Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-30 / 256. szám
4 Somogyi Néplap 1986. október 30., csütörtök Visszapillantás egy kiállításra Országosnak tervezték, somogyi lett Régi emlékek nyomában Vetélkedő a gyár történetéről A Pamutfonó-dpari Vállalat Kaposvári Gyára fennállásának 'harmincötödik évfordulóját ünnepli aiz idén. Az egyik legrégibb brigádja a Béke. Kuzma Jánosné 1962-ben alapította. — Azokban az években szervezték az első brigádokat — emlékezik vissza Kuzmáné. — Mindenki kigondolta, kivel lenne jó együtt dolgozni. Ha összeállt a kis csaipait, a tíz-tizenöt dolgozónak már csak nevet kellett választania. Alakulásunkkor vdlt már Háimán Kató és Dobó Isitván brigád. Sókat törtük a fejünket, mi lenne a legjobb. Végül azért döntöttünk a Béke mellett, imént ezt tartjuk a legfontosabbnak. A hajdani csapatból már csak ketten dolgoznak. A fiatalok könnyebb munka után néztek, az idősek nyugdíjba mentek. Átalakult a brigád, s megváltozott a munka is. 1980-ban bevezették az új munkamódszert, ezzel könnyebben és hatékonyabban lehet termelni. — Mindenki egyhónapos tanfolyamon vett részt, ahol a kézügyességet és a gyorsaságot fejlesztették — mondja Fista Andrásné. — November tizenhetedikén már ötödik napja járőrözget- tünk a kerületben. Este tízkor tértünk vissza a körletbe, ahol cigarettafüst, pirított kenyér, sült szalonna illata terjengett, elvegyülve a nedves csizmák és a hevenyészve bevetett ágyak átható szagával. Járőrtársaim, Deres Sándor főhadnagy egy roaoga karosszékbe telepedett. Miközben a tisztító vesszőt fegyvere csövében húzogatta, ütemesen fel-fel nyögött alatta az öreg szék. Kótai Péter százados, akivel november tizedikén együtt jelentkeztem karhatalmistának, ugyancsak géppisztolyát tisztogatta. Mindig gondosan ügyelt arra, hogy a fegyver csövét a padló vagy a »mennyezet felé irányítsa. Karvas Ernő főhadnagy, a kis szemüveges tüzér: törékeny termete akár néhány összedrótozott csont. Arca sápadt, gyerekes: vékony bőrén átütöttek a kék Igyekeztünk minél többet és minél jobban dolgozni, de voltak mélypontok. Egyszer vissza is minősítették a brigádunkat. — Ennél rosszabb nem is történhetett volna. Még ma is szégyenkezem miatta — pironkodik a brigádvezető. — Elhatároztam: mindent elkövetek, hogy a legjobb brigádok közé kerüljünk. Ma már nincs szükség ellenőrzésre, mindenki tudja mi a feladata. A brigádélet nem csak abból áll, hogy együtt dolgozunk. Rendszeresen tartunk összejöveteleket, és sok társadalmi munkát vállalunk. Talán ezért is kaptuk meg 1984-ben a Vállalat kiváló brigádja kitüntetést. Nagyon örültünk neki, de tudtuk, a cím kötelez is. Igyékeztünk még jobb teljesítményt elérni, még több túlórát vállalni. Munkánk meghozta az eredményit. Az idén márciusiban ismét megkaptuk a kitüntető címet. Ritka, hogy valakik, kétszer is megkapják ezt a kitüntetést. — Szerénykednek, pedig mindenki tudja, hogy a vállalat egyik legjobb közössége a Béke brigád —• szól közbe Forróné Czár Erzsébet szakerek. Minden lehetséges alkalmat megragadott az olvasásra: egyetlen percig sem lehetett könyv nélkül látni, még járőrözéskor is köpenye zsebében őrizte az olvasnivalót. Most is nyitott könyv feküdt előtte az ágyon, olvasás közben megosztott figyelemmel tisztogatta a fegyverét. A különben hallgatag Kótai ezt nem hagyhatta megjegyzés nélkül: „A hideg futkározik az ember hátán! A géppisztolyát bab- rálgatja, és közben olvas! Egyszer még bajt csinál!” Ilyenkor Karvas tekintete néhány percig fegyverére összpontosult, majd újra megfeledkezett magáról. Utolsóként I’kász Péter hadnagy került a rajunkba. Középtermetű fiatalember volt. Sovány, kisisé