Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

1986. szeptember 27., szombat 5 * RÁDIÓSZEMLE A Bauhaus szelleme Simone Signorét A heti tévéműsorban egy nagy művésznőt láthatunk viszont, aki éppen egy esz­tendeje, 1985 szeptemberé­ben távozott az élők közül. A Police Python 376-ban az egyik főszerepet játssza Si­mone Signorét. „Csodálatos dolog egyre szebb és egyre erőteljesebb szerepeket kapni, amikor az ember már tele van emlé­kekkel és tapasztalatokkal, amelyek ráncokat véstek az arcára. Ezek a nevetés és a könnyek nyomai, a kérdé­sekéi, a megrázkódtatásokéi és a tudáséi” — írta emlék­irataiban. És valóban, Si­mone Signorét sohasem fo­lyamodott kozmetikai meg­fiatalító kúrákhoz, vállalta a korát. Akkor is, amikor szép vonásai már szinte el­tűntek a zsírpárnák mögött, amikor teste elnehezedett — mindez nem fogott művé­szetén. Könyvében feltette magának a kérdést: »Job­ban játszik az ember idős korában?” És a választ is azonnal megadta: „Nem ját­szik jobban, egyáltalán nem játszik már. Él.” Édesapja az első világhá­ború után a francia meg­szálló csapatok tagjaként Németországban állomáso­zott, Simone Kaminker Wiesbadenben született. Híúszióves volt, amikor a nácik megszállták Francia- országot, és amikor édesap­ja emigrált, ő lett a család- fenntartó, tolmácsként és le­velezőként dolgozott. Sta­tisztált, a felszabadulás után találkozott első férjével, Yves Allegret rendezővel, megszületett leánya, Cathe­A Dolgozók Lapja jubileuma A Komárom megyei Dol­gozók Lapja megjelenésének 40. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget ren­deztek pénteken Tatabányán. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára köszöntötte a lap kollektívá­ját, valamint a találkozóra meghívott egykori szerkesz­tőket, újságírókat és levele­zőket. rine (ma ő is színésznő). Egyre komolyabb feladato­kat kapott. Másodszor 1951- ben ment férjhez, Yves Montand-hoz. Bár „hivatalos” színész­képzésben nem részesült, színpadon is jelentős alakí­tásokkal aratott komoly si­kereket, a többi között Pá­rizsban mint Elisabeth Proc­tor a Salemi boszorkányok­ban, Londonban pedig mint Lady Macbeth. , Néhány emlékezetes film­jét említsük meg: Hely a tetőn, Therese Raquin, Bo­londok hajója, Salemi bo­szorkányok, Adua és társnői, Özvegy Coudercné, Előttem az élet. Cannes-i és Karlovy Vary-i legjobb női alakítás díja, Oscar-díj, külföldi fel­lépések: mozgalmas, válto­zatos évek, sikeres élet. önmagáról, művészetéről így vallott néhány évvél ez­előtt: „Nem vagyok elemző színész. Ha felkészülök, azt öntudatlanul teszem. Nincs összefüggésben az értelmem­mel. Attól a pillanattól, hogy elfogadok egy szerepet, mintha egy magocslka hulla­na a földbe, amely a forga­tás egész ideje alatt növek­szik. Amire elkészül a film, akkorra kinyílik a virág.” A Police Python 375-ben egy tolószékhez láncolt bé­na asszonyt alakít, aki meg akarja menteni a férjét. A film tíz esztendeje, 1976-ban készült francia—NSZK kö­zös produkcióban. A Huma- nité Dimanche 1976. április 7—13. számában így írt ró­la: „...Jeges, -meghökkentő film egy csipetnyi' humorral — Hitchcock módjára. Hitchcockot idéztem, de ugyanazt tehetném Kafkával is ... ez nagyon jó film. Megmutatja, milyen tehetsé­ges a rendező, aki nem elég­szik meg azzal, hogy egy magát szilárdnak hitt világ ingatagságát megmutassa, hanem az iszonyat legvégső határáig is elmegy. Mert semmi sem öncélú benne.” A rendező Alain Corneau. A főszerepeket Simone Sig­norét mellett Yves Montand, Stafanie Sandrelli és Fran­cois Périer játssza. Televí­ziónk holnap, vasárnap este 20 óra 05 perces kezdettel sugározza az 1-es