Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-22 / 18. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy vállalatunk nyugdíjas dolgozója, CSORDÁS IMRE 80 éves korában elhunyt. Temetése 1987. Január 23-án, pénteken 13 óra­kor lesz a nagyatádi temetőben. SOMOGY KERESKEDELMI VÁLLA­LAT gazdasági, társadalmi vezetése és dolgozói. * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy drága jó férjem, imádott édesapám és nevelőapám, vöm, NAGY ERNŐ a húskombinát gépkocsivezetője 49 éves korában szívinfarktus következ­tében elhunyt. Temetése január 26- án, fél 4 órakor lesz a Nyugati te­metőben. örökké bánatos felesége, kislánya, Tündiké, nevelt fia, anyósa, édesap­ja és testvérei. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, a VBKM tit­kárságának, akik drága édesanyánk, NAGY JANOSNE temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, együttérzésükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. * * • Ezúton mondok köszönetét barátai­nak és az ismerősöknek, akik édes­apámat, PAUNCZ JÓZSEFET a zord idő ellenére is utolsó útjára elkísérték. OLCSÓBBNÁL IS OLCSÓBBAN! Női, férfi, gyermek bélelt bőrkesztyűk 50—60% engedménnyel. Gyermek- mamuszok 20—30 számig. A Kaposvár Ady Endre utcai OLCSÓ ARUK BOLTJÁBAN — amíg a készlet tart! (1792) REGI, HIBÁTLAN ZSOLNAY DÍSZTÁRGYÁT VEHNÉK „Gyűjtő” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. (9500) A Március 15. Mgtsz, Berzence március 31-ig nagy árkedvezménnyel a felsorolt helységek és azok 1 km-es körzetéig bányakavics- szállítást vállal A díj a kavics árát is tartalmazza: Csurgó 240 Ft/m3 Nagyatád 290 Ft/m3 Marcali 350 Ft/m3 Boglárlelle 380 Ft/m3 Keszthely 380 Ft/m3 Szállítás munkanapokon. Megrendelhető levélben, táviratilag, telexen. Legkisebb mennyiség 7 m:i. (92302) Felvételre keresünk: — számviteli csoportvezetőt, — belső ellenőrt, — gyors-gépíró adminisztrátort. Érettségi, szakmai végzettség, gyakorlat szükséges. Az ajánlatokat kézzel írott részletes önéletrajzzal kérjük leadni a Magyar Hirdető Somogy Megyei Központjába, 130228. számra. (1302 A DÉL-DUNANTÜLI VÍZÜGYI ÉPÍTÖVALLALAT NAGYKANIZSAI FŰ-ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE fölvesz a fonyódi és a bélatelepi építésvezetőségére érettségivel rendelkező személyeket anyag ügyintéző és raktáros munkakörbe. Jelentkezés a fő-építésvezetőségen személyesen vagy írásban Nagykanizsa, Magyar u. 187. (92357) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Országos Mentőszolgálat siófo- íoki mentőállomása érettségivel rendelkező gazdasági ügyvezetőt vesz fel. Gépírni tudók előny­ben. Jelentkezés az állomás ve­zető főorvosánál. Siófok, Baj- csy-Zsilinszky u. 52. (92348) Gyengeáramú, automatizálásban jártas ' üzemmérnököt fölvesz a Kaposvári Tejüzem. Jelentkezés az üzem műszaki vezetőjénél, Kaposvár, Izzó u. 2. sz. (130219) Szolgáltató kisszövetkezet fő­könyvelőt (számviteli vezetőt) keres 1987. áprilisi-májusi belé­péssel. Lehetőleg kaposvári, gya­korlattal, manuális munkák vég­zését is vállaló, mérlegképes könyvelői képesítéssel rendel­kezők jelentkezését várjuk, ed­digi tevékenységük leírásával. Ajánlatokat „összevont munka­körök” jeligére a 130082. számra a Magyar Hirdető Somogy Me­gyei Központjába (Kossuth L. u. 15.) kérjük