Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
1986. december 24., szerda Somogyi Néplap 3 Munka, ünnep, békesség Három szó jár az eszembe és próbálok belőlük értelmes mondatot alkotni. MUNKA Találkozunk egymással. Futólag vagy tartós beszélgetésre, és nem is vesszük észre, hogy a munkáról beszélünk. „Hogy vagy?” — kérdezzük, s ha két mondatra van idő, a második már egészen biztos a legjellemzőbb emberi tulajdonságra utal. „Fáradtan, sok a dolgom. Most jól, mert éppen befejeztem. Nagy munkában vagyok...” Mi is a munka? A magyar nyelv értelmező szótárában a két oldalnyi magyarázat között ez áll: „Valamely célra irányuló emberi tevékenység, tágabb értelemben testi és szellemi erőikifejtést kívánó céltudatos, a társadalomra nézve hasznos emberi tevékenység ...” Írók, költők veretes sorait idézhetném vagy alkotmányunkat, miszerint a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja: a munka. Szólásokat vagy közhelynek tetsző, örökérvényű igazságokat sorolhatnék. „A jól végzett munka után édes a pihenés. Az emberi lét legfőbb lényege a munka.”... A pihenést követő eszmé- lés első igazán éber, világos gondolata: „Mi az, ami ma rám vár, amit el kell végeznem.”. Este vagy zaklatott éjszakákon összegezünk. Ez megvan, ez elmaradt. Ez félig sikerült, amazt hogy oldjam meg? Feszít a félben levő és megnyugtat az elvégzett. Olykor nem gondolunk rá, de azért vagyunk ingerültek, idegesek, türelmetlenek egymáshoz, méltatlanul osztunk (és kapunk) sértéseket, mert nem úgy megy, nem úgy sikerül elvégezni dolgunkat, mint kellene, ahogyan szeretnénk. Minden pillanatunkban, megnyilvánulásunkban, érzésünkben és kapcsolatunkban jelen van a munka. Ha mesébe foglalnám, úgy személyesíteném meg, hogy aki szereti, annak a leikébe, az egyéniségébe kiegyensúlyozott örömöt varázsol; aki pedig félvállról veszi, annak szorongást, nyugtalanságot, bizonytalanságérzetet oszt. Pedig „testi és szellemi erőkifejtést kíván”. Megesik, hogy annyit, hogy már már elviselhetetlennek tartjuk. De minél nagyobb a próbatétel, annál nagyobb az ezt követő öröm. Lám, van erőm, képes vagyok arra is, amit magam sem hittem. Ugye, ismerős ez a máshoz nem hasonlítható érzés? Emberi voltunk lényege, mindenekelőtti tartalma a munka. ÜNNEP „A tiszteletnek, a megemlékezésnek szentelt, évenként, meghatározott időnként visszatérő, a hétköznapok közül kiváló nap.” Amit várunk, amire mindig másként készülünk, mint hétfőről a keddi napra. Minden ünnepnek megvannak a sajátos külső és belső jegyei. A legkülönfélébb módon igyekszünk mindent megtenni, hogy ez a nap különbözzék a többitől. Más ruhát veszünk magunkra, igyekszünk másként szólni, nézni egymásra; mindent elkövetünk, hogy jelekkel — akár ajándék az, akár virág, akár egyéb figyelmesség — ezt a napot megkülönböztessük a rohanó és nem egyszer az egymás iránti figyelmetlenségektől terhes mindennapoktól. Várjuk és szeretjük az ünnepet. De nem tétlenül várjuk! Teszünk, dolgozunk, fáradunk érte. Az ünnep ezért nem választható el a munkától. Az egyik feltételezi a másikat. Olyannyira, hogy igazán nem is léteznek egymás nélkül. Csakhogy az ünnep teljességéhez oda kapcsolódik egy harmadik fogalom: BÉKESSÉG Az ember legtisztább, legnemesebb vágya, törekvése. Nélküle semmi sem lehet teljes. Nem szerez örömet a legodaadóbb munka, nem jelent megkülönböztetett napot az ünnep. A békesség nyugalom, mély kiegyensúlyozottság, egyetértés, szeretet, tengerderű. Elsimítja a ráncokat, gyógyítja a sebeket, csengővé teszi a nevetést és a tápláléknál több erőt ad a munkához ... Három szó: munka, ünnep, békesség. így fűzöm őket mondattá: A munkával megteremtett ünnepen mindenkinek békességet! Vörös Márta Műszaki fejlesztés, piaci érzékenység A siker műhelytitkai Nemzetközi kiállítások díjaival büszkélkedhet az idén a Kaposgép, de nemcsak ilyen trófeákat gyűjtött, hanem fontos piaci sikereket is aratott. „Megy a szekér” — mondják a vál- ladlat dolgozói. Tartós lesz-e a siker, valóban olyan jó-e a vállalat, mint ahogy a híre terjedt? Erről kérdeztük Boros Józsefet, a Kaposgép vezérigazgatóját. — Jogos a kétkedés, hiszen egy sor tényező torzíthatja a vállalatokról kialakult képet. Az elvonás és támogatás sokasága miatt gyakran nehéz kideríteni: mi az, amit maga a vállalat tett az asztalra. Ügy érezzük, hogy sikereinket főképpen a magunk erejéből értük el. Természetesen eredményekre jutni lehetetlen jó partnerek nélkül. De kedvező kapcsolatrendszerük kiépítését is elkönyvelhetik saját sikerként. — Az elmúlt néhány évben sokféle szervezési, szervezeti változást éltünk át. Kialakult a hatékonyan működő vállalati szervezet, megfelelő nagyságú lett a cég, jól működő érdekeltségű rendszer serkenti munkára az embereket, nincs munkaellátási gondunk, egyenletes a terhelés. 1987-et is nyugodtan várjuk, kapacitásunkat lekötötték megrendelőink. — Nem is olyan régen még kockázatra gyártották termékeiket, mert nem volt biztos vevő. Sokszor kellett hajrázni, néha pedig félgőzzel dolgoztak. — Évközi csúcsok most vannak; távol áll tőlem, „ogy tökéletesnek tartsam a vállalatot. Intenzív és eredményes műszaki fejlesztésül, több központi program- loz kapcsolódva, piacképes, orszerű, új gyártmányok- J elértük, hogy ne kelljen •»ktárra termelnünk. Két v'e így dolgozunk már. — Milyen a piacképes :rmék? — Saját fejlesztésű és ii- encek alapján gyiártott terékeink közül több a d- gszínvonal közelébe került, hát állja a versenyt nagy yugati cégek termékeivel s. Ma már nem az a legfőbb gondunk, hogy mit gyártsunk, hanem az, hogy miképpen. Gyártmányaink negyven százaléka háromévesnél fiatalabb konstrukció. Ez volt az alap ahhoz, hogy intenzív piaci munkával bővítettük éntékesítési lehetőségeinket. Tőkés és szocialista exportunk növekedett, hazai eladásaink is sokasodtak. így már lehet gyántmányszelekcióval foglalkozni, hiszen a fejlesztéshez biztos a háttér. Nem máról holnapra kell élnünk. — Milyen szempontok szerint fejlesztették a termékeket, s hogyan találtak vevőkre a telített piacon? — Hosszú ideje járjuk a nemzetközi kiállításokat, tudjuk, hogy mi számíthat sikerre. Azt is tudtuk, hogy valamiféle óriási újdonságot nem tudnánk produkálni. Ma már a „magányos farkas” nemigen él meg a versenyben. A jövő a kooperációé, a piaci együttműködésé. Arra törekedtünk, hogy a piac betöltetlen helyére furakodjunk be, illetve — még versenytársainkkal is — kerestük az együttműködést. így sikerült a szocialista exportunkat megkétszereznünk, egy régebbi csehszlovákiai versenytársunkkal kötettünk előnyös üzletet. Legutóbbi licencvásárlásainknál vigyáztunk arra, hogy ne tízéves, már- már lefutott terméket vegyünk; NSZK-beli partnerünktől sikerült egy olyan gép gyártási jogát megszerezni, amely még náluk is friss és jól menő termék. Az üzletből kölcsönös előnyök származnak, ezért a külföldi fél nem félt átadni friss gyártmányt. — Nem félnek, hogy ismét beszűkül a piac? — Meg kell dolgozni érte, hogy ne szűküljön be. Csak egy példát rá. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy szovjet autódarugyárral. Közös gyártásról, később közös vállalat alapításáról van szó. A szovjet piac — az ottani reformokat látva — igen ígéretesnek tetszik. — Piacérzékenység és műszaki fejlesztés. Ez a titka a sikereknek? — Ez. De ne feledjük: minden termék mögött ott az ember. Sok ember. Nálunk most kiváló, felsőfokú végzettségű gárda van, az ő szakértelmük" kell hozzá, hogy megalapozott döntéseket hozzunk. Munkásgárdánk sem lebecsülendő. Fontosnak tartom azt is, hogy a vállalati átlagéletkor alacsony, sok a fiatal. Erejük teljében levő emberek, megfelelő gyakorlattal. Ez is a hosszú távú életben- maradás egyik biztosítéka. Derűlátóak vagyunk. De tovább keressük a hibákat önmagunkban. Tudjuk, hogy van még bőven javítanivalónk. L. P. VENDÉGLŐT AVATTAK LENGYELTÓTIBAN Tegnaip délután megnyílt Lengyeltótiban, a Kék Tó vendéglő, s így két év után újra van nagyohb melegkonyhás vendéglátóegysége a környéknek. 1984-ben bántották le a régi kocsmát — ennék a helyén áll az új vendéglő —, azóta csak kisebb imaszak falatozókba lehetett betérni. Tavaly decemberben állapodtak meg a helyi áfésiz, a tanács és a Mészöv illetékesei, hogy fölépítik az új egységet. A tanács hárommillió forintot adott, s ebből az áfésznek másfél milliót kell visszatérítenie, a Mészöv másfél milliós támogatással segítette az építkezésit, a vendéglő hat és fél millióba került, a „mairadék” pénzt az áfésiz saját erejéből teremtette élő. A kaposvári Tervszöv volt a beruházás gazdája, az idén májusban, kezdték az építkezést és nem egész nyolc hónap alatt fejezték be. Háromszáz n égyzet méteres az épület. 150 adagos konyha van benne, az étteremben egyszerre nyolcvan ember fér el kényelmesen, s az egységhez tartozik még egy kisebb ivó. Jövőre a szomszédban átalakítanak egy százéves pincét, borozó lesz benne, s azzal együtt már valóban jelentős vendéglátó- egysége lesz Lengyeltótinak. Nyáron a Kék Tó teraszán is leülhetnek százötvenen. Szükség is lesz a helyre, mert a közelben épül az ugyanilyen nevű nemzetközi kemping, úgyhogy aiz üdülési idényben bizonyára nagy vendégsereget kél! kiszolgálnia az új vendéglő tíztagú személyzetének. Tegnap óta étlap szerint ehet-ihat a vendég az étteremben, a másodosztályú színvonalhoz szerény, harmadosztályú árakat kalkuláltak az üzemelttetők. Január elejétől előfizetéses étkezést is adnak, 17 forint lesz egy adag ára. Szilveszterre már szinte minden asztalt lefoglalták a helybeliek — az első nagy mulatságra. A Kék Tó bizonyára néhány vendég alattit hullj ámzani is fog, ám — állítólag — az újév hajnalán ez bocsánatos bűn. A tegnapi ünnepélyes átadáson többször elhangzott: jó kisvendéglőre vágynak a helybeliek, nem rossz kocsmára, abból, sajnos, van elég. Az áfész szakemberei ígérik, hogy megfelelnek a várakozásnak. VÁROS ÉS VÁROSKÖRNYÉK ■ ■ Összehangolt fejlesztésére van szükség Az elriasztó példát néhány évvel ezelőtt Nagykanizsán egy urbanisztikai .tanácskozáson .hallottam: az egyik dél-somogyi település fejlesztési tervét készítő szakember úgy foglalt állást, hogy a nagyközségi címmel büszkélkedő településen gimnáziumot kell építeni. Ugyan honnan tudhatta volna, hogy nyolc kilométerrel idébb kétszáz éve áll már egy nagyhírű alma mater s hogy ott nemcsak általános