Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-15 / 243. szám
2 Somogyi Néplap 1986. október 15., szerda Dr. Richard von Weizsäcker keddi programja (Folytatás az 1. oldalról.) nócs elnöke, Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere, Kovács László külügyminiszter-helyettes, valamint Horváth István, hazánk bonni és Ernst- Friedrich Jung, az NSZK budapesti nagykövete. Dr. Richard von Weizsäcker és kísérete kedden délelőtt látogatásit tett a solymári Kemipur magyar— NSZK vegyipari közös vállalatnál, ameíly a legnagyobb termelő vegyesvállalat Magyarországon. A magas rangú politikust — akit elkísért Szabó Imre ipari minisztériumi államtitkár, Kovács László, valamint Horváth István — az üzem bejáratánál a cég magyar és német" ügyvezető igazgatója Mariok Gyula és Gerhard . Müller, valamint Klaus Cenzler, a BASF, NSZK-beli vegyipari vállalat képviselője üdvözölte. A vezetők rövid tájékoztatót adtaik a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat, a Chemólimpex, valamint a BASF cég által 1986 elején közösen létrehozott vállalkozási tevékenységéről. Az elnök és kísérete ezután megtekintette a cég termékeiből rendezett bemutatót. További solymári programja során dr. Richard von Weizsäcker a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat központi telephelyének munkájával ismerkedett. Az NSZK szövetségi elnöke délelőtt találkozott magyar egyházi vezetőkkel. * * * A nap folyamán Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese a Parlamentijén megbeszélést folytatott az NSZK államfő kíséretének tagjaiként hazánkban tartózkodó Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel, aki a kora délutáni órákban elutazott Budapestről. Délután Richard von Weizsäcker az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemre látogatott, s találkozott a naigy múltú intézmény vezetőivel, a német tanszék tanáraival. A bölcsészettudományi kar tanácstermében dr. Fülöp József rektor üdvözölte a magas rangú vendéget és a kíséretében levő személyiségeket, s áttekintést adott az ELTE történetéről,- tevékenységéről. A réktor végezetül átnyújtotta az NSZK államfőjének az egyetem legrangosabb kitüntetését, az Eötvös Loránd arany emlékgyűrűt. A vendég ezt követően Mádl Antalnak, a német tanszék vezetőjének — a hamburgi egyetem díszdoktorának — kíséretében felkereste a-német tanszéket, s kötetlen beszélgetést folytatott az oktatókkal és a. diákokkal. Este Richard von Weizsäcker és félesége — Losonczi Pál és felesége társaságában — megtekintette a hamburgi balett előadását a Magyar Állami Operaházban. Hazánkba látogat az iráni miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívásiára szerdán hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Mir Hoszein Muszavi, az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnöke. Mir Hoszein Muszavi 1942-ben született a kelet- azerbajdzsáni Hameneí helységben. A középiskola elvégzése után a teheráni egyetem építészeti és várostervezési szakán folytatott tanulmányokat, s barátaival együtt alapítótagja volt az egyetem első iszlám társaságának. 1973-ban a Savak, a sah titkosrendőrsége letartóztatta. Az 1979-es iszlám forradalom győzelme után Mir Hoszein Muszavi az újonnan létrehozott Iszlám Köz- társasági Párt egyik vezetője és a párt hivatalos lapjának, az Islamic Republic- nak — Iszlám Köztársaság — kiadója és főszerkesztője lett. 1979-től a testület fennállásáig tagja volt az Iszlám Forradalmi Tanácsnak. Dzsavad Bahonar miniszter- elnök kormányában rövid ideig a külügyminiszteri posztot töltötte be. Mir Megnyílt Bukarestben a VSZ-külügyminiszterek tanácskozása Hoszein Muszavi 1981. október 29-e óta áll a kormány élén. Az iráni miniszterelnök több vallásfilozófiai, történelmi, kulturális és társadalompolitikai mű, illetve az iszlám forradalom elméletével foglalkozó írás szerzője. Kedden Bukarestben megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának soros ülése. A Hotel Bukarest konferenciatermében megnyílt ülésén részt vesznek: Marij Ivanov, a Bolgár Népköz- társaság külügyminiszterének első helyettese, Bohus- lav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere, Marian Orzechowski, a Lengyel Népköztársasága külügyminisztere, Várkonyi Péter, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere, loan Totu, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere, Eduard Sevardnad- ze, a Szovjetunió külügyminisztere. Az ülésen áttekintik a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, értékelik a bizottság legutóbbi, márciusi varsói ülése óta eltelt időszak fontosabb nemzetközi politikai eseményeit. Mihail Gorbacsov tv-beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) közösség erőfeszíseire van szükség ahhoz, hogy gyökeresen megjavítsuk a nemzetközi kapcsolatokat. E célok elérése érdekében — még a találkozó előtt, azelőtt, hogy megkaptuk volna Reagan elnök beleegyezését a találkozóba — a szovjet vezetésen belül komoly előkészítő munkát végeztünk. Most pedig magáról a találkozóról. Jelentős lépések egész csomagtervét helyeztük a tárgyalóasztalra. E javaslatok, ha elfogadják őket, új korszak kezdetét jelentették volna az emberiség életében. A nukleáris fegyverektől mentes korszak kezdetét. Ez a nemzetközi helyzet gyökeres megváltoztatásának lényege. Ennek meg is volt a reális lehetősége. Itt már nem a nukleáris fegyverzet korlátozásáról volt szó, mint a SALT I., SALT II. és más szerződésekben, hanem a nukleáris fegyverek viszonylag rövid idő alatt történő felszámolásáról. Első javaslatunk a hadászati támadófegyverekre vonatkozott. Kijelentettem, hogy a következő öt évben készek vagyunk ezek ötven százalékos csökkentésére. A hadászati fegyvereket szárazföldön, a vízben é> a levegőben is felére csökkentettük volna. A megállapodás megkönnyítése érdekében nagy engedményt tettünk, feladva azt a korábbi követelésünket, hogy a hadászait! egyensúlyban vegyük számításba a területünk elérésére képes közepes hatótávolságú amerikai rakétákat, és az előretolt állomásozta-tású amerikai nukleáris eszközöket Is. Készek voltunk figyelembe venni azt is, hogy az Egyesült Államokat aggasztják nehézrakétáink. A hadászati fegyverekről szóló javaslatot úgy fogalmaztuk meg, hogy közben szem előtt tartottuk e fegyverek teljes felszámolását amit még ez év január 15-én javasoltunk. Második javaslatunk a közepes hatósávolságú rakétákra vonatkozott. Indítványoztam az elnöknek, hogy maradéktalanul számoljuk fél Európában az ebbe az osztályba tartozó szovjet és amerikai rakétákat. E javaslatot megfogalmazva is nagy engedményt tettünk, amikor korábbi álláspontunktól eltérően kijelentettük, hogy nem keli figyelembe venni Nagy- Britannia és Franciaország nukleáris rakétáit. Eleve számítva az esetleges ellenvetésekre kijelentettük, hogy az ezer kilométernél kisebb hatósávolságú rakéták számát készek vagyunk befagyasztani, és hajlandóak vagyunk azonnal megkezdeni a tárgyalásokat további sorsukról. Ami pedig az országunk ázsiai részén levő közepes hatótávolságú rakétákat illeti — azt a kérdést, amely állandóan szerepelt Reagan elnök „átfogó megoldásában” —, e kérdésben is azonnali! tárgyalásokat javasoltunk. Láthatják tehát, hogy itt is jelentős komoly javaslatot tettünk, amely alkalmat adott volna a probléma radikális megoldására. A harmadik kérdés, amelyet első találkozónkon felvetettem az elnöknek, s amely javaslat csomagunk szerves részét képezte, a rakétaelhárító rendszerekről kötött (ABM) szerződés és a nukleáris kísérletek beszüntetése. Álláspontunk e kérdésben a következő: ha gyökeresen új helyzetet hozunk létre, amikor megkezdődik a nukleáris fegyverek számottevő csökkentése és belátható időn belül bekövetkező felszámolása, akkor minden váratlan fordulattal szemben be kell biztosítani magunkat. Olyan fegyverről van szó, amely mindmáig országunk védelmének mag- vát alkotja. Ezért ki kell küszöbölni mindent, ami a leszerelés ' folyamatában megbonthatná' az egyensúlyt, s ki kell zárni a katonai fölényt biztosító új típusú fegyver létrehozásának bármilyen lehetőségét. Tökéletesen jogosnak és logikusnak tartjuk ezt az álláspontot. S mivel ez így van, határozottan kijelentettük, hogy szigorúan be kell tartani az 1972-es határidő nélküli ABM szerződést. Sőt mi több e szerződés működési mechanizmusának megerősítése érdekében javasoltuk az elnöknek: az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió vállalja, hogy legalább tíz éven át nem él a szerződésből való kilépés jogával, s e tíz év alatt felszámolják a hadászati fegyvereket. Tekintettel a különös nehézségekre, amelyeket az amerikai kormányzat okozott önmagának ebben a kérdésben, amikor az elnök az űrfegyverhez, az úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezéshez kötötte magát, nem követeltük az e téren folyó munkák beszüntetését. Kiindulópontunk azonban az volt, hogy megtörténik az ABM szerződés valamennyi előírásainak maradéktalan betartása, vagyis az e téren végzett kutatások és kísérletek nem lépnek túl a laboratóriumon. Ez egyforma korlátozás az Egyesült Államok és a Szovjetunió számára. Meg kell mondanom, elv- társak, hogy az elnök első reakciója nem volt teljesen negaitív. Sőt kijelntette: „Az amit ön most elmondott, bennünket reménnyel tölt el.” Nem kerülte el azonban figyelmünket, hogy tárgyaló partnereink (a beszélgetésbe ugyanis ekkor már bekapcsolódott Sevardnadze elvtárs és George Shultz is) kissé zavartak. Elejtett megjegyzéseikben kétségek és ellenvetések kaptak hangot. Csodálkozásomnak adtam hangot. Hogyan is van ez? Mi azt javasoljuk, hogy Európában fogadjuk el az amerikai nulla-megoldást az ázsiai közepes hatótávolságú rakéták kérdésében pedig kezdjünk tárgyalásokat, s ön elnök úr, feladja a saját korábbi álláspontját. Ez érthetetlen. Az ABM szerződés esetében egy alapvető, fontos megállapodás megőrzését és megszilárdítását javasoljuk, ön pedig le akar mondani róla, sőt azt javasolja, hogy új szerződéssel váltsuk fel, s ily módon — a SALT Il-től való eltávolodást követően — romboljuk szét ezt a hadászati stabilitást védelmező mechanizmust is. Ez szintén érthetetlen. Megvizsgáltuk az SDI tervéket is — közöltem. Ha az Egyesült Államok létrehozza a három rétegű rakétaelhárító rendszert, akkor mi megadjuk a választ erre. Minket azonban más nyugtalanít: az SDI a fegyvereknek új közegbe telepítését jelentené, ami bizonytalanná tenné, a mainál rosszabbá változtatná a hadászati helyzetet. Ha az Egyesült Államoknak ez a célja, akkor ezt mondják is meg. Ám ha ön valóban szilárd biztonságot akar saját népe és az egész világ számára,, akkor az amerikai álláspont teljesen tarthatatlan. Nyíltan megmondtam az elnöknek: mi új komoly javaslatokat tettünk, öntől pedig most azt halljuk, amiből már mindenkinek elege van és ami semmiféle eredményhez nem vezethet. A nap második felében újból találkoztunk. Az elnök ismertette a tárgyalási szünetben kidolgozott amerikai álláspontot. Első szavai után világossá vált, hogy — mint azt már a sajtóértekezleten is megfogalmaztam — naftáimba rakott kacatokat akarnak ránk sózná, amelyek már a genfi tárgyalások levegőjét is fojtóvá teszik: különböző közbülső megoldásokat, számokat, szinteket, alszinteket stb. Egyetlen új gondolat, egyetlen friss megközelítés, egyetlen olyan ötlet sem, amely a megoldásnak akárcsak a legkisebb esélyével,' vagy bármiféle előrelépéssel kecsegtetne. Világossá vált elvtársak, hogy az amerikaiak teljesen üres kézzel érkeztek Reykja- víkba. Az volt a' benyomásunk, csak azért jöttek a találkozóra, hogy beseperjék az ellenszolgáltatás nélküli en gedmény eket. Drámai helyzet alakult ki. Az amerikai elnök nem állt készen az elvi kérdések nagy formátumú megoldására, nem volt hajlandó válaszlépéseket tenni annak érdekében, hogy valóban ösztönzést adjunk az eredményes és reményt keltő tárgyalásokhoz. Én pedig éppen erre szólítottam fel az elnököt levelemben, amelyben találkozóra hívtam: adjunk ösztönzést a nukleáris és űrfegyverekről folyó tárgyalásoknak. Biztos lévén abban, hogy javaslataink kiegyensúlyozottak és figyelembe veszik a partner érdekeit is, úgy döntöttünk, nem hagyunk fel erőfeszítéseinkkel, amelyek célja, hogy áttörést érjünk el a találkozón. A tisztázást szolgáló számos kérdés után reménysugár csillant fel a hadászati ■ kérdésekkel kapcsolatban. Az alkalmat megragadva, még egy nagy lépést tettünk a kompromisz- szum felé. Közöltem az elnökkel: létezik a hadászati támadó fegyverek önök által és általunk is elismert hármasa. A földi telepítésű rakéták, a hadászati tengeralattjárók és a hadászati bombázók. Nos csökkentsük ennek a hármasnak mindegyik elemét 50 százalékkal. Akkor nem lesz szükség a különböző szintekre és al- szintekre. a különböző aprólékos számítgatásokra. Hosszú viták után sikerült egyetértésre jutni ebben a kérdésben. Aztán megkezdődött a vita a közepes hatótávolságú rakétákról. Az amerikaiak kitartóan védelmezték az úgynevezett közbülső megoldást, amely előirányozza európai rakétái egy részének, köztük a Pershing—2 rakétáknak, s természetesen a mi SS—20- as rakétáinknak a megőrzését. Mi kategorikusan elleneztük ezt a megoldást. Azt is elmondtam már, hogy miért. Európa rhegérdemli, hogy megszabaduljon a nukleáris fegyverektől, s megszűnjön nukleáris túsz lenni. A maga részéről az elnöknek nehéz volt harcolnia saját nulla-megoldása ellen, amelyet olyan hosszú időn át reklámozott. S mégis meg kellett éreznünk, hogy az amerikaiak az ázsiai szövetségeseik sorsával kapcsolatos különleges aggodalmukra hivatkozva meg akarják akadályozni a megállapodást. Amerikai részről sok minden elhangzott, ami egyszerűen nem igaz. Kellemetlen mindezt felidézni. A dolgok csak akkor kezdtek kedvezően alakulni, amikor mi ebben a kérdésben is újabb lépést tettünk feléjük és beleegyeztünk a következő formulában : egyetlen rakétát sem Európában, és 100 robbanófejet a mi, keleti területeinken telepített közepes hatótávolságú rakétáinkon, és ugyanennyit az amerikaiaknak a saját területen lévő rakétáin. A lényeg: sikerült egyetértésre jutni abban, hogy Európát megszabadítjuk a nukleáris rakétáktól. Létrejött tehát az egyetértés a közepes hatótávolságú rakéták kérdésében is. Fontos előretörésre került sor a nukleáris leszerelés e területén is. Az amerikai kormányzat nem tudott kitérni a pozitív eredményekre irányuló szilárd törekvésünk elől. Hátra volt még azonban az ABM szerződés és a nukleáris robbantások betiltásának kérdése. A megállapítás a következő volt: a hadászati támadó fegyverek és a közepes hatótávolságú rakéták kérdésében létrejött a megállapodások kidolgozásának lehetősége. A rakétaelhárító rendszerekről szóló szerződés ebben a helyzetben kulcsfontosságúvá vált, szerepe mégin- kálbb megnövékedett. Biztosnak kell lennünk a rakétaelhárító védelmi rendszerekről lejárati idő nélkül kötött szerződés fenntartásában. önnek, elnök úr —• mondottam én —, egyet kell értenie azzal, hogy ha egyszer a nukleáris fegyverek csökkentésére törekszünk, akkor teljesen bizonyosaknak kell lennünk abban, hogy az Egyesült Államok nem tesz semmi olyat a Szovjetunió háta mögött, a Szovjetunió pedig nem tesz semmi olyat az Egyesült Államok háta mögött, ami fenyegetné a másik biztonságát, értéktelenné tenné a megállapodást és nehézségeket ökozna. Ebből következik az alapvető feladat, a rakétaelhárító védelmi rendszerekről szóló szerződés előírásainak megerősítése. Az ilyen rendszerekkel összefüggő kutatásokkal nem szabad kilépni a világűrbe, laboratóriumi keretek között kell maradni. A feleknek tíz évig nem szabad élniük a rakétaelhárító védelmi rendszerekről kötött szerződés felmondásának jogával, mert ennyi idő szükséges annak a bizonyosságnak a kialakításához, hogy a fegyverzetcsökkentés problémájának megoldásával szavatoljuk a felék mindegyikének biztonságát. Sőt, azt mondhatnám, az egész világ biztonságát. Az amerikaiak azonban egyértelműen másra voltak berendezkedve. Láttuk, hogy az Egyesült Államok a rakétaelhárító védelmi rendszerekről kötött szerződés gyengítésére, annak felülvizsgálatára törekszik annak érdekében, hogy saját önző céljaira kozmikus telepítésű elemeket is magában foglaló nagyszabású rakétaelhárító védelmi rendszert dolgozzon ki. Ennek elfogadása az én részemről egyszerűen felelőtlenség lett volna. A tárgyalásoknak abban a szakaszában, amikor már teljesen világossá vált, hogy a vita folytatása időfecsér- lés, emlékeztettem arra, hogy mi meghatározott csomagtervvel álltunk elő, és arra kértem tárgyalópartneremet, hogy ezt vegye számításba. Az elnök és a külügyminiszter erre a határozottságra nemtetszéssel reagált. Én azonban nem tudtam másképp feltenni a kérdést, mer.t hazánk biztonságáról az egész világ, minden nép és minden földrész biztonságáról volt szó. Nagymérvű, valóban széles körű, nyilvánvalóan kompromisszumos dolgokat ajánlottunk. Engedményeket is tettünk. Ugyanakkor amerikai .részről a, legkisebb óhaját sem tapasztaltuk annak, hogy válaszoljanak nekünk, hogy megegyezésre jussanak velünk. Zsákutca keletkezett. A későbbiekben mind -világosabbá vált, hogy az amerikaiak nem fogadják el az SDI-programmal kapcsolatos kutatások és kísérletek laboratóriumi korlátozására vonatkozó javaslatokat. Fegyverükkel a kozmoszba törnek. Határozottan leszögeztem, hogy mi sohasem egyezünk bele abba, hogy saját kezünkkel segítsük elő a^ ABM-szerződés aláásását. Ez elvi kérdésünk, nemzetbiztonságunk kérdése. Így, a szó szoros értelmében egy, vagy legfeljebb két-három lépésre voltunk az elhatározásoktól, amelyek történelmiék lettek volna az egész nukleáris kozmikus korszak szempontjából, nem tudtuk megtenni e néhány léoést. A világtörténelemben nem történt áttörés. Pedig erre, mint ahogy erről meg vagyok győződve, lehetőség nyílt.