leadni. (130082) A Fazekas Háziipari Szövetke­zet azonnali belépéssel felvesz női dolgozókat betanított mun­kára. Jelentkezni lehet: Kapos- vár, Mező Imre u. 42. (92405) Érettségizett, gépírni tudó dol­gozót alkalmaz helyettesítésre a Somogy Megyei Levéltár, Ka­posvár, Rippl-Rónai tér 1. (130216) Vegyésztechnikust, szakkép­zett laboratóriumi asszisztense­ket és érettségizett személyeket laboratóriumi munkára, továbbá gépírónőt felveszünk. Jelentke­zés: Somogy Megyei KÖJÁL Ka­posvár, Fodor J. tér l. (130221) A DUNÄNTÜLI regionális VÍZMÜVEK a műszaki igazgatóhelyettes mellé magasan kvalifikált, közép- vagy felsőfokú végzettségű, gyakorlott GYORS- ÉS GÉPÍRNI TUDÓ titkárnőt keres azonnali belépéssel. Idegennyelvtudás előny. Jelentkezni lehet személyesen önéletrajzzal, az eddigi tevékenység és fizetésigény megjelölésével a személyzeti és oktatási osztályon. Cím: Dunántúli Regionális Vízművek 8600 Siófok, Tanácsház u. 7. Telefon: 11-000/88. (118686) A ^KEMIKK^ Építőanyag-ipari Vállalat barcsi telephelyű építési műanyagfeldolgozó gyárában betöltendő műszaki osztályvezetői munkakörre pályázatot hirdet. A munkakör azonnal betölthető és a próbaidő letelte után a megbízás határozatlan időre szól. A próbaidő letöltése után, megbízás esetén, OTP- lakáshoz juttatás lehetőségét biztosítjuk. Besorolás: az 5/1983. (XI. 12.) ME rendelet szerint. Pályázati feltétel: — vegyészmérnöki vagy vegyipari gépészmérnöki ok­levél, — legalább 5 éves szakmai és — 2 éves vezetői gyakorlat. A pályázat tartalmazza a jelentkező — jelenlegi szolgálati helyének nevét, — besorolásának és jövedelmének megnevezését, — eddigi munkaköreinek felsorolását, — egyéb tevékenységének ismertetését, — állami és politikai iskolai végzettségét igazoló ok­mányait, illetve azok másolatát, — önéletrajzát. A pályázatokat a KEMIKÁL Építőanyag-ipari Vállalat személyzeti és oktatási osztályvezetőjének nyújtsák be. Cím: 1075 Budapest, Kazinczy u. 9. (92211) A KAPOSVÁRI TEJIPARI VÁLLALAT allomanyjavító üzeme (Zalka m. u. 8.) azonnali belépéssel esz megfelelő végzettséggel rendelkező gázkazánkezelőt Lehet nyugdíjas is. Jelentkezés az üzemvezetőnél. (92327) „A” kategóriájú építőipari beruházó vállalat felvételt hirdet épületgépész műszaki ellenőri munkakör betöltésére, Somogy és Baranya megyei munkák végzésére. Az önéletrajzi adatokat is tartalmazó szakmai pályázatokat „Budapesti vállalat” 92345. jeligére kérjük a kiadóba. (92345) Pályázati felhívás! A Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát pályázatot hirdet rokkantsági nyugdíjazás miatt megüresedett KERÜLETI IGAZGATÓI munkakör betöltésére. A kerületben 2500 db koca és annak szaporulata van elhelyezve, valamint egy 3000 vagon/év kapacitású ta­karmánykeverő üzem. PÁLYÁZATI FELTÉTEL: szakirányú egyetemi végzettség, 15 éves termelési gyakorlat, ebből 10 év sertéstenyésztésben (sertcstenyésztcsi szakmérnökök előnyben). FIZETÉS: havi 13 000 Ft-ig, az eredményességtől füg­gően prémium és jutalom. Vállalati bérlakást biztosítunk. ALKALMAZÁS: 'kinevezéssel, határozatlan időre. A pályázatot 1987. március l-|jéig kell benyújtani a kombinát személyzeti osztályára: Nagyatád, Április 4. u. 1. Telefon: Nagyatád 53. A pályázat tartalmazza eddigi vezetői, szakmai tevé­kenységet és egy kézzel írott