Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-22 / 18. szám
1987. január 22., csütörtök Somogyi Néplap 7 SPORT Tömegsport asztalitenisz-verseny Hogyan tovább, s hova érhetünk? Gondolatok labdarúgásunk változásairól Igeit J6l sikerült asztalitenisz versenyt rendezett Kaposváron a Búzavirág SC a Kinizsi általános iskola tornatermében. Harminckét férfi és két női induló jelentkezett a tömegsport-megmozdulásra, s a győzelmet a gyengébb nem képviselőinek egyike szerezte meg. Az erőpróbán nyolcévestől nyugdíjas kordákig vettek részt. Az első fordulóban kiesett versenyzők részére úgynevezett Vigaszágat is szerveztek. Az egyéni küzdelmek mellett a párosok is bizonyíthatták felkészültségüket. A dobogós helyezettek, egyéni (34 induló): 1. Kelemen Valéria, 2. Limbek Pál, 3. Dr. Marosi Imre. Vigaszverseny (17 induló): 1. Báthy György, 2. Márfy János, 3. Illés Sándor. Párosok (14 induló): 1. Csima—Tóth, 2. Dr. Marosi—Limbek, 3. Báli- Kelemen. Hát, újra megtörtént! Mint labdarúgásunkban korántsem példa nélküli, ezúttal újra a változás, változtatás korába lépünk. Hírközlő szerveink jóvoltából értesültünk róla, hogy az új MLSZ elnöksége újabb, jelentősnek ígérkező változásokról határozott. Ismeretes, hogy a2 elmúlt évtizedekben nem ez az egyedüli változásokkal próbálkozó vezetés. S ismeretes az is, hogy a különféle Változások, szervezeti módosulások eleddig csupáh részeredményeket (ha) hozták! Mindezelk alapján vajon a legfrissebb elképzelések is eleve kudarcra lennének ítélve? Aligha! A siker, az előbbrelépés sokkal több dologtól függ! Leginkább attól, hogy a labdarúgásért és a labdarúgásban tevékenykedők (páft, állami, társadalmi, szakmai vezetők' edzők, sportolók stb.) a közönség által nem csekély erőt képviselő közvéleménnyel karöltve vajon mennyit akarnák, S mennyit tudnak megvalósítani mindabból, amit az MLSZ elnöksége elképzelt. Melyek is ezek a legfontosabbnak vélt új vonások? Például, hogy 1988-tól újra két csoportos NB Il-t kívá- nak létrehívni, 16—16 csapattal, úgy, hogy a játékosok egy része a munka mellett sportoljon! így csökkenhetne a hivatásos, a szerződtetett játékosok száma, kevesebbe kerülnek az utazási költségek, s megszűnik az osztályozós fel- jebbkerülés rendszere. A támadójáték eredményesebbé tétele érdekében a gólkirály jutalma egy személy- gépkocsi lesz, a második helyezett pedig színes televíziót kap. S, hogy még ki kap valamit? Például, szemüveget a bíró! Méghozzá ^Aranyszettlüveg-df- jat'j az év legjöbb játékvezetője. Az elnökség keddi ülése foglalkozott a játékosok eszmei értékének, valamint a szerződtetett játékosok kötött számának törlésével. Érre részletes javaslat készül a következő elnökségi ülésre: Ézentül az edző- bizbttság javaslata néllkül külföldre edző nem szerőd- het, így kívánják elejét Venni annak, hogy egyes itthon megbukott edzők külföldön nagy pénzekért ^lejárassák” amúgy sem fényes hírnevünket. Végre Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke hivatalosan is kijelentette, hogy megszűnt a játékosok külföldi . szerződéskötéséhez eddig hangoztatott korhatár. Ezentúl már elsősorban a klubok döntenek abban, hogy kit engednek külföldre, és kit nem. Tehát ilyen és hasonló