program­ban. Egyszerű történet Az elhanyagolt udvaron eldobott feszítővasba bot­lom, fű erőlködik a letapo­sott földből. Az alacsony te­tejű házsor mögött az új vá­ros kér helyet. Előbb-utóbb eltűnik majd ez az udvar, ezek a házak is, helyükön új otthonok épülnek. Most még ferdén lóg az üres ma­dárkalitka az egyik ajtó fe­lett, összecsavart láncú hin­ta pihen göcsörtös tartóosz­lopán. A fáskamrák falai omladoznak, feketére érett ajtajukat rozsdás lakat védi. Az udvar végében szakadt dívány mutatja szemérmet­lenül törött rugóit, előtte já­tékteherautó. Jól öltözött úr suhan el sietős léptekkel mellettem. A műhelybe tart, ahonnan az esztergagép zúgása hallik. Aprócska öreg gubbaszt a háromlábú faszéken, nehéz­kesen áll föl, hogy üdvözöl­je a látogatót. Az úr fölmé­ri a szegényes műhelyt,- az idős mestert, s köszönés he­lyett a dolog közepébe vág. — Nagypapa, Hordódugó kellene nekem, kettő, kőris­ből, de gyorsan! — Parancsoljon, itt a collstok, mérje meg, milyen kell. — A mester kedves, hiszen vevő jött a műhely­be, s ő még úgy tanulta, becsülni kell az embert. — Eltalálom szabadszem­mel is. Na, ez a kettő jó lesz, mi az ára? — Harminc forint lesz a kettő. — Akkor adja a kutyájá­nak — fordul sarkon az úr. — Megcsináltatom a szom­széddal. Csak nem képzeli, hogy ennyi pénzt kidobok az ablakon? ' A mester billent egyet sil­des sapkáján, aztán legyint. Szóra sem érdemes az ilyen viselkedés. Csinálja a szom­széd, ha jobban tudja. Visszafordul a vörös szín­ben játszó körtefához, amit eddig faricskált, aztán felnéz a kopott vaskályhára. Kör­betekint a falakon, mintegy felmérve: milyen aprócska ez a műhely,' milyen mások az idők. Oiszler Fülöp a múlt szá­zad végén született, októ­berben lesz kilencvennégy éves. A Baranya megyei Szalatnok eldugott kis falu, Giszlerék háza sem rítt ki a többi falusi otthon közül, se nagy nem volt, se kicsi. Éppen jó arra, hogy a fa­lusi szabómester és öt gye­reke elférjen benne. Ide szü­letett Giszler Fülöp, és ha­mar megtanulta, hogy korán kell kelni, és későn feküdni, ha az ember jutni akar va­lamire. Édesanyja — vékony, fekete sváb asszony, szigo­rú, mint az ostorcsapás — nem tűrt fegyelmezetlensé­get. Mosoly tálán 'arca szó nélkül is parancsolt: dolgoz­ni, dolgozni. Tizenkét éves volt Giszler Fülöp, amikor inasnak állt a falubeli fa­esztergályos mellé. Rokká­kat készítettek, nagy keletje volt annak akkoriban, hi­szen nem volt lány, asszony, aki ne szőtt volna otthon. Amikor a tanítója „kitántor­gott Amerikába”, Dombó­várra került, majd Kapos­várra segédnek. Nyughatat­lan természete volt, sehol sem maradt sokáig. Dolgo­zott a fővárosban is, sőt, nyakába vette a világot, megjárta Olaszországot, ahol még a pápa is megál­dotta, s őriz egy szakado­zott fényképet arról, aho­gyan a Szent Márk téren eteti a galambokat. — Aztán elvittek a hábo­rúba — mondja az idős mester. — Tábornok tiszti­szolgája voltam, mostam az ingét, pucoltam a csizmáját. Mikor letelt az idő, elébb Pestre jöttem, majd hallot­tam, régi mesterem eladja a műhelyt Kaposváron. Meg­vettem egy tinó áráért, mert már nagyon vágytam az ön­állóságra. Akkoriban még volt munka, kellett a rokka, pedig de cifra dolog azt csi­nálni! Harminc darabból áll a szerkezet. Az sem mind­egy, hogy miből ' készítem, legjobb a hárs, mert az jó könnyű. Egy héten kettőt is »ladtam, három korona volt egynek az ára, meg lehetett élni belőle. Nősülni kellett később, Giszler Fülöpnek szerencsé­je volt. Ismerős asztalos- mester kommendálta neki a csendes, szelíd szlovén lányt, Jerát, s 1921 nyarán meg­tartották az esküvőt. Új hangsúlyt kapott a munka, fontos lett a Korona utcai kis műhely, hiszen lehet, ha­marosan gyerek is lesz, kell a pénz. — Tizenhét évig vártunk, csak nem akart születni az a gyerek. De aztán lett, de milyen szép, milyen okos lány! Doktorrá nevelődött a saját erejéből. — Elhallgat az öreg mester, szeme a tá­volba néz. Bántja-rágja va­lami, amiről nehéz beszélni, amiről talán nem is kell. Aztán mégis formálódnak a szavak, nehezen, fájdalma­san. — Két éve hagyott itt Je- ra, hatvankét évi házasság A Fazekas Háziipari Szö­vetkezet Kaposváron ha­béin népművészeti termé­keket készít hazai és tő­kés piacra. A gondos kézi megrnukálás, a hagyomá­nyos technológia, a jobb munkaszervezés és a mű­vészeti tevékenység szín­vonalának emelése bizto­sította, hogy a változó pia­ci igényekhez jobban iga­zodva, az idén növelni tudták az exportértéke­sítést. Nyári színházi tapasztalatok Gondok a szabadtéri színjátszásról A nemrég lezárult nyári színházi évadiban ismét szá­mos színművet, operát, ope­rettet, komoly- és könnyű­zenei hangversenyt láthatott- hallhatott a közönség a fő­városiban és vidéken. A sza­badtéri színjátszás idei ta­pasztalatairól, a továbblépés­re ösztönző művészeti-mű- sorpoLiitiikai tanulságokról a Művelődési Minisztérium színházi osztályán tájékoz­tatták az MTI munkatársát. Miként elmondták: az 1980-as évek elejétől gon­dokkal küzd a magyar sza­badtéri színjátszás, s eszten­dők óta stagnálás, sőt vissza­fejlődés tapasztalható. Valamelyest javultak a nyári színházak működési feltételei. Mindezek ellenére összegzésképpen megállapít­ható., hogy a nyári .színházi évad középszerű volt. Buda­pesten ez összefügg azzal is, hogy igazgatóváltozás miatt a nyári szabadtéri színjáté- ki program zömében repri- zekiből állt össze, s ezzel sta­bilizálódott az az évek óta tartó elmaradás, ami a bu­dapesti szabadtéri színjáték- kultúrát jellemzi. Az előző évek teljesítményéhez képest visszalépés volt megfigyelhe­tő Pécsett és a Balaton kör­nyékén, ahol régóta hiányoz­nak a koncepciózusán meg! tervezett szabadtéri színházi vállalkozások. A minisztériumi szakem­berek szerint a felsorolt gondok Okai abban gyöke­reznek, hogy számos terüle­ten nem kielégítő,, vagy rossz a tervezés, hiányosságok ta­pasztalhatók a dramaturgiai előkészítésben, sok a bizony­talanság, a kapkodás, és nem eléggé koncepciózus, átütő erejű a propaganda, a kö­zönségszervezés sem. A héten a képzőművészeti világhét már ismerős emb­lémájával jelent meg néhány írásunk. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága összevonta ezt a programot a közelgő múzeumi és mű­emléki hónap eseményeivel, jelezve, hogy a tegnap érté­kes alkotása a mának is szól, mint ahogy üzenetet közvetítenek a régészeti le­letetek, néprajzi tárgyak és hagyományok is. A rádió egy exkluzív in­terjúval emlékeztetett a kép­zőművészeti világhét esemé­nyeire. Mindenki találhat — ha keres — a közvetlen kör­nyezetében is ' olyan progra­mot, amely aktualitásánál fogvai talán hatékonyabban szolgálja — a megnövekedett propaganda segítségével — is a vizuális nevelést, alkal­mat ad az élménygyűjtésre. A Bauhaus „utolsó mohi­kánját”, a Zürichben élő Max Bilit mutatta be a ma­gyar rádióhallgatóknak be­szélgetőtársa, Egri . János. Olyan korszakokra irányítot­ta a figyelmünket," amely a századelő újító törekvéseinek a középpontjában állt. A Bauhaus szelleme áthatotta az egész világ képzőművé­szeti életét, programjával megújította az építőművé­szetet, az iskola alapító Mo­holy-Nagy széles körű tevé­kenysége hatással volt még a fotóművészetre is. Max Bill európai művész­ként kívánta őrizni és to­vábbfejleszteni a Bauhaus szellemét, nem követte mes­terét, a