvonalán. Már 45 jelvényes gazdagítja a megyéből az egymillió lépés Magyarországon akció teljesítőinek körét. Olyan sók panasz szól arról: mozgásszegény és érzelemszegény a mai ifjúság. Mi azit szeretnénk, hogy a szabadidőnk programjai ugyanúgy részesei legyenek a pedagógiai folyamatnak, mint például a valószínűségszámitás oktatása. összekavácsolódott közösség az iskolaszövetkezet. Valóra vált álmok és emlékek fűznek össze bennünket, közös életünk koronájaként. Eddig mindig a Szovjetunióba utaztunk, tizenhat napira Moszkva, Jereván, Szocsi, Kiev útvonalon. Tavaly először vágtuk ilyen nagy fába a fejszénket. Autóbusszal jártuk végig a Balkánt; sátoriban aludtunk, és ismerkedtünk a történelemmel. Göndöcz István utolsó évét tölti, úgy is mint osztályfőnök, úgy is mint a szövetkezet tanár elnöke. Néha azon kapja magát, nem elég türelmes, elhasználódott az idegrendszere. Ügy gondolja, ha ezt megérzi az ember, jobb, ha csökkenti a tempót. Ha nem terheli már a kötelező óraszám, a népdalcsoport, a tanári munka, talán ismét visszatér a türelem, ismét nő a teherbíró-képesség. Az iskolaszövetkezet nem válhat múlttá, ezt tudja. Jövőre mlint a gimnázium kollégiumának nevelőtanára, tovább vezeti a „kolhoztago- kat”. — Úgy érzem, csak ahhoz a bizonyos első évhez nincs már bennem elég energia. Az indulás őröl fel — mondja Göndöcz István —, abbahagyni viszont nem szeretném. Hiszem, ha a fiatal embereket jó hatások érik, akkor könnyű beilleszkedni az életbe, egyszerűbb jó emberré válni. Hiba lenne azt állítani, hagy nincs gond a mai ifjúsággal. Ügy kell alakítanunk az életüket, hagy a rend természetes igénnyé váljon., ne külső megnyilvánulássá. Zsandár- kod ássál és parancsokkal nem érhetünk el eredményt. Göndöcz István tehát nem búcsúzik. Tervei, elképzelései vannak. Sok kilométer vár még rá, és a jövendő kolhozítagokra — sűrű erdőkben és napfényes tisztásokon. A lelkében fiatal tanár méltán kapta meg március 15-én az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elismeréseként az ifjúsági díjat. Klie Ágnes Jubileumi pályázatok Felhívás indulóra Kalocsa Miklós és Lukács Mónika ságosan az ellentmondásokra helyeztük a hangsúlyt. Az életkori sajátosságoknak megfelelően óráimon inkább azt az utat mutatom be, amelyet a magyar nép 1945 óta bejárt, s az eredményeket emelem ki. így tisztább, érthetőbb a kép, látják a mostani sorsfordulót is. Kalocsa Miklós negyedik „B” osztályos. Kialakult nézetei vannak már. — Mi, fiatalok nem hajthatunk végre olyan forradalmi tetteket, hogy látványosan hazafiakká váljunk — mondja. — Szűkebb környezetünk, a családi háttér, az iskola az, ami érdeklődésünket irányítja, a helyére teszi bennünk az információk tömegét. Ha ki akarunk emelkedni a tömegből, erőfeszítésekre van szükségünk. Lukács Mónika másodikos. Hallatlan akarat feszül benne, mindent csinálni akar, és mindent egyszerre. Nem különleges tulajdonság ez. Azt mondja, kétféle magatartás létezik: a teljes érdektelenség, és a felfokozott tenniakarás. A középszerűségtől irtóznak a tizenévesek is. — Szükségünk van nekünk is hősökre, példaképekre — mondja —, de nem mártírokra. Olyan emberek kellenek, akikre felnézhetünk, akiket elismerünk. Számomra Pados Józsi bácsi, az iskola egykori tanára ilyen, és az édesapám. Nekik mindig van idejük a kérdésekre és a válaszokra is; bennük még nem csalódtam. Nagyon fontos, hogy a példaképeket ne keverjük össze a vágyainkkal. Lehet, hogy Sylvester Stallone „szép fiú”, és minden nehézségen elegánsan áthatol, de ha hozzá akarunk hasonlítani, áz csak vágyakozás, álom. Tudjuk, tőlünk helytállást és nem forradalmi tetteket várnak. Ennek kell megfelelnünk, s akkor képesek leszünk a megfelelő időben más, nagyobb igényeknek is megfelelni. K. Á. Novemberben lesz 175 éves a kapoisvári Táncsics gimnázium. Az iskola ü nnepség - sorozattal emlékezik meg a jubileumról. Erre az alkalomra több pályázatot is kiírt az intézmény igazgatósága és a KISZ-bizottsága. öt kategóriában vehetnek részt a nyilvános pályázaton az érdeklődők. Minden munkát jeligével várnak a rendezők, tehát lezárt borítókban mellékelni kell a pályázó nevét és lakcímét. Az egyes kategóriákban első helyért kétezer, másodikért ezer, hamadikért pedig ötszáz forint jutalom jár. A pályázatok beérkezési ideje szeptember 15-e. Az ünnepélyes eredményhirdetés a jubileumi ünnepségek idején lesz. Pályázni lehet szépirodalommal (vers, próza), műfordítással (itt az eredeti művet is mellékelni kell), képzőművészeti alkotásokkal, fotókkal, valamint természettudományi dolgozatokkal. A gimnázium vezetősége pályázatot hirdet Táncsics-induló írására és megzenésítésére is.