döntések születtek, s várhatóan még születnek a magyar labdarúgásért felelős szervezet eincíkségi ülésén. Az elképzelések azonban csak annyit érnek, ameny- nyit sikerül megvalósítani belőlük. Gyarmati László K05ARUBDA NB I Barcsi havas játékok Szolnoki Olajbányász — Táncsics SE 84-81 (43-33) Kaposvár, 400 néző. V.: Major, Nagy. Táncsics SE: Simon (5), Kárpáti (10), Gosztonyi (28), Rakolczai (2), Nagy (16). Csere: Vojvoda (3), Bodor (2), Káldy (2), Stickel (6), Szabó (7). Edző: Magyar András. A szolnoki együttes pillanatok alatt meglepte a hazaiakat. A Táncsics csak a 4. percben érte el első kosarát. A 8. percben 10 pontlabdorúgás Siklós— K. Rákóczi 3-t (2-t) Siklós, 100 néző. V.: Dr. Rákóczi K. Rákóczi: Sándor fi — Kurdi, Deákvári, (Riczu), Kraft, Prukner — Komád, Petrák, Bíró, Gyurics (Cza- bula — Murai (Magyar), Miovecz. Edző: Csordás István. A kitűnően előkészített pályán a Siklós a mezőnyben mozgékonyabb volt és tervszerűbben játszott mint ellenfele, így a területi bajnokságban szereplő gárda győzelme teljesen megérdemelt. Góllövők: Kolompár, Szabó 2 (1-et 11-esből), illetve Miovecz. tál vezettek a vendégek, s az előnyük három perccel később már 21 pontra nőtt. A cserék sem segítettek a Táncsicson, bár a félidő vége felé sikerült valamit lefaragni a hátrányból. A 15. percben még 18 pont volt a vendégek előnye, a félidő végére azonban ez 10-re zsugorodott. A szünet után sokat jelentett, hogy az ellenfél egyik legjobbja, Nikola gyorsan kipontozódott. Nagy lendülettel kezdett a Táncsics, a 2. percben már 5 pontra faragta le hátrányát, s az 5. percben már 1 ponttal vezetett is. Fej-fej mellett haladt a két csapat, a kaposváriak többször jutottak előnyhöz, a 10. percben már 6 ponttal is elhúztak ellenfelüktől. Egy perccel a befejezés előtt ismét döntetlenre állt a mérkőzés, ekkor azonban Kárpáti kipontozódott, ráadásul sportszerűtlenül megtapsolta a játékvezetői döntést, amiért technikait kapott a vendégegyüttes, s ezen végül is elúszott a mérkőzés. Két ellentétes félidőt hozott a mérkőzés. Az első játékrészben a Táncsics nagyon szétesően játszott, a szolnokiak végig irányították a játékot: Szünet után viszont a nagyon feljavult kaposváriak átvették az irányítást és a vezetést is. S ha a végén jobban összpontosítanak és nem siettetik távoli dobásokkal az előny növelését, aligha vesztik el a mérkőzést. Jók: Gosztonyi, Szabó, illetve Tóth, Vida, Maxim. Az ellenfél legjobb dobói: Vida (23), Maxim (17), Knézics (13). Jutási Róbert „Havas játékok” címmel szerveztek sportvetélkedőt Barcson, a 2. sz. Általános Iskolában. A helyi diák sportkör a két barcsi iskola 68 tanulóját mozgósította az eseményre, amelyen szánkóversenyek, jégkorongütő mérkőzések után jó hangulatú szánkóhúzó gyorsasági szakasz következett. A gyerekek kellemesen elfáradtak a friss levegőn a sok mozgásban, s senki sem távozott ajándékcsokoládé nélkül. A téli vetélkedés — a tervek szerint — két hét múlva folytatódik. Kori-buli Kaposváron Ha tél, akkor jég és hó, ha jég és jó, akkor: mozgás és játék! Valami ilyen gondolatlánc (is) vezérelhette a városi KlSZ-bizott- ságot, valamint a kaposvári sportcsarnok KlSZ-alap- szervezetét, amikor arra szánta magát, hogy most