Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-22 / 18. szám

4 Somogyi Néplap 1987. január 22., csütörtök Űj vállalkozás a Zöldforg GT Somogyi termény a „Bosnyákra" Figyelemreméltó vállalkozásba kezdett a megyei Zöldért. A baranyai társvállalattal közösen megvették a Városföldi Állami Gazdaság budapesti üzletét a hozzá­tartozó raktárakkal, eszközökkel, szállítójárművekkel, sőt a télre betárolt teljes árukészlettel együtt. A korábbi években mező- gazdasági nagyüzemek sora nyitott sajáit zöldségüzletet. E vállalkozások nagy része azonban megfeneklett. Kez­detben abban bíztak, hogy az áru útját lerövidítve, mérsékeltebb árakkal is jobban járnak, mintha a fölvásárlóknak adják ter­ményeiket. Azután kiderült, hogya viszonylag szerény forgalom mellett a költsé­gek fölemésztik a remélt nyereséget, ráadásul saját termelvényeikből megfele­lő választékot sem tudtak kínálni. Később az önállóvá lett megyei Zöldért-vállala- tok vezetői közül is több csupán a zöldség-gyümölcs forgalmazásból képtelenek megélni. A több lábon állás jelszavával a Zöldértek' egyre másra hozták létre ipari melléküzemágaikat, bővítették szolgáltató tevé­kenységüket. Mindezek után a somogyi Zöldért mégis alaptevé­kenységét fejleszti és zöld­ségboltot vásárol... — Egy-egy kis üzlet va­lóban nem hoz nyereséget — mondta Báli Gyula, a megyei Zöldért igazgatója. Nagyban azonban — ha jól csinálják — a zöldségfor­galmazás igenis eredményes lehet. A Bosnyák téri piac a hazai zöldségforgalom központja. Ha itt sikerül te­ret nyernünk az értékesítés­ben, a megye ellátásában is új lehetőségeket szerzünk. Ráadásul nemcsak egy üz­letről van szó. hanem egy kialakult értékesítési háló­zatról, mely csak tavaly 120 millió forintos forgalmat ért el. Ez megfelel a somogyi Zöldért boltok teljes for­galmának. A Zöldforg GT látja el például Komárom megye egész területét. Csu­pán tojásból évi 30 milliót A termőföld még megye- szerte megbúvik a vastag hótakaró alatt. A . vetemé­nyeskertekből a gazdákat egy ideig még bizonyára száműzi a tél, a kaposvári áfész vetőmagboltjának a kilincsét viszont már egymás kezébe adják a vásárlók. — A kedvezőtlen útviszo­nyok miatt a bolt forgalma kevesebb a megszokottnál — mondta Rózner Józsefné boltvezető-helyettes. T értékesítenek. Ilyen nagy­ságrend mellett évi 3—4 millió forintos tiszta nyere­séggel számolunk. — Ha ez ilyen jó üzlet, miért vált meg tőle a vá­rosföldi gazdaság? — Termelési szerkezet- váltást hajtottak végre, s húsipari fejlesztésbe kezd­tek. Ehhez szükségük volt a 3 millió forintra is, ame­lyet az üzletért és az eszkö­zökért fizettünk. Emellett 11 millióért vettük át az árut göngyöleggel együtt. — Hogy sikerült ilyen kedvező árat elérni ? — A gazdaságnak decem­ber 31-ig kellett a pénz. A jelentkezők közül pedig csak nekünk állt ez rendel­kezésünkre az év utolsó napján. így lett 3, az ere­detileg kért 7 millióból. — Nem túl szép a meny- sszony,? — Alapos helyzetelem­zést végeztünk, így bízha­tunk abban, hogy kamatos­tól visszakapjuk a pénzün­ket. Legalább ilyen fontos, hogy csatornát nyissunk a megye termékeinek a fővá­rosi piacra-. A korábbi évek­ben Somogy több terméknél kiemelkedő szerepet játszott Budapest és az ország ellá­tásában. Burgonyából pél­dául évente 20—30 ezer ton­nára volt megrendelésünk. Később az élesedő verseny és a helyenként kaotikus piaci helyzet miatt ez ala­posan visszaesett. Az új értékesítési lehetőség nyil­ván kedvezően hat majd a megye zöldség-gyümölcs­termelésére is. Egyben új beszerzési forrásokat is je­lent olyankor, ha egyes cik­kekből akadozik a megye ellátása. — Mekkora a somogyi Zöldért részaránya a társu­lásban ? — Fele-fele alapon mű­ködünk együtt a bara­nyaiakkal, ám mi vagyunk a társulás gesztorai. Ez azt jelenti, hogy az önelszámoló egységként működő Zöld­forg GT 48 dolgozója a mi állományunkban szerepel. Ide tartozik az ügyvitel és az ellenőrzés is. Az év ele­je óta működik a gépezet. Az eddigi napi forgalom 400 ezer forint volt. Végül is ha a Zöldért vállalkozását siker kíséri, az az egész megye gazdasá­gi pozícióját erősíti. B. F. Tavaszra készülnek a vetőmagboltban A vetőmagbolt felkészült a vevők rohamára. Az . igé­nyelt évi 1 millió forintos készletet a vetőmagellátó vállalat szállítja. — Minden keresett vető­mag kapható. Van zöldség, sárgarépa és főleg papriká­ból igen nagy a választék. Mintegy 16 féle paprikát tu­dunk ajánlani a vásárlóknak. A hagyma még nem érkezett meg, de mindig február kö­rül érkezik, mert rövid, mindössze 3 hónap a jótállá­si ideje. A sóska szintén nincs még itt és egyelőre zellert sem tudunk adni. A bőséges vetőmagkíná­lattal ellentétben, vegysze­rekből a jelenlegi készletnél sokkal többre lenne szükség. Az Agroker a hónap végére ígérte ezek szálítását. . A bolt vetőmagrendelése évek óta az 1 millió forint körül mozog. Nagyobb kész­letet nem mernek felhalmoz­ni, mert az eladatlan termé­ket, a régi gyakorlattal el­lentétben, a szavatossági idő lejárta után nem veszi visz- sza a vállalat. Amennyiben valami idő előtt fogyna ki a boltból, azt utórendeléssel igyekeznek pótolni. — Az utóbbi időben egyre keresettebbek a gyógynövé­nyek. Ezekből viszont a kis tételek miatt nem merünk rendelni. Tavaly óta a nya­kunkon van az akkori ,;slá- ger”: a rebarbara. AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Az utat nem nekünk kell helyreállítanunk Ignáczy Györgyné, a siófo­ki Somogy Megyei Telepü­léstisztasági és Kertészeti Vállalat igazgatója a lapunk január 8-i számában megje­lent Gáz van, mert nincs gáz című cikkünk egyik megállapítását kifogásolta, mert szerinte tévesen tájé­koztatták az újságírót. „A vállalat a kaposvári Klapka utcai gázvezeték épí­tésére 1986. május 27-én kö­tötte meg a szerződést a Láng Gépgyárral, mint meg­rendelővel. A munkaterüle­tet június 9-én kapjuk meg, a munkát június loMn kezd­tük el, és július 18-án az út- bontási és földmunkák elké­szültek az út alatti átfúrá­sokkal együtt. A Csővezeték Építő és Tervező Kisszövet­kezet megkezdte a vezeték építését, de nem fejezte be teljesen. A vállalat szeptember 18- án levonult a munkaterület­A jugoszláviai Crna Go­rában az utóbbi időben di­vatba jöttek a modem gyer- mieknevdk. A Titograd kör­nyéki falvakban nemrég egy újszülöttet Reagannak, ről, s felhívtuk a megrende­lő figyelmét: haladéktalanul építsék meg a vezetéket a kiásott szakaszokon, hogy a nyomáspróba után be tudjuk a munkát fejezni. A csőve­zeték/ november 4-i hatósági nyomáspróbája után a Bá­nyaműszaki Felügyelet enge­délyt adott az árok beteme­tésére. Ezzel november 16-án végeztünk. A szerződés sze­rint az út helyreállítása nem bennünket terhel. A szerződés aláírását kö­vetően a megrendelőt tele­xen többször fölkértük, hogy adjon a másfél millió fo­rint értékű munkára fede­zetigazolást. Erre semmiféle válasz nem érkezett. A Láng Gépgyár a június 23-án iga­zolt rész-számláinkat a mai napig nem /fizette ki. Ezt a Somberrel is közöltük de­cember 5-én, a segítségüket kérve, hogy hozzájuthassunk az elvégzett munka ellenér­tékéhez.” egy másikat Winnetounaik neveztek el a szülei. Előfor­dult a Gagarin és a Tarzan keresztnév is. Egy házaspár nyolcadik gyermekét Ken- nedynek anyakönyvezte. 2. A nagy szürke madár mind lejjebb ereszkedett, szárnya vége a vizet seper­te. Rátelepedett egy kis szi­getre.