Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
1986. december 6., szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP] A Zenei alkalmasság vagy dallamgát RÁDIÓSZEMLE Éjfél körül ZENEI ANYANYELVŰNKRŐL Énektanárnak lenni nem jelent eufórikus állapotot manapság. Sem az általános iskolákban, sem a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán. A mű vészeli-név ölési tanszéken Klausz Róbert docens, Kis J enőné adjunktus és Nemes Zsuzsa tanársegéd — hárman abból a csapatból, akik ének és zene tanítással foglalkoznak •— keményen és sarkosan fogalmaznak. Keli-e alkalmassági vizsga énekből vagy sem, legydntsünk-e. továbbra is arra, ha egy tanító nem tud kottát olvasni, és dallamtu- dása kimerül a Zsipp-zsupp skandálásán, vagy kíséreljük megőrizni Kodály örökségét? — Az éneknek igen fontos tantárgynak kellene lennie iskolánkon — kezdi a' füstölgést Klausz Róbert. — Az általános iskolai tanítóktól függ ugyanis, hogy tudnak-e hatni a gyerekekre, tudnak-e majd kaput nyitni a zene világára? A zene az élet kezdete óta hozzátartozik az emberi létezéshez. Öröm, ünnep, bánat és kesergés elképzelhetetlen nélküle. Valaha ének-zenei alkalmasági vizsgán is meg kellett felelniük a tanítói hivatásra vállalkozóknak, s nem fogadták a tanintézetek azokat, akiket rossz sorsuk „botfüllel” vagy a ritmusérzék hiányával vert meg. — Ha nincs hallásom, ritmusérzékem, ez kellemetlen a számomra, de még mindig’ lehet belőlem jó általános iskolai pedagógus. Nem túl radikális módszer, ha valakit csupán ezért eltanácsolnak a pályáról? — tamás- kodom. — Semmi esetre sem — érvel hévvel és meggyőződéssel Kis Jenőné. — 1975- ben, amikor sürgető volt a tanítóhiány megszüntetése, a képesítés nélküli pedagógusok képzése, az addig hatvan tagú évfolyamok felduzzadtak, kétszázan folytatták tanulmányaikat főiskolánkon. Megszűnt az alkalmassági vizsga énekből. Arra senki sem számított, hogy ez az intézkedés egyszer Nemes Zsuzsa visszaüt. Van ugyan szak- kollégiumi képzés, ám ahhoz, hogy ez valóban a cél- nák megfelelően működjön, irányított elhelyezkedésre lenne szükség. Arra, hogy egv jól képzett, énekhez is értő tanító olyan iskolába kerüljön, ahol ebből hiány van, s ott valóban fölkészültségének megfelelő szakterületen oktasson. Most azonban az a helyzet, hogy a végzett növendékek elhelyezkedését nem a szükség, hanem a lakóhely, a kinek hol van érdekeltsége szemlélet irányítja. — Tíz évvel ezelőtt három év alatt mindössze 45 órában oktatták az ének-zenét — folytatja Nemes Zsuzsa.— Most rózsásnak mondható a helyzet, mert az óraszám felduzzadt 75-re. Egy-egy évfolyamból mintegy húszán vállalkoznak a szakkollégiumi oktatásra, hangszeres zeneoktatásról gyakorlatilag szó sincs. Az a szemlélet alakult ki, hogy megnyer- gelve a tantárgycsoportos oktatási formát, egyszerűen két tanító közötti megegyezés tárgya lehet, ki tanítsa az általános iskolásoknak az éneket. A Művelődési Minisztérium állásfoglalása az, hogy aki a főiskolán az első évben nem képes megfelelő szinten teljesíteni ének-zenéből, elbocsátható a tanintézetből. Kérdés azonban, Klausz Róbert hogy ez mennyivel erkölcsösebb intézkedés, mint az, ha eleve be sem kerülhet olyan ember, aki ezt a követelményt nem tudja teljesíteni? — Az alkalmassági vizsga bevezetése egyre sürgetőbb — mondja Klausz Róbert. — Kísérleti jelleggel főiskolánk és az esztergomi tanintézet az idei felvételizők között végzett ilyesfajta szűrést, ám minden következmény nélkül. Statisztikai adat csupán, hogy a pályára jelentkezők 15—20 százaléka zenei szempontból alkalmatlan a hivatás gyakorlására. A Magyar Kodály Társaság elnökségének állásfoglalása szerint nemcsak a felsőfokú tanintézetekben kell bevezetni az alkalmassági vizsgát. Nyomatékosan javasolják a pedagógusképzés megfelelő előkészítéseként a középfokú intézmények hálózatán belüli szakositott énekzene oktatást. Áttörésre van tehát szükség. Arra, hogy — rátermettség híján — énekóra helyett ne más tantárgyait Oktassanak az általános is- kolákbairv; arra, hogy a tanítók ismerkedjenek meg a hangszerekkel, dallamot tudjanak játszani legalább furulyán. Szükség van arra, hogy fölébresszék a zene iránti igényt a gyerekekben; hogy ne csak szükséges Utcák ékszerei Az ország városaiban mind több helyen alakul szépítő egyesület. Köztük a történelmi múltú Egerben, a Hazafias Népfront keretében működik az egyik legtevékenyebb. Városszépítők: muzeológusok, építészek, különféle szakmák mesterei, szakemberei — sokat tettek a barokk stílusban épült belváros építészeti értékeinek megóvásáért, stílusjegyeinek megőrzéséért. Kis Jenőné rossz, szerénykedő kettes érdemjegy legyen a tantárgy értékelése a bizonyítványban. Kodály Zoltán úgy mondta : Ha új életet akarunk kezdeni ebben az országban — s ki nem akar? — újjá kell születnünk a zenében is. Az énekoktatás, a zene kezdetének, s folyamatának ismerete, tanítása régmúlt századokba nyúlik, s minél mélyebbek a gyökerei, annál messzibb jövőbe sugárzik ki. A közeljövőben megjelenő fölvételi tájékoztatókban már olvasható lesz a felsőfokú tanintézményekben bevezetendő ének-zenei alkalmassági vizsga szükségessége. Az állásfoglalás szerint azonban törvényerőre leghamarabb három év múlva emelkedik: időt hagyva arra, hogy ki-ki időben fölmérhesse tehetségét, a , pályára való alkalmaságát, s felkészülhessen. K. A.' Éjfél körül minden csendes. Rég fölhívta már ilyenkor a figyelmünket a bájos hang: későre jár, gondoljunk azokra, akik pihenni szeretnének, s megkérnek, halkítsuk le készülékeinket. A huszonkét órás hírek után már nem illák hangoskodni, hiszen másnap az ország lakosságának nagyobb része munkába megy, s szükséges, hogy munkahelyén pihenten álljon a gép mellé, üljön az íróasztal mögé. Ezzel az apró kis figyelmeztetéssel olyannyira jelesre vizsgázik a rádió, hogy meghatódom amikor hallom. Éjfél körül tehát már minden csendes, s ebben nem kis része van a rádió lehalkítására buzdító föl- szólításniak. így az éj leple alatti csendben nyugodtan kezdődhet az Éjfél úján című hajnalig tartó műsor. Remek leleménye ez a rádiónak, annak idején mi is örömmel üdvözöltük. Nem biztos ugyanis, hogy éjjel mindenki alszik ebben az országban, s itt nemcsak azokra az ifjúkra gondolunk, akik egy- egy házibulival hosszabbítják meg fiatalságukat, s nem iS a nyugdíjas portásokra, akiknek az ébrenlét amúgy is feladatuk. Vannak olyanok is, akik az adás első óráját hallgatják csak, s éppen ennek segítségével szenderülnek álomra. Nincs könnyű helyzetben hát a műsor szerkesztőgárdája, mert még ebben a késői időben is sokfélé igényeknek kell megfelelniük. Talán a komoly rádiózók óhajának eleget téve döntöttek úgy, hogy esetenként egy-egy ismert vendéget is meghívnak. Természetesen egész más beszélgetések fültanúja lehet a hallgató éjfél után, mintha mondjuk a Napközben ben szerepelne a meghívott. Itt amolyan csevegéssé változik a párbeszéd. Hétfőn példának' okáért Bodrogi Gyulát kérték föl, hogy legyen szereplője a műsornak. Személye garancia a fesztelen beszélgetésre, no és bőséges hangletmez- repertoárjából sokféle muzsikát léhet választani. Beszélgetőtársa Bátonyi György volt. Éjfél ide, éjfél oda, semmi újat és semmi okosat nem tudtunk meg a műsorból. Hangsúlyozzuk, semmiféle indok nem szól amellett, hogy meghökkentő felfedezések, eredmények közlője legyen az adás, egyfajta meglehető- sen engedékeny mércével mért szint azonban mindenképpen elvárható. S a kudarcban,. akik ismerik valamennyire is Bodrogi Gyulát, elhihetik, hogy nem ő a ludas. Bizonyára mondta volna az egyes dalairól az érdekesebbnél érdekesebb történeteket, sztorikat, ám nem kérdezték. így aztán előfordult olyan eset is, bizonyítva a műsor ad hoc jellegét, hogy egy felikonferált számról, amit ő énekelt, kerekperec kijelentette, hogy nagyon izgatottan várja maga is, mert már nem emlékszik rá, miről is énekelhet benne. (Azok megnyugtatásául, akik nem hallották a műsort: Bodrogi Gyula az első taktusok után fölismerte Bodrogi Gyula számát.) Emiatt megérte álművésznek befáradni éjnek idején a stúdióba, mert más sikerélményt nemiigen könyvelhetett el ő sem. Mint ahogy a Bodrogi-kedvelő hallgató is azzal az érzéssel szenderül- hetett álomra, hogy kár volt föltartani kedvencét. Mindenki jobban járt volna, ha kialussza magát. Varga István Erdély története három kötetben Tízéves kutatómunka után Mostanában divatszóvá kezd válni egy-egy megjelenő új könyv — kivált tudományos munka esetében — a kifejezés: hiánypótló. A napokban megjelenő Erdély története című háromkötetes munka okán azonban min- detnniemű közhetyesség gyanúja nélkül használhatjuk a szót. Annál is inkább, ment nemigen tudunk még részleteiben hasonlót sem leemelni könyvespolcunkról, hiszen csaknem fél évszázaddal ezelőtt jelent meg nálunk Erdély történelmével kapcsolatos mű. . Elismert történészekből álló csoport dolgozott a .majdnem kétezer oldalas munka megírásán. Tíz esztendeig dolgoztak a kutatók, Köpeczi Béla akadémikus .irányításával1,. Sok helyütt a rendelkezésre álló hatalmas forrásanyag áttekintése emésztett fiöl nagy energiákat, míg másutt alapkutatásokkal kellett pótolni a hiányos ismeretléket. Árba a kérdésre, hogy miért van szükség napjainkban egy ilyen jellegű munka kiadására, a kötetet ismertető bevezetőből idézünk: A magyar történetírás az elmúlt években törékedatt arra, hogy Közép- és Kelet- Európa, de más európai régiók, sőt más kontinensek történetét is feldolgozza, önállóan és kapcsolataink szempontjából. Ez a kifelé fordulós nemcsak ismeretbeli gazdagodást, hanem szemléletbéli változást is jelent, szem- befordullást azzal a provinciális bezárkózással, amely bosszú időn keresztül jellemezte a magyar histográfiát. A szélesebb történeti környezet tudományos megismerésének igénye és a közvélemény formálásának szüksége vezette azt a történész-munkaközösséget is, amely magára vállalttá Erdély történetének megírását a legrégibb időktől napjainkig. Az érdeklődőknek egyébként eddig olyan ritkaság-, számba: menő könyveket kellett előásnliiuk, minit Kőváry László, Jancsó Benedek műveit, vaigy MakKai László ösz- szefogHalásót. Ezek a munkáik kétségtélen erényeik ellenére Erdély történetét egyoldalúan, kizárólag a magyar történétam részeként mutatták be, figyelmen kívül hagyva a szélesebb nemzetközi, délkelet-európai fejlődéssel vájó összefüggéseit. Megközelítésmódjuk is szinte kizárólag politika-történeti volt, elsősorban az önálló fejedelemség időszakára helyezve a hangsúlyt, ami pedig a hosszú történeti múlt, egészében mégiscsak epizód. Hiányzott belőlük a gazdaság- és itársadatomfejlődés rajza, a magyarok mellett a másaik két nemzet: a románok és a szászok életének, törekvéseinek leírása. A három nemzet egymásba fonódó politikai története, Erdély gazdaságtörténete mellett különös figyelmet érdemel a terület ' az egyetemes és regionális .művelődés- történet szempontjából is,. hiszen1 egyszerre példája a különálló fejlődésnek és a határokon kívüli nemzeti kultúrákkal való szoros kap- csÖTátnak; Tudjuk, hogy Erdély a XVI. és XVII. században a magyar kultúra egyik fellegvára lett. A reformáció irodalma, a történeti és a memoárirodalom, az erdélyi népi irodalom és művészet az egyetemes magyar kulturális fejlődés része. De nem lehet magyar irodalomról beszélni a múlt századiban sem úgy, hogy kihagyjuk Jósika Miklós, Kemény Zsigmond vagy Gyulai Pál nevét, magyar tudományról, a két Bolyai, Körösi Csorna, Szilágyi Sándor, Brassai Sámuel említése nélkül. A monográfia írói a magyar mellett a román és a szász történészek munkáira is támaszkodtak. Feladatukat nem könnyítette, hogy a különböző nemzetek történészei eltérő nézeteket fogalmaztak meg ólyan kérdésekről, mint az egyes etnikumok kontinuitása, Erdély államiságának jellege a különböző periódusokban, álltam és etnikum viszonya a történelem során, az osatályharc és a nemzeti függetlenségi harc összefüggése a régió- bán és egész Európában, a soknemzetiségű és a nemzeti állam helye és szerepe. A gazdagon illusztrált, bőséges szakirodalmi tájékoztatást felsorakoztató, jól tagolt kötetek megpróbálnak a történettudomány jelenlegi állásának megfelelően hiteles képet nyújtani Erdély múltjáról, a fejlődés fő vonatairól, s hasznos munkaeszköznek ígérkeznek minda zok számára, akik egy korszakot résizfllatesien kívánnák tanulmányozni. De tájiékozitaíást adnak a nagyközönségnek is az egyes korok sókszínű életéről, a társadalmi, gazdasági, kuliturálíis folyamatokról, és a nemzetiségi viszonyokról, s ezzel hozzájárulhatnak a valósághű történeti szemlélet alakításához, amelyre karunkban oly nagy szükség van. Varga István