szombaton, január 24-én' megrendezi a „Kori-buli” elnevezésű akcióját. Megrendezi, írjuk, de közben hozzátesszük: amennyiben az időjárás mindezt lehetővé teszi! Hiszen az alapvető „tárgyi” feltétel, a jég és a hó az időjárás függvénye. Mit is terveznek tehát e szombat délelőttön? Először is azt, hogy ezúttal mindenki ingyen juthat be a jégpályára. Aztán, ha már bent van, részt vehet többek között az öt fős csapatok ügyességi váltóján, a jégtáncversenyen, a három fős családi váltóban, kötélhúzásban, limbóver- senyen, sőt a kevesbb mozgást, de annál több képzelőerőt és kézügyességet kívánó hószoborépítő versenyen is. A rendezők a nevezéseket 9.30 órától fogadják, s a különböző programok szombaton tíz órától kezdődnek. — Üj megyei csúcsot ért el Bók László, a K. Rákóczi atlétája Budapesten, fedettpályás atlétikai versenyen. A 3000 méteres síkfutás megyei csúcsát 8:20,3-ra javította. (Ugyanezen az erőpróbán Einer Edit 60 m-es síkfutásban döntőbe került és 7,91-es teljesítménnyel a hatodik helyen végzett. HÍREK A nap 7.23 órakor kél, s 16.29 órakor nyugszik. A hold — órakor kél, s 10.23 órakor nyugszik. A várható időjárás Általában felhős, többfelé ködös, hideg idő lesz. Csak kevés helyen süt ki a nap. Előfordulhat gyönge havazás, vagy hószálllngózás. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön —2 és —7 fok között valószínű. — A múlt évit több thlrit tízmillió forinttal meghaladó — 76 milliós — eredményt terveznek az idén a Kaposvári Villamossági Gyárban. Ezt a célt — egyebek mellett — hatékonyabb munkával, értékesebb termékek előállításával kívánják elérni. — Véradást szerveztek a Mechanikai Művek marcali gyáregységében és a Kapos Volánnál. A fémtömegcikk üzem nyolcvanhárom dolgozója harminchárom liter, a Volán kétszáz dolgozója pedig hetvenegy liter vért addtt. — A családjogi törvény végrehajtási rendeletéiről és feladatairól tart előadást holnap Kaposváton- a -Zója nevelőotthonban dr. Orbán István, a Somogy Megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet igazgatója, a megyei intézetek vezetőinek. — Rekordévet zárt a hansági vadrezervátum. A Laj- ta-Hansági Állami Gazdaság felügyelete alatt működő 60 ezer hektáros területen 13 millió forintos árbevételt és több mint 2 milliós nyereséget hozott a vadászat; 227 vaddisznó, 92 őz, 270 szarvas, 2 ezer nyúl, 5 ezer fácán került puskavégre. 135 ive születeít Szegeden Csonka János <1832—Í9á9) gépészmérnök, feltaláló, a magyar motoréi gépjárműgyártás elindítója. Iskoláit a Tisza-partl városban végezte, s apja kö- vácsmühélyében szerzett elemi műszaki Ismereteit külföldi útjai során Bécs, Zürich, Párizs, London nagy gyáraiban gyarapította. Hazatérve a budapesti Műegyetem muhelyfőnöke lett, s mint ilyen ment nyugdíjba 1925-ben. Még 1877-ben készítette el az első magyar gázmotort, majd 1884-ben az úgynevezett Csonka-féle gáz- és petróleummotort. Bánki Donáttal közös találmányuk a mindkettőjük nevét Viselő benzinmotor 1189Ü), és a világon elsőként szabadalmaztatták (1893-baln) a benzin- porlasztót (karburátort). Ugyanebben az évben — szintén Bánkival együttműködve — elkészítette az első magyar motorkerékpárt és motorcsónakot, továbbá gázkalapácsot is szerkesztett. Nyugalomba vonulása után autójavító-műhelyt nyitott; ebből fejlődött ki a későbbi Csonka-gépgyár, a mai Kismotor- és Gépgyár. A Bánki—Csonka-motor első példánya, valamint a két kiváló műszaki szakember első autói a Közlekedési Múzeumban láthatók. Január 22 Csütörtök Vince, Artúr — A nyitott vászontetős autók őszi-téli kiegészítőeleméül szolgáló műanyag tetők gyártásához kezdett ia Győri Műanyagipari Szövetkezet. Az első karosszériaelemeket Peugeot 205-ös típusú kocsikhoz szállítják. A későbbiekben Ford, Mercedes és BMW típusú kocsikon is kipróbálják a győri gépkocsitetőket. — A község múltját és szokásait fölelevenítő népszínművet mutattak be Csö- kölyön. A Bölcsőtől a koporsóig című színdarabot Di- viánszki Józsefné helyi lakos írta és rendezte. — Magánépítőknek készít kisgépeket a kalocsai Építőipari Kisgpégyártó . Vállalat. Egyik új gyártmányuk a gázbetonvágó szalagfűrész, amely alkalmas az új falazóanyag nagy pontosságú vágására. Az új hőszigetelési szabványnak megfelelő gázbeton hagyományos módon — kőműveskalapáccsal — nem darabolható, de az új eszköz segítségével ez az akadály leküzdhető. — Csicseri borsó köztermesztésére adott engedélyt a MÉM. A hangzatos nevű csicseri borsó hazánkban kevéssé ismert, annál inkább Kis-Ázsiában, Indiában és a Földközi-tenger melléki országokban. Nagy ia szárazságtűrő képessége, ennél fogva a csapadékkal rosszul ellátott helyeken is sikeresen termesztették. Itthon ,a csicseri borsót takarmányozásra használták. — Számítástechnikai irodabútorcsalád gyártását kezdte meg az idén a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyára. A bútorcsalád harminchat elemből áll. A négerbarna és világosdrapp színekben gyártott termékből az idén mintegy 30 millió forint értékű tételt értékesítenek. — A Dráván épülő Djur- djevaci vízlépcsőhöz végez talajmechanikai kutatófúrásokat a Vízkutató és Fúró Vállalat. A munkák Zákány és Murakeresztúr térgégében folynak. — Háztartási cikkek miniatűr változatát akasztják a fülükbe a New York-i nők. A tányérok, díványok, teáscsészék művészi kivitelben elkészített változatai jelentik a legújabb divatot. — Gázpalack okozott tüzet tegnap Kaposváron, a Bartók Béla utca 3-as számú házban. Hirka Béláné a kiürült gázpalackot akarta kicserélni, ám az új palack tömítése mellett a szivárgó gáz belobbant. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 15 ezer forint. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ — A tavaszi ültetésnél a burgonya kétharmada elő- hajtatás után kerül a földbe Svájcban. A technológia változását jelzi, hogy az utóbbi években az összerakható faládák mellett mind több műanyag ládát használnak, mert ezek — jóllehet drágábbak — jobban áteresztik a fényt, hosszabb élettartamúak és tökéletesebb szellőzést biztosítanak. — Figyelmetlenül szaladt át az útkereszteződésen kedden hét óra 15 perckor Bakház belterületén Szabó Csaba 10 éves tanuló, és egy Ikarusz autóbusz fellökte. Szabó Csaba könnyű sérülést szenvedett. — Menetes csőkötésekhez használjon TEFLON szalagot! Forgalmazza az AGROKER Vállalat alkatrész osztálya, 7400 Kaposvár, Jutái út. Telefon: 12- 593. (92426) — a kaposvári fészek ÁRUHÁZBA Nevada étkezőbútor érkezett. (92429)