Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-16 / 244. szám
1986. október 16., csütörtök Somogyi Néplap 3 AZ UTOLSO NEGYEDEV Több cérnát várnak a vevők Az Összefogás második szakasza Hajrá nélkül Az idei év vége minden eddigitől különbözik. — mondta Szilvási József, a Kaposplast igazgatója. — Az idén nem lesz év végi hajrá: a vállalat első három negyedévének az eredményei jók és a nyereség is nagyobb a vártnál. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy megnőtt a műanyagtermékek aránya. A másik változás az. bogy a korábban nagy veszteséget okozó kaposújla'ki „ telepüket megszüntették. Hozzájárult az is az ereményekhez. hogy a gőz- és hőenergia-bázis rekonstrukciója után jobban szabályozni és ellenőrizni tudják az energia felhasználását. — Az év eleji termelést is sikerült az eddiginél ütemesebbé tenni. Az idén csak az első negyedévben küszködtünk anyaghiánnyal. A kezdeti anyaghiányból következett azután, hogy a partnereink a két következő negyedévben a szokásosnál sokkal több árut rendeltek. A negyedik negyedév tervezett termelési értéke 56 millió torint. a tavalyi 65 millióval szemben. — A vállalat idei árbevétele 267 millió forint és jelenleg a 205 milliónál tartunk. Ha továbbra is ilyen jól mennek a dolgaink és a függőben levő exportajánlatok is megvalósulnak, "akkor várhatóan túlteljesítjük a tervezett 32,5 millió forintos nyereséget. Már most 30 millió forintnál tartunk. A vállalat a tervezett öt és fél milliós exportját az utolsó negyedév előtt túlteljesítette, így az említett exportajánlatok mindegyike terven felüli. Jelentős közvetett exportot bonyolítottak a KÉS GT üzeméin keresztül is. A kilenc vállalatból és három szövetkezetből álló gazdasági társulás alapanyag-ellátásából veszik ki a részüket. Az év első háromnegyedében a tervezettnél 62,8 tonnával több, összesen 1497,8 tonna cérnát készítettek a Masterfil Pamutfonóipari Vállalat Nagyatádi Cérna- gyárában. A mutatós számok mögött azonban gondok is húzódnak Az exportra szánt cérnáért nem kapnak annyit, mint amire számítottak, így több millió forint árbevételtől esnek el. A veszteséget csaik a költségek csökkentésével tudják mérsékelni. Hogy miként, arról Lovkó Imre főmérnöktől hallattunk. — Jelentős megtakarítást értünk el eddig a festékek, Hiányzó munkahengerek a különböző vegyszerek, az energia és a csomagolóanyagok felihasználásában. Intézkedéseinkkel tovább ösztönözzük a dolgozóinkat. Például a munkaverseny értékelésének egyik fő szempontja a takarékosság. Október hagyományosan újítási hónap a gyárban. Az idén a költségek csökkentésére várunk javaslatokat. Megtartjuk az úgynevezett ötletnapot is, amikor mindenféle apró észrevételt elfogadunk és díjazunk. — Mii várható a visszalevő két és fél hónapban? — Óriási hajrá! Csupán az őszi budapesti nemzetközi vásáron újabb kétszáz tonna cérna, hímző- és kötőfonal gyártására kötöttünk szerződést. így a korábbi igényeknek is eleget téve 400 tonnát kell .megcsinálnunk a külföldi vevőiknek. Számításaink szerint ezzel a tervezett 1110 tonna cérna helyett 1210 tonnái* exportálhatunk. Mindez gondot is okoz. A külföldi vevő a rendelésének gyors teljesítését várja. Mivel mi nem raktárra termelünk, így az adott határidőn belül kell legyártanunk a cérnát, amihez Viszont alapanyag kell. Négy társgyár szállítja a fonalat, melyek egy hónappal korábban kérik a megrendelőnket. Ha nem kapják meg, más cégeknél kötik le kapacitásukat. Bár pillanatnyilag van elegendő alapanyaigunk, nem tudni, hogy a későbbiekben e felemás helyzet miatt nem lesznek-e zavarok. Az utolsó negyedév ugyancsak fontos munkája dz új üzemcsarnok építése. Júliusban született meg a döntés, augusztusiban készülitek a tervek, szeptember első napjaiban már dolgoztak az építők, akik ígérik, hogy december 15-én átadják a több mint 1000 négyzetméter alap- területű csarnokot a négy országból érkező korszerű gépek szerelőinek. Űjalbb két hónap -múlva megkezdődhet itt is a termelés. A napokban készült el a Kapos gép .háromnegyedéves mérlege. Czóbel Béla gazdasági igazgatóhelyettes mondta: — Erre az évre 940—950 millió forintos árbevételt terveztünk. Szeptember végéig elértünk 710 milliót, tehát időarányosan tartjuk a tervet. Mindössze az. ipari tevékenységünknél ván 20— 30 millió forintos lemaradás. Nálunk általában igaz, hogy a negyedik negyedév a legerősebb. Az idén a második félévben indult meg az árokásó gépek csehszlovák exportja és ezékből 940 darabot kell szállítani az év végéig. Gondot okoz az árokásók esetében az ezekhez szükséges munkahengerek hiánya. A munka-hengereket a miskolci Mezőgép szállítja és valószínű, nem tud lépést tartani a Kaposgép igényeivel. Az ütemtelen szállítás miatt a készáru kibocsátásánál nemcsak a kaposvári gyár van lemaradásban, hanem azok a gyáregységek is, amelyek részt vesznek a gyártásiban. Eddig elég volt heti 50 . árokásógép kibocsátása, de az említett ok miatt fokozni kell az ütemet. Ez azt jelenti, -hogy nagyobb lesz az igény a jövőben a vgm társulások munkájára és megnő, a hétvégi műszakok száma is. Hasonló gond csak a szocialista exportnál' jelentkezik. — Belföldi piacra gyártjuk az AL 61 B típusú önjáró rakodógépet, licene alapján. Ennek most készül a nullszériája és ebben az évben 23-at .gyártunk. Tulajdonképpen ennék a terméknek a sorozatgyártása is az utolsó időszakra maradt, s nehezíti a dolgunkat, hogy mivel nem begyakorolt termékről van szó., töhb időt igényel a munka. Ugyanez a helyzet a KCR 6000 járműdarunál. A hetven darabos szériából eddig 20 készült el. — Lényegesen jobban állunk a tőkésexporttal. A tervezett 40 millió forintos árbevételt itt szeretnénk 49 millióra növelni, ugyanis -már most elértük a 36 milliót. Az előző évhez képest ez mintegy 10 százalékos növekedést jelent. Gondot okoz viszont a vállalatnál a forgóeszköz- készlet tartós és jelentős emelkedése. Az elfekvő készleteket részben megpróbálják értékesíteni, másrészt selejtezik. Mintegy 42 millió forintos elfekvő készlettől akarnak így megszabadulni. Az ebből keletkező várható veszteségük 12 millió forint lesz. — Annak ellenére, hogy nem számoltunk ilyen nagy arányú selejtezéssel, a tervezett 68 millió forintos, majd 82 millió forintra módosított nyereségtervünkből 80 millió, forint biztosan meglesz. Szeptemberig 44— 45 milliót értünk el. A hajrá tehát még hátra van. SIKERES FEJLESZTÉS UTÁN A barcsi Unitech Ipari Szövetkezet nyugodtan kezdheti az év utolsó szakaszát. — Az első háromnegyed év eredményei jóbbak, mint a tavalyiak — mondta Kiss Pál elnök. A számítógépes adatok szerint az árbevételük két- százötvenkétmililió forint: húszmillióval több az előző éviinél. A nyereség is nőtt tíz százalékkal: ez azért is figyelemre méltó, mert közben csökkent a dolgozók száma. — A tavaly kibocsátott . kötvény alapot adott fejlesztéseinkhez: bővítettük a gépgyártó csarnokot és a babó- csai telepünket. A leglényegesebb újítás a számítógépes rendszer üzembe állítása volt. A kollégák, akikre korábban vezetői szigorral kellett rákényszeríteni a számítógép használatát, ma elképzelni sem tudják munkájukat nélküle. A szövetkezet kommunális gépeket — szemétszállító, járda- és utcaseprő célgépeket — gyárt különböző tehergépkocsikhoz. Ezeknek egy részét külföldön is értékesítik. — Nem sikerült az idei tőkésexportunk, jövőre biztosabb piac után nézünk — mondta az elnök. — Országos törekvés, hogy mind kevesebb nyugati importalkatrészt építsenek a gépekbe. Az Unitech is szem előtt tartja ezt: nyugatnémet speciális szivattyút próbálnak helyettesíteni egy Bulgáriából kapott termékkel. A barcsi szövetkezet nagy gondossággal, többszöri üzemi próba után szereli véglegesre gépeit, helyt adva a kísérletezésnek. A VII. ötéves terv első esztendeje az idei. Különösen fontos az, hogy a vállalatok miként alapozzák meg a tervidőszak további éveit. Munkatársaink a megye ipari üzemeit járva arra kerestek választ: milyen feladatokat kell az év utolsó két és fél hónapjában elvégezni, azt is tudakolták, hogy az eddigi teljesítmények milyen reményekre jogosítanak. Van, ahol már csaknem teljesítették az éves tervet, s azt számolják, . hogy mekkora lesz a túlteljesítés. Az utolsó negyedévre mégis a hajrá a jellemzőbb, sok erőfeszítésre lesz szükség az év hátralevő heteiben. Az összefogás gázvezetékrendszer első szakaszát — Endréd és Hajdúszoboszló között — szeptember 30-ra készítette el a Siófoki Kő- olajvezeték Építő Vállalat. A munkák értéke körülbelül egymíilliiárd forint volt. A következő hónapok feladata az építkezés lesz, (a második szakasz) Hajdúszoboszló és Beregdaróc között. Az összefogás elnevezésű, 800 milliméter átmérőjű gázvezeték építése — a beruházás nagyságát tekintve — jelentőségében a már régebben megvalósított Testvériség rendszerhez hasonlítható.' Horváth Tibor a KW műszaki igazgatóhelyettese elmondta hogy a vállalat legfontosabb feliadata az év hátralevő hónapjaiban — és azután is — a második szakasz építése. A mintegy másfél milliárd forint értékű beruházást a következő év szeptemberéig kell elkészíteni, s a KW fennállása óta ez a legjelentősebb munkájuk. Az ország enegriaellá- tását jelentősen szolgáló új rendszer tartozéka lesz a többi között egy földalatti tároló, melyben tartalékolhatják — télire — a Szovjetunióból érkező gázt. E munka fontosságára való tekintettel importból származó nagyteljesítményű gépek beszerzését is engedélyezte a vállalatnak a Külkereskedel- ' mi Minisztérium (például: Fiat oldalöarus traktort, Ko- macu dózert, Hitachi kotrót, Witte Bohrtechnik fúrót), ezenkívül a Kuvaitból hazaszállított technikát is felhasználják. Az említett korszerű, nagyteljesítményű gépek segítségével minden bizonnyal eleget tehetnek vállalásuknak. A vezeték- rendszer mentén hírközlő kábelt is elhelyeznék, mely az OKGT országos hírközlési rendszerének része lesz. (Közvetlenül összeköttetést teremtenek Hajdúszoboszló és Beregdaróc között.) — E munka elvégzéséhez természetesen több vállalat együttműködése szükséges — mondta Horváth Tibor. — Különösen fontos, hogy a Dunai Vasmű az építkezés ütemének megfelelő gyorsasággal szállítsa a jó minőségű csöveket. Egyelőre ugyanis az a gond, hogy a KW építési üteme meghaladja a vasmű kibocsátási képességét. Pontosan fogalmazva: egy hónap alatt a vasmű 11,5 kilométer csövet tud szállítani, míg a KW 15—16 kilométert képes ösz- szehegesateni. Örvendetes, hogy a vállalat késztermékgyártása (amelynek kapacitását hosszú ideig nem tudták kihasználni), az idén jelentősen fellendült. Ennek is köszönhető hogy — előreláthatólag — 38 százalékkal nagyobb termelési értékkel zárhatják az évet, mint 1985-ben, mégpedig a tavalyinál kevesebb létszámmal.