Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-23 / 69. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A XLIII. évfolyam, 69. szám Ara: 1,80 Ft 1987. március 23., hétfő Somogy példát mutatott 1919-ben KOSZORŰZÁSl ÜNNEPSÉG KAPOSVÁRON Ragyogó napsütésben gyü­Krénusz János, valamint né­30 EVES A KISZ Születésnapi köszöntő vöt”. Azok előtt az iíjúkam- munisták előtt hajtunk fe­lekeztök a kaposváriak szom­baton a .Magyar Tanácsköz­társaság kikiáltásának 68. évfordulója tiszteletére ren­dezett koszorúzása ünnep­ségre Latinca Sándor szob­ra előtt. Pontosam tíz órakor kezdődött az ünnepség. A Táncsics gimnázium kórusa elénekelte a Himnuszt, kato- nazenekar kíséretével, s Kis-Pál Judit, a Táncsics Diáikszínpad tagja elmondta Balázs Béla Dallá halnotok így kell című versét. A Táncsics kórusának szép műsora után Brandtmüller István, a megyei tanács ál­talános elnökhelyettese lé- pétt a mikrofonhoz. A Ta­nácsköztársaság történelmi szerepét méltatva kiemelte: először 1919. március 21-én győzött a magyar munkás­osztály. A magyar proletár ­Koszorúzási ünnepséget rendeztek Budapesten, a Dózsa György úti tanács- köztársasági emlékműnél. A Himnusz hangjait követően a tisztelet és a megemléke­zés koszorúját helyezte el az MSZMP Központi és Buda­pesti Bizottsága nevében Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP KB és az Elnöki Tanács tagja és Mar- kovics Ferenc, a budapesti pártbizottság titkára. A Ma^- gyár Népköztársaság Mi­nisztertanácsa nevében Ballai László, a Miniszter- tanács tagja, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke és Medgyessy Péter pénzügyminiszter koszorú- zott. Az emlékmű talapza­tán elhelyezték koszorúikat a fegyveres erők és a társa­dalmi szervezetek képviselői is. Virágokkal borították az emlékmű talapzatát a mun­kásmozgalom régi harcosai, budapesti dolgozók és fiata­lok. A szekszárdi ünnepségen — amelyen jelen volt Há­mori Csaba, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára és Berecz János, az MSZMP KB titkára — nagyszabású történelmi élőkép idézte föl az őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság törté­nelemfordító napjait. A résztvevőket a hajdani ese­mények sodra ragadta ma­gával. Az ünnepi nagygyűlés szónoka, Ernőd Péter, a KISZ KB titkára, felidézte a dicső napokat, majd így folytatta: — Történelmi sorsfordulót élünk ma is, erre hívja fel az ifjúság, mindannyiunk fi­gyelmét a KISZ Központi Bizottságának közelmúltban kiadott felhívása. Az elmúlt négy évtizedben világrend- szerré terebélyesedett szoci­forradalom győzelme követ­te a példamutató elődöt, Szovjet-Oroszofszágöt, s ha rövid időre is, de hozzájá­rult a forradalmi helyzet megteremtéséhez Közép- Európában. — Mi, ma élő somogyiak büszkén emlékezünk arra, hogy megyénk fiai 1919-ben a munkásmozgalom élenjá­rói és példamutatói voltak. Nem véletlen, hogy Somo- gyot tartották a diktatúra legbiztosabb megyéjének, s ezért az sem véletlen, hogy itt szedte legtöbb áldozatát a gyilkos fehér terror. Most, amikor 1919 dicső napjaira emlékezünk, tisz­telgő kegyelettel adózunk hazánk 1919-es mártírjai, köztük a somogyi hősök: Latinca Sándor, Tóth Lajos, Szalma István, Szántó Imre, Lewin Samu, Farkas János, alizmus ma történelmi kihí­vás előtt áll. A jövőnk a tét. A fejlődés útja sohasem mentes az ellentmondások­tól; a maradisággal, a bü­rokráciával, a tehetetlen­séggel vívott küzdelemben is lehet sebeket kapni. Fel kell készülnünk arra is, hogy előbb a változással járó fe­szültségeket kell megélnünk, s csak később bontakoznak ki egy hatékonyabban és de- mokratikusabban szervezett társadalom előnyei. Ha for­dítani akarunk sorsunkon, nincs más utunk. Pártunk programját azért támogat­juk, mert a teljesítményen alapuló megméretés, a mű­szaki fejlesztés győrsitjása, a nagyobb nyilvánosság és de­mokrácia előtérbe állításával a változást, a sorsfordítást szolgálja. E program sikeres megvalósításának rendkívüli pünk és megyénk sok más névtelen mártírjának, hősé­nek emléke előtt. Hősök vol­tak a szó igazi értelmében. A legnehezebb időben vál­lalták a felelősséget né­pünkért. Minden igyekeze­tükkel, szívük minden dob­banásával az igaz és nagy ügyet szolgálták. Számunkra is tanulság, hogy nehéz időkben csak a felelős cse­lekvés lehet tisztességes em­beri magatartás. Életük feláldozásával mu­tatták meg azt az utat, amely a boldogabb, embe­ribb élethez vezet. Legyen örök dicsőség a Tanácsköz­társaság vértanúinak, akik életüket áldozták szabadsá­gunkért. Ezután a munkás-gyász- induló hangjaira megkezdő­dött a koszorúzás. A megyei pártbizottság és tanács ne­vében dr. Sarudi Csaba tit­kár, Brandtmüller István el­nökhelyettes, a városi párt- bizottság és tanács nevében Csapó Sándor titkár, Farkas István általános elnökhe­lyettes koszorúzott. Elhelyez­ték a megemlékezés koszo­rúit a megyei tömegszerve- zatek és mozgalmak, a fegy­veres erők és testületek kép­viselői is. Az Iratennaoionálé elhang­zása után iskolások lepték el a szobor környékét, és kis zászlócskákat tűzték a föld­be. A hét végén megyénk minden tanácsköztársasági emlékhelyén rendeztek ko­szorúzási ünnepséget. jelentőségű külső tényezője a szovjet társadalomban az SZKP vezetésével végbeme­nő megújulás — mondotta befejezésül a KISZ KB tit­kára. A beszéd után elhangzott a Himnusz, majd az ünnep­lők megkoszorúzták a ta­nácsköztársasági emlékmű talapzatát. Az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a megyei pártbizottság nevében Be­recz János és Péter Szigf­rid, a Tolna Megyei Párt- bizottság első titkára és Szajki László, a Szekszárdi Városi Pártbizottság titkára koszorúzott. Az ifjúsági szövetség képviseletében Hámori Csaba és Kiss Mag­dolna, a KISZ-bizottság első titkára, valamint Söptei Csaba, az ifjúsági szövetség Szekszárd város első titká­ra koszorúzott. Három évtizeddel ezelőtt bontott zászlót megyénkben a KISZ. Ebből az alkalom­ból rendezték meg a Szüle­tésnap i köszöntő című szín­vonalas megemlékezést teg­nap délelőtt a kaposvári Ki­lián György Városi Műve­lődési Központ szépen föi- díszitett nagytermében. Az egykori alapító tagok, KISZ-itisztségviselők, úttörő­vezetők mind eljöttek a megemlékezésre. Ott láttuk Bíró Gyulát, az MSZBT fő­titkáréit, Tanai Imrét, a me­gyei pártbizottság titkárát, dr. Gyenesei Istvánt, a me­gyéi tanács elnökét is. Valamivel tíz óra után szavalattal kezdődött az ün­nepség, majd a résztvevők közösen elénekelték A párt­tal, a néppel egy az utunk... kezdetű mozgalmi indulót, a harminc évvel ezelőtti foga­dalom emlékére. Mihalics Veronika, a me­gyei KISZ-bizottság első tit­kára ünnepi köszöntőjében először a hét évtizedes ha­ladó miagyar ifjúsági moz­galom mártírjaira emléke­zett, majd azokat köszöntöt­te, akik 1957 kegyetlenül nehéz, bizakodóan gyötrel- mes napjaiban megyénkben elsőiként emelték fel a kom­munista ifjúság zászlaját: a szervezőbizottság tagjait, az alapítókat. — Tisztelgünk azok előtt az elvtársak előtt, akik az országot, lelkeket megrázó tragédia után gyorsain föl- eszméltek, s nemcsak vár­ták, hogy jövögessen a jö­vő, hanem elkötelezett aka­rással „ megküzd ötték a jö­jet, akik percről percre, órá­ról órára tudták, mert tud­niuk kellett, hogy mi elle­nében és miért, élnek, cse­lekednék, s ezért harcoltak a párt oldalién, nemcsak a fiatalok tisztánlátásáért, ha­nem bizalmáért, hitéért is. Emberhez, ifjúkommunistá- hoz méltó 5 7-es esküjüket a 30 esztendő történelme visz- szavonhaitatlanuil igazolja; hősies, helytállásuk terhel­jen minket, utánuk jövőket felelősséggel. A megemlékező a mai fel­adatokról szólva kiemelte: — Az 57-es esküt — hű­ség a néphez, hűség a párt­hoz —, felfedezve felesz­mélni, a három évtizede kö­tött hűségre ráújulva csele­kedni: ez a mostani KISZ- esek feladata. Erre kötelez bennünket pártunk és kong­resszusunk is. Ezután Mihalics Veronika és Ádámné Fábri Lili me­gyei úttörőelnök kitünteté­seket adott át. A Somogy ifjúságáért végzett kiemel­kedő munkáért elnevezésű emléklapot, amelyet Honty Márta tervezett, a KlSZ-ala- pítók közül Albert Imre, Bíró Gyula, Bogó László, dr. Fűzi János, Kocán Magda, dr. Szabó Sándor, Szalai Irén, Szűcs Mária, Virányi István, Kasza Istvánná kap­ta meg. (A többi kitüntetett névsora szombati számunk­ban megjelenít.) Nagy tetszéssel fogadták a jelien levők az Ajándékkosár című műsort, amelyet dr. Klujber László rendezett. Különösen nagy tapsot ka­pott a Tóth Lajos iskola kisdobos-fuipulyaegyüttese. a Somogyi Aprók, a BM Ka­posvár táncegyüttese, a Táncsics Diáiks'zínpad. A szü­letésnapi köszöntő végén a közönség elónékelte a KISZ- indulót. Az egykori alapító tagok, KISZ-vezetők tegnap dél­után hat helyen üzemi, in­tézményi szervezetek tagjai­val találkoztak. A három évtizedet felidéző beszélge­tések mindenhol hasznosak vdlstak — így összegezték a tapasztalatokat a résztvevők este a cukorgyár klubjában. * * * A fővárosban az ifjúsági mozgalom évtizedeire em­lékező ünnepségek részeként a KISZ Központi és Buda­pesti Bizottsága emléktáb­lával tisztelgett az ifjúsági szövetség megalakításának színhelyén. Az Erkel Szín­ház falán, elhelyezett em­léktábla avatásán ott volt Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KISZ KB első titkára és Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára. Az ünnep,ségS'Otrozat a Ma­gyar Munkásmozgalmi Mú­zeumban folytatódott, ahol dokumentumokból^ fotókból összeállított kiállítás mutat­ja be a KISZ 30 évét. Há­mori Csaba köszöntötte a megjelenteket: az ifjúsági szövetség alapító tagjait, egykori vezetőit, valamint Németh Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkár-helyettesét. Berecz Frigyes Kubában Berecz Frigyes, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, hazánk képviselője a KGST gépipari együttműködési bi­zottságában szombaton a bi­zottság soron következő ha­todik ülésszakára Havanná­ba utazott. Pál Lénárd Mexikóban Pál Lénárdnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárá­nak vezetésével pártküldött­ség utazott Mexikóba. A de­legáció részt vesz a Mexikói Egyesüli/ Szoclialista Párt III. kongresszusán. Úttörőriadó Minden úttörőnek és kis­dobosnak riadót rendelt el szombaton a Magyar Úttö­rők Szövetségének Országos Tanácsa a KISZ zászlóbon­tásának tiszteletére. A ten­nivalókról a gyerekek reg­gel a Kossuth rádióban el­hangzott díszparancsból, il­letve az úttörőcsapatok ria­dóparancsnokságaitól érte­sültek. Az •Üttörőszövetség veze­tő testületé azt javasolta, hogy a gyerekek a hagyo­mányos ünnepségrendezés helyett új szellemben, azaz tettekkel, három összetett feladatsor végrehajtásával ünnepeljék az évfordulót. Az első feladat: végezzenek olyan munkát, illetve al­kossanak, hozzanak létre közösen olyan tárgyakat, termékeket, amelyeknek el­lenértékét felajánlják a Gyermekek a gyermekekért akció javára. Társadalmi munkájukkal ^szépítsék, te­gyék otthonosabbá iskolá­jukat, közvetlen lakóhelyü­ket — ez a második feladat. Az úttörőknek js van el­képzelése környezetük fej­lesztéséről — a harmadik feladat szerint ezeket a ter­veket, változtatásokat kell térképre rajzolniuk, s majd kiállításon bemutatniuk a felnőtteknek. A riadóra megmozdult az ország: az Üttörőszövetség majd másfélmilliós tagsága csaknem teljes egészében részt vett a feladatok szer­vezésében és megoldásában, amiben segítségükre volt sok ezer szülő is. Az orszá­gos riadóparancsnokságot arról tájékoztatták, hogy a települések államigazgatási, párt- és tömegszervezeti ve­zetői is a gyerekek mellé álltak, támogatják őket ér­tékteremtő, lakóhely szépítő tevékenységükben. Szombaton reggel legelő­ször Kaposszekcső úttörői jelentették, hogy fákat ül­tettek községükben; Léta- vértesen 500 tő rózsát ül­tettek ki, Pécsett pedig a Dobó István úttörőcsapat tagjai a Mecsek útjait ta­karították a tavaszi kirán­dulások előtt. Sok helyen iskolájukat szépítették, par­kokat, emlékműveket, szob­rokat, s más fcöztéri alkotá­sokat hoztak rendbe a gye­rekek. Móron saját készíté­sű tárgyaikat árulták, Le- ninvárosban a Kilián György Úttörőcsapat tagjai és Budapesten a ferencvá­rosi úttörők üveget gyűjtöt­tek. A XIV. kerületi úttö­rőházban hét úttörőcsapat 1132 kiló rongyot gyűjtött. A hulladékok értékesítésé­ből befolyó pénzzel csapa­taikat, gyermektársaikat se­gítik az úttörők. Szerveztek az úttörők — a KISZ-esekkel együtt — kirándulásokat, klubdélutá­nokat és sportvetélkedőket is. A Magyar Úttörők Szö­vetségének Országos Riadó­parancsnoksága vasárnap értékelte az akciót, ami a tapasztalatok szerint külö­nösen jól sikerült azokon a helyeken, ahol a felnőt­tek megértették és segítet­ték a gyerekek munkáját. Megemlékezések a Tanácsköztársaságról

Next

/
Thumbnails
Contents