Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-16 / 244. szám
Gyászjelentés Az Országos Vízügyi Hivatal, a Forrás Vízgazdálkodási Egyesülés, a Dunántúli Regionális Vízművek, valamint a gyászoló család mély megrendüléssel tudatja, hogy RÓZSAVÖLGYI IMRE elvtárs, a DRV Eötvös-díjas nyugalmazott igazgatója 68 éves korában elhunyt. Temetése 1986. október 21-én 14 órakor lesz a siófoki temetőben. * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, sógornő és rokon, LÖKY KÁROLYNÉ Kató néni nyugalmazott vezető óvónő, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. (azelőtt Jókai u. 13.) sz. alatti lakos, életének 68. évében, október 12-én rövid szenvedés után hirtelen elhunyt. Temetéséről hamvasztása után intézkedünk. A gyászoló család. • * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. PAVLEK FERENCNÉ Orbán Julianna Kaposvár, Gárdonyi G. u. 13. szám alatti lakos, életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése október 20- án, hétfőn 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család. * * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, apósom, testvérünk, SZERENCSÉS ISTVÁN ács Nagybajom, Fő u. 164. sz. alatti lakos, életének 55. évében örökre itthagyott bennünket. Temetése október 18-án, szombaton 13.30 órakor lesz a nagybajomi temetőben. ' A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás A gyászoló család hálás szívvel mond köszönetét a roknoknak. barátoknak, az Igali Általános Iskola tanári karának és tanulóinak, az osztálytársaknak. a tsz és a húskombinát dolgozóinak, amiért drága, felejthetetlen halottunk, Vicuskánk, VIGH ÉVIKE temetésén részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkban osztoztak, és azt enyhíteni igyekeztek. A Vígh és a Molnár család. \ • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PAPP andraska temetésén részt vettek. A gyászoló család. • , m Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen halottunk. MAJOR IMRE végső búcsúztatásán részt vettek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és a Kapos- plast Vállalat vezetőinek, dolgozóinak és a volt munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, HARMATH JANOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • * • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoztak, és utolsó útjára kísérték TRAUB JANOSNÉT. A gyászoló család. ... Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó édesanyánk. HOSSZÜ VENDELNÉ Kovács Julianna temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal, távirataikkal bánatunkat enyhíteni igyekeztek. A Hosszú család. • • • Hálás köszönetét mondok minden családtagnak, ismerősnek és barátnak. aki térjem, FARKAS SÁNDOR temetésén megjelent és fájdalmamat enyhíteni igyekezett. Farkas SándorHálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesapánk DUDÁK ISTVÁN temetésén megjelentek, virágaikkal, koszorúikkal, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Az öreglaki Állami Gazdaság alsóbogáti kerületének felsőbogáti telepén élőcsirke minden héten csütörtökön 13-tól 15 óráig 40 Ft/kg egységáron korlátlan mennyiségben kapható (83680) — WEJMAR típusú RAKODÓGÉPRE KEZELŐT FELVESZÜNK, KIEMELT BÉREZÉSSEL. Kaposvári vagy Kaposvár környékiek jelentkezését várjuk. Érdeklődni: „START” gmk, Kaposvár, Berzsenyi u. 34. 8—17 óráig. (130595) A Kaposvár, Noszlopy G. utcai OLCSÓ ARUK BOLTJÁNAK heti ajánlata: tépőzáras gyermekcipő 150 Ft-tól 190 Ft-ig, női csizmák 1200 Ft. női cipők 290 Ft-tól 590 Ft-ig, nagyméretű szabadidőruhák 590 Ft, férfi ,,Marc” cipők 790 Ft-tól 980 Ft-ig. (604) — A KAPOSVÁRI ADY ENDRE UTCAI PAPÍR- ÉS JÁTÉKBOLT AJÁNLATA;. ASZTALI- és FALINAPTÄRAK (1987. éviek), JATÉKARUK — robotok, autópályák, vasutak, vetítők és Buci baba — NAGY VÁLASZTÉKBAN. ÉPÍTKEZŐK FIGYELMÉBE! Ne fáradjon fölöslegesen! Ha támfalak, kerítések, lábazatok építéséhez „H" jelű beton zsaluzóelemet használ, egyszerűbbé válik az építkezés! Szárazon falazható, betonnal kiönthető! Kapható a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat telepein. A SIÓFOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ PÁLYÁZATOT HIRDET A SIÓ ÁRUHÁZ kereskedelmi igazgatóhelyettesi és ruházati osztályvezetői munkakörök betöltésére. * Pályázati feltételek az igazgatóhelyettesi munkakörre: kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolai végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. Pályázati feltételek a ruházati osztályvezetői munkakörre: középfokú kereskedelmi iskolai végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatokat önéletrajzzal együtt 1986. október 31-ig kell benyújtani a Siófok és Vidéke Áfész központjába, Siófok, Mártírok útja 9. szám alá. (83415) Felvételre keresünk: KAPOSVÁRI MUNKAHELYRE: — gépkocsivezetőt, — segédmunkásokat (sírásókat), — temetőkarbantartókat (nyugdíjasokat). SIÓFOKI MUNKAHELYRE: — üzleti segédmunkást, — segédmunkásokat (sírásókat). TABI MUNKAHELYRE: — gépkocsivezetőt. Jelentkezés írásban vagy személyesen: Somogy Megyei Temetkezési Vállalat, Kaposvár, Mező Imre u. 2. szám alatt, vagy a kirendeltségeken. (130643) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Felvételre keresünk rádió- és tv-szerelőket szerződéses üzletünkbe. Jelentkezés a Metallux Ipari Szövetkezet elnökénél, Csurgó, Csokonai u. 7—9. (83639) Gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket balatonszárszói és kaposvári munkahelyre felveszünk. Jelentkezés: Tejipari Aruelosztó. Balatonszárszó, és Tejipari Szállítási Vállalat, Kaposvár, Cseri* út 10. (83614) A Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát fölvesz egy szakképzett dekoratőrt. ^Jelentkezés a kereskedelmi osztályon, Bog- lárlelle, Szabadság út 28. ______________________________(83611) A z Országos Műemléki Felügyelőség kaposvári kirendeltsége fölvesz építőipari technikust, valamint vizsgával rendelkező, magasépítésben és adminisztrációban jártas művezetőt. Jelentkezés Gelencsér József építés- vezetőnél, Kaposvár, Szigetvári u. 117. (83658) Egész évben üzemelő üdülőnkbe konyhai dolgozókat és takarítónőt felveszünk. Jelentkezés az üdülővezetőnél, Zamárdi, Eötvös u. 15. sz. Telefon 31-200. Fimcoop-üdülő. (83652) A Kereskedelmi Szakközépiskola. a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola, Kaposvár, Rippl-Rónai u. 15. felvételt hirdet egy takarítónői munkakör betöltésére. Részletes felvilágosítás az iskola gazdasági hivatalában kap- ható. (83678) A Somogy Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 35. felvételre keres raktári segédmunkást, kertészeti segédmunkást, egy gépíró-adminisztrátort. Jelentkezni lehet az intézmény gazdasági osztályán. (130653) Az 512-es Ipari Szakmunkás- képző Intézet részfoglalkozású, gépírni tudó adminisztrátort keres azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet az intézet gazdasági igazgatóhelyettesénél, Kapos- vár, Irányi D. u. 10. (83671) A Kapós Kereskedelmi Vállalat gondnoki munkakörbe férfi munkaerőt fölvesz. A munkakör betöltéséhez középiskolai érettségi bizonyítvány szükséges. Bérezés a kollektív szerződés előírásai szerint. Jelentkezni lehet a vállalat kereskedelem-technikai osztályán, Kaposvár, Rózsa Ferenc u. 5. sz. (83692) % A NŐI A. DIVATJA ÁRUJA, BOLT AJÁNLATA TÉLRE! Ezüstróka gallér 1800—3800 Ft-ig, ezüstróka kucsma 3200—3800 Ft.-ig. Kaposvár Május 1. u. 13. (83709) A BALATON FÜSZÉRT boglárlellei fiókja azonnal fölvesz üzletszerzőt, raktárosokat Jelentkezés a fiókigazgatónál. (83438) A BALATONNAGYBEREKI ÁLLAMI GAZDASÁG pálmajori kerületében lévő nyomdaüzemébe felvételre keres kéziszedőt valamint könnyű, tiszta fizikai munkára NŐI DOLGOZÓKAT, jó kereseti lehetőséggel. A kéziszedő részére felvétel esetén szállást biztosítunk szolgálati férőhelyen. Jelentkezni lehet személyesen a helyszínen vagy írásban a nyomdavezetőnél. C I M : 8646 BalatQnfenyves, Pálmajor Telefon: 84-61-411 (83530/a) • SZÖVETKEZETI SZÁLLÍTÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT SZÜVAUT ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! A SZÖVAUT VÁLLALAT megkezdte a gázbeton falazóblokk értékesítését. A gázbeton falazóblokk kiváló hőszigételő tulajdonságú falazóanyag, amely külön hőszigetelő réteg nélkül önmagában kielégíti a falakra vonatkozó hőtechnikai előírásokat. Megvásárolható: a SZÖVAUT VÁLLALAT kaposvári üzemegységének telepén, Kaposvár, Izzó u. 5. Telefon 13-534. (83677) T MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: KNOCK. Táncsics-bér- let. (A Latinca Sándor Művelődési Házban.) Kaposvár, vörös Csillag du. 5 órakor: KESERŰ IGAZSÁG, este 7 órakor: SWANN SZERELME. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: POPEYE, este 7 órakor; COCA-COLA KÖLYÖK (14). Rákóczi mozi du. 6 órakor: EGY BOLOND SZAZAT CSINÁL. Mo- zimúzeum du. fél 6 órakor: ELTŰNTNEK NYILVÁNÍTVA (14). Siófok, este 7 órakor: BREAK II. Barcs este 7 órakor: JÉGKI- RALYNÖ. televízió Budapest 1 8.55:. Tévétorna. 9.00: Kaukázus. 9.35: Kakuk Marci szerencséje. Tévéfilm. 17.10: Hírek. 17.15: A maják* szent folyója. 17.40: Tízen Túliak Társasága. 18.25: Reklám. 18.30: Telesport. összefoglaló a tegnapi magyar- holland EB-selejtezőről. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: A velünk élő történelem. 21.10: Aláírás: Charlotte. Francia film. Budapest 2 16.53: Műsorismertetés. 17.00: Zsebtévé. 17.25: Pedagógusok fóruma. 18.00: A nősülés viszontagságai. Lengyel filmsorozat. 19.30: Beethoven: F-dúr kvartett. 20.00: Bármi megtörténhet. Angol tévéfilm. 20.45: Képmagnósok. figyelem! 21.10: Híradó 2. 21.35: A Balázs Béla Stúdió filmjeiből. 22.25: Képújság. Oulfók Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Emberek és állatok. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskola-tv. 10.30: Románc mollban. Német film. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hirek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Színes népi este. 21.50: 1-2-x — labdarúgás és totó. 22.20: Az éjszaka fantomja. Német film. Osztrák Tv 2 17.30: Computer-találkozó 1.31. rész. 18.00: Tálalva. 18.30: Colt minden esetre. Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Beliöldi riport. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kiskerttulajdonosoknak, parképítőknek talajjavításra tőzegét ajánlja a sávolyi Üj Élet Mgtsz. Ára 200 Ft/m* + fuvar. Szállítás Volán-díjszabás ^szerint. Megrendelhető: Üj Élet Mgtsz, Sávoly, Szabadság u. 30. Telefon: Sávoly 4. Adorján Jenő tőzegbánya-vezetőnél. (270752) Kulturális magazin. 21.50: Kettes klub. utána: Hírek. Jugoszláv Tv 1 13.40: Elmulasztották — nézzék meg! 14.50: A bandzsangi kotoró. Művelődési adás. 15.10: A genetika és alkalmazása. 15.30: Természetbarátok. 16.00: Jó napot! Tájékoztató-mozaik adás. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Krónika. 17.45: A kis lázadó. Gyerekeknek. 18.15: Tudomány. 18.45: Tv-kalendárium. 18.55: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Színkód — politikai magazin. 21.00: Miniatúrák. 21.10: üt a tudás közepébe. Vetélkedő. 22.15: Tv- napló. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Köznapi ügyek. 8.30: Zenekari muzsika. 9.20: Katonadalok. 9.43: Nefelejcs. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Erdei séta. 10:50: Magyar művészek operafelvételeiből. 11.35: Gösta Berling. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Inter- mikrofon. 13.00: Évszázadok mesterművei. 13.40: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. 14.00: Hirek. 14.10: Énekóra. Vidám kisopera. 15.00: Lapozgató szovjet irodalmi folyóiratokban. 15.30: Hét- szin virág. 16.00: Hírek. 16.05: Révkalauz. Könyv, kép, színház, zene. 17.00: Nyugdíjasok lázadása. Hangjáték. 17.44: Nóták. 18.15: Hol volt, ho] nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Húszas stúdió. 20.11: Beethoven: Esz-dúr szonáta. 20.36: Mirella Freni operaáriákat énekel. 20.57: Népzene a stúdióban. 21.30: A tudás mint erkölcsi próbatétel 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Bizonyítékok hiányában... 23.15: Handel-müvek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Nóták. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvóspolkák. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: A népművészet mesterei. 13.00: Hírek. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. Sportmagazin. 15.00: Hírek. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Sanzonpódium. 17.00: Hírek. 17.08: Pege Aladár dzsesszegyüttese játszik. 17.30: Kézfogások. 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.00: Reklámparádé. 20.03: A poptarisznva dalaiból. 21.00: Hirek. 21.05: Segíthetünk? 22.00 : Népdalok, néptáncok. 23.00: Hirek. 23.20: Rock- panoráma. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Három évszázad muzsikájából. 10.40: pillanatkép. 10.45: Rockújság. 11.40: Kamarazene. 13.00: Hírek. 13.05: Háttér- beszélgetés. 13.35: Fúvósművek tubára. 13.48: Zenekari muzsika. 15.00: Pophullám. 16.00: Kamaramuzsika. 17.00: Diákfélóra. 17.30: Aki hűtlen, pórul jár. Részletek Haydn operájából. 18.30: In limba materna. 19.00: Hirek. 19.05: Mahler: Dal a Földről — szimfónia. 20.11: Historikus értékű billentyűs hangszerek az NDK kastélyaiban. 20.41: Arcképek a lengyel irodalomból. 20.58: Howarth müveiből és feldolgozásaiból. 21.10: Kamarazene. 21.45: Geraint Evans operaáriákat énekel. 22.10: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek.