Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-15 / 243. szám
AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 243. szám Ára: 1,80 Ft 1986. október 15., szerda Az NSZK államfőjének keddi programja Kádár János találkozott dr. Richard von Weizsöckerrel * Kádár János a Parlamentben találkozott Richard von Veizsäckerrel, az NSZK szövetségi elnökével. A képen: balról jobbra Losonczi Pál, a nyugatnémet vendég, Kádár János, IIansr|Dietrich Genscher Vita a családvédelemről Ülésezett a megyei képviselőcsoport Ifjúsági tagozatok a szak- szervezetekben Somogybán a több mint 118 ezer szakszervezeti tag egyharmada fiatal. Így természetes, hogy az egy évvel ezelőtti megyei küldöttértekezlet úgy foglalt állást: az eddiginél többet kell tenni az ifjúságpolitikai feladatok vállalásában és megoldásában. • A szakszervezeti ifjúsági munka megújulásáról szóló elhatározást a szakszervezeti tagok élénk érdeklődéssel, várakozással fogadták. Az egy évvel ezelőtt megválasztott ifjúsági tanács, mely a Szakszervezetek Megyei Tanácsa mellett működik, egyre tartalmasabb program alapján tűzi napirendre a fiatalokat érdeklő témákat. Különösen fontos az általános figyelem fölkeltése, mivel most alakulnak meg a szakszervezeti ifjúsági tagozatok, illetve tanácsok. Ezek csak átgondolt programok alapján tudnak új színt és tartalmat hozni a szakszervezetek rétegpolitikai tevékenységébe. Az SZMT elnöksége a közelmúltban arra hívta föl a figyelmet, hogy az új szervezetek elsősorban a fiatalok érdekeinek védelmét, képviseletét állítsák tevékenységük középpontjába. A képviseleti, önkormányzati lehetőségek kiszélesítésétől elsősorban azt várják, hogy a fiúk és lányok az üzemekben, a gazdaságokban, az intézményekben változatosabb módon és formában vesznek majd részt dei mokratikus jogaik gyakorlásában, beleszólásuk lesz a társadalmi, a gazdasági élet tervezésébe. Az ifjúsági tagozatok részt vehetnek az ifjúsági munka- versenyformák, munkamozgalmak megújításában, egyre több fiatalt ösztönözve a részvételre, a mai követelményeknek megfelelő minőségi vállalásokra. A szakszervezeti kezelésben lévő művelődési intézmények sokat tehetnek a fiatalok érdeklődésének fölkeltéséért és kielégítéséért. Az igények alapján az SZMT elnöksége az üdülési, a tömegsport-, a turisztikai lehetőségek fejlesztését szintén az ifjúsági tagozatok és tanácsok figyelmébe ajánlotta. Az SZMT, az ifjúsági tanács minden segítséget megad a szervezéshez, a programok kialakításához. Erre szükség is lesz, hiszen egyik napról a másikra nem várható el az új szervezetektől az öntevékenység, az önállóság kibontakozása. Nem sima az út, mely az ifjúsági tagozatok, tanácsok megalakulásához vezet. Néhol félreértések, tisztázatlan kérdések zavarják a szervezést. Egyik-jmásik üzemi KISZ-titkár nem partnert, hanem versenytársat lát ezekben a szervezetekben, kiváltképp azért, mert anyagiakra is szükség lesz a munkájukhoz, sőt az ő egyetértésük szükséges az ifjúság- politikai célú összegek fel- használásához. Most természetesen az a legfontosabb, hogy ezeket a félreértéseket tisztázzák, s mindenki segédkezzen az ifjúsági tagozatok megalakítás sánál. Az együttes munka dönti majd cl, milyen együttműködésre, munkamegosztásra van szükség a KISZ és az ifjúsági tagozatok között. Lajos Géza Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára. az Elnöki Tanács tagja, kedden a Parlament- bea találkozott dr. Richard von Weizsáckerrel a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi elnökével. A szívélyes légkörű megbeszélésen megelégedéssel szóltak a kétoldalú kapcsolatok eddig elért eredményeiről. Megerősítették szánMihail Gorbacsov, az S-ZKP KB főtitkára kedden este beszédet mondott a szovjet televízió Vremja című adásában, s beszámolt Rónáid Reagannal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével Reykjavíkban tartott .találkozójáról. Az alábbiakban ismertetjük a beszéd teljes szövegét: Jó estét, kedves elvtársak! Tudják, hogy tegnapelőtt, vasárnap befejeződött Izlan- don tartott találkozóm Ronald Reagannal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. A találkozó eredményeiről televíziós sajtókonferenciára került sor. Az ott elhangzottak és az újságírók kérdéseire adott válaszaim megjelentek a sajtóban. Hazatérve kötelességemnek tartom, hogy beszámoljak a történtekről és arról, hogyan értékeljük a reykja- víki találkozót. AzSZKPKB Politikai Bizottsága most végétért ülésén megvitatta az izlandi fővárosban tartott találkozó eredményeit. Szerdán jelenik meg a közlemény arról, hogyan értékelte pártunk vezetése ezt a nagy politikai eseményt, amelynek következményei, meggyőződésünk szerint még hosszú időn át éreztetik hatásukat a nemzetközi kapcsolatokban. Reykjavik előtt sokat írtak és beszéltek a küszöbön álló találkozóról. Ahogy az ilyen esetekben rendszerint történni szokott, feltevések és eszmefuttatások sokasága látott napvilágot. Ez természetes. Nem maradtak el a különböző spekulációk sem. Most a világ figyelmét a találkozó eredményei kötik le. Mindenkit érdekel, hogy mi is történt, mit hozott a találkozó, s milyen lesz utána a világ. Arra törekedtünk, hogy a reykjavíki találkozó középdékukat a két nép javát szolgáló, gyümölcsöző viszony fejlesztésére, az együttműködés új útjainak feltárására. Részletesen foglalkoztak a nemzetközi élet időszerű kérdéseivel, különös tekintettel a béke megőrzésének, a fegyverkezési verseny csökkentésének lehetőségeire, a kölcsönös bizalom légkörének megteremtésére. pontjában a világpolitika legfontosabb kérdései álljanak — a fegyverkezési hajsza megszüntetése, a nukleáris leszerelés. Pontosan így is történt. Mi az oka, hogy olyan szilárdan eltökéltek vagyunk ezekben a kérdésekben. Külföldön gyakran elhangzik, hogy ez az eltökéltség belső nehézségeinkből fakad. Nyugaton az az elmélet, hogy a Szovjetunió végül is gazdaságilag képtelen lesz elviselni a fegyverkezési hajsza terhét. összeomlik és meghajlik a Nyugat előtt. Elegendő tehát további nyomást gyakorolni rá és szilárdítani az erő pozícióját. Ez a vélemény egyébként elhangzott az Egyesült Államok elnökének találkozónk után tett nyilatkozatában is. Már többször volt alkalmam szólni arról, hogy ezek a tervek nem csupán homokra épülnek, hanem veszélyesek is, mert hibás politikai döntésekhez vezethetnek. Saját gondjainkat jobban ismerjük másoknál. Vannak gondjaink, nyíltan szólunk is róluk, megoldjuk őket. Vannak erre vonatkozó terveink. megközelítési módjaink és megvan hozzá a párt és nép közös akarata. A Szovjetunió erejét ma a nép összeforrottsága, politikai aktivitása dinamizmusa adja. Hiszem, hogy ezek a tendenciák továbbra is megmaradnak, s ezek eredményeként tovább növekszik társadalmunk ereje. Mindig képesek leszünk helytállni magunkért. A Szovjetuniónak megvan rá a képessége, hogy választ adjon bármilyen kihívásra, ha ez szükségessé válik. Tudják ezt a szovjet emberek, s tudnia kell az egész Állást foglaltak a helsinki folyamat továbbvitele mellett. Hangsúlyozták, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködése Európa közös érdekeit szolgálja és hozzájárul a nemzetközi béke és biztonság erősítéséhez is. A találkozón jelen volt Losonczi Pál, az Elnöki Ta(Folytatás a 2. oldalon.) világnak is. Nem akarjuk azonban az erőnket fitogtatni, mert az ilyesmi az atomkorszakban rendkívül veszedelmes. Szilárd meggyőződésünk, hogy a nemzetközi kapcsolatok akut lidérces állapota egy váratlan és végzetes válság veszélyét rejti magában. Gyakorlati lépésekre van szükség ahhoz, hogy eltávolodjunk a nukleáris szakadéktól. Közös szovjet—amerikai erőfeszítésekre az egész nemzetközi (Folytatás a 2. oldalon.) Tegnap Kaposváron ülést tartott a Somogy Megyei Tanács. A testület elfogadta dr. Bernáth József és Mészáros Ferenc lemondását a megyei tanácstagságról, és megállapította Szabados János festőművész megyei tanácstaggá történő megválasztásának törvényességét. Dr. Ulrich Károly igazgatási osztályvezető-helyettest kinevezte osztályvezetővé, Széles Péter közlekedési osztályvezetőt — mivel megválasztották a KÉV igazgatójának — fölmentette tisztségéből, és Kovács Bélát, az eddigi osztályvezető-helyettest nevezte ki a közlekedési osztály vezetőjévé. A testület — amelynek ülésén részt vett dr. Lévai Tibor, a legfőbb ügyész helyettese, Kápolnai György, a Központi Bizottság munkaA megyei képviselőcsoport nem véletlenül választotta tegnapi ülésének helyszínéül a megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetet. A következő parlamenti ülésszak várható napirendjén szerepel ugyanis a családjogi törvény módosítási tervezetének vitája, mely több vonatkozásban is kapcsolódik a csalódás gyermekvédelem egyre égetőbb kérdéseihez. A képviselőcsoport ülésén részt vett Klenomcs Imre, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Novák Ferenc, a megyei népfrontbizottság titkára, valamint több, a témával foglalkozó szakember. Pásztohy András, a képviselőcsoport vezetője a parlamenti tisztségviselőik értekezletéről adott tájékoztatójában elmondta, hogy. a társadalom alapsejtjeit jelentő családok gondjai a válások, a veszélyeztetett gyerekek növekvő száma, a terjedő fiatalkori bűnözés — az áttételes hatásokat fölsorolni is hosszú volna — egyaránt indokolják a törvény módosítását. A tervezet már eddig is parázs vitákat váltott ki. Több képviselő hiányolta például, hogy az ..nem foglalkozik az élettársi viszony jogi kérdéseivel, s hogy a benne foglaltak nem elégségesek ahhoz, hogy elérjék a tulajdonképpeni célt: a családok összetartozásának erősítését, a gyerekek érdekeinek védelmét. E vitához kíván kapcsolódni Kosztolánczi Jánosné somogyi képviselő, aki tervezett parlamenti felszólalásában a gyámügyi rendelkezések ellentmondásairól is szól. Mint mondta, a 14—16 éves lányok házasságkötésének tiltása vallójában nem orvosolja a gondot, s csak nemkívánatos együttélésekhez vezet, melynek áldozatai a születő gyerekek. Javasolni akarja egyebek közt az örökbefogadási eljárás egyszerűbbé tételét ás. Dr. Orbán István, az intézet igazgatója a gyermek- és ifjúságvédelmi munka eredményeiről adott számot, majd sokéves tapasztalatai alapján fűzött megjegyzésetársa és dr. Román József, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának osztályvezetője — megvitatta és elfogadta a megye gazdaságilag elmaradott térségeinek felzárkóztatási programját (A programot lapunk 3. oldalán ismertetjük.) Dr. Szabotin István megyei főügyész pedig Somogy törvényességi helyzetéről tájékoztatta a testületet. A megyei tanács tegnapi ülésén ünnepélyesen adta át dr. Gyenesei István tanácselnök a Tegyünk többet So- mogyért! kitüntető jelvényt. Az idén 16 személy és két közösség kapta meg ezt az elismerést: Beregszászi Ilona, a mezőgazdasági szakközép- iskola igazgatója, Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, Bakonyi János, a Fazekas Háziipari Szövetkezet kerámiaégetője, Budafai László, a két a tervezethez. Ügy ítélte meg, hogy az főként jogi nézőpontból közelít a gondokhoz, ám nem jutnak benne kellően érvényre a pedagógiai szempontok. Figyelmet kéltő volt, amit a megyében - kimutatott 2,4 millió forintot kitevő gyermektartási díj hátralékról mondott. Az összeget megelőlegezni köteles gyámhatóság, hogy e tehertől szabaduljon, „méltányosságból'’ nemegyszer törli a hátralékot. Így a statisztika szebb lesz, ám a gond marad. Dr. Orbán István javasolta, hogy a jövőben e téren is az adóbehajtás gyakorlatát alkalmazzák, szükség esetén akár a szabálysértési eljárás jogával is élve. Az igazgató a gyermekvédelem más megyékhez viszonyított kedvező adatai alapján optimistán ítélte meg e társadalmi gondok méreteit Többen mégis úgy. vélték, az állami gondozott gyerekek, vagy a oyilivántartottan problémati- kus családok száma csak a jéghegy csúcsát jelentik. Dr. Ulrich Károly, a megyei tanács osztályvezetője és dr. Novák Ferenc rossznak ítélte a törvénytervezettel kapcsolatos előkészítő munkát s kevésnek a lezajlott társadalmi viták számát. Elhangzott: olykor még a témával foglalkozók sem ismerhettek meg időben az előzetes anyagot. Ugyancsak sok vélemény hangzott el a posta munkájáról és fejlesztési lehetőségeiről. E napirend kapcsán készül parlamenti felszólalásra Plecskó Ferenc képviselő, aki elsősorban a megye hírközlési helyzetének gondjairól és a megoldás lehetséges útjáról kíván beszélni. Klenovtics Imre és több képviselő javasolta, hogy vesse föl a postai szemléletnek és magatartásnak a monopol- helyzetéből fakadó visszásságait. „A posta hatóság vagy szolgáltatás?” Szóvá tették még, hogy a telefonkötvények kibocsátása lehetetlenné teszi a kisebb jövedelmű emberek telefonhoz jutását. Ezzel kapcsolatban jó volna erősíteni az elosztás társadalmi ellenőrzését. marcali könyvtár igazgatója, Farkas József, a siófoki költségvetési üzem dolgozója, dr. Fodor János, a Sio- tour igazgatója, Gera Katalin kaposvár szobrászművész, Horváth Tivadar, a DRV megyei üzemigazgatója, Kálmán Sándor, a Kaposvári Városi Pártbizottság titkára, dr. Kercza Imre, a Somogyi Néplap főszerkesztő-helyettese, Sütő Ödön, a Balaton- nagyberdki Állami Gazdaság igazgatója. Szenes Endre, a Lignimpex vezérigazgatója, dr. Szirota István, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezetője, Varga József, az SZMT titkára, Vámosi Ferenc, a homofcszentgyör- gyi tanács nyugdíjasa, Vida Árpádné, a buzsáki iskola igazgatója, valamint 'a barcsi állami tűzoltóság és a fonyódi költségvetési üzem közössége. Mihail Gorbacsov tv-beszéde Ülést tartott a megyei tanács Átadták a Tegyünk többet Somogyért! kitüntetést — Program a gazdaságilag elmaradott térségek fezárkóztatására