görbe alakján lötyögött az egyenruha. Alacsony, széles homloka alatt arca annyira kes- kenyedett, hogy feje jókora körtére emlékeztetett. Vészervezeti titkár. — Ha mindenki így dolgozna, semmi gondunk nem lenne. Az, hogy még ez a brigád sem tudja teljesíteni a száz százalékot, nem a dolgozók hibája. A'lapanyaggondofckal küszködünk, s a szerelések is sok időt elvesznek. Sajnos sok a vándorló. Mire megta- •nullná a szakmát és tudna teljesíteni, más munkahelyet keres magának. — A brigádban mindenki tud egymásról mindent — mondja Kuzmáné. — Ismerjük munkatársaink örömét- gondját. Igyekszünk segíteni, s ha örömteli esemény történik, együtt örül a brigád. Nemrég az egyik kolléganőnk lánya férjhez ment. Az esküvőn ott volt az egész brigád. Együtt készülünk a gyártörténeti vetélkedőre is. Ezzel ünnepeljük az évfordulót. — Emellett albumot készítünk törzsigárdatagjadnkról, s szeretnénk megjelentetni a vállalat történetéről szóló könyv második kötetét. Az ünneplés mellett azonban továbbra is legfontosabb feladatunk a munka, a hatékony termelés — mondja F oi’ró né Czár Erzsébet. H. É. kony nyaka, akár a körte szára. Dús, homlokába hulló sötét haját a tarkónál ki- borotváltatta, elálló füle mellett hosszú oldalazakállt viselt. Apró, fényes, fekete szembogaira szüntelenül ugrált. Puszta megjelenése nyughatatlan, heveskedő természetre vallott. — Iikász Peti, valériatelepi vagány! — mutatkozott be érkezésekor. Hozzátette: — Nem félek a májrés buliktól. A hadnagy ezúttal ágyán ült, halkan fütyörészve serényen itörölgette a fegyverből kiemelt súlyzárat. Rajparancsnokunk, Kesz- péri József őrnagy lépett a szobába: Már az első napon észrevettem, hogy a koros tiszt külsőleg Don Quijotera emlékeztet. Éppoly hosszúra nyúlt, sovány, vékony arcú, lázas tekintetű. Csupán a kecskeszakáll hiányzik, hogy külsőleg teljesen hasonlatos legyen a regényalakhoz. Természete viszont korántsem egyezett a hiszékeny és naiv búsképű lovagéval. Erős akaratú, reális gondolkodású ember volt. Megszerettük. Nyugodt, kiegyensúlyozott jelleme, határozott fellépése biztonságérzetet adott. Márpedig a katona számára ez — »különösen rázós helyzetben — mindennél fontosabb. Alváshoz készülődtünk. Éjfél közeledett, s hajnali báromkor ébresztő: négy óra készültségi szolgálat, majd újabb négy óra járA közelmúltban testvérmegyénkben, a ciechanówi vajdaságban megrendezett magyar hét egyik kiemelkedő eseménye volt a somogyi gazdaságot bemutató kiállítás. Az eredeti tervekben egy országos gazdasági körkép szerepelt, ám szervezési nehézségek miatt az nem állt ösz- sze, így a Somogy Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya csupán „beugrott” a rendezői szerepkörbe. A végeredmény — a nem várt módosítás után — a lengyel vendéglátók szerint is felülmúlta a várakozást. Balaskó Ferenc és Rácz Zoltán, a mezőgazdasági osztály élelmiszeripari szakfelügyelői a somogyi küldöttség tagjaként vettek részt a lengyelországi rendezvénysorozaton. Visszapillantva az eseményekre szívesen válaszoltak kérdéseinkre. — A magyartól alapvetően eltérő szerkezetű lengyel mezőgazdaság és a mienkhez hasonló élelmiszeripar ad- hat-e számunkra hasznos ötleteket? Balaskó Ferenc: — Feltétlenül. Mi is ezt a kérdéskört tartottuk a legfontosabbnak. A lengyel gazdák kisüzemi magángazdálkodásra rendezkedtek be. Igen kevés a termelőszövetkezet és az állami gazdaság. Ugyanakkor a kisüzemi termeléssel szemben élelmiszer- ipari nagyüzemek sorakoznak, amelyek nagy mennyiségű és jó minőségű alapanyagot igényelnek. Az üzemek szerződésekkel biztosítják a feldolgozandó terményt, vágóállatot, tejet.' Megfigyeléseink szerint a szerződéseket komolyabb okmánynak tekintik, mint nálunk. Itthon „slágertéma”, hogy rossz a szerződéses fegyelem, büntetlenül meg lehet szegni a megállapodásokat. Nos, ott ez nem így van. Mind a gazda, mind a nagyüzem felelős embere meginná a levét annak, ha nem teljesítené írásba foglalt kötelezettségeit. — A válság a lengyel mezőgazdaságot is alaposan megviselte. A bajok egyik okát sokan a kisüzemi módszerekben látták. őrözés. Átázott csizmáinkat a kályha köré állítgattuk, a lábbelik szárára teregettük nedves kapcáinkat. Én is lehúztam latyakos csizmámat. Elmerengve néztem az ormótlan lábbelit. „Igen, talán ebben patkó- lók el — ágaskodott bennem az aggodalom. — A csizmát biztosan lehúzzák rólam, s valaki más koptatja tovább vele az aszfaltot. Tavasszal pedig, amikor már rend lesz, ebben megy majd találkára, s valahol a budai hegyekben rúgja le lábáról, elhever ed ve egy lány mellett. Nem is gondol arra, hogy valaki .meghalt benne... ” Tovább gondolkodtam. Ki tudpa, mi lesz? Egyelőre semmi vigasztaló. A közlekedés kisírni thatatlan. A villamosok és az autóbuszok személyzetiét az utcán összecsődülő rendzavarok ijesztgetik, fenyegetik. Az üzemekben sztrájk ... Ha néhol nagy nehezen meg is indul a munka, abban sincs köszönet. A mun ások fejét és kezét elbizonytalanítja a cseppfolyós, kilátástalannak tetsző helyzet. A kerület szívében, az áruház környékén naponta összecsődülő gyülekezet törzsközönsége egyre kihívóbban viselkedik, nyugtalanítja a lakosságot. Mi pedig diskurálgatunk velük, agitál gátjuk őket. Határozottabban, keményebben kellene fellépnünk. Persze, a parancs az parancs. Nem te— Hadd oszlassak el egy félreértést. A magyar köztudatban a lengyel mezőgazdaságról téves kép alakult ki. Nem négyökrös szekerekre és látástól vakulásig gör- nyedező parasztokra kell gondolni. Saját, illetve bérelt gépekkel dolgoznak a gazdák. Nagy munkákra, vetésre, betakarításra és egyebekre alkalmanként szövetkeznek. Valamiféle laza szövetkezésben szinte minden gazda részt vesz, összehangolják a munkát. De a mindennapi apró teendőket ki-ki külön végzi el a maga földjén. A szövetkezés lazább formáit egyébként állami kedvezmények is ösztönzik. Kétségtelen, hogy a nagyüzemekhez szokott ember furcsának találja az ottani viszonyokat. Más utat járt be a lengyel mezőgazdaság, mint a miénk. Most lábal ki a mély válság2- ból, éz nagy erőfeszítést igényel, s így felszínre kerül egy sor jó ötlet, nálunk is hasznosítható módszer. Rácz Zoltán: — Csak egy apróságot említek. Mind Magyarországon, mind Csehszlovákiában — ahogy Lengyelország felé utaztunk — megfigyelhettük, hogy az utak mentén az országok nem a legszebb arcukat mutatják. Sok az árokparti szeméthalom, nagy a gaz ... Lengyelország gondo- zottabbnak tetszett. Ott Panaszkodunk, hogy a mai ifjúság nem hisz a mesékben. Legalábbis a klasszikusokban nem. Hol van már az az idő, amikor az ágyba dugott csöppségek nem tudtak elaludni anélkül, hogy anyuka vagy apuka el ne mesélte volna nekik Csipkerózsika, Hófehérke vagy Piroska megható történetét. Már-már én is hajlottam arra, hogy helyt adjak azok véleményének, akik a modern világunkhoz igazított — néha ugyan kicsit bugyutára sikeredett —, valóságközelibb hetünk mást: jámboran rójuk az utcákat, tétlenül nézzük, hogy lassan újra eluralkodik a káosz, s hogy a negyediké után visszahúzódott bajkeverőik ismét színre lépnek. „Vérszemet kapnak ... Ha nem csépeljük őket, biztosan vérszemet kapnak... Le kell hűtenünk az indulatokat... De hogyan? Mivel ... ? Puska tussal ?” — Ebben már nem voltam teljesen bizonyos. Harsány nevetés zökkentett ki gondolataimból. Karvas főhadnagy