Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
1987. január 3., szombat Somogyi Néplap 3 Nem csökkenhet a háztáji termelés Ha nem bír vele, adja el vagy kínálja fel bérhasznosí- tásra! — mondjuk, halljuk gyakorta, ha a zártkerteket járva műveletlen, gondozatlan parcellákat látunk. Márpedig láthatunk ilyeneket a megyében sok helyütt. Pontosabban: Somogy egyes területein eltérőek a tapasztalatok. Van, ahol kelendő minden négyzetméternyi föld — és ennek megfelelően meglehetőser. borsos árat kérnek érte —, másutt viszont nem akad vállalkozó, aki gondjaiba vegye. Somogybán az összes mezőgazdasági termelvények — növények, gyümölcsök, állatok, és állati termékek — körülbelül egyharmadát a háztáji gazdaságok adják, s nagy- jában-egészében ilyen arányban részesednek az exportból is. Tehát a hazai és a külpiaci ellátásban fontos szerepük van. A tojás, a nyúl, a méz értékesítésében például meghatározó jelentőségű a kistermelés, de említhetnénk a konyhakerti növényeket, a különféle gyümölcsöket, a tejet, a sertéseket és a hízómarhákat is, mert ezekből is sokat adnak el a kistermelők. A közelmúltban a Hazafias Népfront Somogy Megyei Bizottságát dr. Győri József, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője tájékoztatta Somogy mezőgazdaságának helyzetéről, s ezen belül a háztáji termelés erdményeiről, gondjairól. Ott hallottuk: vannak területek Somogybán, ahol intenzívebb műveléssel eredményesebben lehetne termelni — nemcsak a nagyüzemekben, hanem a háztájiban, a kiskertekben is. Az utóbbiak összterülete több mint 49 ezer hektár a megyében, s hogy mind többen foglalkoznak a földdel úgy, hogy abból a családi szükséglet kielégítésén túl anyagi hasznuk is származzon, mutatják az adatok: dinamikusan nő megyénkben az adózó kistermelők száma. Száztizenhét szakcsoport működik Somogybán — ebből kilencvenöt az áfészek keretében —, s csaknem 29 ezer kistermelő állít elő saját fogyasztásra és értékesítésre szánt cikkeket. 1980 és 1985 között egyenletesen fejlődött a hátáji termelés, majd némi visszaesés után újra emelkedésnek lehettünk a tanúi. A Hazafias Népfront következetesen segíti a kertbarát-mozgalmat, s ez a támogatás számos szép eredményben mérhető. Amire jobban kell figyelniük a koordinációt, termeltetést és felvásárlást ellátó szervezeteknek: nem szabad — még rövid ideig sem — bizonytalanságban hagyni a kistermelőket. Ahogyan az egyik idős népfrontbizottsági tag mondta: lennie kellene a termelő mögött egy — vagy több? — tanácsadónak, figyelemföl- keltőnek, garanciát vállaló „súgónak”, aki félreérthetetlenül megmondja, mit termeljen és azért milyen árat kap majd értékesítéskor. Nem elég azt mondani, hogy legyen mindenből elegendő — vagy majdnem] elegendő —, hanem tenni is kell evégett azoknak a szervezeteknek, amelyeknek ez a dolga. Azt is ezen az ülésen hallottuk: a parlagterületek hasznosításának egyik legfőbb oka e földek magas aranykorona-értéke, amely ma már nem fejezi ki a talajnak azt a termőértékét, amit valamikor, ugyanakkor adózás szempontjából még ma is .mértékadónak számít. Arra is van példa Somogybán, hogy sem az áfész, sem pedig a téesz nem integrálja, nem segíti úgy a kistermelést, ahogyan a gazdák elvárnák; ennek következménye meglátszik az árutermelés visszaesésében, a termelési kedv hanyatlásában és a háztáji földek, a zárt- kentek állapotán. Több tízmillió forintért rendbetett legelők váltak hasznavehetetlenné az évek során, nem terem rajtuk értékes fű. A termőföld érték. Ahhoz azonban, hogy a föld termő maradjon vagy azzá váljon, gondoskodni kell róla. S nem is mindig csak a pénz segít, olykor a szándék, a segítő- és szervezőkészség javítása a legrövidebb út a gondok megoldásához. H. F. Befűtötték a kemencéket, elindították a gépeket, ismét a szokásos rendben közlekednek a munkásokat szállító vonatok, autóbuszok. A hét végén új hét és vele együtt egy új év hétköznapjai kezdődtek el. A feladatok, a követelmények nagyobbak, és minőségileg is mások, mint egy éve. A kezdéstől is függ a siker. Munkatársaink néhány váU falatnál, üzemben azt nézték meg, hogyan indul a VII. ötéves terv második esztendeje. 1987. Meglehetősen sok, mintegy 130—140 millió forint értékű befejezetlen munkával zárta az 1986-os évet a Videoton tabi gyáregysége. Az év első munkanapján ott folytatták, ahol december végén abbahagyták. Bár a leltározásnál ez nem kis gongot okozott', jól jött az idei íridjuláshoz. A munkavállalók közül sokan még a múlt évi szabadságukat töltötték tegnap, és töltik ma is. Akik viszont dolgoztak, azoknak a munkájukhoz van megfelelő mennyiségű anyag és alkatrész. A nyomtatott áramköröket szerölő üzem dolgozóinak negyede a display és a tv-komputer kártyáinak szerelését, forrasztását végezte, a szerelvényüzemben pedig a hétfői munkakezdéshez szükséges dokumentációkat, anyagokat, bizonylatokat készítették elő. Az üzem dolgozói a múlt évi feladatok végre- * hajtása miatt több mint 400 nap szabadságot hoztak át erre az évre, ezt pénteken és szombaton vették, illetve veszik ki. A kétműszakos munkarendben dolgozó alkatrész- üzemben pénteken délelőtt a munkavállalók 40 százaléka a leltározott tételek egy réA HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁM Ezúttal felemás, ám korántsem eseménytelen hetet hagyunk magunk mögött. Szerdán még 1986-ot, csütörtökön viszont már 1987- et írtunk; hétfőn és kedden még dolgoztunk, szerdán óévet búcsúztattunk, csütörtökön az új esztendőt köszöntöttük, aztán tegnap és ma megint a munka került előtérbe. Mindenki tudja, hogy az évváltás korántsem csupán azt jelenti, hogy A RÉGI HELYETT ÚJ NAPTÁRT teszünk az asztalunkra, mint ahogyan az is ismeretes, hogy az ünnepek alatt is jó néhá- nyan azon fáradoztak, hogy a vonat, az autóbusz célhoz juttassa az utasokat; hogy a betegek megkapják a szükséges ellátást a gyógy intézményekben; hogy a közbiztonság kielégítő legyen — szolgálatra készen álltak a mentősök, a tűzoltók és még sokan mások, akiknek munkáját, készenlétét, most az év fordulónapjának elmúltával megköszönjük. Összegezés és, feladatmeghatározás a műszaki fejlesztésben — ez volt a témája az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi ülésének, s kedden az erről kiadott közleményben a műszaki fejlődés gyorsítására és a tudományos kutatás eredményességének fokozására vonatkozó állásfoglalással ismerkedhettek meg lapunk olvasói is. Az állásfoglalást részletesen közlik majd a párt folyóiratai és nyilvánosságra hozza a szaksajtó is, s bízvást remélhetjük, hogy A MŰSZAKI FEJLESZTÉSBEN és a kutatásban érintett somogyi vállalatoknál, intézményeknél — jól felfogott