Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
Szaporodó telefonvonalak-SIÓFOKI PÉLDA Számítógépek az államigazgatásban Másfél év múlva, 1988 el-'' ső félévének Ja végén adják át Kaposváron az új telefonközpontot. Addig azonban nemcsak a szerelése ad feladatot, hanem el kell végezni a telefonvonalak felújítását is. Kottái István, a posta üzemvezetőjét arról kérdeztük: hol tartanak most ezekkel a munkákkal? — A vonalak teljes rekonstrukciójára van szükség. A jelenlegi központ 5 ezer állomás „éltetésére” alkalmas, míg az új, 12 ezres kapacitással indul. A kábelek fektetését eben az évben a Búzavirág utcában, Kaposfü- red felé és Toponár térségében végeztük. Az összesen 164 millió forint értékű munkából Í30 millió forintos munkát végeztünk el. A Posta idegen kivitelezők közreműködésére is számít. Már megkötötték velük az előzetes szerződéseket és bíznak abban, hogy határidőre elkészülnek a munkák. A hálózat rendbetétele több ütemben történik. A városon kívül további 27 települést érint az 1988-ig tartó első ütem. — Az új központ teljes mértékben megoldja a környező települések telefongondját is. Jelenleg például Batéban 19 előfizetőnk Van. Az említett határidő után ez a szám) elérheti a 200-at. Batén kívül ilyen kétszázas készüléket kap többet /között .Igái, Magyaratád, Taszár és Gálosfa is. Kaposváron jelenleg 3400- an várnak telefonra. Ezeket az igényeket 1988-tól kezdődően három éven belül ki tudják elégíteni. Most még 20 évvel ezelőtt beadott igényléseket is tartanak nyilván. — A vasút villamosítása a 164 millión felül fovábbi 47 ihillió forint értékű kábelfektetést jelent számunkra. Ebből Kaposvár területén 28 millió (forint értékű munka vár a postára. L. R. A Neumann János Számí- Tógéptudományi Társaság Városi Alkalmazások Témabizottsága tegnap Siófokon tartotta kibővített ülését. A tanácskozáson résztvevő mintegy 30 városi tanácsi tisztségviselő számára dr. Fili- szár Tibor, a siófoki tanács vbhtitkára adott tájékoztatást a központi nyilvántartó irodák (számítógépes adatbankok) létrehozásának tapasztalatairól. A tanács igazgatás iránt támasztott magasszintű követelményeknek az államigazgatás ma már csak akkor képes megfelelni, ha a döntéshez szükséges információk rendszere rendelkezésére áll, s ha azok naprakészek és megbízhatóak. A tájékoztatás után megtekintették a siófoki tanács központi nyilvántartó irodáját, ahol Várótér XT típusú számítógépeken integrált nyilvántartásokat vezetnek. A lakosok és az ingatlanok integrált nyilvántartási rendszere lehetővé teszi például, hogy Siófok mitegy 15 ezer ingatlanához kapcsolódó legfontosabb műszaki, kommunális, általános igazgatási és személyi adatok köny- nyen hozzáférhetően rendelkezésre álljanak. Ugyancsak a tanácsi és intézményi munkát könnyíti a számító- gépes könyvelés. A tájékoztató és bemutató célja, hogy a tanácsi vezetők a gyakorlatban ismerjék meg a mikroelektronika államigazgatási alkalmazásának előnyeit. A Dunakanyar rendezési tervei A Dunakanyar regionális rendezési tervénelk módosításáról tárgyalt pénteken a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság elnöksége. A tájegységre 1965-től érvényes fejlesztési koncepció ugyanis változtatásokra, korszerűsítésre szorul. Az IB elnöksésem-K. veiemenye szenior Dunakanyar vonzásikörzeti ben fekvő települések továl bi aránytalan