Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-22 / 18. szám
Tisztolt Szerkesztőség! 1986. december 8-án táviratilag feladtam egyetemista fiamnak Budapestre 1500 forintot, reméltem, hogy másnap megkapja. December 10-én fiam telefonértesítéséből tudtam meg, hogy a pénz még nem érkezett meg. December 11-én a postán jelentkeztem q, feladóvevénnyel és kértem a panaszfelvevőt, próbáljon érdeklődni a pénz holléte felől. Az ügyintéző jegyzőkönyvet vett fel, majd két forintot kért, hogy levélben megkeressék a budapesti postahivatalt. Közölte, majd értesíteni fog a vizsgálat eredményéről. A pénz a kollégium többszöri sürgetésére is csak december 12-én érkezett meg. Arra, hogy melyik posta nem teljesítette feladatát, a mai napig nem derült fény, pedig már több mint egy hónap eltelt a feladás óta. Kérdésem: ilyen esetekben miért az ügy}élt terhelik plusz kiadások? A posta miért nem kezeli rugalmasabban a panaszok kivizsgálását? Arra, hogy a mulasztást ki követte el, nem válaszoltak. Vagy talán még két forintot kellett volna fizetnem a válaszlevélért? Tisztelettel: liljárté Ferencné ttügÖSVäf, 48-öS iíjUSág lÜjö 88: f. l(Sh. 1: ettt; i. fisaiéit Szerkesztőség! Végső elkeseredés késztet arm, hogg a sajtó nyilvánosságához forduljak segítségért. M4 februárban kötmmnk be a lakásunkba, amely a 8áev által ggartótt és épített panelből készült, Az elntült 12 év softw majdnem minden euben tömöríteni kellett az elemek hézagait, hogg a lak as be ne ázzon, äajttos et történt 1926 tavaszán ís; amikor a Snittbe? = mint lebonyolító — isirtét bejelentette szamtossagi igényét. A Sáéu képviselői a helyszíni stemte során a stavatossagi igényt jogosnak találták és ati ígérték, hogy legkésőbb Me. augusztus közepéig elkészítik g homloktati kétágú tömítést. Miután munkavegtés nem történt, tetefonon ke^ restem a Saev illetékesét es közöltem vele: a lakás tatarozására űTP^kölesönl kívánok felvenni, és a köl- esönszerződes szerint 1966, október is-ig a tatarozást el kelt végezni, Amíg a htfcas beazik, kockázatos a fa( tapétázása, Skkor azt az ígéretet kaptam, hogy 1966, szep-- tember l§=ig a munkát biztosan elvégzik, sajnos hittem, és elkészíttettem g beiso tatarozást: A Saéü azonban nem tartotta be ígéretet, ezért a lakásom fala minden esőzés= kor beázik, a tapéta leválással fenyeget. Ezúton kérem a Sáév illetékeseit: végezzék el azokat a szavatossági munkákat, amire a rendelet kötelezi őket, s amit már egyszer leszámláztak nekünk. Tisztelettel: Herbei István Kaposvár, Honvéd u. 35. Űj filmsorozatok a tv-ben Lefagyott csövek, felelőtlen lakók Munkában az IKV-brigád A hölgy egy hónapja nem járt lakásában. El sem képzelte, hogy otthon bármilyen gond Is lehet. Budapesti rokonoknál töltötte az Idejét. A fagy azonban riem vett tudottjáét erről, és az egyre inkább kihűlő lakásban dermedni keadtek a Vízvezeték csövek. Amilkot tegnap az 1RV „fagybiigádja" kivohüit, inár caak a tízezer foültitöt jócskán meghaladó kánt tudták megállapítani. Kelemen János építésvezető összegzése szerint: — felfagyott egy alig egy éVe beszerelt böjtét, egy WC-itattáiy, egy kisebb vízmelegítő és valószínű, hegy vatah&l a csempe alatt is megtepedt a csővezeték, — Gyakran Vonulnak ki IRVttakásokhoz fagyveszély= ben* = Sbben a két hétben ha^ teáik lakástól van szó, de tizenöt közös helyiséget Is megtámadott a fagy. Legtöbbször maguk a lakók a hibásaik, az otthagyott lakásokban kikerülhetetlen a vízvezetékek repedése. A lakásban közben kimelegítették a fagyott csöveket és lezárták a víz kifolyását. A hölgy tehát fizet nemcsak a felújításért, hanem az alsó lakónak is, mert a víz leáztatta a lakását. Több Űj filmsorozatok kezdődnék a közeljövőben a televízióban. Január 29-én kezdik sugározni a Mentők című, „Lavinaveszély" Telefonál az olvasó: az OTP kaposvári új irodaházának tetejéről nagy táblában lóg a hó. Életveszélyes. A régi épület tetejéről nem lóg le, mert oda szereltek hófogó rácsot. A veszélyre, amely az új székház tetejéről leselkedik, nem figyelmeztet semmi és senki. A Zsolnai-bolt kirakata fölött hatalmas jégcsap függ. Ha megenyhül, tőrként zuhan lefelé. A csecsemőotthon Bajcsy- Zs. utcai járdájára legalább kitették a kartonpapírra írt figyelmeztetést. Az ember óvatosabb ilyenkor. Óvatosságra int a tanítóképző főiskola új épülete előtt is a járdán keresztbe tett léc. A tetőről pedig lapátos fiatalemberek dobálják a havat majdnem az úttest közepére: oda, ahol autók járnak, s nem számítanak a fentről érkező lapátnyi hócsomókra. Az olvasó, aki telefonált, jogász, és azt mondta: az épülettulajdonosok, -kezelők nem hallottak még a kárenyhítési kötelezettségről? A lavinaveszély tény: megelőzni a bajt azonban lehet! Dr. K. I. Megjelent a Béke és Szocializmus legújabb száma tizenegy részes csehszlovák produkciót. Ez az ottani mentőszolgálat történetét öleli fel 1960-tól 1971-ig, s a szervezet mindennapi munkáját mutatja be egy fiatal sebész, majd mentőorvos életén keresztül. E sorozatot követi majd a Második lehetőség című angol folytatásos film, amelynek hat fejezete egy házasság felbomlásáról, s a válás problémáiról szól. Tavasszal kezdődik A Shogun című amerikai produkció, amely James Clavell regényéből készült, az adással egy id őben maga a könyv is megjelenik.. Az év első felében sugározzák azt a francia ismeret- terjesztő dokumentumfi'lm- sarozatot, amelynek címe Az olaj titkos története. Áprilistól — a Renoír-so- mzatoit követően — sugározzák a neves amerikai filmszínész, Walter Matthau filmjeiből összeállított ciklust. A sajátos humorú színész hét nagysikerű filmjét tartalmazza a sorozat. Ugyancsak tavasztól sugározzák a Máriássy Félix filmjeit áttekintő sorozatot. A Kossuth-díjas rendezőnek, a felszabadulás utáni magyar filmművészet jeles alkotójának munkásságát egyebek között az 1955-ös Budapesti tavasz és az Egy pikoló világos, az 1950-.es évek végén készült Külvárosi legenda, a Csempészek és az Álmatlan évek, valamint az 1960-as években forgatott Próbaút, Fügefalevél és az Imposzto- rok képviselik majd. \ folyóirat szerkesztőségi cikkben méltatja az 1986- os esztendő békeküzdelmeinek tapasztalatait. Mint ismeretes, az ENSZ 1986-ot nemzetközi békeévnek nyilvánította. Hvan Dzang Jop, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának titkára, az ország békés egyesítésére alakult bizottság elnökhelyettese az egyesítés útjában álló akadályokkal foglalkozik. Hangsúlyozza: Az ország újraegyesítéséért, vívott küzdelmünk hazafias” harc. Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke elemzi a mezőgazdaság szocialista átalakításának tapasztalatait. A többi között megállapítja: Az új agrárpolitika kialakításának fontos eleme volt az a felismerés, hogy a magyar mezőgazdaság kérdéseinek szocialista alapon történő, következetes megoldása kulcs- fontosságú a társadalmigazdasági stabilitás fenntartásában és erősítésében, a helyes szövetségi politika pedig a hatalom megszilárdításának alapja. Az Egyesült Államok mind agresszívebb politikát folytat Közép-Amerikában. Felhasználja a nyomás minden formáját. Mind több segítséget nyújt a „megfelelő” kormányoknak, hogy