- Gergő és Zsopán a várhíd karfájának támaszkodva he­gyeseket köpködtek a vízbe, amikor közelükbe leszállt a madár. — Hej beste anyád, pipe rablója! — rikkantott éleset Zsopán. A madár felrepült, és fleg­mán pottyantott a hídon or- dítozókra. Nagy csinnadrattával érke­zett a török had. Zengtek a csincsák, buffogtak a dobok, repkedtek a lófarkas zászlók. Márk kapitány a falon állt híveivel. Gergő és Zsopán is ott tüzeskedtek mellette. — Csak jöjjön a kurafi pogánya. Engedjen kicsapni rájuk kapitány úr, az Isten is megáldja! — Nem fiaim — válaszol­ta a kapitány. — Inkább durrantsatok oda egy kö­szöntést a Babával! Zsopán, és a kifent baj- szú Gergő egymást döntve rohantak a bástyaszegletben álló öreg ágyúhoz. Egyik ön­tötte bele a puskaport, a má­sik nyögve gurította a csőbe a golyóbist. Gergő verte rá a folytást. Az ágyú farát emelgetve hosszan céloztak, majd lobbant Zsopán kezé­ben a fáklya. Hatalmas dör­renéssel füst borította el a Babát vitézeivel együtt. A tó partján egy csapat akindzsi átkozódva ugratott széjjel, a földön lovak és emberek hemperegtek. A szélfuvallat felkapta a füs­töt, )és a két vitéz kormos arccal, elégedetten vigyoro- dott alá. Gyönyörű őszi verőfény­ben nagy szürke madár vi­torlázott a magasban. Alatta viruló földek, ligetek. A földvár helyén kis kővár ter­peszkedett, a nagy víz éltűnt. A keleti oldalon csörgedezett egy kis patak, a várat elvá­lasztva a sportpályától. Raj­„Mot/trn" gyermeknevek Beléptek Belgiumba Újítani mindig lehet Gyártottak itt már hajó­kéményeket és kávéfőzőt is. A Danuvia négyes számú gyára azonban a tökéletesí­tett hidraulikus rendszerek­ről, az elektromos vezér­lésű szelepekről és a kor­szerűsített szerszámokról ismert. Termékeik iránt nagy a kereslet, hiszen a sokat korholt háttéripar ka­tegóriájába tartoznak, an­nak megannyi gondjával együtt. Nemcsak Nagyatá­don hallhattuk, hogy baj van az öntödei válallatok szál­lítmányaival. Legutóbb Kaposváron a Csepel Mű­vek egyedi nehézgépgyárá­ban beszélgettünk arról, hogy túl súlyosak az öntvé­nyek, sok nyersanyag megy veszendőbe. többletmunkát kell fordítani egy egysze­rűbb alkatrész esztergálá- sára. A gondokat ott is, itt is ismerik. Hogy mégsem történt változás? Nehéz kö­zös nevezőre jutni, min­denki a saját nyereségét keresi. Az öntőknek az a jó, ha minél tömörebb ké­szítményeket adhatnak el. Az alkatrész- és szerszám- gyártóknak viszont az lenne kedvezőbb, ha olyan alap­anyagot vehetnének át, melynek megmunkálására minimális időt kell fordíta­ni. Mindennek ellenére sem panaszkodnak az atádi gyár­ban. Sikerült termelékeny­ségüket javítani, s ahogy Magyar Vince igazgató mondta, többet termeltek, több nyereségük lesz mint amit terveztek és a bérek is emelkedtek 10,5 százalékot, így lesz-e 1987-ben is?, Nos, ehhez elsősorban a terme­lést kell 9 százalékkal nö­velni. Terveik teljesíthetők. Kö­szönhető ez annak is, hogy az elmúlt években a kor követelményeivel együtt haladva a legkorszerűbbet ajánlották vevőiknek. A D—M—E am'erikai cég bel­ga leányvállalatával har­minc millió forintos szerző­dést írtak alá ez évre, A kapcsolat hosszú távúnak ígérkezik: terveik alapján készítenek a világpiacon versenyképes szerszámele­meket. Jó üzlet ez azért is, mert sok mindent leshetnek el a hazai választék jobbí­tásához is. Az elektronika elkerül­hetetlenül együtt jár az ipar fejlesztésével. Szovjet licenceket vásároltak a hidraulikus egységek sze- lepvezériéséhez, ugyanak­kor olyan műszaki szakem­bereket foglalkoztatnak, akik képesek voltak ezek korszerűsítésére. Nemcsak az igazgató mondja, hogy a konstruktőrök aligha ismer­nek rá találmányaikra, ha a nagyatádi berendezéseket vizsgálják. Sikerült sok .mindenben újítaniuk. De nemcsak az ő segítségükkel. A számítógépes tervezés itt már természetszerű. A part­nerkapcsolatok révén is­merték föl a műanyagok hasznosításának fontossá­gát. Ezzel is az exportra termelő ágazatok helyzetét javíthatják- jobbat