fejlődésén« megakadályozásaira a jön éviben egy.es területeken ép tétsi tilalmát célszerű elmei deflmi. Erre javaslatot' dolga mlajk ki. Figyelmetlen gyerekek balesete A Voyager amerikai repülőgép, amelynek kétfőnyi személyzete azt a célt tűzte ki, hogy leszállás és üzemanyag utántöltése nélkül körberepüli a földgolyót, csütörtökön már megtette a mintegy 40 ezer kilométernyi távolság felét. A különlegesen kiképzett gép csütörtökön az Indiai-óceán fölött repült a Szomáliái partok közelében. A Voyager vasárnap indult földikörüti útjára a kaliforniai Edwards légitámaszpontról. A repülő 1500 —2000 méter magasan, óránként csak 150 kilométeres sebességgel halad. A Voyager csütörtökön egyébként belterületén. Orsós József 11 éves tanuló, barcsi lakos figyelmetlenül szaladt át az úttesten és Herke Emil György 39 éves gépkocsivezető, pécsi lakos az általa vezetett mentőgépkocsiva! elütötte. A gyermek súlyos koponyasérülést szenvedett. Az ügyben szakértő bevonásával folytatják a vizsgálatot. Kaposváron a Lenin utcában egy 13 lakásos társasházat épít a Somogy Megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat. Bizonyára az~ építtetőknek lesz a legjobb, ám talán többek számára sem érdektelen hír, hogy téglából, hagyományos technológiával készül el ez a foghíjbeépítés, tehát egy nagy építőipari szervezet tér vissza az ősi építőanyaghoz, amelynél jobbat mindmáig nem sikerült föltalálni. Míg maga a ház hagyományos építmény lesz, addig az alapozása szokatlan, új- • szerű. Kaposváron először mutatkozik be a dugóalapozás. Szerdán vonultak föl a munkások és a gépek, mára befejezik az alapot. Hatvannégy „betondugó” kerül 3—5 méter mélyre a talajba. •Hagyományos módszerrel négy-hat hétig taríott volna az alapozás. így összesen hét ember négy nap alatt megcsinálja harminc százalékkal olcsóbban, mintha egyéb módon készült volna. A Tanép új technológiája úgy tetszik, sikerre számíthat Somogybán/ Boglárlellén mutatkozott be a vállalat ezzel a módszerrel, most a megyeszékhelyen dolgoztak s a következő megrendelést is megkapták a Shell-kút alapozására. Hangverseny Marcaliban Újabb földrengés Bulgáriában megdöntötte a leszállás 'és üzemanyag utántöltése nélküli távrepülés világcsúcsát. 1962-ben egy- J1—52-es típusú bombázó repült Okinawá- ról Madridig ily módon. Ez a repülőgép akkor mintegy 20 ezer kilométeres utat tett meg. Csütörtökön délután Kaposváron, a Petőfi téren levő gyalogátkelő helyen figyelmetlenül akart az úttesten átszaladni Orsós Attila 9 éves tanuló, kaposvári lakos, és egy féktávolságon belül érkező személygépkocsi elütötte., A gyermek súlyos koponya sérülést szenvedett. Ugyancsak csütörtökön történt hasonló baleset Barcs Karácsonyi pásztortánc, Dante szonáta # A városi állami zeneiskola és szülői munkaközössége ünnepi meglepetést készített elő. A marcali kulturális központ színháztermében karácsonyi hangversenyre invitálják az érdeklődőket. Vasárnap kerül sor a zenei rendezvényre, melyen fellépnek a zeneiskola tanárai. Lassán Péter műsorközlő olyan produkciókat jelenthet be a hallgatóságnak, minit Kodály Zoltán Karácsonyi pásztortánca, a zeneiskola kamarakórusának előadásában, vagy Liszt Ferenc Dante szonátája Lengyel Ágnes tolmácsolásában. Zenei csemegének számít a kevéssé ismert Stamicz Kettős verseny című műve. Mozart mindenki számára élvezhető zenéje mellett hallhatja majd a közönség Beethoven F-dúr románcát is. Üjabb földrengés volt Bulgáriában tegnap ugyanabban a térségben, ahol 7— 8-án is mozgott a föld. A Bolgár Tudományos Akadémia földrengésjelző intézetének adatai szerint éjfél után néhány perccel ismét észlelték a jelenséget az észak- bulgáriai Sztrazsica városka térségében. A földmozgások intenzitása a 12-es beosztású Mercalli-skálán az epicentrumban elérte az 5-ös értéket. A popovói járásban károk keletkeztek néhány lakóépületben, középületben és gazdasági létesítményben. Félúton már túljutott a Voyager Fehér karácsony várható CSÚSZNAK AZ UTAK Tegnap kora délután az egész megye területén megkezdődött a havazás. Estére a hűvösebb helyeken pár centiméteres hótakaró borította az utakat. A közúti igazgatóság készenléti . szolgálata tizenhét őrjáratos autóval és négy rakodógéppel megkezdte a munkát. Alásózták az úgynevezett őrjárati útszakaszokat, így a 67-es utat Boglárlelléig, az M7-es somogyi szakaszát, a 68-as út Barcs és Balatonszentgyörgy közötti szakaszát, a kaposvár—szántóéi ultat. Az alsórendű útvonalakon hét őrjárati gépkocsi az emelkedőket és íveket tisztította meg a hótól. Megkapták már az időjárási távelőrejelzést is, mely szerint a hétvégén erős lehűlés, hideg idő várható, előbb esővel, majd havazással. A prognózis szerint karácsonykor mínusz tíz fokot is mutathat a hőmérő, s az idén, várhatóan fehér ünnepünk lesz. Somogyi Néplap o XLII. évfolyam, 299. sióm 1986. december 20., szombat Bemutatkozott a dugóalapozás Kaposváron Hat hét helyett négy nap alatt Tarka sorok Kocsmában — Ne tölts többet — mondja Kovács a barátjának. — Miért? — Elfelejtem, hogy hol parkoltam le az autót. Érthető — Hogy lehet az, Lajos, hogy ennyire megviselt a kutyád eltűnése? Amikor tavaly megszökött a feleséged, fel sem vetted. — Nem hát, mert a feleségem nem szerzett három aranyérmet nemzetközi versenyeken. Kímélő nevelés — Mi a gyerekeinket úgy neveljük, hogy sose halljanak veszekedést! — dicsekszik Kovácsné. — Az a titka, hogy amikor a férjem és köztem vihar készül, a srácokat hamar leküldjük a kertbe! — Aha! — bólogat a szomszéd. — Azért olyan szép barnák. Teljes igazság — Ne titkoljon el semmit, doktor úr — mondja a páciens. — A legszörnyűbb igazságot is elviselem. — Rendben van, akkor megmondom ... ön teljesen egészséges ... Apja fia — Azt hiszem, nekünk van a legostobább gyerekünk- — sóhajtotta a férj. — örülj neki — vigasztalta a feleség. — Legalább biztos vagy benne, hogy a tied. Talány Persze a legképtelenebb figurák is föltűnnek Las Vegasban és nem ritka, hogy egy csupa- plüss szállodába is be-beállit egy csórónak festő alak, zsebében ezrekkel. így aztán a külsőre nem sokat adnak. Hogy ezek az ezrek honnan vannak, más kérdés. De kit érdekel.) Szóval egy ilyen toprongy beállít az egyik legelőkelőbb szállodába, és minden lépése után sárkupac marad a gyö- györű szőnyegen. A portás nem állja meg szó nélkül. — Bocsánat, sir, ha már egy olyan szállodát tisztel meg a megjelenésével, mint a miénk, amely híres a tisztaságáról, legalább törölje le a cipőjéről a texasi sarat. — Hol van nekem cipőm?! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: « JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 3gy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében , Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató