Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
1987. január 10., szombat Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK UTKOZO PONTOK A népgazdaság teljesítményének alakulását meghatározza, hogy /sikerül-e gyorsítani a műszaki fejlesztést az elektronikai iparban. Az érintett vállalatok nézőpontjából ez nem egyszerűen követelmény, hanem létérdek. Érzékelhető ez a Videoton tabi gyáregységében, is. amelynek jövőjét eldöntheti: sikerül-e megújítani termelési szerkezetüket, részt kapnak-e a világpiaci mércével is igényesebb feladatokból. Ahhoz, hogy a még fejlettebb technológiákat fogadhassák, először megfelelő szellemi teljesítőképesség kell. Kulcskérdés tehát: sikerül-e idehozni több jól képzett műszaki szakembert. A gyáregységben jelenleg 49 felsőfokú végzettségű műszaki dolgozik, ám legalább kétszer ennyire volna szükség. „Mérnökcsalogató” erőfeszítéseik eddig kevés sikert hoztak. Az eltelt három évben összesen 21 pályázatot hirdettek meg, és kettőt tudtak betölteni. 1983-ban 36 dolgozóval indítottak főiskolai előkészítő tanfolyamot. Ezt a lemorzsolódás miatt 22-en végezték el, közülük azonban csak kilencen fölvé- teliztek. Egyetlen embert vettek föl a főiskolára, de ő is félbehagyta a tanulást.. Munka mellett jelenleg hárman tanulnak felsőfokon, s hat társadalmi ösztöndíjasuk van. Hiába a sok kedvezmény, a letelepedési támogatás, a kedvező lakáskilátás... A gyáregységben dolgozó műszaki értelmiségiek szavaiból az derült ki, hogy a vonzerő rangsora átalakult az elmúlt években. A tíz év előttiek közül többen örültek, hogy albérleti költségtámogatást kaptak, ma viszont a lakás és a bér csupán kettő a szempontok közül. Görög Csaba műszaki osztályvezető az NDK-ban szerezte diplomáját. Évekig dolgozott ott és a Videoton központi gyárában, 1978-ban jött Tabra. — Nagy hévvel vetettem bele magam a helyi közéletbe. Tapasztalnom kellett azonban, hogy szakadék tátong az itteni, valamint az általam képviselt igények között. Meglehet, hogy azoknak, akiknek az egészséges ivóvíz a gondjuk, túlzásnak látszanak a műszaki értelmiségiek igényei. Lehet mondani: örüljön valaki, hogy Soha nem jártam még központi szeméttelepen. Készültem, hogy egyre bemenjek, de igazi egy sem akadt az utamba. Azt gondoltam, olyan lehet, mint Wajda filmjében a Hamu és gyémántban, ahol Zbigniew Cybulski meghalt. Óriási szeméthegylánc, amelynek tövében ott küfcd a törpe ember, hogy a maga teremtette ocsmányságot eltüntesse. Megállított hát a barcsi városvégen a tábla: „Központi szeméttelep”. Hiába szemerkélt az eső és kezdett alattomos köd telepedni a kisvárosra, bekanyarodtam az útra. Kíváncsi voltam, hogy milyen egy ilyen szörnyűséges emésztő. A bekerített telep kapujában nem állított meg Kom Jánosné, a portás. A sáros autóról azt hitte talán: ez is marad. Igaz, egy tábla a mentségére szolgál: magán- személyek ingyen telepíthetik ide fölösleges rusnyaságai- kat. Nem állított meg, mert mint mondta: elfoglalt ember. Beírja a vállalati szemetet, ellenőrzi, nehogy a maszek fuvarosok tonnaszámra ide hordják valaki szennyét, és főként, hogy innen aztán semmi ne kerüljön ki. Mert rendnek kell lennie. lakást kap, ettől azonban még nem fognak többen jönni. Aki azt fontolgatja, hogy jöjjön-e a gyáregységhez, az