Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-29 / 281. szám
Somogyi Néplap 1986. november 29., szombat . • . . IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS A festő téli képe RAKSÁNYI LAJOS UTOLSÓ KIÁLLÍTÁSÁRÓL Raksányi Lajos: Csurgói utca. 1982 A nemzetiségek közművelődése ma Deák Mór Fénye» lakat A szerelem fényes lakat! Fényes Iákat! Fényes lakat! Bezárja az álmaidat! Az álmokat! Álmaidat! Senkinek sincs kulcsa ' hozzá! Senkinek -n incs! Kulcsa hozzá! így válik a lakat zárrá! önmagává! önmagává! Vári Fábián László Hikes Kelemen „Ex' Turtia nulla redemptio” Hiába vala az áldás, ha aztán jőve az átok-" Esők és árvizek után a száműzött kurucra várok. A rab haza nem áldoz semmit, fiának gödröt sem ásat. Jó uram, rám jár a szél, neveddel veríi a számat. Üldözök napja lejárt már, Jámbor, jámbor a szándék. Fordul a Göncöl és indul Rodostóban egy árnyék ... * * * — Otthon van-e kuruc még? — Még Dózsa húsán élünk. Zágonban sziétfolyt a harang. Egyre jobban hül a vérünk. — Dagályos vagy te küldönc, de a tenger hazudik szebben. — Mikes, én nem bántottalak, Eressz, küld j haza engem! Kiss Attila rajza — Egy pillanat! — Jakab a köpenye zsebében kotorászott, s komoran megállt az alagsori folyosó homályában. Vérig sértve pislogott a két idegenre. Amazok persze egymással tárgyaltak. De Jakabot nem ez dühítette: amiatt morgolódott, hogy megint kitört rajta a köhögés; egész éjszaka álmatlanul forgolódott az ágyon. Reggel aztán küldönc érkezett. Kezet rázott Jakabbal, és szűkszavúan csak annyit mondott, valami filmesek kérték el a főnöktől, többet ő sem tud. Elértek a porszagú folyosó legvégére. — Már voltam lenn egyszer — szólt Jakab. Kulcscsörgés hallatszott, és résnyire kinyílt a kazánlejárat ajtaja. — Óvatosan tessék, lépcső következik! — Hallod? — mondta a műszakiak embere, a gidres- gödrös kőpadlón állva —, itt vigyázni kell. Ez már alighanem az alvilág. ' — Na ja. — A rendező fanyarul ránézett. — Csak úgy, mint otthon. Jakab benyúlt az ajtóréSounogy legidősebb festő- jónék, az azóta elhunyt Raksányi Lajosnak a tisztelőit gyűjtötték össze októberiben a láboöi művelődési házban. A 91 éves művész betegséggel gyűrlkőzött, kiállításának eseményeiről csak betegágyában kaphatott híreket. Ö maga nagyon fáradt volt már; festészeti ügyekben jártas felesége válogatta össze a kiállítás harminc képét. Meglepve fedeztük fői, hogy két-három tavalyi keltezésű képe is van. Ezeket nézni megható — tudva azt, hogy nem lesz már folytatása. Csurgód részletek. Égy téli utcakép megállít. Ebben van most köztünk a festő! — döbbenek rá. Követem a gyenge kézben botorkáló ecset útjá't a vásznon. A színfoltok egymásba folynak. Egy helyütt remegett a halványszürkébe mártott ecset, amott megcsúszik egy fehér villanáscn, s alul nekiszú- ródva megtáimaszfcoddk a sötét kerítés .léceim. Nincs a képen ember, hanem benne él, benne mozdul. Toporog a kert alatti hóban, nem lép odább. Fölnéz a hazák fölé, huinyortkázva húzza össze szemét a ráömlő fénytől, így tűrniük elő képzeletemben az ő alakja: hosszú, szürke kabátban, előréhajoiva lépked, sötét kalap a fején, amely , alól hófehér haja fénylik, s kedves, hunyorgó szemét szemüveg keretezi. Ha Kaposvárra jött, szétnézett az' ismerős utcákon. Megállt egy tenyérnyi temp- lomténi részlet felvázolásához, aztán belépett a képtárba. Megnézhetném újra a Tucsics-fcépaket ? — kérdezte. Vidámsága szeretette- li hümmögéssé halkult, amikor a szűk raktárban felso- rakbztáttaim előtte a szerb származású, egykori kaposvári festő nyölc—tíz képét. Színékben beszélő ..vásári jeleneteket, városrészleteket. Impresszionista festő, mint Lajos bácsi. Rajzi gesztus nélkül pakolja fel a motívum színeit. A fiatal Raksányi Lajos ezt a látásmódot vette birtokba, amikor a főiskolai évek között és után Nagybányára látogatott. Rajztanárként élte le aktív éveit a csurgói gimnázium katedráján. ■ Kedvesség áradt az axonometriából és a távlattanból, amit ő magyarázott. Ha óra után letáborozott az utcaszélen az állványával és festéshez látott, inéba különös tükrös, keretes konstrukcióból emelgette föl tekintetét. Az ő találmánya ez; nagy távlatot tudott begyűjteni kis tükörsen, fölkattintotta a 'villanyt. A rendező, mintha egy beállítást tanulmányozna, úgy figyelte: a fehér arcon meg-megrezzent egy ideg. Ellenszenves alak, gondolta. Meleg volt a teremben, mint egy istállóban. — Na, milyen? — kérdezte a műszakiak embere. — Érdekes — biccentett a rendező. — Igen, ilyesmire gondoltam. — Sorra végig- vfiérte a szürkéllő kazántesteket. Aztán csend lett, hallgattak; a pállott hő kimerítette őket. Végül a rendező odalépett Jakabhoz: — Szükségem lenne egy statisztára; hogy őszinte legyek, egy jellegtelen arcra. Jakab értetlenkedve bámult vissza. felületre, s azon kedve szerint koncentrálhatott a szín- hatásokra. A legeltökéltebb impresszionistáik gondjaiból eszel te ki valaha ezt a munkaeszközt, mert a helyszíni festés többféle zavaró körülményein, s a széles távlaton valahogy úrrá kellett lenni a festőnek. Raksányi Lajos sziinkésízlete józanul harmonizáló. A tompított szürkék, zöldök és halvány rózsaszínek választékos ízlésű taMlkoztatäsaiilban mesteri. Lábodi kiállításán az alkotói pálya minden állomását képviselték képei. A legkorábbit 66 évvel ezelőtt festette, az éliső világháború fr on ts zö ligá latosakén t. A käs erdélyi tájkép nem idézi föl a háborút. A könnyedén ösz- szerázódó, darabos színfoltok egy magaslati helyről belátott kéklő hegyvidéket építenék látvánnyá. Szembeötlő a foltok mozaikiszerűsége. Rippl-Rónai is így festett akikoriban, de ő a tüzes színeket szerette. A múzeumban is őrzünik ilyen stílusú Raiksáinyd-képet. Egyik ifjúkori — balatoni — képhez Lajos bácsi hozzáfűzte, hogy azt Rippl-Rónai a háta mögött festette Fonyódon. A fronton festett tájképeiből volt közös kiállítást rendezett Martyn Ferenccel 1922-iben Kaposváron, a Korona szállóban. Abban az évben Kaposváron tanított rajzot Raksányi Lajos; három évvel később telepedett le Csurgón. Kiérlelődött festményein az említett technika úgy módosult, hogy a modoros föllépitkezés színben és formájában oldottáb- bá és .lazábban érintkezővé vált. Ilyen módosulásban már* alig ismerhető fel, sőt a későbbi képekről teljesen — Hogy értsen: nem nagy ügy'az egész. Megkötöznénk kicsit. És esetleg rálöknénk egypárszor ezekre a csövekre. > — Mármint engem? — Tudniillik ez egy háborús film lesz — magyarázta a rendező. — Lövöldözés, kínzás, miegymás. — Aha — bólintott Jakab. — Kezdem érteni. Szóval olyan fogolyféle lennék ott a filmen, és kínoznának. — A hazáért tűrné — nevetett a műszakiak embere. Némán toporgott, köpenyét, fakó szvetterét igazgatva; a rendező elunta, és rászólt: — Na, vállalja? — Nem tudom. Nem tudom, hogy vállaljam-e. Megszeppent a szerepléstől; karját lelógatva ácsoreltűnik a dekoratív igényű színikitöltős építkezési módszer. Az a nyomatékos szín- értedimezés mégis a kezdet éveiből Származik. Képeinek miniden részletére egyenlő hangsúllyal ügyéi. Milyen gyökerei vannak Raksányi Lajos festészetének? Szigetváron született — ez a város akkoriban még Somogyihoz tartozott. A budapesti főiskolán Szinyei Merse Pál igazgatása idején és Révész Imre mesteiieté- vel tanult. Szinyei a napfény- és levegőhatás művészetének európai jelentőségű mestere, Révész Imre szárazabb egyéniség volt. Realisztikus képeinek festői erénye a tónuskezelése. Raksányi Lajos néhány fiatálkori portnéfestménye a szóban forgó kiállitáson ez utóbbi művész hatásáról is tanúskodik. Aztán a rövid nagybányai hetek, hónapök alatt a modern pedagógiai élvek műhelyében a plein air festés, a szabadban való munka idegződött belé. A Riippl-Rónai-hatás is az ösz- szetevők egyike. A legfőbb tényező azonban a tanáros bellies zkedésű életmód Csurgón; a festőemiber számára a diákok szünideje hozta meg a kötöttség nélküli lehetőségeket. Raksányi Lajos .művészetének sorskérdései Csurgó évszakokban váltakozó lüktetésében rejlenek. A tavaszi, a nyári, az őszi, a téli város pillanatnyi szín tündöklése a festő szótára. A lábodi kiállítás Téli utcaképének világában az ember mérhetetlenül esendő lett. E világban botorkált Lajos bácsi gyengén, 91 évesen. gott az opálos fényű meny- nyezeti lámpa alatt, a pórusai egészen kitágultak. Eszébe jutott az a régesrégi dolog; s akkor a félelem és az üresség feleútján egyszerre életre kelt benne az a viharkabátos fiatalember, aki volt, s aki szintén egy ilyen pinceforma zugban ácsorgóit valamikor, pofonokra várva. —•. Ide hallgasson, nem bánnánk ám, ha eldöntené végre, hogy mit akar,—szólalt meg a műszakiak embere, és türelmetlenségében harmadszor is az órájára pillantott. — Mindjárt dél lesz. — Délben hazaugrom enni — folytatta halkan, szinte már suttogva: — Ha visszajövök, összeverhetnek. De most hagyjanak. —• Te! — szólt a műszakiak embere a rendezőnek, aki erre, indultában megtorpant a lépcsőknél. — Mondta, hogy hagyjuk, nem? — Mondta. — Na látod. Bár a magyarországi nemzetiségek száma összesen néhány százezer, s ők is szórványokban élnék, mégis helytelen lenne, ha nyelvük és kultúrájuk értékeit csak szigetjétenségnek tekintenénk. Több évtizede már, hogy 'közművelődésiünk felismerte, hogy a velünk együtt élő nem magyar etnikai csoportok kultúrája a közös haza együttes műveltségének része, egyúttal egyetemes emberi érték, amelynek fennmaradását óvni, fejlődését segíteni egész társadalmunk feladata. Hogyan is álll a nemzetiségek közművelődése ma? Mivel általános közművelődésünk szerves része, jellegzetes jegyeit: értékeit, hibáit és bajait viséll magán. Ugyanazok a divatápamlötok hatnak rá, mint a magyarra. Például a nemzetiségeket ugyanúgy föllelkesítette annak időjén a Repülj páva mozgalom vagy a táncházak kibontakozása, csak mindig kisebb-nagyabb fáziskéséssel. A nemzetiségi közművelődés legdinamikusabb része, domináns megjelenési formája' a hagyományápolással függ össze. Ez természetesen adódik abból, hogy a. felszabadulás előtt a magyarországi nemzetiségek jelentős része falun élt, értelmisége alig volt, így sajátos kultúrájúikat hosszú ideig a népi műveltségben testet öltő foliküorisztifcus örökség képviselte. A szocialista viszonyok között kibontakozó kulltúragyaraipító tevékenység elsősorban erre építkezhetett, amelynek igen nagy szerepe volt ,az önbecsülés, a nemzetiségi értéktudat kialakulásában. Először tánccsoportok, zenekarok, később amatőr kórusok és pávakörök jötték létre. Ma is ez jellemző. Számuk 350 körül van. Arányszámuk nagyobb, mint a magyar településeken lévő hasonló műkedvelő csoportoké. A kis együttesek nyomán a nemzetiségek körében is eleven tevékenység indult meg saját tárgyi emlékeik megmentésére, főleg annak láttán, hogy hazaiak és külföldiek felvásárolják őket. Az elmúlt 15 év alatt 34 olyan nemzetiségű tájház- múzeum létesült az országban, ahol teljes lakóház mutatja be (gazdasági épületekkel együtt) valamely nemzetiségi településnek XX. század elején volt életformáját, tárgyi kultúráját. (Ebből 14 szlovák, 12 német, 6 délszláv, 2 román.) S ez a lendület tovább tart. Sajnos az igyekezet általában kimerül az értékek muzeálissá merevítésében. A hagyományápolásban is fennáll a veszélye annak, hogy a nemzetiség és a kultúrája közötti viszony külsődlegessé válik, nosztalgikus kötődéssé redukálódik. Az a