Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
8 Somogyi Néplap 1986. december 20., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Ágh Attila fontos könyve A polgári demokrácia mítosza és valósága 400 esztendője halt meg Báthory István „Híred-neved megmarad tyű nemzetünk sajkán. Neked köszönhetjük, 'hogy drága földünk boldog; Megbosszultunk elnyomást, múltbeli keservet, Ellenségünk nem vehet rajtunk többé sarcot.” Jan Kochanowski, a lengyelek Balassija írta ezt Bátno- ry Ispánról, Erdély vajdájáról és Lengyelország királyáról, a XVI. századi magyar történelem talán legkimagaslóbb egyéniségéről, akinek uralkodása alatt utoljára valósult meg Lengyelország és Magyarország — pontosabban: az akkori független magyar állam, Erdély — perszonáluniója, s akinek talán legnagyobb történelmi érdeme, hogy bebizonyította : a közép-európai államok csakis szoros együttműködésben vehetik fel a küzdelmet siker reményében a létüket fenyegető oszmán és császári hatalom mai. Kortársai és a késő nemzedékek is nagy királynak taritoltták: az ő uralkodása alatt voít utoljára erős és egységes Lengyelország, s ekkor nyílott reális lehetőség Magyarország íelszá badítására. Halála gátolta meg abban, hogy megkísérelje valóra váltani ezt a lehetőséget, és éppen egy évszázadnak kellett eltenie, hogy egy másik lengyel király, Sobieski János legyőzze Bécs alatt a törököt s ezzel kezdetét vegye Magyarország felszabadítása. iBáltihory István 1533. szeptember 24-én született. Családja — amelynek ő a Somlyói ágából származott — egyik a legnevesebb magyar családoknak. Apja — aki szintén István volt és erdélyi vajda — jövőjéhez méltó neveltetésben' részesítette: Itáliában — elsősorban Pá- duában — elismerésre méltó humanista műveltséget szerzett és olyan barátokra tett szert, akikből később legkitűnőbb munkatársai lettek (Forgách Ferenc, Berzevi- czy Márton, Jan Zamojski és mások). Hazatérte után Ferdinand, majd Szapolyai János udvarába került és kisebb-nagyobb diplomáciai megbízatásokat látott el. Pályája János Zsigmond erdélyi fejedelem alatt ívelt mind magasabbra; Várad — e rendkívül fontos vár — kapitányaként hadjáratokban vett részt, tárgyalásokat vezetett. Mint a fejedelem követét Bécsben be is bör- tönözték és kétévi fogság után nyerte csak vissza szabadságát. Erdélybe visszatérve azonban csalódnia kellett urában; ennek következménye, hogy Báthory egy időre visszavonult a politikától. Visszavonultsága azonban nem tartott soká: János Zsigmond halála után az erdélyi rendek a Habsburgok jelöltjével, Békés Gáspárral szemben Báthory! tették meg vajdává. Igen nehéz körülmények között vette át Erdély kormányzását, de a rendek nagy részének és a polgárságnak a támogatásával gyorsan úrrá lett a nehézségeken. Különösen gazdasági intézkedései — a korábbi birtokadományok felülvizsgálata, a királyi jövedelmekről való elszámoltatás, a kereskedelem fellendítése — érdemelnek figyelmet: ezekben sok olyan vonás fedezhető fel, ímel/ek később Bethlen Gábor Erdélyt fel virágozta ió gazdaságpolitikájában kapnak szerepet. Kemény kézzel leszámolt külső és kívülről bujtogatott belső ellenfeleivel. A döntő összecsapásra 1575-ben került sok Kerelő- szentpál mellett: legyőzte a Habsburgok által támogatott Békés Gáspárt (akiből később — és ez jellemző Báthory .vonzó egyéniségére — egyik legkiválóbb hadvezére lett). Ezekben az eseményekben már nem kis szerepet játszott a lengyel trón kérdése. A Valois Henrik „megszökésével” megüresedett trónra a lengyel rendeknek két jelöltjük volt: a főurak Miksa császárt támogatták, a köznemesség pedig Báthoryit. Az esélyt Báthory szokott határozottságával kihasználta: még 1575-ben megegyezett lengyel támogatóival és a következő év elején az erdélyi hadak élén megindult Krakkóba. Ott május I-jén megkoronázták, miután feleségül vette az utolsó Ja- gelló-leányt, Annát — ezzel lett tudniillik „nemzeti király” a lengyelek szemében. Lengyelországot már akkor fenyegette a később tragédiához — az állami lét megszűnéséhez — vezető nemesi anarchia, ám Bátho- rynak volt elég ereje úrrá lenni rajta. Ezt az erőt sugározza az 1576. évi toruni országgyűlésen mondott híres beszéde, latin nyelvű retorikánk egyik legszebb darabja: — Tettei összhangban áljlolitak a Szávákkal: a társadalom legjobbjait maga mellett tudva, gyorsan és könyörtelenül. félreállította ellenfeleit és azokat, akik hatalmát gyengíteni akarták. Az ezután következő tiz év — joggal mondhatjuk — meghatározó volt Lengyelország későbbi fejlődésében is. Báthory fontos gazdasági reformokat vezetett be, s az így nyert pénzből magyar mintára és magyar katonaság félfogadásával átszervezte a hadsereget, amellyel átütő sikereket ért el az egyre erősödő keleti szomszéd, Rettegett Iván cár Oroszországa ellen. E háborúval azonban a konkrét cél — Livónia visszaszerzése — mellett további céljai voltak. Tudjuk, hogy soha nem tett le Magyarország felszabadításának nagy tervérőd. ö maga írja egyik levelében : „Minden munka, iá • radság, sőt az halál is édesnek látszanék, hogy én as én hazámnak ilyen utolsó szükségében segíthetnék.” A török kiverését lengyel— magyar—erdélyi összefogással képzelte el, de segítséget várt a német birodalomtól és Oroszországtól is. Rettegett Iván legyőzése — és ezzel Lengyelország hátának biztosítása után azonnal hozzáfogott a szervezéshez: az érdekelt uralkodók állítólag már meg is egyeztek abbán, hogy Báthory fogja vezényelni a szövetséges hadakat, amikor 1586. december 13-án hazájától messze, a lengyelországi Grodnóban váratlanul elragadta a halál. Báthory tízéves uralkodása új és ragyogó fejezet az A képeken: Báthory István. Jobst Amman rézmetszete (balra), Báthory Psków alatt. Jan Matcjko festménye (jobbra) akkor már évszázadokra visszatekintő és Európában még ma is példa nélkül álló lengyel—magyar baráti kapcsolatokban is. Népes kísérete révén népek — es nem csupán egyes emberek — ismerték meg jobban egymást, tanulták meg egymás megbecsülését. Humanista műveltséget sugárzó udvara vonzotta a kor kiem hkedő tudósait és művészeit. Báthory nagy király volt. Állítólag az ő halálakor terjedt el Lengyelország- szerte a mondás, amelyet később Bethlen Gáborról hallani: „Vagy soha ne született volna, vagy ha született, örökké élne”. A lengyelek a győztes háborúkat viselő, az országot védelmező uralkodót látták és tisztelik benne, mi, magyarok pedig azt az európai méretekben gondolkodó és cselekvő politikust, aki Hunyadi Mátyás politikájának folytatójaként felismerte a közép-európai államok egymásrautaltságát és összefogásának szükségszerű voltát. Nem véletlén, hogy a krakkói várban, a Wawelben őrzött sírjáról soha nem fogy el a koszorú és a virág. Halálának 400. évfordulóján Marcin Kromer történetírónak a kortársak elismerését nagyon szépen kifejező soraival emlékezhetünk rá talán a legméltóbban: „Az országban több volt, mint király ... Az ütközetben több, mint, katona. A közszabadság megvédésében több, mint polgár. Az ellentétek elviselésében és a sértések megbocsátásában több, mint férfi. A barátság megtartásában több, mint barát... Az élet egyéb dolgaiban pedig több, mint filozófus.” , Tóth Péter Fontos, időszerű könyvet írt Ágh Attila a polgári demokratikus struktúrák ellentmondásos fejlődéséről és elmélettörténetéről. Fontos ez a könyv azért, mert az első olyan magyar politika- elméleti monográfia, amely a tőkés társadalmak legnagyobb politikai vívmányá-r- nak, a demokráciának, s a róla való gondolkodásnak létrejöttét, elterjedését, to- v4bbfejlődését a maga valóságos dinamikájában mutatja be. Mégsem modern „történelemkönyv” ez a kötet (nem is tárgya a történeim' fejlődés egésze), hanem elsősorban vitairat, amely a demokráciáról folytatott mád, hazai vitákra jellemző szélsőséges álláspontok tarthatatlanságát bizonyítja. Ezt a „tereprendezést” — amely különféle fantomok, mint szükségtelen tereptárgyak eltakarításával jár együtt — a szerző egy nem sokkal korábbi politikatudományi munkájában (A politika világa, Kossuth, 1984.) már' megkezdte. Ebben napjaink marxizmusának központi kérdését, a gazdaság és politika viszonyát elemezve mutatta ki, hogy e viszony megítélése a marxi életműn belül is változott, s hogy a gazdaságtól teljesen elváló, annak működésébe be nem avatkozó politika korántsem marxi talál mány, hanem közönséges képzelgés, ábránd,, amire a „szolgáló”, liberális állam légvára épül. Bebizonyította, hogy a liberális állam elve szülőhelyén,- az eredeti marxi munkákban is korlátozott volt, S hogy a jogosulatlan túláltalánosítás egyben politikai aktualitásokhoz kapcsolódott (kapcsolódik), amilyenek például a mai szocialista gazdaság túlpolitizáltságának csökkentésére, s a szocialista demokrácia erősítésére irányuló törekvések. A marxista politikaelméleti tradíciók rekonstrukciójával Ágh Attila voltaképpen ledöntötte a liberális állam bálványát, legújabb könyvében pedig egy másik fantom lerombolásának és eltakarításának szándékával dolgozta fel a demokráciaelméletek és a különféle polgári demokratikus struktúrák történetét. Ez a másik fantom a kapitalizmustól elválaszthatatlannak tartott demokrácia mítosza, amely ugyancsak a gazdaság és politika elválasztottsága elvének abszolutizálásában gyökerezik, s jogosulatlanul feltételezi minden politikailag „szabad és egyenlő” állampolgár emberi természetéből fakadó politikai aktivitását. Mint sziámi ikreket és ősellenségeket mutatja be új könyvében a szerző a liberalizmus individualista gazdasági, s a demokratizmus eredendően közösségi politikai emberét. Ók a főszereplői a kötetben elemzett jelenkori demokratikus elméleteknek és struktúráknak, mégpedig olyan ősfőszereplők, akiknek szellemét napjaink vitáiban szüntelenül felidézik, noha ők maguk valójában sohasem léteztek Sohasem létezett a liberalizmus magánembere, meri sohasem volt egyedül, s mert érdekei még az egyszerű árutermelés világában sem voltak kizárólag magánérdekek, hiszen ő maga (a többiekkel érintkezve és együtt) kitermelte a közérdeket. És nem létezett soha a demokratizmus eredendően közösségi, politikai embere, mert a közjóért cselekvő politikai ember nem születési adottság, hanem a politikai folyamat által újra meg újra megteremtett eredmény. Mindkét főszereplő leegyszerűsítés terméke. Az egyik elmeszüleményt — a liberalizmus individuális gazdasági emberét — a magántársadalom védelme és örökkévalóságának tételezése hozta létre, ami szerint e magánember csakis akkor szabad, ha a politika magára hagyja és semmiféle közérdek képviseletében nem avatkozik bele a gazdaságba, nem nyúl hozzá tehát e másokkal politikailag egyenlő individum tulajdonához. A másik fiktív hős — a demokratizmus közösségi, politikai embere — pedig a magán társadalom politikai rendszere önigazoló és megújuló képességének köszönheti a „létét”, hiszen a politika őt képviselve avatkozik bele a gazdaságba, nem hagyván a gazdasági egyenlőtlenségekből fakadó politikai egyen - lőtlenségeket a végsőkig kiéleződni. Monográfiájában Ágh Attila voltaképpen ismét a gazdaság és a politika viszonyát, ezen hplül pedig ez ellentétes alapelvekre épülő liberalizmus és demokratizmus történelmi jelentésváltozásait ellemzi, kimutatván, hogy meg-megújuló összecsapásaink mind magasabb szinten hozzák létre a kapitalizmus ellentmondásos egységét. Történeti elemzése lehetetlenné teszi, hogy a polgári demokratikus struktúrákat a demikráciák puszta látszataként misztifikáljuk, mert bemutatja, hogy a kapitalizmus és a demokrácia történelmileg összetartozó fogalmak, noha belső, lényegi ellentmondásukat éppen a mai nyugati mítoszok veszik semmibe. Ágh Attila a polgári de- mokráoiaelméletek és demokratikus struktúrák lényegét az egyedi-nemzeti sajátosságok jelenségburkából bontja ki, s ily módon nem az „átvétel” elutasítására szorítkozik, hanem éppenséggel a világkapitalizmus által már végigélt, hasznosítható demokráciajegyek szocialista honosítását is szorgalmazza. Mivel a demokrácia-fejlesztés „sajátos magyar útjának mérföldköveit” kijelölni a haza: politikatudomány legfontosabb feladatának tartja, t kötetében meg is ígéri, hogj egy következő vizsgálatába! Kelet-Európára koncentrálva, mintegy „hazahozza’ majd a demokrácia problematikáját. Aczél Gábo Bezzeg az én fiam A Sipekinek lánya született. Semmi különös nincs_ abban a gyerekben. Olyan gyerek, amelyikből tizenkettő egy tucat. Van neki orra, szeme, szája, füle, néhány szőrpehely a feje- búbján, ennyi az egész. Hogy miért kell ezért a fél várost telekiabálni? Ügy mutogatja a fényképét, mintha más még nem is látott volna olyan csodát. Csoda? Csúf kis béka, pont olyan, mint az apja. Ha netán valamiért nagyon jó kedvem támad, s, már- már azt hiszem, minden tökéletes körülöttem, csak rá kell vetnem a szemem Sipekire, és azonnal lehiggadok. Lám, mégse lehet olyan csodálatos a világ, hiszen itt van Sipeki kolléga, aki maga a megtestesült tökéletlenség. Különben is utálom. No, de nem is ez a lényeg, hanem képzeljék el, miket mesél a gyerekéről! Azt mondja, kéthetes korában már beszélt a lánya. No, nem teljes mondatokat, csak egy-egy keresetlen szót, például „ő”, meg „jé”, sőt azt is mondta, hogy „oá”. Az utóbbit többféle változatban is elő tudta adni. Azt mondja ez a ... szaval Sipeki kolléga, hogy alig volt ötnapos a lánya, már rámosolygott, sőt a kezét is kinyújtotta feléje. Nem igaz. Ez egyszerűen nem igaz! Hazudik a Sipeki, ennyi az egész. Mindig tudtam, hogy hazudós, de ennyire ... S tudják, mivel tetézte a dolgot? Egy verset írt a lányáról, az egyhetes lányáról, ez az analfabéta. Ez a ... no, nem részletezem a káderlapját, mert még azt hiszik, hogy a helyére vágyom a géem- kában. Ügy kezdődik a verse, hogy „Mikor lányom született I Felderült az ég is ... ” Ugye, micsoda sületlenség? Hanem tudják, az én fiam egészen más. Nem mondtam még? Hát persze, nekem stramm fiam született. No, nem ázért, mert az enyém, de valóban csodálatos gyerek. Ő nem olyan, akiből tizenkettő egy tucat. No, de mit magyarázok? Itt van, nézzék meg a fényképét! Mindig magamnál hordom. Hát nem édes kis kölyök? Képzeljék: van orra, szeme, szája, füle, és micsoda haja! Látják? Nem ott, a feje- búbján! Amikor megszületett, kiálltam a lépcsőházba, és jó hangosan elkiáltottam magamat, hogy „emberek, megszületett a fiam!” Rögtön jött is a fél város gratulálni a gyerekhez. Hát igen, apja fia. Képzeljék, kéthetes korában már beszélt. No, nem teljes mondatokat, csak egy-két keresetlen szót. Olyat például, hogy „ő”, meg „jé”, de azt, hogy „oá”, többféle változatban is tudja. Alig volt ötnapos, amikor rámmosolygott, sőt kinyújtatta felém a karját, mintha meg akart volna ölelni. A minap óriási ötletem támadt. Verset fogok Írnia fiam érkezéséről. Az első két sort már ki is gondoltam. Valahogy így kezdődne: „Mikor fiam született Felderült az ég is...” Ugye, milyen szép vers? Érzik a ritmusát, az eszmei mondanivalóját? Megszületik egy Emberke, és földerül az ég. Talán épp azért derül föl, mert ő megszületett. Micsoda hasonlat, szinte allegorikus! És az egész költői kép ... Csodálom, hogy ez még soha, senkinek nem jutott eszébe. Gyönyörű vers lesz! De ha arra gondolok, hogy az én szép és okos fiamnak harminc év múlva esetleg a Sipeki randa lányával kell versengenie agy géemká-másodállásért, hát elönt az epe. T. Ágoston (László