érdektől vezérelve — érdeklődéssel és figyelmesen tanulmányozzák a feladatokat, s alkotó módon közreműködnek a végrehajtásban. Ahány értékelő megállapítást, nyilatkozatot olvastunk- hallottunk az 1986-os évről, szinte ugyanott és ugyanannyi célmegjelölő kijelentéssel is találkozhattunk ezen a felerészt óévből, felerészt már az új esztendőből álló héten. Ott, ahol például arról adhattak számot, hogy a múlt évben megkétszerezték a tőkés exportot — ilyen gazdálkodó szervezet a Mechanikai Művek marcali gyáregysége —, az idei kedvező start eloszlatja a jövőt illető aggodalmat, bővében vannak megrendeléseknek, mégis azt mondja az igazgató: 1987-ben is teljes gőzzel kell dolgozniulo hogy jó eredményeket ámenek el — egyebek mellett még korszerűbb, jobb minőségű kondenzátorokat készítsenek. Mire ezek a sorok megjelennek a lapban, magunk mögött tudjuk az 1987-es év első munkanapját. Hozzálátunk a másodikhoz, és a krónikás lejegyezheti: MEGTETTÜK AZ ELSŐ LÉPÉST ahhoz, hogy az idei — a tavalyiákat mennyiségben és minőségben is felülmúló — célokat elérjük. Nem reménytelen a vállalkozás, ha képességeinket jobban kibontakoztatjuk. Csupán mondattöredékeket idézek abból az interjúból, amely Kleno- vics Imrével, a megyei párt- bizottság első titkárával készült és lapunk szilveszteri számában jelent meg: „Új szemléletet, újfajta magatartást kell kialakítani ahhoz, hogy lépést tudjunk váltani... A somogyi kommunistáknak, a somogyi embereknek mindig volt erejük a megújuláshoz ... közös akarattal, elszántsággal mindig előbbre tudott lépni ez a nép.”. Bízzunk abban, hogy úi szemlélet, újfajta magatartás, kellő erő, akarat és elszántság mind együtt lesz, s meghozza az 1987-es év sikerét. Hernesz Ferenc AZ ELSŐ MUNKANAP Jól startolt a ruhagyár . Akik figyelemmel kísérték a Kaposvári Ruhagyár tavalyi teljesítését, tudják: valamivel gyengébb évet zártak a korábbinál. Ennek legfőbb óka az volt, hogy az első negyedévben szinte nem is dolgoztak tőkés exportra, s ez meghatározta a hátralévő időszakot is, vagyis nem tudták már behozni a néhány hónapos lemaradást. Az 1987-es év azonban sokkal biztatóbb; azt is mondhatnánk, már az első napon jól startoltak a ruhagyáriak. Az év első munkanapján egy cseppet sem látszott, hogy első: épp olyan Ruaalmas munkaidő szét vette munkába, az adminisztratív dolgozók pedig a gyártás előkészítésével, az új programok indításával, nyilvántartásával foglalkoztak. A forgácsoló és lakatos szakemberek a sornyomtató meohmikus alkatrészeit készítették. Az üzemfenntartás dolgozói a folyamatos energiaellátás mellett az időszerű karbantartást is végezték. Kudich Antal gyáregységigazgató: — Eddigi feladataink mellett több VBX típusú, illetve több mint 300 VDC színes, grafikus displayt készítünk. Tévékomputerből pedig ebben az évben csaknem 6 ezret kell átadnunk a kereskedelemnek. A munkaidő ésszerű kihasználása érdekében, az első negyedévben, kísérleti jelleggel a műszaki és az üzemgazdasági osztály dolgozóinak bevezetjük a rugalmas munkaidőt. lendülettel folyt a termelés a szalagokon, mint máskor. A termelőegységeknek majdnem a felében tőkés exportra dolgoznak; többek között angol piacra nyolcezer darab zakó, NSZK-megren- delésre férfinadrágok, tavaszi női blézerek és szoknyák készülnek. A pécsi telephelyen is van bőven munkájuk az asszonyoknak: a kuvaiti szállítmányt 15-én indítják útnak. Lesz egy korábbi kiszállítás is, mégpedig a központi telephelyről, ahol most végzik az utolsó simításokat az NSZK-meg- rendelésre készülő női kosztümökön — ezeket e hónap 7-én küldik el a partnereknek. S hogy az újabb munka indításában sincs hiány, azt bizonyítja: ma már dolgoznak egy tízezer darabos USAmegrendelésen is. Ez egyelőre a szabászatnak ad feladatot. Azért gond is akad, mégpedig olyan, amelyikért nem is a gyár hibáztatható, ötezer méternyi' anyagot kell visszaküldeniük az alapanyaggyártóknak, mert az egész használhatatlan. Az első napról szólva azt is megtudtuk, hogy kapacitásukat az év nagy részére már lekötötték. Az első félév tőkés exportja teljesen ki van töltve, s ez azt is jelenti, hogy ez idő alatt annyit termelnek a tőkés partnereknek, mint a múlt évben ösz- szesen. Mivel a második félévben újabb üzletkötésekre is sor kerül, a sikeres évkezdés hasonló folytatást is ígér. Paradicsomlével kezdődött Január végéig készítik a piros nedűt; jut belőle bőven a hazai és a külföldi piacra is. A körtebefőttet a nagy üvegekből kisebbekbe töltik át, s készülnek a Balaton saláta gyártására. A hozzá való sárgarépa, uborka és paprika megvan. Vasárnap estére várják a még szükséges tisztított hagymát a lesz- kényi termelőszövetkezetből, s hétfőtől üvegbe rakhatják a külföldön is kedvelt savanyúságot. Amíg a csarnokokban a szokásos hétköznapi rendben folyt a munka, az irodákban a múlt év tanulságait elemezték, és tervezték az új esztendőt. — Mit vár Fodor Árpád főmérnök az új esztendőtől? — A mezőgazdaságnak kedvező évet; ami nekik jó, az nekünk is az. Dolgozóink tavaly is vállalták vasárnapokon a műszakot, hogy a felvásárolható termést idejében feldolgozzuk. A nehézségek ellenére sikeres volt 1986: az előző évinél többet' dolgoztunk fel és többet is értékesítettünk. Ehhez olyan hajrá is kellett, mint karácsony előtt Szovjetunióba indítandó két irány vonat megrakása. 1987 konkrét tervei csak tavasszal kerülnek a vállalati tanács asztalára. Még azt sem tudjuk, hogy mit és mennyit költhetünk fejlesztésre. Egy biztos: júniusban újra kezdődik a zöldborsóval a nagy szezon, s fel kell dolgozni minden nyersanyagot. Már megkezdtük a gépek előkészítését, ahol lehet bővítjük a kapacitásunkat is, hogy többet és jobbat gyárthassunk. A munkafegyelemmel kapcsolatos új rendelkezések a konzervgyárban évek óta szerepeltek már a kollektív szerződésben. Az új esztendő első napján este tíz óra felé a fűtő beballagott a gyárba, begyújtott a kazánba, s tegnap reggel ismét megkezdődött a munka a Nagyatádi Konzervgyárban. A rendészek alaposan megnézték a műszakba igyekvők szatyrát, és ezen senki nem lepődött meg: itt már évek óta a lehető legnagyobb szigorral járnak el. Ha valaki köszönteni akarta munkatársát az idei első találkozás alkalmával, az paradicsomlével koccintott. Tehette, mert tegnap reggel ennek a gyártását kezdték meg. A karácsonyt és az újévet is munkával töltötték a Kapos- plast mikroszeparátor-üzemének dolgozói. Olyan nagy tételű tőkés rendelést kaptak az akkumulátorokhoz szükséges mikroszeparátorra, hogy csak így tudják a kért mennyiséget legyártani, ha az ünnepeken is dolgoznak. Tegnaptól azonban a vállalat valamennyi üzemrészében megkezdődött a munka.