törekvésünk, hogy ahol lehet, a tájházobjéktu- mofc legyenek az anyanyelvművelő, hagyományápoló közösségek otthonai és műhelyei. Kár, hogy a nemzetiségi lét elsődleges elemét, az anyanyelv művelését elősegítő közművelődési forrnák visszaszorultak. Asz iskolai nyelvtanulás után kevés az olyan művelődési lehetőség, amely a fiatalok további nyelvfejlesztésére keretet nyújtanának. Alig van nemzetiségi színjátszó csoport, irodalmi Színpad, öntevékeny irodalmi szakkör, amatőr bábcsoport. Ez azt is jelzi, hogy oldódik, halványul a nemzetiségi nyelv tudása. A nyelvet mégtartó kis közösségek, falvak zártsága megbomlott, az új közegben egyre inkább a magyar a használt nyelv. A nyelvművelés hátrányainak ellensúlyozására a nemzetiségi klubok látszanak legálkalmasalbbnak. 1975—76 táján bizonytalanul alakultak az elsők, azokat is gyanakvás vette körül. 1980 körül már 100-ra emelkedett a számuk. Közülük igazán tartósnak mindössze 40 bizonyult. Kevés. Főleg azokban az ipari központokban volna indókölt a létük, ahol a termelési struktúra változása, a társadalom átrétegzö- dése folytán a migráció új nemzetiségi csoportokat hozott létre. Az új típusú — nyelvét és hagyományt megőrző — közösségek kialakulására ott,/ ahol a nemzetiségek kis számban élnék, a klubok kínálnák lehetőséget. Könyvtár és olvasottság? Ma nincs olyan kis település, ahol nemzetiségi lakosság él, hogy ne volna anyanyelvi könyvállomány is. 1985 végén aiz ország nemzetiségi könyvállománya 271 ezer kötet volt. (1970-ban 17 ezer körüli.) A .bővülést a hazai kiadványok mellett főleg az anyanemzettektől történő rendszeres vásárlások biztosítják. Erre 1974-től évi 700 ezer forintot fordít a művelődési tárca, amely összeg azóta sem változott, a könyvek árai viszont a szocialista országokban sem lettek olcsóbbak. Az olvasottsággal azonban nem lehetünk elégedettek. Elsősorban a gyerekek és a fiatalok olvasnak. Ez abból adódik, hogy nemzetiségeink többsége archaikus tájnyelvet beszél. Az idősebb generációk a modern irodalmi nyelven írt műveket nehezen értik. Az olvasási érdeklődés kiteljesítését viszont a nemzetiségek körében is jól szolgálják a nyári ifjúsági olvasótáborok. Nemzetiségi könyvkiadásról ugyancsak az 1970-es éveiktől beszélhetünk. Kezdetben alig volt szerző, jelenleg a szövetségeknél sorban állnak a kézirataikkal. A másfél évtized alatt 80 szépirodalmi, helytörténeti, néprajzi stb. tanulmánykötet jelent meg, nem számítva a nemzetiségi etnográfiai sorozatok kiadványait, amelyből ez idő alatt 25 került ki a nyomdáiból. Űjább színfolt a képzőművészet. Elsőként a szlovák szövetség gondolt arra, hogy összefogja a magukat nemzetiségi származásúnak valló művészeket. A legnépesebb család (mintegy 50) a német szövetség köré tömörült, amely sízámos kiállítást szervez a német lakta településeken, de esetenként külföldi tárlatok megvalósulását is elősegíti. 1984-ben kezdte el működését Szekszárdon a Német Bemutatószínpad, a Deutsch Bühne Iglódi István rendezővel, hivatásos színészek közreműködésiével. 1985-ben helyben, és az ország különböző, német lakta helységeiben megtartott német nyelvű előadásaik száma 84 volt. Közművelőöésügyünk e speciális területéről szólva nem lehet kihagynunk a nemzetiségi rádió- és tévéadásokat sem. Bennünk az érintettek jogaik kiteljesedését, jó társadalmi közérzetük kialakításának tényezőjét látják. Rendkívül hatékony, sikeres művelődési fórumok. A jövő újdonságai közül a videózás és a nemzetiségi kisközösségek kialakulása látszik a leghatékonyabbnak. Erre jó példa az 1985-ben Pécsett megalakult Lenau Művelődési Egyesület. Mindezek a nemzetiségek kiteljesedő gazdag kulturális életének csak szeletei. De talán ezekből is érzékelhetők a tennivalók irányai. Eperjessy Jenő Horváth János A statiszta
