Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-16 / 244. szám

1986. október 16., csütörtök Somogyi Néplap 5 Nagy sürgésforgás volt' tegnap délben Mesztegnyőn, a faluházban. A napkorong bágyadtan nyiilazta szét őszi sugarait a sárga falevelek tarkította udvaron. A helyi honismereti kör és a mar­cali gyermekműhely tagjai egy szemviiManásnyi idő alatt benépesítették a tere­pet, előkerült a bemutatójuk­hoz szükséges anyag és ra­fia., daimil és gyöngy, gyapjú és szövőszék, régi játékok és mézeskalácsok. A nép tánco­sok pl'iszószoknyájával, piros masnijával nyáribúcsúztató fuvallatok incselkedtek. Ve­zetőjükkel, Kövesdi Tiborné- val együtt izgatottan vár­ták a holland küldöttséget. — Áprilisban itt tartotta kihelyezett ülését az Orszá­gos Hondsmeréti Bizottság — mondta Kövesd! Tiborné. — Akkor méltónak ítélték az eredeti és komplex gyermek­játékainkat arra, hogy film- szalagon örökítsék meg. A Népművelési Intézet felkért bennünket, hogy holland vendégeinknek mutassuk be egy kis falu inépművészeti értékeit és honismereti tevé­kenységét. Számunkra meg­tiszteltetés a feladat; szeret­Belép az étterembe, és utánafordulnak az emberek. Hiába az álcázó, nagy kere­tes, sötét szemüveg, a sző­ke haját hátraszorító tur­bánszerű horgolt kendő. Tor- dai Teri sudár, magas alak­ja, szép arca sokaknak is­merős. őt nem érte utói a színészeket fenyegető átok: a félxetevés és az újrafelfe- dzés egymást követő hullám­zása. Róla soha nem feled­keztek meg a televíziós pro­dukciók .és a játékfilmek rendezői. Tordái Terit sze­repeltették. Játszott Jancsó Miklósnál és Szönyi G. Sán­dornál, és színpadra hívta a színészkolléga, Bujtor Ist­ván. S ő mondja, ez utóbbi, a színésztárs invitálása megváltoztatta életét. — Amikor jött a meghí­vás, hogy játsszam el Blan- che-t Tenoesse Williams drá­májában, A vágy villamosá­ban, megrémültem. Nem vol­tak nekem színpadi szerepál- maiim, de ha lették volna is Blanche bizonyosan nem szerepel ezek között. Hiszen micsoda nagy színésznők játszották már legendásan nagy sikerrel, például Vi­vien Leigh és nálunk Tol- nay Klárii. Hát hogy jövök én .ehhez? De miit csinál az ember, ha nincs veszíteni valója: elvállaltam. — Gondolom, nem bánta meg, hiszen az évenként megrendezendő színházi ta­lálkozón a kritikusoktól el­nyerte a legjobb nőd alakí­tás díját. — Ha nem kapom ezt az elismerés t. megbánásról ak­kor se lenne szó. Olyan élet­tani pillanatban, hangulat­ban kaptam kézbe ezt a fi­gurát, amikor minden sza­va belőlem szólt. Mintha én mondtam volna; félek, mert egyre öregebb 1 eszeik, félek, hogy kifutok az életből. Ül­tem az olvasópróbán, kezd­tem mondani a szöveget, és egyszerre mintha megindult, volna bennem valami. Üjjá­Mézes bábok, gyöngy-virágok HOLLAND VENDÉGEK MESZTEGNYŐN nénik a népművészet több ágát is megismertetni a kül­földi delegációval. Közben a gyerekek neki­álltak á „munkának”, bá­mulatos kézügyességgel va­rázsolták a néma rafiaköte- get népviseletes babákká, a halom gyöngyöt színes virá­gokká, a nedves agyaghal­mazt kedves figurákká ... A gyúródeszkát mézesbábok tarkították. A fiúk egyik csoportja az évszázados múl­tú asztali tökével játszott. A vendégeket' nótázva fo­gadták, a faluházat .körül­lengte a vidám énekszó. — Valamennyien a leidend állami egyetem munkatársai vagyunk, felnőttneveléssel és felvilágosítással foglalko­zunk — hallottuk dr. Katus Józseftől, az intézet magyar származású tanárától. — Kapcsolatunk az önök hazá­jával nem újkeletű; csaknem egy évtizedes múltja van már. Magyar kollégáinkkal — a Népművelési Intézet munkatársaival, az ELTE és a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem rokon tanszékeivel — nyolc esztendeje dolgo­zunk együtt. Az illetékes minisztériumunk a holland— magyar kulturális kapcsola­tok ápolásában jelentős sze­repet szánt nekünk. A két ország közeledését talán leg­jobban a holland királynő magyarországi látogatása fémjelzi. Kutatásaink legfon­tosabb területét áiz öntevé­keny szervezetek jelentik, tudományos munkánk során a hazai és a magyar tapasz­talatainkat elemezzük. 1984- ben Balatonalmádiban volt egy közös szimpozionunk, jö­vőre Hollandiéban szeret­nénk megtartani. Magyar kollégáinktól lehetőséget kértünk közvetlen tájékozó­dásra, tehát a mai kirándu­lásunk Meszteghyőre ezt a célt szolgálja. Debrecenben október elején mutattuk be azt a hallgatóim által készí­tett videofilmei, amely egy holland falu öntevékeny szervezeteiről ad képet. A vendégek bepillantást nyertek a népi hagyományok továbbadásának, illetve meg­őrzésének lehetőségeibe. Megtekintették a falumú­zeum 250 éves épületét, majd este, újabb tapasztalatokkal gazdagodva visszatértek Bu­dapestre. T. R. Kellett egy csapat Tordai Teri arcai születtem Blanche-ként. — És Blanche szerepével újjászületett a színpadon. — Hát igen, így valahogy. Nem hiszem, hogy sokan voltak, akik hittek abban, hogy én végig tudok játsza­ni három felvonást, — Talán még ön sem. Egy régi, rádióban elhangzott nyilatkozatára gondolok. — Tudom, melyikre. Ahol elmondtam, hogy aki har­mincéves koráig nem tudja megcsinálni magát a színpa­don, már feleslegesen eről­ködik. Szóval magamra is értettem. — El is akar búcsúzni a színpadtól? .— Erre azért mégsem gon­doltaim, csak félresepertem vágyaimat. Amikor külföl­dön filmeztem, tulajdonikép­pen az itthoni színházi élet­ből öt évre kiléptem. Volt osztálytársaim addig fel­emelkedtek a .ranglétrán. Aztán jött a gyerek, és én nevelni akartam, nézni, örül­ni növekedésének, értelmes fejlődésének. Engem boldog­gá tett az anyaság, és fontos volt számomra ez a szerep. Nem is jó ide ez a szó. A hivatás. Ma már könnyebb, hiszen Liliké .most .kezdte az ötödik általánost és önálló nagy lány. — A most induló évad­ban leszerződött az angyal­földi társulathoz. — Kellett ismét egy csa­pat. Hiába voltam én eddig is hivatalosan csapattag a Mafilm színésztársulaitában. az más. Nincs színésztársal­gó, jóízű büféduma, együtt- lét. A József Attila Szín­ház-beliek már barátaim. Az évadnyitó .társulati ülésre hazamentem. S eljön az em­ber életében az a kor, ami­kor egyre jobban vágyik arra, hogy minél többet ve­gyék körül a barátai. Búcsúzunk. Ahogyan az utcán megy, utánafordulnak az emberek. Érett asszonyi szépsége magára vonzza a tekinteteket. Sebes Erzsébet Az űrkutatás múltja és jövője Kozmonauták az emberiségért Október 13. és 11. között Budapesten tartja máso- • dik kongresszusát az Űrrepülések Résztvevői­nek Szövetsége. Verne egy kicsit tévedett. Nem sokat, nem a lényeget illetően, csupán- a módot nem találta el, -ahogy a holdra lehet repülni. Azt, hogy egy ilyen utazás lehet­séges és szükséges, azt ki­tűnően látta. Persze, nem volt egyedül. Amióta az em­ber a csillagos égboltot fi­gyeli, azóta álmodozik a vi­lágűr meghódításáról. Ciolikovszkij már a megva­lósítás lehetőségeit is helye­sen becsülte föl, s alig ne­gyedszázaddal halála után sikerült a régi cél: az em­beriség áttörte bolygónk ha­tárait, kilépett a végtelen (igaz, egyesek szerint mégis­csak véges, de szüntelenül táguló) térbe. Nem sokkal több, mint huszonöt eszten­dő választ el minket Gagarin 1961-es föld körüli útjától. s mégis mennyi minden tör­tént ez üdő alatt! Ha a vi­lágűrkutatás fejlődési üteme nem csökken lényegesen, már a közeli jövőben újabb „csodákra" számíthatunk. Ami húsz évvel ezelőtt még álom. egy évtizede fantasz­tikus film volt,, az ma a mindennapok 'realitása. Tech­nikailag megvalósított tény például az állandó űrállo­más, vagy a közeljövőben kivitelezhető terv például a Mars-expedíció. S a techni­ka haladásával egyre na­gyobb tisztelet, szinte már- már legendás megbecsülés övezi az űrkutatás úttörőit. Az első űrhajóst, Jurij Ga- igarint; az első nőt, aki a világűrben járt, Valentyina Tyereskovát. Nem telt el négy esztendő Gagarin repülése után, és az ember immár kilépett az űrhajóból. Leonov 1965 már­ciusában egyetlén vékony „köldökzsinóron" függött a föld fölött — vagy alatt, ez nézőpont kérdése. 1969 jú­liusában pedig megszületett az évszázad egyik kiemelke­dő tudományos-műszaki tel­jesítménye' a holdraszállás. amely az Apolló—11 legény­sége, Armstrong, Aldrin és Collins nevéhez fűződik. Röviddel ezután arra is fény derült, hogy mi a kü­lönbség a két űrhatalom fej­lesztési koncepciója között. Amíg az Egyesült Államok A szovjet—magyar űrrepülés résztvevői: Farkas Bertalan és Valerij Kubászov A Szojuz és az Apolló kél űrhajósa: Leonov és Stafford, a nagy találkozáskor a holdat ostromolta, a szov­jet kutatók egyre közelebb kerültek a föld körül kerin­gő állandó űrállomások meg­valósításához. 1969 októberé­ben három Szojuz űrhajó egyszerre volt a világűrben és megközelítette egymást. 1975 •— már tíz éve is el­múlt! — különösen örömte­li eseményt hozott a világ­űrben. A Szovjetunió és az Egyesült Államok első ízben vállalkozott közös program megvalósítására Az Apolló— 18 és a Szojuz—19 összekap­csolása jelképes erejű volt: az emberiség erőforrásainak szinte végtelen lehetőségeit villantotta fel. Ezeknek ki­aknázásához azonban béké­re és együttműködésre len­ne szükség itt a földön. Saj­nos, az első közös vállalko­zás a mai napig az egyetlen is. Begyűrűzött Emberke a hónap közepén a szokásos ablakos boríték­ban megkapta az OTP-töl az átutalási betétszámla kivona­tát. Amint nézegette, forgat­ta, egyszer csak egy kis stcncilezett papírlap esett ki belőle. Ez állt rajta: „Szíves tudomására hozzuk, hogy — a költségek emelkedése miatt — 1086. július l-töl az át­utalási betétszámla terhére teljesített megbízások díjté­telét 3 Ft-ról 5 Ft-ra módo­sítottuk." — Milyen figyelmesek . . . — nyugtázta Emberke, és szórakozottan zsebre vágta a levélkét. Aztán elment a közértbe, hogy megvegye szokásos konzervjét. Végigsé­tált a polc előtt, de nem ta­lálta. Újra végigsétált, de is­mét nem látta a szokott he­lyen. — Segíthetek? — toppant eléje az ismerős eladó. — Igen, hogyne... — ör­vendezett Emberke a régi ismerősnek. — A konzervet keresem. \Tudja . . . — Tudom, melyikre gon­dol. Rögtön utánanézek. A raktárban épp most árazzák át a lányok. Tetszik tudni, a költségek emelkedése miatt... — Hogyne tudnám — fe­lelte Emberke öntudatosan. — .Begyűrűzik ... Alig egy hónapja vizsgáztam a szemi­náriumon, méghozzá jelesre. Amikor kézbe vette a konzervesdobozt, mégis elbi­zonytalanodott. — Tessék mondani: az öt ár közül melyik az érvé­nyes? — Kettőt találhat! — fe­lelte az eladó. — A harma­dikat majd beüti a pénztá­ros. Kifelé jövet, az ajtóban majdnem összeütközött egy feltűnően csinos asszonnyal. Rögtön eszébe jutott a húga, aki néhány nap múlva ün­nepli a születésnapját. „Leg­alább egy képeslapot illenék küldeni neki" — gondolta, és átsétált a közeli postahiva­talba. — Abból a háromforintos lapból kérek egyet — mond­ta bocsánatkérően a képes­lapokra mutatva. — Az ötforintosra gondol, amelyik három volt? — kér­dezett vissza az ablak mö­gött ülő nő, s odakiáltott a kolleginájának: — Te Bözsi! Hányszor mondjam még, hogy rakjátok rá az új árat arra a francos képeslapra!? — Hát, ha az volt az ... — hebegte Emberke a pénzét számolgatva. — Igen, az. Tetszik tudni, a költségek emelkedése miatt ... — Tudom, begyűrűzött. — Aztán hamiskásan elmoso­lyodott. és kért egy boríté­kot, meg egy levélpapírt is. Otthon gondosan letakarí­totta a konyhaasztalt, kiterí­tette rá a levélpapírt, mel­léje az OTP levélkéjét, és szépen megformált, kaligra- fikus betűkkel írni kezdte: „Tisztelt Igazgató Úr! Szives tudomására hozom, hogy — a költségek emelke­dése miatt — folyó év kö­vetkező hónapjától kezdve a havi béremet ötezerről hét­ezerre módosítottam." Dá­tum, aláírás. Néhány nap múlva egy vaskos borítékban megérke­zett a válasz. Amikor fel­bontotta. elsőként a munka­könyvé esett ki belőle. A kísérőlevélben ez állt: „Tisztelt Emberke! Közlése megkönnyítette el­határozásunkat, ugyanis vállalatunk — a költségek emelkedése miatt — lét­számleépítésre kényszerült. Fizetésmódosítását tudomásul vettük. Kívánjuk, hogy ta­láljon hozzá megfelelő mun­kahelyet." — A fenébe is . . . — szi­szegte Emberke. — Hat már ez is begyűrűzött? ... T. Ágoston László Az Apolló-program befeje­ződése után a Szovjetunió hat éven át egyedül folytat­ta a korábban megkezdeti: kutatásokat, s ebbe az Inter- kozmosz-program keretében bevonta a szocialista országo­kat. 1978 márciusában a Szojuz—28 feldélzetén már csehszlovák űrhajós, Remek is kijutott a világűrbe. Ne­künk. magyaroknak nagy örö­met hozott az 1980-as eszten­dő. A Szojuz—36 fedélzetén Kubászov társa ugyanis Far­kas Bertalan volt. Az első ma­gyar űrhajós 7 napot 20 órát és 46 percei töltött a világűr­ben. A Szaljut—6 űrállomás fedélzetén végzett munkájá­val mintegy feltette a koro­nát hazánk egész eddigi rész­vételére az Interkozmosz- programiban. Hiszen koráb­ban is repültek már magyar műszerek, berendezések az űrben, de most, minden ed­diginél hathatósabban vet­tük ki részünket a kutatás­ból. A Pille nevű kicsiny, könnyű és praktikus sugár- zásdózis-mérő műszer óriási elismerést váltott ki. Hazai fejlesztés eredménye volt az Interferon Jkíséri etekhez fel­használt berendezés éppúgy, mint a Balaton elnevezésű, a szellemi teljesítőképességet mérő műszer. Az élet persze azóta sem állt meg. 1981-ben például startolt az űrrepülő­gép, legutóbb pedig a Hal- iley-üstökös hozta lázba a tudományos világot. Hazánk ismét aktívan részt vett a rendkívüli lehetőség kiakná­zásában: a Vega űrszonda „lelke" volt a magyar vezér­lőberendezés, és voltak ma­gyar műszerek a nyugat­európai Giotto műholdon is. Az Űrrepülések Résztve­vőinek Szövetsége, amely tavaly alakult. meg, most tartja második kongresszu­sát. Ezúttal Budapesten ta­nácskoznak azok, akik már látták a földet a világűrből. Az ő nevükben is nyilat­kozta Leonov űrhajós egy al­kalommal: „Reméljük min­den ember ... úgy fogja ke­zelni a földet, mint ottho­nunkat, ahol születtünk, ott­honunkat, ahol élünk, ott­honunkat, ahol gyerme­keinknek és unokáinknak is élniük kell”. Horváth Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents