Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-13 / 61. szám
1987. március 13., péntek Somogyi Néplap 3 A tudomány a mezőgazdaságért Kapcsolat az egyetemek és a mezőgazdasági üzemek között Magyarbolgár barátsági napok Kaposvár vendége volt a bolgár nagykövet A magyar—bolgár barátság jegyében kezdődött tegnap rendezvénysorozat Kaposváron. Ez alkalomból megyénkbe látogatott Verteim Kocev Bulgária rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. Kíséretében volt többek között Gano Ivanov vezérőrnagy, a bolgár nagykövetség katonai és légügyi attaséja, valamint Nino Nikolov, a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója. A vendégeket a város vezetői köszöntötték a Hazafias Népfront megyei székházában. Ezt követően a megyei pártbizottságon dr. Gyenesei István, a megyei tanács elnöke adott tájékoztatást Somogy helyzetéről, fejlődéséről. A baráti eszmecserén részt vett Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára és dr. Novak Ferenc, megyei népfronttitkár. A beszélgetés során kitűnt, hogy Venelin Kocev nem csupán élénken érdeklődik a megye társadalmi-gazdasági élete iránt, hanem tájékozott is Somogy megyével kapcsolatban: évekig bulgáriai testvérmegyénk, Kard- zsali országgyűlési képviselője volt. S talán az sem véletlen, hogy nagykövetként első vidéki útja épp Kaposvárra vezetett. A találkozó jó alkalom volt e testvérmegyei kapcsolatok áttekintésére is. Délután a Kaposgép központi gyárában kezdődött barátsági gyűlés. Itt Illyés Ferenc, a gyári pártbizottság titkára köszöntötte a vendégeket és szólt a két népnek már az ősi mondákban is tükröződő szoros kapcsolatáról. Weisz Zoltán, a városi pártbizottság titkára ünnepi beszédében történelmi példák sorával bizonyította, hogy a szabadság szeretete hozta közel egymáshoz a bolgár és a magyar embereket. így volt a török elnyomás elleni harcban, s így a második világháborúban is, amikor több somogyi települést az I. bolgár hadsereg rodopei hadosztálya szabadított fel. Méltatta a szocialista Bulgária fejlődését és mai együttműködésünk eredményeit is. Az ünnepségen felszólalt Venelin Kocev. Mint mondta, ma az emberiség legnagyobb csatájának vagyunk közös részesei. Az új társadalom létrehozásában már elértünk egy szintet, ez azonban még csak a szocializmus kiteljesítésének lehetőségét jelenti, s nem a szocializmus teljes megvalósulását. Ahhoz, hogy a társadalmi fejlődésnek ezt az új minőségét elérjük, változásokra van szükség az élet minden területén. Szabó Ferenc, a gyár dolgozója a munkaverseny- mozgalomban elért eredményeikről számolt be. így arról, hogy a tavaly versenyzett 66 brigád közül kettő pályázott a kardzsali vándorzászló elnyeréséért folyó versenyben. Az ünnepséget követően a Szófiai Vokál adott bolgár és magyar dalokból álló műsort. Gano Ivanov vezérőrnagy délután a kaposvári Helyőrségi Művelődési Központban tartott barátsági gyűlésen mondott beszédet, megemlékezve a drávai csatákról. Az erről szóló dokumentumfilm vetítésén jelen volt a rendező, Mircso Monolov is. Este a Gyergyai Albert Középiskolai Kollégiumban bolgár irodalmi esten emlékeztek Dimcso Debeljanov költő születésének 100. évfordulójára. Itt felszólalt Nino Nikolov, a kulturális központ igazgatója. Ezzel egyidőben Nagykorpádon tartottak magyar— bolgár barátsági gyűlést; ezen Szvetlozár Vasziljev, a Bolgár Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgató- helyettese vett részt. Az eseménysorozat ma Nagyatádon folytatódik. Az iskola- és üzemlátogatások mellett délután a fegyveres erők klubjában kerül sor barátsági gyűlésre. Együttműködésről írtak alá megállapodást tegnap Kaposváron a Somogy Megyei Tanács és a Budapesti ■Kertészeti Egyetem képviselői. E megállapodás egy korábbi szerződést újít fel. Ebből az alkalomból dr. Ta- mássy István akadémikust fogadta dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Tanács elnöke. A szerződés lehetővé teszi az egyetem és a megye mezőgazdasági üzemei között az eddiginél szorosabb kapcsolatot. Erre annál is inkább szükség van, mert napjainkban a mezőgazdaság igénye megnőtt a korszerű technológiák iránt és az egyetemen folyó kutatások nagyban segíthetik azok gyakorlati alkalmazását. A kapcsolat a mezőgazdaság minden területére kiterjed, a zöldség- és gyümölcstermesztéstől egészen a parképítésig. A megye élel- szergazdasági üzemei közül kiemelkedik a Siófoki Állami Gazdaság és a Nagyatádi Konzervgyár eddigi együttműködése a Budapesti Kertészeti Egyetemmel; ezekbe az üzemekbe rendA gépkocsik biztonságos üzemelését és azok állagának a megőrzését igyekszik szolgálni a Kaposvári Járműjavító Kisszövetkezet új kezdeményezése, a törzsügyfelek körének a kialakítása. Ezzel a lépéssel próbálja rábírni ügyfeleit a kisszövetkezet, hogy gépkocsijaikat időben ellenőriztessék és ne csak akkor kerüljön szervizbe a kocsi, amikor az már nehezen javítható károsodásokat szenvedett. A törzsügyfeleket azok közül akarják toborozni, akik gépkocsijuk nagyobb javíttatásait eddig is itt végeztették. Az új kezdeményezés mindenképpen a lakossági szolgáltatások arányát fogja bővíteni. A szerviz technikailag és személyi oldalról szeresen érkeznek gyakorlatra egyetemi hallgatók, esetenként itt végzik el a diplomamunkához szükséges gyakorlatokat és .kutatásokat. Az együttműködésnek köszönheti „megszületését” például a Nagyatádi Konzervgyár egyik új terméke, a csicsókából készült rostos ivóié. Ezt az egyetem kísérletezte ki, s még ebben az évben hozzáfognak a próba- gyártásához. Meg kell említeni a Balatonboglári Mező- gazdasági Kombinát és az egyetem kapcsolatát is. Néhány somogyi üzem ezután szeretne hasonlóan jó együttműködést kialakítani a fővárosi felsőoktatási intézménnyel. Ezek közé tartozik a Bárdibükki Állami Gazdaság, és figyelmet érdemel a vései téesz kertészeti tevékenységének megélénkülése; ott ugyancsak kamatoztathatják a kapcsolatot. Somogybán a télen nagy fagyikárok keletkeztek a mezőgazdaságban — az egyetem most a fagyot jól tűrő növényéket ajánlott fel. Megyénk másik gondjának orvoslására, a nagy területű is felkészült a várhatóan megszaporodó munkákra. Ezt elsősorban az eddiginél jobb szervezéssel igyekeznek elérni. A törzsügyfelek a belépési nyilatkozat kitöltésével jogot szereznek a kisszövetkezet kedvezményes szolgáltatásainak az igénybevételére. Többek között soronkívüliséget élveznek járművük műszaki vizsgáztatásra történő felkészítésénél, de kedvezményes áron alvázvédelemre, ingyenes ajtó- és ab- lakbeállításra is igényt tarthatnak. A közeljövőben szolgáltatásaikat a garanciális javításokra is kiterjesztik, a Ladákat és a Daciákat is bevonják ebbe a körbe. homoktalaj minél jobb hasznosítására is végeznek kísérleteket Budapesten. A Kertészeti Egyetemmel kötött megállapodást a közeljövőben más egyetemekkel történő szerződéskötés követi, felújítják a Soproni Erdészeti Egyetem és a Somogy Megyei Tanács közötti együttműködést is. Bankkötvények kibocsátása A január óta működő kereskedelmi bankok közül elsőnek a Budapest Bank Rt. bocsát ki kötvényt forrásainak bővítésére, 500 millió forint értékben. Az értékpapírok jegyzése megkezdődött. A Budapest Bank kötvényét vállalatok, szövetkezetek és egyéb gazdálkodó szervek vásárolhatják. Az értékpapír változó kamatozású, amley igazodik a Magyar Nemzeti Bank által egy évnél hosz- szabb lejáratra nyújtott refinanszírozási hitelek kamatához. A kötvény kamata mindig fél százalékkal meghaladja az MNB által kereskedelmi bankoknak nyújtott hitelek kamatát. így a hétéves lejáratra kibocsátott értékpapír az első esztendőben 11 százalék lesz. A bank az értékpapírok forgalomba hozásából származó pénzt beruházási hitelekre használja fel, a korábban már megkezdett fejlesztések mellett, enélkül nem lenne számottevő lehetősége arra. hogy az idén újabbakra is hitelt nyújtson. Az értékpapírok forgalomba hozásával a vállalatok ideiglenesen, vagy hosszabb időre be nem fektetett pénzét gyűjtik össze és csoportosítják át jövedelmező fejlesztésekre. Számos vállalat rendelkezik ilyen forrással, amire bizonyíték, hogy a kötvénypiacon élénk forgalom tapasztalható. A vállalati kötvények kereslete jelenleg lényegesen meghaladja a kínálatot. Törzsügyfelek Bővülő szolgáltatás a Járműjavító Kisszövetkezetnél CSAK A NÉV VÁLTOZOTT Együttműködés a tanáccsal Lakóterületünk akkor válik igazán otthonunkká, ha teszünk is érte valamit, s fejlesztésekor a mi javaslatainkat is mérlegelik. A dolgozói, lakossági érdekképviseletért, a településfejlesztésért sokat tehetnek a területi szakmaközi bizottságok. Március elseje óta Fonyódon e szervezet nagyközségi szakszervezeti bizottság néven tevékenykedik, ám régi szereppel és céllal dolgozik. Perjés János elnök elmondta, hogy céljuk továbbra is a nagyközségi tanács partnereként a dolgozók érdékeinek képviselete. Hazánkban a tizenkilenc szakszervezeti ágazat működik, ebből a Balaton-parti községben tíz van érdekéivé. A tizenöt tagú szakszervezeti bizottságban minden szakmát, s elsősorban a szervezett, munkahelyi dolgozókat képviselik, olyan kérdésékben, ami a lakosságot érinti. A cél, hogy a tanács elképzelései a lakossági igényekkel összhangban legyenek. Ennek érdekében a szervezet rendszeres kapcsolatot tart fent a vállalati, üzemi, intézményi dolgozókkal, részt vesznek a falugyűléseken és fórumokon, s az elhangzottakat tolmácsolják a felsőbb szerveknek. Elsősorban olyan jelzéseket adnak, amelyek az alapellátást, az üzlethálózatot, az infrastruktúrát, a közlekedést, a távközlés fejlesztését érintik. Sok fonyó- dit foglalkoztat az elhelyezkedés, a rehabilitáció lehetősége. Mindezekért sokat tehet a bizottság. Képviselői ugyanis részt vesznék a tanács, a végrehajtó bizottság ülésein. Az együttműködés kulcskérdése azonban az, hogy mindez fordítva is igaz legyen, s a tanács vezetői szintén képviseljék a testületet a szak- szervezeti bizottság ülésein. A kapcsolat eddig gyümölcsözőnek bizonyult, a község eredményei magukért beszélnek. Megelégedésre azonban nincs ok, hisz sok még a tennivaló. A szakszervezeti bizottság továbbra is kiemelkedő feladatának tartja település- tisztasági, környezetvédelmi akcióit, képviselteti magát a lakáselosztási és a rehabilitációs bizottságban. Véleményüket kikérik a szociális támogatások odaítélésekor is. A lakosság mégsem ismeri kellően tevékenységüket. Ennek talán az az oka. hogy önálló programmal még nem jelentkeztek. Nagyon sok rendezvényen azonban társpartnerként vesznek részt. Jó kapcsolatot tartanak fenn a művelődési házzal, a Vöröskereszttel, az idősek klubjával. Bizottsági tagjaik mindenhol ott vannak, ahol szükségét érzik munkájuknak. Tevékenységük, ha nem is látványos, de mindenképpen eredményes. Tavaly mintegy százhúszmillió forint értékben készítettek lúgos akkumulátorokat Marcaliban az Akku-Gépipari Szövetkezetben. Az akkumulátorokat az ország legkülönfélébb iparvállalatai számára gyártják, 10 amperórástól 420 amperórás teljesítményig. Képeink a szövetkezet korszerű akkumulátorgyártó üzemét mutatják. Itt készítik a hazai felhasználású lúgos akkumulátorok hatvan százalékát (Gyertyás László felvételei)