magyar származású Moholyt Chicagóba. Ezzel nemcsak azt kívánta bizo­nyítani, hogy európai mű­vész szeretne maradni, ha­nem azt is — mint ez ki­derült a beszélgetésből —, hogy a kis országokban is születnek jelentős alkotások, képesek hatni az egész vi­lágra. Pedig abban az idő­ben itt Európában nehezebb volt a művész sorsa, a fasiz­mus ideológiájával, kegyet­lenségével keltett szembe­néznie. (A magyar szárma­zású, világhírű szobrász, Amerigo Tot, Tot Imre is a Bauhaus levegőjét szívta magába, éppen Németor­szágban: s számára a mene­külés volt az egyetlen út, hogy elhagyja azt az orszá­got, ahol a fasizmus egyre terjedt. A Bauhaus iskolát terem­tett. Újszerűén tanított látni is. A létrehozott alkotásokon az is érződik, hogy a töme­gek felé fordult ez az irány­zat. Max Bill mondta: ak­kor örül, ha zürichi szobrát „használják” az emberek. Jól érzik magukat a környezeté­ben. Bili ezüstművesként kezdte, a festészettel folytat­ta egyre szélesedő tevékeny­ségét, mígnem eljutott a szobrászatig, illetve az épí­tészetig. A politikusi érzü­let és . gondolkodás sem hiányzott belőle, tagja volt a svájci nemzetgyűlésnek, így hatással tudott tenni a művész a közéletre ezen a munkaterületen is. A kör­nyezetvédelem . szükségessé­gének a gondolata sem új keletű, csupán az egyre fo­kozódó környezetkárosodás miatt vált egyre sürgetőbbé, hogy még megelőzzük a visszafordíthatatlan folya­matokat. Max Bill ennek is előharcosa volt. A Bauhaus ma is jó példa arra, hogy a látásra taníta­ni, nevelni kell az embere­ket. Ma ezt úgy mondják: vizuális nevelés. A művé­szet segíthet abban, hogy ki­művelt látáskultúránk hoz­zájáruljon a világ teljesebb megismeréséhez, az új befo­gadására, és a „jövőbe lát­ni”. Miért éppen Max Bill kel­tett ahhoz, hogy fölidézze a rádió a Bauhaus szellemét? Mert még köztünk van, s ami különösen örömteli szá­munkra, hamarosan Buda­pesten találkozhatunk mű­veivel. A Műcsarnokban sor­ra kerülő kiállítás újabb lé­pés korunk művészetének megismeréséhez. Ehhez nyújtott nagy segítséget a rádióban Egri János. Korányi Barna után — mondja —, azóta nagyon üres tett az étet. A lányomékkal étek, reggel be­jövök a műhelybe, hiszen ott a két unoka, jó, ha több pénz van a háznál. Persze fordult a világ, nem kelle­nek már esztergált széklá­bak, cifra kendőtartók, fá­ból készült csavarra sincs szüksége senkinek. Kapa- nyelet kérnek, meg fadugót. Aztán látta, morognak, hogy drága. Nekem eszem erede­tétől a munka jelentette az életet, nélküle elképzelhetet­len volt. Hajnaltól késő es­tig dolgoztam, nem mond­hatnám, hogy sokra jutot­tam. De nem is baj, hiszen szépen telt az idő, a rossz kihullik a szívből, a jóra meg emlékezünk. Kinyitja és egy súlyos fa­rönkkel kitámasztja az ütött kopott falisizekrény ajtaját. Csak úgy, a maga mulatsá­gára készített tárgyak sora­koznak a keskeny polcokon, gyertyatartó, díszes fakupa, kordovánszínűre pácolt fatányér. — Kinek kell ez még? — legyint. — Itt tartom, néha megnézem, leporolom őket. Harang kondul, majd Giszler Fülöp félretartva a fejíét, belefülel a beállott csendbe. Ebédidő. Az eszter­gapadról felveszi az ebédje­gyét, s mint hatvan éve minden nap, indul a Koro­nába — a Kapos étterembe. Csattan a kulcs a műhely ajtajában, a pókhálós üve­gen át még homályosan fel­sejlenek a tárgyak. Elindu- luník. Igyekszem lépéseimet hozzá igazítani. A kapuban, mint egy gáláns úr, kicsit előre hajolva, udvarias kéz­mozdulattal enged előre. — Viszontlátásra — kö­szön megemelve sildes sap­káját. — Ha szüksége tenne valami cifraságra, jöjjön el ^ra' Klie Agnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents