Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-14 / 11. szám

2 Somogyi Néplap 1987. január 14., szerda A PÁPA FOGADTA JARUZELSKIT Vatikáni találkozó II. János Pál pápa kedden a Vatikánban magánkihall- gatáson fogadta Wojciech Jaruzelskit, a lengyel állam­tanács elnökét, a LEMP KB első titkárát. Jaruzelski korábban már találkozott a katolikus egy­ház fejével lengyel földön. de„ először tanácskozott vele a Vatikánban. A hetven per­cig tartó, négyszemközti ta­lálkozón — mint a Vatikán közleménye hírül adta — a pápa és vendége „komoly, elmélyült” megbeszélést foly­tatott a lengyel társadalom helyzetéről, a lengyel állam és egyház viszonyáról, vala­mint a világbéke kérdéseiről. A magánkihallgatás után a pápa a lengyel delegáció többi tagjával is találkozott. Előttük elmondott rövid be­szédében II. János Pál „két­ségtelenül történelmi jelen­tőségűnek” nevezte Jaruzels­ki látogatását. Kifejezte re­ményét, hogy a lengyel ál­lamfő látogatása „gyümölcsö­ző lesz Lengyelország és Eu­rópa számára”. Hans Blix elégedett Hans Blix, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ve­zérigazgatója kedden megte­kintette a tavasszal megron­gálódott csernobili atomerő­művet, és elégedetten nyi­latkozott tapasztalatairól. A vezérigazgatót, aki a szovjet kormány meghívásá­ra tartózkodik az országban, Csernobiliba elkísérte Nyi- kolaj Lukonyin atomenerge­tikai miniszter, Andronyik Petroszjanc, az Állami Atom- energiai Bizottság elnöke és több más szovjet hivatalos személyiség. Kijevből autón tették meg az erőműhöz ve­zető 150 kilométeres utat. A vendég meggyőződhetett arról, hogy a tönkrement reaktor hasadóanyaga többé már nem szennyezi a kör­nyezetet. s arról is, hogy egész sor, a 30 kilomtéteres ■surgarú körzetben lévő te­lepülésen visszatért rendes medrébe az élet. Magában az erőműben láthatta az áp­rilisi szerencsétlenség során megsérült és azóta „beton- sírba” zárt 4. számú reak­tort, s a biztonsági követel­ményeknek legteljesebb ér­vényesítésével újra üzembe helyezett 1. és 2. reaktor- egységet. Hans Blix a helyszínen adott sajtónyilatkozatában elmondta: a legnagyobb el­ismerés hangján szólhat a sérült egység „eltemetésé­nél” és az egész erőmű to­vábbi üzemeltetésének biz­tonságosabbá tétele érdeké­ben alkalmazott műszaki megoldásokról. Ugyancsak kifejezte megelégedését az­zal a tájékoztatással kap­csolatban, amelyet a Nem­zetközi Atomenergia-ügynök­ség kapott a szovjet szer­vektől a csernobili baleset felszámolásáról. Döntő szakasz kezdete lehet Sajtóértekezlet a genfi tárgyalások előtt — Szakértői találkozók Julij Voroncovot, a Szov­jetunió külügyminiszterének első helyettesét nevezték ki a nukleáris és űrfegyverze­tek korlátozásának és csök­kentésének kérdéskörében folytatott genfi tárgyaláso­kon részt vevő küldöttség vezetőjévé — jelentette be kedden Moszkvában tartött sajtóértekezletén Vlagyimir Petrovszkij külügyminisz­ter-helyettes. A sajtóértekezletet a nuk­leáris és más tömepusztító fegyverek teljes, az évszázad végéig történő felszámolását meghirdető szovjet program január 15-i évfordulója al­kalmából tartották. Petrovsz­kij hangsúlyozta: a Szovjet­unió véleménye szerint a tárgyalások január 15-én kezdődő hetedik fordulója döntő szakasz kezdete lehet. A küld dttsé gvezet és szint­jének emelése új lendületet adhat a tárgyalásoknak, amelyeken most az a cél, hogy a reykjavíki megálla­podásokat a nemzetközi poli­tika valóságává változtassák, E cél érdekében a Szovjet­unió korábbam már minden tehetségeset megtett, a reyk- javiki találkozón létrejött megállapodásokat és az amerikai álláspontot figye­lembe véve tette meg no­vember 7-i javaslatát Géni­ben. Erre azonban nem érke­zett kedvező amerikai vá­lasz. Nem járt eredménnyel a december eleji szakértői megbeszélés sem. Ezért a Szovjetunió január 8-án ja­vasolta, hogy emeljék első külügyminiszter-helyettesi Izraeli fegyverek az ellenforradalmároknak Egy izraeli lapban hétfőn napvilágot látott írás szerint izraeli katonai szakértők is részt vesznek Hondurasban a nicaraguai ellenforradalmá­rok kiképzésében. A Haarec című napilap washingtoni jelentése amerikai források­ra hivatkozva azt írta, hogy az izraeli kiképzőket a hon- durasi kormány fizeti, s azok nem hivatalos képvise­lői az izraeli hadseregnek. A lap ugyanakkor izraeli kato­nai forrásokból tudni véli, hogy „amerikai szervezetek vagy hírszerzési csoportok” pénzelik őket. Az izraeli hadügyminisztérium képvise­lője „alaptalanoknak” minő­sítette a Haarec értesüléseit. Izraeli törvényhozók és a kontrák köreiben megerősí­tést nyert ugyanakkor, hogy izraeli magán-fegyverkeres­kedők már szállítottak harci eszközöket a törvényes nica­raguai kormány ellen harco­ló csoportoknak. Ideiglenes kormány létre­hozásáról szóló újabb doku­mentumot írtak alá hétfőn a hondurasi határzónában 13 különböző nicaraguai ellen- forradalmi csoport képvise­lői. A múlt év novemberé­ben San Jóséban a kontrák vezetői már kidolgoztak egy tervezetet egy felállítandó ideiglenes kormányról, de az Iránnak szállított amerikai fegyverek és a nicaraguai ellenforradalmároknak tör­vénytelenül átutalt pénzösz- szegek miatt kirobbant bot­rány időszerűtlenné tette az amerikai támogatást élvező kontrák ellenkormány-ala- kítási terveit. * * * Az ecuadori államfő hétfőn Rafael Garcia Velasco-t ne­vezte ki külügyminiszterré'. Az ecuadori diplomácia új vezetője korábban az Ame­rikai Államok Szervezetében képviselte országát. Elődje pénteken mondott le, mert ellenzéki pártok azzal vádol­ták a kormányt, hogy aka­dályozza a Contadora-cso- portnak a közép-amerikai válság békés rendezésére irá­nyuló erőfeszítéseit. Párizsban a kormánypár­tok felhívására mintegy há­romezren tüntetnek a köz- szolgálati sztrájkmozgalom ellen. Mint ismeretes: a de­cember 18-a óta tartó vas­utassztrájkhoz az energia­szolgáltatás és a fővárosi tö­megközlekedés dolgozói is csatlakoztak. Reagan amerikai elnök (jobbról) Max Kampelmant, a genfi szovjet—amerikai leszerelési tárgyalások vezetőjét külügy­miniszteri különtanácsadónak nevezte ki. (Telefotó: AP—MTI—KS) szinibre a küldöttségek veze­tését. Az Egyesült Államok a ja­vaslatra úgy válaszolt, hogy Max Kampelmann küldött- ségvezetőnék a külügymi­niszter tanácsadójává tör­tént kinevezése megemelte a vezetés szintjét. A külügyminiszter-helyet­tes elmondta: a Szovjetunió nem tett újabb konkrét ja­vaslatot szovjet—amerikai csúcstalálkozóra vonatko­zóan. A csúcstalálkozóval kapcsolatban a szovjet állás­pont változatlan: konkrét eredményekkel kell járnia, ami jelen esetben a reykja­víki eredményeik gyakorlat­ba való átültetését jelenti. Hangsúlyozta, hogy az izlan­di fővárosban ismertetett szovjet javaslatcsomag az engedmények egyensúlyát biztosítja, éppen „csomag” mivolta tette lehetővé, hogy a találkozó során olyan ma­gas szintre jussanak a nuk­leáris fegyverek felszámolá­sának kérdéskörében, így a „csomag” szétbontása értel­metlen lenne, elképzelhetet­len. Januárban egész sor tár­gyalás kezdődik, illetve a ve­gyi fegyverek betiltásával foglalkozó konferencia már folyik is Genfben. Január 22-én szakértői szintű meg­beszélések kezdődnek az ait omfegyv erkísérletekről, 27-én folytatja munkáját a bécsi utótalálkozó. 29-én pe­dig a haderőcs okikéntési tár­gyalások újabb fordulója kezdődik Bécsiben. Az Amerikai Szenátus kül­ügyi bizottsága kedden meg­kezdte a vitát a nukleáris kísérletekkel foglalkozó szov­jet—amerikai szerződések ratifikálásáról. A föld alaltiti nukleáris kísérletekről szóló szerződést — amely 150 ki- lotonnában határozza meg a felhaszn álható töltetek ere­jének felső határát — még 1974-foen, a békés célú nuk­leáris robbantásokról szólót 1976-ban írták alá, de a ra­tifikálási eljárást az ameri­kai kormány 1978-ban fel­függesztette. Reagan elnök tavaly tett ígéretet arra, hogy a két szerződést a törvényhozás elé terjeszti — annak fejé­ben, hogy a képviselőház a reykjavíki szovjet—amerikai csúcstalálkozó küszöbén visszavonja az amerikai nuk­leáris kísérletek korlátozásá­ra vonatkozó határozatát. A washingtoni kormány állás­pontja szerint az Egyesült Államok nem hagyhatja ab­ba a nukleáris kísérleteket, amíg nem jön létre megálla­podás az ellenőrzéséről, a nukleáris fegyverek számá­nak csökkentéséről, illetve azok teljes felszámolásáról. * * * Genfben — a Szovjetunió és az Egyesült Államok elő­zetes megállapodásának megfelelően — tegnap meg­tartották az atomháborús ve­szély csökkentése érdekében létrehozandó központokról folytatott szovjet—amerikai tárgyalások első fordulóját. A Szovjetunió küldöttségét a tárgyalásokon Alekszandr Gbuhov különleges megbí­zatású nagykövet vezeti. Az Egyesült Államok tárgyaló küldöttségének élén Richard Perle hadügyi államtitkár elnök nemzetbiztonsági és Robert Linhard, Reagan nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó különtanácsadója áll. A következő tárgyalási forduló időpontját diplomá­ciai úton pontosítják — je­lentette a TASZSZ szovjet hírügynökség. AZ EMBARGÓ KÁROKAT OKOZ A Szovjetunióval és a szo­cialista országokkal szemben érvényesített amerikai tech­nológiai-kereskedelmi em­bargó súlyos károkat okoz az Egyesült Államok gazda­ságának, ugyanakkor nem jár olyan katonai előnyök­kel, mint amilyeneket a Pentagon tulajdonít az em­bargónak. Erre a következ­tetésre jutott az amerikai tudományos akadémia egy különbizottsága, amely ép­pen a hadügyminisztérium megbízásából tanulmányozta az embargó hatását. A most közzétett elemzés szerint az amerikai gazdaságnak oko­zott közvetlen kár évente meghaladja a kilenc mil­liárd dollárt és 188 ezer munkahely elvesztését ered­ményezte. Az embargó azon­ban összességében több mint 17 milliárd dollár vesztesé­get jelent, mivel az elbo­csátott munkások és család­tagjaik vásárlóereje is csök­kent. Richard Perle hadügyi ál­lamtitkár szerint a tanul­mány szerzői „elfogultak”, mivel az Egyesült Államok érdekelt iparágainak képvi­selői is helyet kaptak a bi­zottságban. A munkát azon­ban éppenséggel olyan szak­értőik irányították, akik pon­tosan ismerik az amerikai kereskedelmi embargó stra­tégiai értékét: az elnök Lew Allen nyugalmazott tábor­nok, a légierő volt vezér­kari főnöke, s a bizottság tagjai között van Melvin Laird volt hadügyminiszter és Bobby Ray Inman, aki a szupertitkos nemzetbiztonsá­gi ügynökség főnöke és a CIA helyettes vezetője volt egy időben. A Pentagon az elmúlt években felügyeleti jogot kapott az amerikai export- engedélyek kiadásánál, az­zal az indoklással, hogy meg kell gátolni a katonai cé­lokra is felhasználható tech­nológia kiáramlását az Egye­Honeeker—Nakaszone tárgyalásai Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkára, az NDK államta­nácsának elnöke és Naka- szone Jaszuhiro japán kor­mányfő kedden délelőtt Ber­linben folytatta tárgyalásait A megbeszélésen a két ál­lamférfin kívül részt vesz­nek az NDK párt- és állami vezetésének más tagjai, illet­ve a japán miniszterelnök kíséretében levő személyisé­gek is. A japán kormányfő hétfőn érkezett az NDK-ba. Erich Honecker és a japán vendég még hétfőn megtartotta el­ső találkozóját. Nakaszone kedden — a tárgyalások megkezdése előtt — koszorút helyzeti el a fa­sizmus és a militarizmus ál­dozatainak emlékművén. Nakaszone japán miniszterelnököt berlini hivatalos látoga­tása ;;orán fogadta Erich Honecker, az NDK államtanácsá­nak elnöke. (Telefotó: ADN—MTI—KS) sült Államokból. A hadügy­minisztérium . vezetői szerint ugyanis ez „megkönnyíti a Szovjetunió számára a fegy­verkezést” és ezzel „súlyos többletkiadásokat okozna az Egyesült Államoknak”, mi­vel „nagy összegekért kelle­ne megfelelő intézkedéseket tenni a szovjet katonai tech­nológia fejlődésének ellen- súlyozására”. A döntés a Pentagon ellenőrzéséről an­nak ellenére született meg, hogy az amerikai kereske­delmi minisztérium és a külügyminisztérium, vala­mint a törvényhozás tagjai­nak jelentős része ellenezte azt. A most közzétett tanul­mány aláhúzza: az Egyesült Államok európai és japán versenytársai jelentős elő­nyökhöz jutottak a Penta­gon nyomására bevezetett tilalmak révén, sőt, az ame­rikai ipar számára megtil­tott üzletek még technoló­giai fejlődésüket is elősegí­tették. Az exporttal kapcsolatos rendelkezések felülvizsgála­tát sürgette egy nyilatkoza­tában Dwayne Andreas, egy nagy amerikai mezőgazda- sági konszern elnöke is, aki egyben az Amerikai—Szov­jet Kereskedelmi és Gazda­sági Tanács társelnöke. And­reas elsősorban a külföldi konkurrencia elleni védelem céljából azt javasolja, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács mintájára hozzanak létre nemzeti kereslkedelembizton- sági tanácsot is, s az ex­port-import problémákat ennek hatáskörébe utalják. Egyben azt is javasolta, hogy az amerikai export ösztönzésére és a veszélyez­tetett vállalatok támogatá­sára hozzanak létre tíz mil­liárd dolláros állami alapot.

Next

/
Thumbnails
Contents