önéletrajzot. (92373) A SZÜV kaposvári oktatöközpontja február hónapban Commodore—64 programozói (alapfokú és haladó) és IBM (és kompatibilis) gépkezelői (bejáró) tanfolyamokat h irdet A tanfolyamokat egésznapos (8.00—16.00, 5 nap), félnapos (14.00—17.00, 10 nap), ill. munkaidő utáni (16.30—19.30, 10 nap) időbeosztással indítjuk. Ez utóbbit — meg­felelő számú jelentkező esetében — már­cius hónaptól is folyamatosan indítjuk. A tanfolyam irányára (létszámtól függően változhat): C—64 alap 2500—3200 Ft/fő C—64 haladó 3000—4200 Ft/fő IBM 2500—3200 Ft/fő Jelentkezési lapok a SZÜV oktatóközpont­jában (Rákóczi tér 9—11.) kérhetők. Felvilágosítás a 13-026/35 telefonon. A tanfolyamokat csak kellő létszám esetén indítjuk. (130232) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 óra­kor : LEÁNYVÁSAR. Madách- bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: A NINDZSA SZ1NRELÉP (14). Videomozi de. 9 órától nonstop I. terem: Be­mutató: A NAGY LESZÁMOLÁS II. terem: KONVOJ. Szabad If­júság du. 5 órakor: E. T. (A Földönkívüll), este 7 órakor: A SÁRKÁNY KÖZBELÉP (14). Rá­kóczi mozi du. 6 órakor: PO- PEYE. Mozimúzeum du. fél 6 .órakor: A KOBRA NAPJA (16). Videomozi du. háromnegyed 6 órakor: Bemutató: A NAGY LESZÁMOLÁS. Siófok este 7 órakor: SÓLYOMLADY. Barcs este 7 órakor: MOSZKVAI CSA­TA I—II. Nagyatád du. 5 és es­te fél 8 órakor: QUEEN. TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.05: Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.10: Cervantes élete. 10.05: A természet akváriuma. 17.10: Hírek. 17.15: Toronyóra. 17.45: Legyen a vendégem! 18.20: Te­lesport. 18.50: Esti mese. 19.30: Híradó 20.05: Kabaré a négyze­ten. 21.15: Panoráma. 22.15: A hét műtárgya. 22.20: Híradó 3. 22.30: Himnusz. Budapest 2 18.00: Pannon krónika. 19.05: Történelmi városok: Isztambul. 20.00: Ultimátum. 20.40: Paganini: Etűdök. 21.00: Híradó 2. 21.25: Betűreklám. 21.30: Mira háza. NSZK tévéfilm. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: India csodá­latos állatvilága. 9.30: Tájaik és emberek. 10.00: Iskola-tv. 10.30: A gyepmester. Német film. 12.25: Idősek klubja. 13.10: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Annak idején. 21.15: Mennyei hang. Montreux-i Arany Rózsa 1986. Magyar műsor. 21.50: 1-2-x — Labdarúgás és totó. 22.20: Ki­maradás — Tv-játék. 23.40: Hí­rek. Osztrák Tv 2 17.30: Komputer-találkozó. 18.00: Tálalva. 18.30: Knight Rider — Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv-hír­adó 1. 20.15: Belföldi riport. Ma­gazinműsor. 21.15: Tv-hiradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.50: Kettes klub. Utána: Hírek. Jugoszláv Tv 1 12.30: Hírek. 12.35: Téli műve­lődési műsor. 16.00: Jónapot! Tájékoztató-mozaik adás. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: A gyermekkor utolsó nyara. Sorozat gyerekek­nek. 18.00: Művelődési adás. 18.40: Számok és betűk — Ve- télkrdő. Í9.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Politikai magazin. 20.55: Kiválasztott pil­lanat. 21.05: Könnyűzenei adás. 22.15: Tv-napló. 22.35: Költészet. A KAPOSVÁRI TEJÜZEM FÖLVESZ gyakorlattal rendelkező géplakatost és villanyszerelőt Jelentkezés az üzem műszaki vezetőjénél, Kaposvár, Izzó u. 2. sz. (130218) jugoszláv Tv 2 19.00: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 20.00: Európa-bajnoki ko­sárlabda-kupa : Zadar—Tracer. 21.30: Hírek. 21.40: Részletek — Amerikai játékfilm. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Egy kis figyelmet ké­rek! 8.30: Varázsos pillanatok. 8.56: Csembalóművészek. 9.44: Száll a madár ágról ágra . . . 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Énekóra. 10.50: Magyar művészek operettfelvételeiből. 11.32: A kelletlen lány. 12.00: Dé­li krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Kísérletező emberek. 13.00: Zenekari muzsika. 13.40: Kapcsol­juk a miskolci körzeti stúdiót. A fürdőorvos. 14.00: Hírek. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Kováts Kriszta és Sza­kácsi Sándor énekel. 15.00: A csodák birodalmában. 15.30: Népdalok. 16.00: Hírek. 16.05: Révkalauz. 17.00: Dordona har­minc kilométer... 17.52: Hama­rosan halijuk őket. Világhírű művészek Budapesten. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Es­ti magazin, 19.15: Az Ifjúsági Rá­dió bemutatója. A mahagóni em­ber. 20.16: Maros Rudolf népdal- feldolgozásaiból. 20.52: In memó­riám Vásárhelyi Zoltán. 21.40: Elektronika és társadalom. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. 22.30: Barangolás régi hang­lemezek között. 22.53: Az alko­hol. 23.03: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.35: Sláge­rek mindenkinek. 8.00: Hírek. 8.05: Búndschuh István stájer- citerán játszik. 8.20: A Sza­bó család. 8.50: Tíz perc külpo­litika. 9.00: Hirek. 9.05: Napköz­ben. 12.00: Hírek németül, oro­szul és angolul. 12.10: Braham zenés játékaiból. 12.25: Néhány szó zene köbén. 12.30: A nép­művészet ifjú mesterei, 13.00: Hírek. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00: Karavánszeráj. 15.00: Hírek. 15.05: Néhány perc tu­domány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Kap­csoljuk a Magyar Rádió már­ványtermét. Régi magyar mu­zsika. 16.15: A Senator együttes és vendégeinek hangversenye az Egyetemi Színpadon. 17.00: Hi­rek. 17.08: Clark Terry dzsessz- bigbandje játszik. 17.30: Zöld te­lelőn. 18.30: Slágerlista. 19.00: Hirek. 19.05: Operettkedvelők­nek. 20.00: A Poptarisznya da­laiból. 21.00: Hirek. 21.05: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. Alku az ördöggel. Moldova György szatírái. 22.08: Nóták. 23.00: Hírek. 23.20 : Reggae rit­musok. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reg­gel. 8.00: Hirek. 8.12: A cárnő cipellője. Részletek Csajkovszkij operájából. 9.08: Magyarán szól­va. 9.23: La Halle: Rondó. 9.44: Prokofjev-művek fúvószeneka­rok tolmácsolásában. 9.58: Bruckner: IV. szimfónia. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Nagy meste­rek kamarazenéjéből. 12.25: Leo­nard Bernstein operafelvételei­ből. 13.00: Hirek. 13.05: Hírek, érvek, vélemények. 13.35: Kó­rusainknak ajánljuk. 14.02: A Bach család versenyműveiből. 15.00: Pophullám. 16.05: Oj ka­marazene-felvételeinkből. 17.00: Diákfélőra. 17.30: Tosca. 18.30: In limba materna. 19.00: Hírek. 19.05: Mendelssohn: a-moll vo­nósnégyes. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Liszt Ferenc Kamarazenekar hangver­senye. 21.15: Benkő Dániel saját átirataiból gitározik. 21.40: Ope- ra-művészlemezek. 22.30: Zene- közeiben a magnósok. 23.30: Hi­rek.

Next

/
Thumbnails
Contents