Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-02 / 1. szám

Tisztolt Szerkesztőség! Vigh Sándor, Kaposvár, Béke u. 71. sz. alatti lakos december 10-én megjelent levelére az alábbi tájékoztatást adom. A kaposvári kórház tömegközlekedését szolgáló autó­busz-járat indítása nálunk már hosszú ideje számon tar­tott, jogos igényként szerepel. A 7-es, 8-as, 9-es és 12-es járatok nem biztosítják a kórház közvetlen megközelíté­sét, s ez különösen a kezelésre járóknak, a betegeknek okoz gondot. A meglevő járatok ritkításával nem tudtuk ezt az igényt kielégíteni, mert az csak a zsúfoltságot nö­velte volna. A Kapos Volánnál 1987 első negyedévében tervezett fejlesztés lehetővé teszi az új kórházi 10-es járat beindítását. Ütvonalát úgy határoztuk meg, hogy a vas­útállomás—autóbusz-pályaudvartól indulva a legsűrűb­ben lakott lakótelepeket is kiszolgálja, és a kórházi utas- forgalom lebonyolítása mellett munkába és iskolába já­rásra is jól használható legyen. Ennek megfelelően az útvonal környezetében levő nagyobb intézményeknél, üze­meknél és iskoláknál is létesítünk megállót. Az új járat útvonala engedélyezés alatt áll, a jóvá­hagyás után a teljes útvonalat és a megállóhelyeket hir­detés útján ismertetjük. Tisztelt Szerkesztőség! Tavaly ősszel a Kaposvill szerelője elvitte javításra a rádiómat. Azóta már másik szerelő jár felénk, őt is megkértem, hogy szóljon a rádió miatt. Megtette — eredménytelenül. Személyesen 1986 júniusa elején bent voltam a szervizben és panaszt tettem, de a rádiót még­sem kaptam vissza. A típusa VEF 206-os és az ára sem olcsó. Ennyi idő után, azt hiszem, azt sem érdemlik meg, hogy a javításért fizessek. Kérem, segítsenek! Nagyn szeretném végre vissza­kapni a rádiómat. Tisztelettel: Nagy Gyuláné Kálmáncsa CSEREBERE AZ ÜZLETEKBEN Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 1. szám 1987. január 2., péntek Eredeti szépségében helyreállított — XVIII. században épült — barokk rendházban kezd­ték meg az idei tanévet a szigetvári zeneiskola oktatói és tanulói. A boltíves-árkádos ház tucatnyi szobájában folyik a zeneoktatás. Az iskolának két koncertterme is van, az 50 személyest a házi hangversenyek részére, egy 120 személyes termet nyilvános ének-zenei előadásokra használnak Diákvendégek a Kapos Tours-nál Oktatókkal a Tátrába Tart a boltokban a kará­csony utáni cserebere. Két­szer kapott, avagy fölösle­gesnek tetsző ajándékaikat igyekeznek hasznosabbnak vélitre cserélni az emberek. A kereskedőknél két-három éves hagyomány, hogy ilyenkor engedékenyek, nem kérnek blokkot. Reméljük, hogy ez a szokás az idők végezetéig megmarad. A kaposvári Somogy Áru­házban megtudtuk: elsősor­ban játékot, pulóvert, inget, nyakkendőit és hasonló hol­mikat visznek vissza a megajándékozottak. Napon­ta húszezer forint értékű árut cserélnek. Reklamáció még nem volt, ha ép az áru, becserélik bármire, amit a vevő kíván. Különösebb ér­dekességgel nem találkoatak az áruház eladói, ha csak az nem számít rendhagyó esetnek, hogy egy boldog szülő a gyermeke által mindkét nagyszülőtől meg­kapott méregdrága játékok egyikét úgy vitte, vissza, hogy visszakérte az árát és fölsóhajtott: most végre helyreáll a karcsány miatt fölborult családi költség- vetés. A Zselic Áruházban na- sonló volt a helyzet. Ott is kicseréltek mindent, ha az áruházban vették, ha nem — feltéve persze, hogy az Áruháztűz Zalaegerszegen Tűz ütött ki tegnap nem sokkal az újesztendő bekö­szöntése után, Zalaegersze­gen, a Göcsej Skála Áruház alagsori raktárában. A helyi tűzoltókat 1 óra 41 perckor riasztották, s négy perccel később már a helyszínen vol(ta|k. Hamarosan megér­keztek a segítségül hívott nagykanizsai, keszthelyi, len­ti és körmendi egységek is. összesen 53 tűzoltó és 13 fecskendős gépkocsi vett részt a mentési munkákban. A lángokat 3 ária 5 perckor si­került eloltani. Személyi sérülés nem tör­téni. a kár azonban jelentős. Az alaposán megróngálódott épületrészben egyebek közt videók, számítógépek, motor- keréfcpárók, mélyhűtőládák, gázkészülékek és radiátorok égtek eL Tisztelettel: Virányi István a Kaposvári Városi Tanács V. B. műszaki osztályának vezetője üzlet tartott olyan árut. Pi­zsamák, pulóverek, mokkás- készletek és egyebek „vál­toztak át” más áruvá. Volt olyan nap hogy ötvenezer forint értékű csereberét is lebonyolítottak a Zselic ke­reskedői. Mindkét helyen elmond­ták: a cserebere körülbelül január közepéig tart, mint régebben is a karácsonyok után. A Csiky Gergely Színház cilindert és taeményikalapot vásárolna. A hirdetés kissé szokatlan, ám a színésznek korhű jelmezekben kell meg­jelennie a néző előtt. S hogy honnan kerülnek elő a múlt századi bútorok, rég elfele­dett hangszerek, ruhák, az a rendeződ leleménytől és ter­mészetesen a pénztől függ. A hiányzó ruhákat a jel­mezkölcsönzőből is lehet bé­relni, ez azonban drága mu­latság. Gyakran a kínálat is szegényes. A jelmeztervezők fordulhatnak más színházak­hoz is. Különösen jó a kap­csolat a vidéki színházak között: ahol tudják, segítik egymást. Jó évet zárt a Kapos Vo­lán Tours. Tóth Dezső, az iroda vezetője elmondta: csak az előszezonban ta­pasztaltak némi megtorpa­nást, ezt követően kiegyen­súlyozott volt a belföldi és a külföldi forgalom. Két éve kapott az utazá­si iroda jogosítványt arra, hogy nemzetközi beutazó- programokat szervezzen. Nagy volt az érdeklődés, és szervezésükben töb.j száz turista töltötte szabadságát a Balaton-parton. lP37-ben bővítik a szolgáltatásokat, s már februárban mintegy SCO Rendelni is lehet jelmeze­ket. De hol akad például rpa olyan mester, aki kemény- kalapot vagy cilindert ké­szít? S ha van is, munkája szinte megfizethetetlen. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásnak látszik a hirde­tés. A színház a darabokhoz szükséges kellékeket magán- személyektől is megvásárol­hatja. A jelmezeket, díszle­tekét több darabban is fel­használják. Az utolsó elő­adás után a ruhák a jalmez- itárlba kerülnek. Meglehet, hogy Marica grófnő pompá­zatos ruhájában legközelebb más tündököl. Egy kis átala­lengyel diák é'kezik Bala- tonvilágosra, illetve Fonyód­ra. Újdonság lesz a szovjet egyéni turizmus megszerve­zése is. Fő profilja az irodának továbbra is a belföldi turiz­mus. Tavaly tízezernél töb­ben vettek részt útjaikon, köztük hatezer diák. Egyre több külföldi érdeklődik az igali fürdő iránt. 1987. jú­nius 15-e és szeptember 15-e között fogadják a vendége­ket Igáiban. Fonyódon mintegy száz svájci sporto­ló nyaral majd augusztus­ban, és az NSZK-ból érke­ző sportolóknak is szervez­nek edzőtáborokat a Bala­ton-parton. A magyar lab­darúgókat Jugoszláviába vi­szik téli felkészítésre. A síelés kedvelői már ma Mozgalmas volt a mentők szilveszter éjszakája. A teg­nap reggelig tartó 24 órás szolgálat alatt egyéb vonulá­sok mellett 12 sürgős hívá­suk is volt; Gergely Sándor szolgálattevő tájékoztatása szerint az újév első sérültjét — egy töröcskei fiatalembert — néhány perccél hajnali 3 ellőtt szállították kórházba. Elesett, és egy törött sörös­üveg eLvágta a kezét. Éjsza­ka két szülő nőt vittek kór­házba. Az egyikük, a kercse- Mgeti asszony 23 óra kiörül a mentőautóban szülte meg he­tedik gyermekét. Balul sike­rült az óév búcsúztatása an­nak a három fiatal nőnek, akik Wartburgjukkal Miké befliterületén csúsztak az árokba. Éjfélre értek a kór­házba, s így az újév küszö­bén legföljebb annak örül­hettek, hogy sér ülésük nem súlyos. Csendes éjszakájuk volt a rendőröknek és tűzoltóknak. Csupán egyetlen tragikusan végződött eset történt még szilveszter délutánján. Egye­lőre tisztázatlan körülmények útra kelnek a Magas-, illet­ve Alacsony-Tátrába. Az egyhetes túrán síoktató se­gíti a kezdők próbálkozá­sait. Szilveszterre Jugoszlá­viából érkeztek vendégek Kaposvárra. Az iroda nem­csak a megyeszékhelyen, hanem Kadarkúton és Igái­ban is színvonalas program­mal várta az óévbúcsúztató­kat. A múlt évre nem lehetett tehát panasza a Kapos Vo­lán Toursnak. Azi dér» pe­dig még színesebb, változa­tosabb programot kínálnak. Szerződést kötöttek a Malév Air Toursisal, és még hat nagy utazási irodával. Ez­által nagyobb kedvezménye­ket, s olcsóbb árakat tud­nak biztosítani az utazást kedvelők számára. között került a széplaki part­nál a Balaton jegére egy, a siófoki kórházban dolgozó 25 éves, Tolna megyei férfi. Az enyhe időiben elvékonyodott jég beszakadt, és a felelőtlen fiatalember a jég alá csú­szott. A helyszínre siető tűz­oltók már nem tudtak segí­teni. A holttestet még kere­sik. Zömében még szilveszter napján 80 beteget láttáik el a kaposvári orvosi ügyeletén A legtöbb az influenzás jel­legű megbetegedés volt. Szo­katlanul csendes volt az ügyeletes gyermekorvos, dr. Balogh Erzsébet éjszakája. 21 beteget vizsgált meg, s sze­rencsére csak egy súlyosabb lázas beteghez kellett házhoz mennie. Az éjféli órákban nem volt hívás, így az örvö­sök — ha csak üdítővel is — köszönthették az újévet. Az óv utolsó napján 30 embert gyötört fogfájós, ám Vállamennyiüket ellátták mái­kéra estig. Dr. Nyitrai Zsolt fogorvosnak csak újév reg­gelén negyed kilenckor kel­lett ismét kézbe vennie a fogót. Tarka sorok Kicsoda Évikének a családi fényképalbumot muto- gaítjla az anyukája: — Ki ez a göndör ha­jú, sportos hapsi itt mel­letted, anyu? — kérdett a kislány. — Ki más, hát az apu­kád, kislányom. — Az apukám? — töp­reng a gyermek, majd megkérdezi: — Akkor ki az a kövér, pocakos, ko­pasz bácsi, aki most ná­lunk lakik? Átverés Két barátnő találkozik: — Te aztán jól átvertél engem — formed rá a másikra. Azt mondtad, hogy a Jenő gazdag, s én hülye, most karácsonykor hozzám entern! — Tévedsz, szivi. Én csak azt mondtam, hogy több pénze van, mint esze! Bevásárlás A férj pizsamáiban, ha­bos képpel áll szombat reggel a fürdőszobában. A felesége, cédulával a kezében, odaáll a háta mögé és azt kérdi: — Ugye tudod, hogy ma végre meg kell ven­nünk az ajándékokat. Mindjárt elmondom, mi mindent kellene vásárol­nunk ... — Várj! — kiált fel a férfi. — Amíg borotva van a kezemben, addig egy szót sem! Nyomdahiba — Drágám, most már megmond hatom, hogy a szakácskönyv, amelyet karácsonyra vettél, tele volt nyomdahibával. — Tudom, csak a bé­ke és a szeretet ünnepén nem akartam kritizálni a pocsék ka ját... Megbízás A magánnyomozó iro­dájába egy megtört asz- szony átlát be. — Kérem, szörnyű gya­núm van: a férjem való­színűleg megcsal engem. Szerintem most, az ün­nepek alatt is ezt tieszi majd velem. Állítsák rá a leggyöngébb detéktív- jüket. — Remidben,, asszo­nyom, de miért a leg­gyöngébbet? — Mert nem szeret­ném, ha a gyanúm be­igazolódna ! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11~516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató fcúfcás, igazítás, és a ruha is- raét hódíthat. 1 ...T..." A Tungsram Rt vákuumtechnikai gyáregységében 40 ezer monitor- és tízezer katódcsövet gyártanak NDK, cseh, len­gyel és szovjet megrendelésre. A monitorcsövek 17 centi­méter átmérőtől 38 centiméter átmérőig készülnek reflexiós kivitelben MTI-fotó: Balaton József felvétele A GRÓFNŐ RUHÁI Kalapot keres a színház Szilveszteri balszerencsék Mentőben született a hetedik gyerek — Beszakadt a jég, eltűnt a férfi

Next

/
Thumbnails
Contents