Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-21 / 68. szám
Ifjú kémikusok versenye ül lóhátra. Hódmezővásárhelyen a lovassport lelkes támogatója. A somogyi közönség előtt először bemutatkozó festő az alföldi tájjal is megismerteti a nézőt. A természet ihlette—mondhatni ornitológus festő, hiszen a lóábrázolás mellett a madarakkal is szívesen foglalkozik — a Tiszavidék csodálatos hangulatát is elénk varázsolja vásznain. H. B. Pályázat katonai főiskolára A Honvédelmi Minisztéri- lítn pályázatot hirdet katonai főiskolai felvételre. Azoknak a 23 évnél fiatalabb, érettségizett férfiaknak a jelentkezését várják, aki a Magyar Néphadsereg és a BM Határőrség hivatásos tisztjeiként élethivatásul választják a fegyveres szolgálatot. A jelentkezés további feltételei : magyar állampolgárság, feddhetetlen előélet, erkölcsi, politikai megbízhatóság, egészségi alkalmasság. Felvilágosításért és jelentkezési lapokért a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságok, illetve a Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokság pályára irányítási munkatársaihoz fordulhatnak a pályázók. A jelentkezési lapokat március 31-ig kell eljuttatni az illetékes hadkiegészítő parancsnokságokra. Aeroflot gép leszállása Budapesten Pénteken délelőtt az Aeroflot Légitársaság Rómából Moszkváiba tartó IL 62- es gépének parancsnoka — miután a fedélzeten gyanús körülményeket észlelt — leszállási engedélyt kért és kapott Budapesten. A Ferihegyi repülőtéren 11.09 órakor leszálló gép 113 utasa és 11 főnyi személyzete sértetlenül elhagyta a fedélzetet. A repülőgépet a magyar hatóságok átvizsgálták, rendellenességet nem észleltek. A repülőgép 17.39 órakor az utasokkal együtt továbbindult Moszkvába. Mintegy félezer szőlősgazda, Baranyából, Tolnából, Somogybái gyűlt össze a Pannonvin Borgazdasági Kombinát szent- miklósi telepén, ahol dr. Diófási Lajos, a kombinát vezérigazgató-helyettese a téli időjárás szőlőkultúrákra gyakorolt hatásairól beszélt. Az előadást követő gyakorlati bemutatón a helyes trágyázási technikát, valamint a program legfontosabb részeként a szőlőt ért fagykár metszéssel való csökkentését is bemutatták Kitüntetett KISZés úttörővezetók A forradalmi ifjúsági napok különféle rendezvényein adták és adják át a kitüntetéseket a kiemelkedő munkát végzőknek a KISZ zászlóbontásának 30. évfordulója alkalmából. Az Ifjúságért Érdemérmet a kaposvári Honfi Istvánné- nak és Borda Györgynek ítélték oda. KISZ Érdeméremmel tüntették ki Tátrai Saroltát (Igái), Mezőfi Gyulát (Tab), Baracskai Zoltán- nét (Kaposvár), Lassú Istvánt (Nagyatád). Kiváló ifjúsági vezető lett a kaposvári Puzder Gyula és Kubik György. A KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzászlót adományozott a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium és Postaforgalmi Szakközép- iskola KISZ-bizottságának, a siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat KlSZ-bizottságá- nak, a Nagyatádi Konzervgyár KISZ-bizottságának, a Masterfil Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára KISZ-bizottságának és a szorosadi Koppányvölgye Termelőszövetkezet Erdei Ferenc KlSZ-alapszerveze- tének. A KISZ megyei bizottsága alapította a Somogy Ifjúságáért végzett kiemelkedő munkáért elnevezésű emléklapot 11 alapító tag kapta meg. Az Üttörőszövetség a Gyermekekért Érdeméremmel tüntette ki a boglárlellei Stuller Lajost, a marcali Böröcz Ottót. Kiváló úttörővezető lett a boglárlellei Fejes Lajosné, a marcali Vadál Józsefné. Kórusok rádiófelvétele A Magyar Rádió tegnap felvételt készített somogyi kórusokkal. A kaposvári általános iskolai és gimnáziumi együttesek mellett a csurgói diákok is szerepeltek SEGÍTETTEK A SZAKÉRTŐK A gyerekek védelmében Január elsejétől szakértő- csoport működik a megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben. Dr. Orbán István, az intézet igazgatója elmondta, hogy a pszichológus, a gyógypedagógus, az óvónő, a szociális szervezők és a pedagógus feladata a kiskorú gyerekek körülményeinek vizsgálata. A szakértőcsoport eddig 147 gyerek komplex vizsgálatát végezte el. Az értélmi képességek szerinti megoszlás az állami gondozott kiskorúak szemé- lyűségkárosodásának sokféleségét mutatja. Bebizonyosodott az is, hogy állami gondozásban vétel előtt személyiségükben olyan károsodást szenvedtek, amelynek helyreállítása nevelési korrekciót igényel. A vizsgálatok eloszlatták azt a téves föltevést, hogy korrekcióra 'kizárólag az értelmi fogyatékos gyerekeknek van szükségük. A szakértőcsoport munkájának célja, hogy az intézet minél előbb javaslatot tudjon tenni a gyámhatóságoknak a kiskorúak állami gondoskodási formájára, illetve az állami gondozottak gondozás megszüntetésére. A veszélyeztetett környezetben élő gyerekekkel kapcsolatos fölméréseket is megkezdte a szakértőcsoport. Eddig négy óvodában végeztek vizsgálatokat. Fontos, hogy a munkába állt fiatalkorú minél előbb beilleszkedhessen a környezetbe. Ezért nemcsak a munkahelyi vezetőkkel működnek együtt a csoport tagjai, hanem segítséget adnak, — és várnak — a társadalmi szer- vezetéknek is. Fásítási hónap Somogybán Kiemelkedő teljesítményeket értek el 1986-ban Somogybán az erdőgazdálkodó szervek. Több mint egymillió köbméter fát termeltek ki, és 3167 hektár erdőt ültettek. A 180 millió forint értékű munka során 20 millió csemete került a földbe. A Balaton üdülőövezetében 151 hektár új erdőt telepítettek, s erre a célra 6 millió 100 ezer forintot fordítottak. A parkerdők fenntartására 3,2 millió forint jutott, s ebből mintegy fél* milliót a 'boglárlellei gömbkiilátó felújítására költöttek. Jelentős beruházásnak számított a gá- losfai kastélypark kiépítése, 750 ezer forintot költöttek rá, valamint a rádpusztai középkori templomrom környékének rendbetétele, ez 264 ezer forintba került. Mindezekről szó volt tegnap Nagybajomban, ahol sor került a fásítási hónap Somogy megyei megnyitó ünnepségére. Gáspár-Hantos Géza, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára tartott előadást az erdőgazdálkodás aktuális kérdéseiről, majd a rendezvényen meghatározták az idei év feladatait. A nagybajomi általános iskolában a résztvevők emlékfákat ültettek, és megtekintettek egy erdőről szóló svéd filmet. A Mezőigazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium öt kiválóan dolgozó személynek: dr. Győri Józsefnek, a megyei tanács osztályvezetőjének, Hattler Rudolfnak, a zselici erdészet műszaki vezetőjének, Horváth Lászlónak, a nagybajomi tsz elnökének, Szamonek Zoltánnak. a csokonyavlsontai tsz erdő- mérnökének és dr. Rum- szauer Jánosnak, az erdőfelügyelőség osztályvezetőjének fásítási emlékérmet, valamint 15 aktívának dicsérő oklevelet osztott ki. A Hazafias Népfront négy személyt jutalmazott elismerő Oklevéllel. A NAP SZEKERE A görög mitológiában különleges szerep jutott a lovaknak. A nap szekerét vontatják. Mohamed pedig kancájával szállt egyenesen az égbe. Hadvezérek bronzba öntött alakjait el sem képzelhették ló nélkül a szobrászok. Az angol festészetben külön fejezet illeti meg a lóábrázolást. Lelkes István hódmezővásárhelyi festőművész az alföldi táj ábrázolása mellett legszívesebben lóportrékat fest. Kaposváron nyílt, kiállítása a Képcsarnok Vállalat Bernáth-. termében. — A ló az okosság, az egyenes jellem, a hűség példaképe. Pegazusként is ismert égi vándor. A képző- és iparművészeti főiskola hódmezővásárhelyi művésztelepén ismerkedtem meg a közeli ménessel, rengeteget rajzoltam a boxokban. Mesteremnek, Domanovsz- ky Endrének is föltűnt, hogy mennyire megkedveltem a lovakat. Elismeréssel szólt a rajzaimról. A Vásárhelyen töltött nyár élménye nem halványult később sem bennem, a főiskola elvégzése után itt telepedtem le — vallja a festő, akinek több alkotását is őrzik Somogybán. A somogysárdi híres ménes lóportréi a Somssich- kastély díszei. Itt készült első ismert képe, melyet a Halpint és a Félszeg követett, majd egy falkavadásza- tot ábrázoló festmény és egy textilkép. A festő maga is gyakran A kaposvári Munkácsy gimnáziumban 32 jeles, a kémia iránt vonzódó fiatal mérte össze tudását az Irinyi János országos középiskolai kémiai tanulmányi versenyen. A háromfordulós versengésben 5 kategóriában, a megye tanulói közül 290-en indultak. Innen jutott tovább az a 32 diák, aki tegnap elméleti és laboratóriumi ismereteiről adott számot a kémia szakos tanárok előtt. A versengést dr. Kontra József megyei szakfelügyelő, kémiatanár vezette. A győri országos döntőre a verseny első nyolc helyezettje jut tovább. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 68. szám 1987. március 21., szombat Lelkes István kiállítása Tarka sorok Jólneveltség — Hányszor kell ismételnem neked Ödönke, hogy neveletlen kisfiúkkal ne játsszál! Miért nem játszol jól nevelt gyerekekkel? — Mert azoknak nem engedik meg, hogy velem játsszanak! Válóperes tárgyaláson — Igaz-e, hogy ön háromszor is megcsalta a férjét? — kérdi a bíró Lapusnyáknétól. — Igaz, bíró úr. De sok száz olyan esetet tudnék felsorolni, amikor hű maradtam hozzá! Panasz — Érdekes, a maguk üzletében állandóan áruátvétel van, de ha vásárolni akarok, sohasem kapok semmit! Otthon — öregem, mesélj, hogy vagy megelégedve az új feleségeddel? — Barátom, ez a nő mindenben kiváló. Otthon van a festészetben, a lovaglásban, .a sportban. Csak otthon nincs soha... Holnap — Holnap kezdi a feleségem a mézesheteket. — Egyedül? — Igen. Én cukorbeteg vagyok! Papagáj Egy varieté-színház igazgatója felhívja telefonon az ügynököt: — Szabad-e az a hasbeszélő, aki évekkel ezelőtt nálam szerepelt? — Nem, állást változtatott. Üzletet nyitott és úgy látszik, nagyon jól megy neki. — Az ördögbe is ... És mit árul? — Papagájt. Jegy Egy férfi felesége kíséretében megérkezik a cirkuszba és átnyújtja jegyét a jegyszedőnek. — Sajnálom, uram — mondja a jegyszedő —, de ezek a jegyek nem érvényesek, a tegnap esti előadásra szólnak. — Hát nem megmondtam, fiam — fordult méltatlankodva a férj a feleségéhez —, hogy elkésünk? Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült • a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató