Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-07 / 56. szám
6 Somogyi Néplap 1987. március 7., szombat GYERMEKEKNEK rx' "aN" IMltf iliPg&jifg Wxmm A madáretető vadász B. Zoltán vadásztársam már .az elmúlt télen is újságolta, hogy a szőlőjénél több száz madár látogatja az etetőket, meg az eresz alá aggatott szalonna- és hájdarabokat. Az idén — január végén — újra hívott: — Ha madarakat akarsz fényképezni, gyere ki a pincémhez, az ablakból készíthetsz róluik felivételeiket. Most olyan madarak is meglátogatták az etetőimet, melyeket eddig még nem láttam. Jó ilenne meghatározni, te biztos megismered őket — biztatott Zoli. — Könnyen odatalálsz, ha a villanyosz- lopoikat követed a Monostor utcában. Az utolsó oszlop az én pincém előtt áll. De árulkodik a sok napraforgóhéj is a pince körül, mert hat zsákkal etettem meg velük eddig. Állandó lakóim is vannak. Több pár fészkel a tu- jákon és a — fenyőkön. Egy őszapó pár a pince melletti gyümöcsfára építette fészkét, melyet csak akkor vettem észre, amikor lehullott a fa lombja. Szeretem a cinegéket is, amikor beszélgetve keresgélnek az ágakon. Andris kíváncsian hallgatta amit Zoli mondott, aztán megjegyezte: — Rábeszéltem a papit, hogy menjünk, ki lefényképezni a madarakat, mert én is szeretem őket. Csináltunk mi is etetőket a vadászháznál. Most a Laci bácsi, a vadőr eteti őket, mert sajnos a nagy hó miatt nem tudunk az erdőbe bemenni a mi kocsinkkal. A múltkor, amikor az őzeknek meg a szarvasoknak vittük a takarmányt, az erdő szélén szálltunk át a teherautóra. Ak- I kor én is viittem egy zacskó napraforgót az etetőkbe. Később újra vittünk, de ezt nem ették meg, mert már jó idő volt, hiszen a bíbicek is megjöttek, közölte a rádió. De most, hogy újra esik a hó, biztos megeszik majd ... Néhány nappal később kimentünk a Monostor utcába. Könnyen megtaláltuk a pincét, ott volt a sok madár is, amelyek a közeledésünkre elrepültek ugyan, devisz- szaszálltak, amikor bementünk a házba. Az ablaktól néhány méterre lévő etetőkből hordták a magokat és a közeli fák ágain fogyasztották el. Sok-sok kék- és széncinegei, verebek, a sármányok közül a sordély és citrom- sármányok népes csapata között nádi- és hósármányok, erdei- és télipintyek, aztán néhány zöldike is odaröpült az etetőkre. — Ezek itt fészkelnek a tujákon — mutatott Zoli a zöldikékre. — Azokat a piros színű madarakat nem ismerem. Ezért is kértelek, hogy gyere ki, mert te talán tudod a nevükéit. — A nagyobbak a nagypi- rókok, ezek pedig a süvöltők — mondtam, miközben egymás után készítettem a felvételeket a piros tollú madarakról. A legjobb modellünk egy széncinege volt. Ezt többször is lefényképeztem, amikor az ablak előtt lévő rudakra szállt. Nem za- zarta a fényképezőgép, belecsípett a szalonnába és elrepült. — Azok a bóbitások a búbos cinegék, a fehér fejűek a fenyves cinegék. Ezek csak szórványosan költenek nálunk, de télen gyakori vendégek. A nádi sármányok egész Európáiban, míg a hósármányok a földrészünk északi részén költenek. Ezek mind hasznos madarak, megérdemlik a gondoskodást, melyet ugyan csak az állandó lakóid hálálnak meg, mert ezek nagy része kóborol —, mondtam és elköszöntem az áldozatkész vadásztól. Tóth Ferenc Kidobós - hógolyóval Határoljunk el egy kosár- labdapálya nagyságú területet. Hosszában felezzük el. A játékosok két csapatra oszlanak. Az előzetesen választott bíró sípszavára kezdődik a játék, 10 percig tart. A cél: az ellenfél minél több játékosát eltalálni — hógolyóval vagy ha elolvadt a hó, labdával. Akit eltalálnak, kiáll. A találat elől szabad elhajolni, elfutni. Játék közben a játékteret a játékosok sem hagyhatják el, az ellenfél térfelére sem szabad átmenni. Az a csapat nyer, amelyiknek a 10 perc letelte után több játékosa marad. Ha kevés játékosunk van, csökkentsük a pálya méretét, vagy rövi- debb ideig játsszunk. A játék egy másik változatóiban meghatározott számú hógo- lyót (például tizet) gyúrunk élőre, és a játéknak akkor van vége, amikor elfogynak. Fele a tied! A játékvezető előzetesen feladatlapot készít. Ezekre Játéktár egymás után szólások, közmondások első felét írja. A játékosoknak meghatározott idő alatt be kell fejezniük őket. Néhány példa (zárójelben a megoldások találhatók) : 1. A hazug embert köny- nyebb utolérni, mint ... (a sánta kutyát.) 2 Szegény, mint... (a templom egere.) 3. Szemtelen, mint ... (a piaci légy.) 4. Kerülgeti mint (macska a forró kását.) 5. Olyan öreg, mint ... (az országút.) 6. Süket, mint az (ágyú) 7. Belejön, mint ... (kiskutya az ugatásba.) 8. Iszik, mint ... (a kefekötő.) 9. Csökönyös, mint ... (a szamár.) Szóban is játszható. Kezdő játékosoknak jó gyakorlat. Ingó céltábla A játékvezető egy faághoz erősített hosszabb zsinegre kössön konzervdobozt, de köthet hálóba rakott labdát is. Minden játékos gyúr magának három hógolyót. A játékvezető a konzervdobozt meglöki, mire az lassú, egyenletes ingamozgásba kezd. (Ha mozgása a játék közben nagyon lelassul, újra meg kell lökni.) A játékosok az előre elkészített hógolyókkal céloznak az ingó céltáblára. Aki a legtöbbször találja el meghatározott távolságról, az a győztes. (Akár az első játéknál, ezt is játszhatnátok labdával.) Gyufapiramis A versenyzők egyenként 6 szál gyufát kapnak. Feladatuk az, hogy négy háromszöget rakjanak ki belőlük úgy, hogy a gyufaszálakat eltörni nem szabad. A feladatnak egyetlen lehetséges megoldása van: a térbeli piramis. Az asztalokon legyen terítő, vagy tapadós anyag, amin a piramis tényleg megáll. Műanyagon elcsúszik. Ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör működik a Kilián György Városi Művelődési Központban. Az elmúlt évben a világ összes államainak kiadványait ismertek meg. Az idei programban a magyar bélyegekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Mike Jánosnak a kör vezetőjének segítségével Szeretem a vasutat, a vonatot Boldogság Barátomnak, Boldizsárnak Lábom szárán aranyhörcsög mászik, boldog vagyok a fejem búbjáig! Kalitkában papagájom kettő, egyik sárga a másik meg delnő! Kék a tolla nyelve tegnap óta fel van vágva akkurátus módra. Hogyha meglát, vígan szól a nóta: hej, Boldizsár jer ide egy szóra! Nem mehetek, dolgom van rettentő, bolhát veszek két marékkai hej hő, a szobámban akvárium, három — negyediket megveszem a nyáron! Benke Irén Szeretem a vasutat, a vonatot. Ez a legkedvesebb közlekedési eszközöm kisgyermek korom óta. Ahol gyermekkoromat töltöttem, jó egy kilométerre volt házunktól a vasút. Bizony nem egyszer elszaladtam odáig, és vártam a vonatot. Amikor hallottam a harangjelzést, tudtam, hogy hamarosan jön ki a „bakter” — mi annak idején így neveztük az őrházban lakó pályaőrt — és a tekerővei leeresztette a távolabbi sorompót, majd az őrház mellett átvezető útnál is a sorompókat. Majd megigazította sapkáját, bal kezében függőlegesen váltig emelte piros zászlócskáját és amikor a vonat már közel volt, tisztelgésre emelte jobb kezét. Talán még ennél is nagyobb élményt jelentett számomra, ha néha édesanyámmal mehettem vonaton a városba. A mozdony egyet füttyentett, a mozdonyvezető a mozdonyon meghúzott egy kis kart és a nagy mozdony — még a kisebbeket is óriásinak láttam — kerekeinél sisteregve jött ki a gőz, a mozdony szépen megindult, magával húzva a kocsikat. Induláskor a mozdony mintha azt mondta volna köhögve: „nagyon nehéz, nagyon nehéz, megszakadok, megszakadok!” Majd mind gyorsabban ment. Ezután jött a kalauz, aki elkérte a jegyeket az utasoktól és kilyukasztotta. Lyukasztójának a végén volt egy kis síp. Hej, de szerettem volna egyszer is belefújni! Amikor megállt egy-egy megállóhelyen a vonat, a jegyszedőnek oda kellett adni a leutazott jegyet, nem lehetett eldobni. Nem is volt szemét a megálló környékén! Ha valahol néhány percre megállt a vonat, azonnal lejött a mozdonyról a masiniszta meg a fűtő és nagy ronggyal törölgették, fényesítették a gőzparipát. Valahogy úgy, mint ahogyan édesapám szokta annak idején szadmacs utakkal a fekete, fényes szőrű lovunkat. Egy szó mint száz! Nagyon szerettem a vonatot, a vonatokat. Azt is mondtam annak idején, hogy én mozdonyvezető leszek, ha megnövök. A sors úgy hozta, hogy mégsem lettem vasutas, de azóta is szeretem a vasutat, a vonatot, tisztelem a vasutasokat és szívesen utazok ma már gyorsabban, kényelmesebben, mint amikor a kéttengelyes, fapados harmadosztályú kocsi zö- työgtetett az utazás alkalmával. Kiss József Varázsnégyzet A varázsolló meg a csodatükör TUDOD-E? Írjatok be a négyzetbe a 14-től 38-ig terjedő számokat úgy, hogy a számjegyek ösz- szege valamennyi vízszintes és függőleges sorban, valamint a két átlóban egyformán 130—130 legyen! öt számot könnyítésül előre beírtunk. (A helyes megoldást megtaláljátok a 15. oldalon.) — Nyissz, nyissz — mondta az olló, és kivágott egy mosolygós, kerek almá a piros papírból. Már ebből is látható, hogy ez az olló nem közönséges olló ,volt, hanem varázsolló. Meg feltaláló. Ha akarta, katonák masíroztak ki a kedvenc kivágás könyvéből, máskor meg kéktarka lepkéket szabadított ki a tulipánok kelyhé- ből. És csodák csodája, minden életre kelt, amihez csak hozzáért. És tulajdonságokat is tudott ajándékozni ez az olló. Ö találta ki a holdkó- ros kéményseprőt, aki csak reggel jön le a háztetőről, meg a szerelmes közlekedési rendőrt, aki mindig zöldre váltotta a lámpát, ha a menyasszonya át akart menni az utca másik oldalára. Minden színt szeretett az olló, kivéve a fehéret. Egyszer, amikor világoszöld papírból fagylaltgombócokat vágott ki, kitalálta az ananászízű hóembert, később meg a fodormenta-illatú fogkefét. Lassan tele lett a lakás éneklő katicabogarakkal, könyveket lapozó tudós baglyokkal, piros meg kék oroszlánokkal. .. Először csak az íróasztal lapját lepték el, aztán a székeket, végül még az ágyamba is belebújtak. Állva kellett aludnom. És akkor azt álmodtam, hogy valamiért megharagudott rám nz olló. Felágaskodott, és úgy támadt rám, mint valami megvadult bika. Előre meresztette a szarvait, és levágta a hosszú harcsabajuszom felét. Aztán meg a kecskeszakállamba nyírt bele egy játékos cikk- cakkot. De már ezt nem hagyhattam! Gyorsan felébredtem, és belenéztem a tükörbe, és akkor még jobban megijedtem. A szakállamat, meg a bajuszomat nem tagadta le ugyan, de különben minden másnak az ellenkezőjét mutatta a tükör. Ha sírásra pittyedt a szám, akkor kacagott a képmásom. Ha meg én nevettem, akkor sírva fakadt a tükörképem. Az történt ugyanis, hogy amíg aludtam, egy varázsló kicserélte a tükrömet szakasztott olyanra, mint amilyen az enyém volt. Azóta mindent, amit csak kivág a varázsdlló, a csoda- tükörben is megnézek. Ha eljöttök, megláthatjátok, hogy milyen jó mulatság bodor barikát csinálni a lompos farkú farkasból! Vallató Géza Mitől lesz valaki falfehér? Előfordul, hogy valakinek az arca hirtelen lélfehérediik. Ennek sOk oka lehet: hirtelen ijedség, rosszullét. A gyerekék néha rosszul lesznek, ha például sokáig kell álldogálniuk egy ünnepségen. Ilyenkor a bőrben levő kis erek egészen összehúzódnak, és a bőrbe nem kerül vér, azaz a pirosság hiányzik a színéből, csak a bőr saját, fakó színe marad meg: a fehér bőrűnek falfehér, a barna bőrűnek draippos sápadt. Mitől pirulunk el? Van olyan ember, aki könnyen dühbe gurul vagy elszégyel- li magát. Ilyenkor nemcsak izgatott lesz, de még a vérnyomása is felemelkedik, a vére gyorsabban kering, a bőrébe több vér kerül, kipirosodik, szinte meg is duzzad egy picit. Van, aki már apróságoktól is úgy zavarba jön, vagy olyan mérges, hogy belevörösödifc, ilyesmi majdnem mindenkivel előfordul. Miért csíkos a tigris bundája? Ha az állatok egyszer divatbemutatót tartanának, a tigris szép csíkos bundája biztosan nagy sikert aratna! A dzsungelben mégsem ezért fontos ez a szép mintázat. Amikor a nagy ragadozó lesben áll a sűrű bambuszszálak között vagy a bozótban, szin te láthatatlanná válik. A csíkjai mintha egy- egy bambusznád lenne. A tigris bundája tökéletesen alkalmazkodik a környezethez, amelyben él, a sűrűben lapuló nagymacska teljesen beleolvad a növények közé.