számításba veszi gyermekei tanulási, sportolási lehetőségeit, sőt még azt is, hogy a máshol továbbtanuló gyerek mennyi többletköltséget jelent. Megnézi a szórakozási és művelődési adottságokat, s ezeket elsősorban a városban megszokotthoz hasonlítja. S ott vannak még a szakmai szempontok és a bér... — Úgy tudom, az év elején a műszaki értelmiségiek bérét átlagosan 21 százalékkal emelték. — így csökkent a hátrányuk. Tény, hogy az egyetemről kikerülő műszakinak több mint tíz évig kell dolgoznia, hogy elérje a vele egykorú munkás átlagos jövedelmét. Nem véletlen, hogy egyik szakmunkásunkat nem tudtam megnyerni a norma- technológusi posztra. Bérünk elmarad a törzsgyár átlagától is, főként ha figyelembe vesszük, hogy utaznunk kell mindazért, ami nekik helyben van. — Mi lehet a vonzerő? — Számomra például az, hogy szeretem a természetet, az itteni tájat s hogy szenvedélyem a szőlészkedés. — Egyetemi csoportunK túlnyomó része Pesten maradt — mondta Kurnicz Zoltán villamosmérnök. — A többiek nagyvárosokban találtak helyet. Azért/ jöttem ide, mert itt születtem s mert előnyök nélkül is kötődöm Tabhoz. Elégedett vagyok. Megértem, hogy mások magasabb mércét állítanak, mégsem hiszem, hogy aki például a jobb szórakozási lehetőségekre hivatkozva maradt Pesten, többet jár színházba, mint én. Inkább csak megnyugtatja a tudat, hogy akkor megy, amikor akar. A szakmai lehetőségek szerényebbek, mint Fehérváron, ahol a műszaki fejlesztés látványosabb része zajlik és ahol több az alkotó jellegű feladat. Elsősorban ez utóbbival vitatkozott Föglein György mérnök. — Azt csinálhatom, amit szeretek. Ha nem érezném izgalmasnak a műszaki feladatokat, már elmentem volna. Mivel viszonylag kevesen vagyunk, a szakmai KINCS ITT SINCS Az, hogy bombát hozok ide vagy a haragosom levágott fél kezét, ezt nem nézi meg: mindenre nem futja az idejéből. A lényeg a vállalati fölöslegmassza, a furfangos kisiparosok kordában tartása és a szemét biztonsága. — Innen csak én szedhetek össze akármit — mondja Kornné. — Kicsi a fizetés, a főnökök megengedték. Enyém az ócskavas. Amit talál, az övé. — Nem szégyen az. Ösz- szegyűjtöm a hulladék vasat és olcsón tovább adom. Közösen dagasztjuk a sarat. Kornné csizmában, én félcipőben. Ütunknak amúgy nem sok értelme volt. Megnézhettem a barcsi Kemikál kék hordóhegyeit, néhány tucat üres festékesobozt, pár teherautónyi építési törmeléket és egy-két girbe-gurba vasat. Egy traktor sofőrje három műanyag kannát talált magának. — Először van itt? —kérdeztem a vezetőt. A fejét rázta: dehogy. egyéniség jobban érvényesülhet, mint ott, ahol több száz mérnök dolgozik, s egy ember csak apró csavar a szerkezetben. Itt a ranglétrán való előrelépés esélyei is jobbak. Ez nem jelenti azt, hogy igyekszem élni ezzel a lehetőséggel. Jobban szeretem a műszaki feladatokat, mint a papírmunkát, ráadásul a magasabb beosztás presztízs és bértöbblete nincs arányban például a csoportvezetői munka gondjaival, felelősségével. Nőtlen vagyok, a Videoton szállójában lakom. Azt hiszem, növelné a vonzerőt, ha a lakásigények elbírálásakor a szakmai és nemcsak a szociális szempont lenne meghatározó. — Amíg valakinek nincs lakása, azt tartja a legfontosabbnak — mondta Személyi Kálmán méréstechnológiai