és kor­szerűbbet adhatnák nekik. — Legutóbbi munkás- gyűlésükön úgy fogalma­zott, hogy ebben az üzem­ben is szükség van a meg­újulásra. Képes-e erre a nagyatádi gyár? — Mindenképpen! — mondja az igazgató. —Ter­mészetesen nagyobbak a követelményeink az alap­anyag szállítókkal szemben, de nekünk is jobbat kell csinálnunk. A múlt évben javíthattunk a munkafe­gyelmen, a termelékenysé­gen, a minőségen. A cél az idén sem lehet más. Nem változik a gyártmányszer­kezet, csupán arra törek­szünk, hogy a megrendelő minden igényének eleget té­ve magasabb feldolgozási fokú termékeket szállít­hassunk. Nem lehetetlen dolgokról beszélünk. A piac aktív figyelemmel kíséré­sével, az igényekhez való gyors és rugalmas alkal­mazkodással — mint a ta­valyi példák is bizonyítják — sikereket lehet elérni. A múlt évben éppen a barcsi Unitech kívánalmainak megfelelő szelepeket csinál­tunk. Ez is sikereink kulcsa volt. A gyári eredmény a dolgozók fizetésében is ér­ződik. Szeretnék, ha az idén úgy zárhatnánk az évet, hogy azt mondják munká­saink: ismét vaskosabbak voltak a borítékok. Nagy Jenő ta keskeny, függesztett híd, bejáratán keresztben lánc, táblával: Csak vízügyieknek. Az északi oldalon pázsit, kis csónakázó tóval, büfével. Nyugaton sétány vezet a dé­li oldalra, a vár bejáratához, és a betonúidhoz, ami a kis patakon átívelve vezet a vá­ros felé. A várkapu melletti parko­lóban turistabuszok álltak, s a falakon belül jókedvű, bámész kirándulók sétálgat­tak. A városka békés hétköz­napjait élte. Az utcán lovas­kocsik és autók, emberek jöt­tek és mentek. A főtéren, a hatalmas kardot tartó vitéz szobrával szemben a város­háza. Szecessziós bejáratá mellett kuvasz hevert, a me­legben nyelve lógott, s az orrára repülő légynek is lus­ta volt utána kapni. A tanácsteremben vágni lehetett a füstöt. Izzadt üs­tökű, fejgyűrt ingujjú fér­fiak, zsebkendőkkel legyező nők ültek az asztalok körül; melyeken üres feketekávés csészék, és teli hamutartók bűzlöttek. A népköztársaság címere alatt Virthegyi vb-el- nök állt. A szembeni falon nagy olajképről Dirigovics Márk tekintett le rá, a szó­noklókra. — Rátérek a második, hangsúlyozottan fontos napi­rendi pontunkra, amit sebté­ben kellett beiktatnunk. Te­hát tíz nap múlva látogatást tesz városunkban Ali Csele­bi Üszkün a Török Köztár­saság külügyminisztere, és Ali Dehti Omar, vagy ki — nézett bele papírjaiba — ... igen ők, az utóbbi nagy­követ. Nagy megtiszteltetés ez nekünk elvtársak. Tán mondanom sem 'kell, a nagy ostrom ... Szóval jönnek, el­helyezni az emlékezés virá­gait a Várnál és a Türbénél, ahol nagy hadvezérük Szelim nyugszik. Nagy gond elvtár­sak, hogy csak most közöl­ték ... Fogadóbizottságot kell szerveznünk, és olyan körűig ményeket teremteni, ami méltó kicsi, de híres váro­sunkhoz. A teremben taps harsant, — Folytatom elvtársak, négyszáz éve nem jártak ilyen magas török személyi­ségek a városban ... fan­tasztikus. Tehát nagyon meg kell szervezni. Rövid az időnk. A vár, meg az itteni fogadás rendben lenne. De a Türbe, illetve a temp­lom ... vagy, hogy is. Mert jó szokás szerint templomot csináltak belőle még anno domini, ott a szőlőhegy lá­bánál. Aztán se pap nincs bent, se semmi, csak a va­kolat mállik róla. Reggel kint jártam, hogy referálni tudjak. Hát mit mondjak, mit mondjak? Az udvart felverte a gyom és a dudva, rogyásnak indult az egész miskulancia. Javaslato­kat kérek elvtársak! Nem maradhatunk szégyenben — mondta Virthegyi, miközben nagyot fújva leült. Lepedő- nyi zsebkendőjével megtöröl­te homlokát, és utálkozó ké­pet vágva kortyintott az előtte levő pohár vízből. Alacsony emberke állt fel. Tekintetét méltóságteljesen végighordozta a résztvevő­kön. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents