Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
1986. -szeptember 6., szombat Somogyi Néplap Nemcsak két kiló festék... Vigyázat, zebraveszély! Tömegeportra alapozott remények Vízi bázis épül a Desedán Tervszerűen halad a Dese- da vízisport adottságainak kihasználásában várhatóan új korszakot nyitó vízi bázis építése. A városi tanács beruházásaként a Kaposvári Vízügyi Sportegyesületet fenntartó Délviép támogatásával készülő létesítmény munkálatai áprilisban kezdődtek, s a kivitelező Invest gmk-brigádja a napokban már a tetőfödémek beemelésének elkőkészítésén dolgozott. A beruházáshoz egyelőre 8 millió forint áll rendelkezésre; ez elég ahhoz, hogy jövő év márciusára, azaz a kajak—kenu idény kezdetére elkészüljön a létesítmény első üteme, a földszinti rész. Ebben egyebek közt hajójavító és tárolóhelyiségek, öltözők és zuhanyozók, kondicionálóterem, sőt szauna is helyet kap. A továbbiakban az anyagi feltételektől függően épül majd a második szint 8 vendégszobával és egy étkező-, illetve klubhelyiség. Az utóbbiaknál sürgetőbb feladat a szennyvízelhelyezés, a környék tereprendezése és parkosítása, valamint az első ütem létesítményeinek berendezése. A KVSC fiatal, nevelő egyesület, egyelőre nem dicsekedhet kiemelkedő eredményekkel, így első pillantásra nagyvonalúnak tetszhet a vízi bázis terve. Vígh Sándor, az egyesület elnöke azonban elmondta: ahhoz, hogy a tóra alapozott vízisportélet vonzereje növekedjen, megfelelő feltételekre van szükség. A bázis megépítése elengedhetetlen ahhoz, hogy több tehetséges fiatallal tudjanak foglalkozni, egyszerre szolgálva a tömeg- és versenysport ügyét. A KVSC kilenc éve alakult mint szabadidős sportklub. Az első években nyári kajak—kenunapközik szervezésével hívta föl magára a figyelmet. Az erőteljesebb edzés négy éve kezdődött, amikor Gyöngyösi János, a Bp. Honvéd volt nevelőedzője vette át a fiatalok irányítását. A klub életében az első jelentős esemény a tavalyi úttörőolimpia volt, akkor már nemcsak rendezőként. hanem mint versenyző egyesület is sok elismerést szerzett. Erre az alkalomra készült el a kajak— kenupálya és a céltorony. A nagy arányú társadalmi munkában a Délviép mellett kivette részét a Vikuv és a Csepel Egyedi Gépgyárának Kaposvári Nehézgépgyára is. Az olimpia sikeres lebonyolítása nyomán kapta meg az időközben „C” kategóriássá előlépő klub az idei kajak—kenu országos vidékbajnokság megrendezésének jogát. Az egykori sportnapközis gyerekek közül Tapaszt! Péter már aranyjelvényes versenyző. S az itt nevelt, ígéretes eredményeket elérő, serülő korú versenyzők közé tartozik Csima Ferenc és Bohry Zsombor is. E fejlődés és a korántsem csak a kajak—kenusportban jellemző élsportközpontúság ellenére a KVSC továbbra is a tömegsportra kíván alapozni, minél több fiatalnak teremtve lehetőséget a vízi sportra. Elsősorban e célt szolgálja majd a most épülő vízi bázis, s emellett jó feltételeket teremt a nagyszabású versenyekre, sőt a családos vállalati és sportcsere- üdültetésre is. B. F. A gyalogos áthaladási lehetősége az út egyik oldaláról a másikra a gyalogátkelőhely. Ahol ez hiányzik, ott is az úttestre lép, átszalad, mert közlekedni ugyebár valahogyan csak kell. Ezért ugyan megbüntetheti a rendőr, ha balszerencséje van; elütheti az autó, de hát semmi sincs kockázat nélkül. Amikor aztán végre, megannyi veszély után a túloldalra ér, azt lihegi; „igazán lehetne ide egy zebrát festeni, két kilő festékben nem menne tönkre a tanács ...” Ilyen egy rosszul tájékozott gyalogos. A zebraügy ugyanis jóval tékervénye- sebb, megoldihatatlanabb és drágább .. . A kaposfüredi és a topo- nári városrész több év óta kéri a városi tanács illetékeseit: rendeljenek meg a közútépítő vállalatnál számukra gyalogátkelőhelyeket. A közútépítő vállalat illetékese azt mondja, nagyon szívesen megcsinálják, hiszen nekik minden megrendelés, munka számít. A megyei tanács illetékes osztálya — mint legfelsőbb engedélyező szerv *— azt állítja — tőlük nem függ: ha minden együtt van, készüljön zebra. Akkor hát kitől függ? A városi tanács műszaki osztályától? Tőlük a legkevésbé. A hiányzó forintoktól! Gondolná-e valaki, hogy egy gyalogátkelőhely létesítése meghaladja a százezer forintot?! Kissé borúlátóan azt mondhatnánk: jól fölment a festék ára. Ehelyett azonban lássunk egy zebra kórképet, pontosan miről is van szó. Egy gyalogátkelő általában úgy létesül, hogy ez az igény szóban vagy írásban eljut a városi tanácshoz. Ekkor egy bizottság alakul, s ez illetékes eldönteni, hogy indokolt-e a zebra? Ebben a bizottságban részt vesz a kérelmező, a rendőrség, a közúti igazgatóság, a városi tanács és még néhány meghívott. Kiautóznak, buszoznak a helyszínre — fáradságot nem kímélve — és véleményeznek. — Igen, ez forgalmas hely,, itt zebrának kell lennie — mondják a legszerencsésebb esetben. Azt a fát, majd ki kell vágatnunk, jegyzi meg a bizottság egyik tagja, mert különben nem látják meg a gyalogátkelőhely-jelző táblát. A kérelmező a szívéhez kap, hiszen az egy százéves — nyár, hárs, gesztenye stb. — famatuzsálem, s ezért megennék őt a helybeliek. így ezen még egy darabig folyik a vita. A zebraigény indokolt. Följegyzés készül a következő hónapok egyikében, majd megkezdődik az óvatos érdeklődés a Dédásznál. A „zebraszabvány” megkülönböztetett színű és erősebb fényt követel. A Dédász azt mondja, nem tudja most vállalni. Vagy azt mondja, hogy tudja. Csak hát legyen megrendelés, találkozó az illetékesekkel, bejárás, vita és följegyzés. (Meg pénz.) A zebrakészítés szabványával szívesen szembeszáll- nánk, mondván: van a városunkban átkelőhely, ahol szintén nincsen megkülönböztetett fény. Érveink azonban gyengécskék, ezek a zebrák ugyanis még régebben készültek, amikor még nem mondta ki ezt a szabvány. Tulajdonképpen most már minden együtt lenne, csak a tanácsi testületnek fő a feje. A százezer forint zebraszámla a jelenlegi helyzetben kifizethetetlen. A városi feladatokat ugyanis ésszerűen rangsorolni kell. Ameddig még földutak vannak a városban és elsődleges fontosságú más feladatok, addig nem lehet elkölteni félmillió forintot néhány gyalogátkelőhelyre. Ha csupán néhány ezerről volna szó ... így aztán elhúzódik a zebrabóbi születése. Hogy olcsóbb nem lesz a megépítése, az bizonyos. Hogy a tanácsnak sem hullik az ölébe a félmillió forint a gyalog- átkelőhelyek építésére, ez is biztos. Kaposfüreden és Toponá- rón veszélyzónákon kelnek át a gyerekek és a felnőttek az úton. Mi a megoldás? Talán az, hogy mégiscsak meg kellene próbálkozni két kiló festékkel és néhány táblával . Békés József KÖZELKÉPEK P — Magam semmire sem mentem volna, mondja Mariska. Mariska, Micsik Jánosné Somogyzsitfán évekig az alkohol rabja volt. Milyen egyszerű, hngsúlyok és izgalmak nélküli kijelentés ez így papíron. Azt is lehetne mondani: Mariska ivott, részegeskedett, nem volt ura a tettéinek. Hallomásból tudom, nem kellett messzire mennie a rossz példáért, már anyja is fel-felhajtott napközben annak idején jó néhány pohárral. A kicsinyke somogyi falu nem tudta jó útra terelni Mariskát, s a családja (férje és két fia) tűrte a háznál az italozó asz- szonyt. Mit tehettek vdlna? Mégiscsak anyjuk, mégiscsak feleség. Mariska pedig dolgozott, és ivott...- „Megírhatom a nevét?- Miért ne? Neki mór nincs szé- gyelnivalója.- Tudja, az alkoholisták nem szívesmi beszélnek a múltjukról.- Az alkoholisták azok nem, de Mariska már jó útra lépett.., " Talán így ment volna ez a világ (és Mariska) végezetéig, ám felbukkant történetünk egy újabb szereplője. A falu „fekete báránya”, Kopasz Imre. Innen már hallgassuk őt: — Ügy került hozzánk 1984 augusztusában, hogy borzalom volt ránézni. Egy sovány, remegő, alkoholista nő, nem a legnagyszerűbb látvány. Azzal állított be: mi vagyunk az utolsó menedéke. Ha mi is kilökjük — akkor már teljesen megromlott a családjával a kapcsolata —, akkor az ő következő útja a temető ... Kopasz Imre, aki hosszú évekig sofőrként kereste a kenyerét, épp az első nyugdíját várta. Szerette a falut, de őt a falusiak sosem szerették. Élt-halt az állatokért, de titkon mindig az emberek egyszerű és furcsa, hétköznapi és különleges viszonyai érdekelték. A somogyzsitfai harminc évből nem volt egy nyugodt éve — túlzott érdeklődése és életkedve miatt —, valakivel- mindig haragban állt, valakivel mindig perlekedett. Kopasz Imre azt mondta Mariskának, befogadják, de van annak egy feltétele. Ezután ő mondja meg az asszonynak, hogy mit hogyan. — Attól a naptól kezdve nem volt többé szesz a számban — emlékszik vissza Mariska. — ősszel megjelentünk a nagyatádi kórházban, és elkezdtük kétéves alkohol terápiás gyógykezelésemet. Mariska már nem it* lakik Mariska többes számban beszél. „Egymagám semmire sem mentem volna”, mondja. Elhelyezkedett a nagykanizsai gyárban, most megbecsült tagja az ottani kollektívának. Az azóta félretett pénzen és a vagyonmegosztásból rá eső részen már vettek is egy kis házat egy közeli faluban. Elköltözik, új életet -kezd. Eddig tartana egy megtért asszony története, ha a faluban valami csalfa másságot föl nem fedezett volna érdeklődő kedvem. Hallottam; Micsik János — a volt férj — alkoholistasorba lépéséről, többszöri rnegve- retésérőíl a Kopasz család által, s nem egy furcsa fordulatot Kopasz Imre múltjából, is. Ha azt kérdeztem a zsitfaiaktól, miért is mentette ki az alkoholizmusból Kopasz Imre Mariskát, hát újságba nem illő fordulatú válaszokat kaptam. Mások Kopasz Imre ellenőrizhetetlen pénz- és fuvarügyeit emlegették, s a négy—öt falubeli közül egyetlenegy sem állt az ő pártjára, még Mariska megtérítésiének fényében sem. Amikor Kopasz Imrét szembesítettem a véleményekkel, legyintett: — Most mondja meg: érdemes volt ezek után ingyen fáradoznom, megmenteni ezt az asszonyt?! Aztán önmaga adta meg a választ. Hiába — Ha a világ is összeáll ellenein, akkor is tartom ja magam igazát. — Kopasz Imre nem tágít abból, amit elhatározott: jó útra téríti az asszonyt. vette őt a ' falu a szájára, akkor is kiáll Mariska mellett. Nehéz igent bólintani vagy nemre nyitni a sziámat e történet után. Egy délelőtt azt tisztázni, miért is ivott az asszony, milyen indítékok késztették Kopasz Imrét arra,.hogy egy alkoholista nőért kiálljon. Minden nagyivó mellé fölösleges volna egy-egy megté- rítőt keresni. Azonban olyat igen, akinek sikerül. B. J.