hatalmasat húzott az egy szál lábrava- lóban tötyörgő Deres hordónyi fenekére. — Ahol feszül, jogos! — kiáltotta, de terebélyes társa nem méltányolta az indokot. A vetetten ágyakon átugrálva, a menekülő Karvas után igyekezett. Persze, nem érte el, a tréfacsiináló egy iramodással a túlsó sarokba szökkept, újabb csípős megjegyzéssel ugratta a lihegő Derest: — Nem értem, ilyen hordónyi pocakkal hogyan tehet szerelmeskedni! — Oincogsz, csontegér? Azt hiszed, izgatnak a hü- lyéskedéseid? De jól vigyázz, a pacsit visszakapod! Csak egy kicsikét nagyobbat! — erpelte fel fenyegetően péklapátmyi tenyerét, majd mogorván ágyba bújt. (Folytatjuk.) ugyanis az árok meg az árok-- part is valakié, azt is megművelik. Ennek közvetett haszna is volna nálunk, hiszen a hazánkban járó idegennek szebben mutatkozna be az ország. És nem hiszem, hogy a nagyüzemi gazdálkodás eleve kizárja azt, hogy rend legyen az utak mentén. — A kiállítás nemcsak Somogy mezőgazdaságát reprezentálta. Miképpen illeszkedett ez a bemutatkozás a kölcsönös tapasztalatcserébe, a gazdasági kapcsolatok fokozásának rendszerébe? — Akkora volt a nagyközönség érdeklődése, hogy meg kellett hosszabbítani a bemutatót. Pedig féltünk a kudarctól, hiszen magunk ra- gasztgattunk, kalapáltunk az ottani dekoratőrökkel együtt. Tartottunk tőle, hogy elrontunk valamit. Büszkék vagyunk rá, hogy a képzett kiállítás-rendezők sem találtak kivetni valót a munkánkban. A gyakorlati haszonról pedig annyit: ez a bemutatkozás csíra lehet az üzletekhez. Több mint tíz éves a két megye kapcsolata. De a szorosabb gazdasági kapcsolat még nem alakult ki. Az ottaniak elmondták: gondolatébresztőnek volt jó a somogyi bemutató, s szorgalmazni kellene a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatfelvételt. L. P. mesék hívei, az utóbbi időben azonban elbizdnytala- nodtam. Talán mégsem erre vágynak a gyerekek. S mivel ez ellen a mesekorszakban nem tehetnek semmit, hát később tiltakoznak valamilyen formában. Mondjuk úgy tizenévesen, amikor már kellő önállósággal, koruknak megfelelő felelősségtudattal bírnak, van ítélőképességük. Szóval erre gondoltam — mert ugyan mire másra?!—, amikor sorra hallottam a panaszokat: a szabadban parkoló autókról reggelre lelopják a visszapillantó tükröket. A családom — mivel az eset velünk is megesett — másként magyarázta a dolgot. ök pimasz kamaszoknak nevezték a tükörtolvajokat, s más kárvallottakkal együtt a nevelés csődjéről tartottak értekezést. Pedig szerintem nem erről van szó! Pontosabban: szeretném,, ha nem erről lenne szó. Mert mennyivel köny- nyebb dolgunk lenne, ha tudnánk: a késő esti, netán éjszakai „tükörgyűjtő” ismeretlenek csak kevéssé ismerik Hófehérke meséjét. Any- nyit tudnak róla, hogy abban szerepel egy bizonyos tükör, amelyik szépnek és jónak mutatja azt, aki belenéz, és még beszélni is tud. Miért ne lehetne ez éppen egy visszapillantó tükör? — gondolják magukban, s mivel ezekbe a bizonyos tükrökbe — eredeti rendeltetésüknek megfelelően — nehéz belenézni az autó mellől kívülről, hát segítenek a bajon és leszerelik. Hogy nem a keresett tükörről van szó, az csak akkor derül ki, amikor már késő, ott van a kezükben és hiába nézik, hiába kérdezik; nem lettek szebbek és nem kaptak választ a kérdéseikre. És akkor keresnek tovább ... Hogy ez csak mese? Lehet, de akkor mi lehet a valódi oka ennek és az ehhez hasonló vandalizmusnak, amellyel szinte naponta találkozunk. Mégis az volna jó, ha naiv hitem bizonyulna igaznak. A régi mesekönyveket talán még elő lehetne szedni a padlásról... N. Zs. Bertalan István Portyák az éjszakában (REGÉNYRÉSZLETEK) Nyugtalan pihenő Tükröm, tükröm...