csoportvezető. — Később már más látszik fontosnak. Ügy érzem, hat az a korábbi nézet, miszerint a mérnökök csak afféle „láblógató fehérgallérosok”. Aki így érzi, annak a műszaki értelmiségiek — egyetemi évek alatt formálódott — igényei luxusóhajnak látszanak. Pedig abból kellene kiindulni, hogy egy húzó ágazat húzó rétegéről van szó. Nem bizonyos, hogy igényeik túlzottak, pusztán azért, mert a nagyközség nem tud azoknak megfelelni. Persze Tabból nem lehet Székesfehérvárt csinálni, mégis közelíteni kell az igényeket és a lehetőségeket. Úgy látom, munkatársaim zömét a szakma szeretete tartja itt. A feladatok sokoldalúságot kívánnak. A beszélgetésekből kitetszett, hogy egyénenként is eltérő: ki mit tart vonzerőnek, s az is, hogy Tabnak a megyéhez eleve kötődő szakemberek megnyerésére van a legtöbb esélye.. Kérdés, hogy van-e elég ilyen fiatal. A gyáregység 1987-re 25 pályázatot hirdet meg felsőfokú végzettséget kívánó műszaki beosztásokra. A Videotoné mellett megyei erőfeszítésekre is ' szükség lesz ahhoz, hogy a teljesítő- képesség növekedése fokozza a gyáregység fejlődését. Bíró Ferenc Rendszeresen hozza ide a piszkot. Ilyen helyre nem egyszer jön az ember. — Akkor tudhatja, hogy nem lehet ezeket a műanyag kannákat elvinni... — mondtam^ bárányi jóindulattal. így embert még nem sértettem meg. A sofőr ledobta a kannákaH és gúnyosan rám nézett.. Ilyet őneki még nem mondtak. Mert rendben van, hogy tiltja a szabályzat, de hát ezt mégiscsak ő találta, s a legkisebb, legféltettebb gyereknek viszi. Homokosvödörnek ... — Nemcsak a Kemikál hord ide olyan tárgyakat, amiket nem szabad elvinni — mondta illő szigorral Kornné —, jó néhány más barcsi cég is. Azért kerül gödörbe, azért tolatunk földet rá. Hiába mondom sokszor, látja nem értik az emberek ... Gulyás Istvánnak nem kérdeztem a nevét, a kiskocsija oldalán virított a cégtábláján. — Aki építkezett, az isSéta a sárban Hint ogy szobrász A fiákertől az automobilig A cserépkályha barátságos melege átölelte az öreg zongorát körülsimogatta a karácsonyfát s a szürke égbolt beszűrődő, bágyadt fénye igazi téli hangulatot kölcsönzött. Kaposváron a Béke utcában lakik Lucz Miklós és felesége, Ilonka néni. Az idős ember egykor délceg termetét — megsárgult fotók tanúskodnak róla — megtörte az idő és a több évtizedes testet-lelket próbáló munka. Kedélye, mosolya azonban mit sem változott. Neve bevésődött megyénk múltjába. A dokumentumok az első somogyi mentőautó készítőjéről árulkodnak. — A cégünket édesapám, Lucz Mózes alapította, 1920- ban — mondta amint a régmúlt idők tudója, a kis faládika fölfedte titkát, s előkerültek belőle az időmarta fotók. Kocsigyártó bognár volt, szekereket, fiákereket gyártott és javított. Tudását három fiúgyermeknek adta tovább, de örököltük szorgalmát és szakmaszeretetét is. A közös munkát 1924-ben kezdték meg. Akkor az utak még csöndesek voltak, elvétve „száguldozott” csak rajtuk egy-egy pöfögő automobil. A következő tíz évben a négy autógyártót már számos rendeléssel keresték meg. A Weiss Manfréd-gyár ötven darab kisautóbuszt kért tőlük, de több magán- fuvarozó is jeelntkezett kívánságaival. Az első busz 1924-ben gördült ki a műhemeri az ügyet: beköltözéskor venni észre, hogy egy fél háznyi szemét ott maradt az udvaron. Hova vigyem? A bokorba? Az erdőszélre? Ha meg másodszor jövök, már nagyon nézi a portás. így aztán úgy vállalja az ember: viszi a szemetet, utána meg építőanyagot fuvaroz. Aztán később újra szemetet lapátol, hogy megossza a portás figyelmét. Mi most stikában hordjuk ide a szemetet. Valami megoldás biztos van ... Valami olyan jó, mint Gulyás Istváné, aki a platója tetején visszavisz a portához, mert különben elsüllyednék a sárban. Csak még földobunk egy-egy rossz olajkályhát. Valakinek nem kellett, hát ide hozta. Valakinek még kellhet, gondolja Kornné, ő meg a portához vitte. Tonnaszámra érkezik az értéktelen, holt anyag. Aminek még hasznát lehet venni, arra a portás rámutat. Börzét tart fönn — igaz, csak ócskavasból —, amit a főnökei megengedtek. Amire az esőmosta hordókból, a lyukas kannákból éppúgy ráfolyhat bármi, mint a guberáló ember vödrére. Csak ezt engedik. Mert a fizetést valamivel ki kell egészíteni... Békés József lyükből, s hosszú ideig Igái és Kaposvár között szállította az utasokat. A nagyszerű eseményt fotó örökítette meg, az ablakokból mosolygó gyerekek integetnek, a büszke sofőr pedig bohókás pózban támaszkodik a járműhöz. — Az alvázat és a motort, valamint a motorházat készen kaptuk, a mi feladatunk a karosszéria és a belső tér kialakítása volt. Eleinte fából készítettük az autó vázát — apám volt a nagymestere ennek —, s arra került a lemezborítás. — A papa úgy dolgozott a kalapáccsal, úgy formálta a rideg fémet, mint egy szobrászművész — csillogott Ilona néni szeme, s a révedező tekintete valahol a harmincas évek eseményei között kutatott. Lucz Miklós szavainak azonban nem lehetett gátat vetni, munkájuk technikai részét így ecsetelte: — 1927-ig festékkel mázoltuk a kocsikat, csak azután tértürk rá a festékszórásra. A szárításhoz gyakran hajszárítót használtunk. A megye kérésére 1943-ban elkészült az első mentőautó, ennek a gyártásában már csak a három fiú vett részt. Nagy gonddal építették. Tervezésénél új szempontok kerültek előtérbe, hiszen funkciójában eltért a korábban gyáritoktól. A betegszállító belső tere, a kárpitozás is kezük munkáját dicsérte. Az autó a háború zavaros éveiben nagy szolgálatot tett Somogynak. — A karosszériák formáját ki tervezte? — Édesapám 1927-ben formapályázatot nyert. Ezt követően minden autónk Lucz Mózes tervei alapján készült. Közben Lucz Miklós élete párja előkerítette a kissé poros, de annál kedvesebb emlékeket őrző, bekeretezett fotókat. Az egyik munkafázisonként mutatja be a gyártás menetét az alváz megérkezésétől a fényesen csillogó jármű útra bocsátásáig. A másik egy gyönyörű fehér sportautót örökített meg elegáns, kiemelkedő fényszórókkal, a kor autóira jellemző hatalmas hűtőrács- csal. A volánnál büszke készítője, Lucz Miklós mosolyog. Alatta az évszám: 1935. — A világ autógyártásában melyikre szavazna? — Talán a Mercedesre — válaszolt némi gondolkodás után. Munkájáról szívesen beszélt, ám életéről alig hangzott el néhány szó. Évek óta nyugdíjas, 1983-ig — 25 évig — megyénk igazságügyi karosszériaszakértőjeként dolgooztt. S hogy az utóbbi évek hogyan telnek? — Hát jól — mondta ha- miskás nevetéssel. — A „boltot” két fiam viszi tovább. Ragyogóan dolgoznak, nyugdíjas éveim legnagyobb öröme ez... Tamási Rita