gimnáziumi oktatás folyik, hanem óvónőket is képeznek, míg a másik irányban, tizenhat kilométerre, ugyancsak van egy .gimnázium egészségügyi szakközépiskolával. Hogy fölösleges és értelmetlen az elképzelése, azt csak a tervet felülvizsgál ók mondták ki. Akkor a megyei tanácsnak lényegesen több jogá volt beleszólni a fejlesztési elképzelésekbe. Azóta sok minden megváltozott. Az önállósult tanácsok saját maguk dönthetnek arról, hogy forintjaikat mire költik, abból miként gazdálkodnak. Épp ezért vetődik föl a kérdés: eliképzelhető-e ma, hogy egy az előbbihez hasonló, tulajdonképpen indokolatlan tervezői elképzelés meg is valósuljon? Elméletileg igen. A gyakorlatban azonban aligha fogunk ilyen szélsőséges példákkal találkozni, hiszen egy-egy új létesítményt fenn is kell tartani, s arra már nem biztos, hogy futja a költségvetésből. Minderről Hamvas Jánossal, Nagyatád tanácselnökével beszélgettünk, aki a közelmúltban a somogyi tanácselnökök barcsi értekezletén szót emelt a térségi szemlélet kialakítása mellett. — Akkori felszólaláséban is megfogalmazódott, hogy szükség van a városok és a környékük összehangolt fejlesztésiére. Nem hoz-e ez vitákat az egyes települések között? — Nem szabad, hogy ilyen megnyilvánulások érvényesüljenek. Inkább az anyagi lehetőségék jelenthetnek akadályt. Vegyünk egy nagyatádi példát! A városkörnyéki koordinációs bizottság egyértelműen elfogadta, hogy a városban létre kell hozni egy MHSZ-bázist, amely szolgálja a környékbeli települések érdekeit is. Eddig rendben‘is lenne a dolog, de félő. hogy amikor a forintokat is le kell .tenni, akkor már nem lesz olyan egyértelmű az állásfoglalás, mert az adott tanácsnak azok a forintok számukra valami sokkal fontosabb feladatra kellenek A tartalmában is .mérhető együttműködés íkiaia.kításá- niak folyamatosnak kell lennie, s ez csak a hosszabb távú elképzelések egyeztetésével lehetséges: A mi esetünkben például ilyen a városi és városkörnyéki .távhí- vőhálózat fejlesztésének hosszú .távú programja. — Mind ez ideig csupán a városok és közvetlen környékük egységes szemléletben történő fejlesztéséről volt szó. Nem lenne-e szükségszerű a régiókban történő gondolkodás is? — Hatékonyabb agyütt- munkálkodásra volna szükség itt is. El kellene kerülni az egyes vonzáskörzetek párhuzamos fejlesztését. Maradjunk a már említett iskolapéldánál! A három legnagyobb dél-somogyi település középfokú oktatási intézményekkel is rendelkezilk, de mindegyik más-más profilúval. Csurgón az óvónőképzés, Barcson a vízügyi, Nagyatádon az egészségügyi szakközépiskolások képzésének van hagyománya. Szerintem mindenkinek a saját iskolatípusát kellene fejlesztenie, s így mindenhol jobb feltételeket tudnánk biztosítani, mintha például mindenütt van mindenből egy kisebb osztály. Szükségszerű a vonzáskörzetek közötti együttműködés a foglalkoztatás miatt is, hiszen egyetlen vános és városkörnyék sem rendelkezik olyan iparral1 és mezőgazdasággal, amely mindenkinek a képzettségének megfelelő munkahelyet .tud biztosítani. A foglalkoztatási együttműködésre jó példa a város és Csurgó megállapodása. Az ottani szociális foglalkoztató nagyatádi bedolgozóknak is ad munkát és telephelyet kíván létesíteni a városban. Ma még csak az együttgondolkodás és együttmunkál- kodás kezdetén állunk. Az úton azonban következetesen végig kell haladnunk, s ehhez szükségünk van a párt- és társadalmi szervezetek támogatására is. N. J.