bevonja őket a „nem megfelelők” megdöntésébe. Rigo- berto Padilla Rush, Honduras Kommunista Pártjának főtitkára feltárja, hogy hazájában milyen belpolitikai háttér teszi lehetővé Washington törekvéseinek érvényesülését. Ibrahim Zakaria, a Szak- szervezeti Világszövetség főtitkára a Berlinben megrendezett XI. szakszervezeti világkongresszus munkáját értékeli. Megállapítja: a szakszervezeti mozgalom kialakulása óta folynak viták arról, hogy részt vegyenek-e a szakszervezetek a politikában, a politikai hatalomban. Az a fontos, hogy az egyes koncepciók helyességéről vagy helytelenségéről folytatott viták helyett előtérbe helyezzük az akciók egyesítését. mezőgazdasági gépet minősítenek A szocialista országok mezőgazdasági gépkínálatának felmérésére, a legújabb típusok kipróbálására — a MÉM irányításával — az idén is folytatódnak a műszaki vizsgálótok. A gépek, berendezések minősítésének az a célja, hogy a termelőeszköz- kereskedelem később nagyobb választékot tudjon nyújtani az üzemeknek. A géppróbák tapasztalatai a gyártók számára is irányt mutatnak arra, hogy a magyar termelőüzemek milyen eszközöket igényelnek a jövőben. Az elmúlt években a me- zőigépkereskedelimi vállalatok évente összesen ötnhat millió forintot költöttek a szocialista országokból származó új gépek és berendezések vizsgálatára. Ez évente 30—35 új gyártmány minősítésére volt elegendő. Az idén, az elmúlt évinél kétszer több, mintegy tízmillió forint jut erre a célra a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, az AGRÖTEK Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat és az AGRO- KER vállalatok közös fejlesztési alapjából. A baráti országok kínálatából a MÉM Műszaki Intézetében csaknem száz gépújdonságot vizsgálnak meg. Isaura Magyarországon A Fontana áruházban (balról) A Budapest Sportcsarnok közönsége előtt (jobbról) (MTI-fotók: Friedmann Endre felvétele — KS) Tarka sorok Szép nap A feleség egy nap kirobban : — Tudd meg, hogy ezt már nem bírom veled! Egy szép napon úgy itthagylak, mint a pinty! Na, most miért nem beszélsz, most sincs egy szavad sem, ugye?! Mit forgatód azt az újságot? — Keresem az Időjárásjelentést. — Minek? — Hogy megnézzem, szép nap lesz-e holnap? Zongora — Lépjenek elő átok, d'klk szeretik a zehéi! — kiáltja az őrmester a fel- sorakbZott katonáknak. ötért kilépnek a sorból: — Mit fogunk énekelni? — kérdi az egyik. — Semmit. Vigyék ét a kiübheiyiségbe a zongorát: Mit fogunk be? fegyszer régen teitta magát a székely ember, es szerenesetiértségére épp a hatósági közegbe kötött beté § ha mar nekikezdett, hat kiöntötte a szivet alaposan. Letartóztattak, eljárás indult ellene, aztán csodák csodájára, fölmentette a bíróság. Megy haza a székely boldogan, otthon mindent rendben talál, csak a kedvenc két kis ökre hiányzik. — Hol vannak? — vonja kérdőre az asz- szonyt? — Kellett a pénz, hogy kendet fölmentsék! — Hát aztán most majd mit fogunk be, te asszony? — A szánkat, édes uram, a szánkat... Szivar Kovácsnét megkérdi a barátnője: — Icuka, te mióta szivarozol? — A múlt szombat óta. Aikkor jött meg a férjem a szolgálati útról és a hamutartóban felfedezett egy szivarvéget ... A hét vicce — Miről fognak beszélni ? — A társadalmi tulajdon védelméről. — És miért nem gyújtanak villanyt? — Valaki ellopta a villanykörtét! Somogyi Néplap ■ Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. ; Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó r Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133—0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igargató