Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

t 1986. szeptember 27., szombat Somogyi Néplap Az ifjúság nevelése a néphadsereg szép feladata Beszélgetés Gyuricza Béla vezérőrnaggyal A néphadseregnek kiemel­kedő szerepe van az ifjú­ság nevelésében. A fegyve­res erők napja alkalmából Gyuricza Béla vezérőrnagy helyőrség parancsnoktól kér­deztük: — Máig is tapasztalható helyenként formalizmus az iskolai honvédelmi neve­lésben. Melyek az ezzel kapcsolatos tapaszta­latok a bevonuló fiatalok körében? — Tapasztalataink sokfé­lék, attól függően, hogy a közösség, amelyből jöttek, mennyiben voilt képes őket nyitottá tenni ezeknek az ismereteknek és érzelmek­nek a befogadására. A fia­talokkal foglalkozva érzékel­hető, hogy hol volt neveié - •sük és a katonai szolgálatra való előkészítésük színvona­las, és hol jellemző az em­lített formalizmus. Az el­múlt évek kedvező változá­sának érzem, hogy a fiata­lok körében egyre erőtelje, sebb az igény például arra, hogy a különféle megemlé­kezések, ünnepségek az ér­zelmekre is hatni tudóbbak, tartalmasabbak legyenek. Ez az igényesség jó alap ahhoz, hogy a hadseregben érzel­mileg is formálná tudjuk a fiatalokat. E ráhatásban a szavaknál sokkal fontosabb tisztjeink személyes példa - mutatása, s az a nevelőerő, amelyet a hadsereg tevé­kenységének egésze, az itte­ni közösségek élete jelent. Arra törekszünk, hogy a fia­talok már a katonai eskü idejére képesek legyenek azonosulni az eskü tartal­mával. Nehezebb ezt elérni olyan esetben, ahol mende­mondák, vagy egyes rossz tapasztalatokat felnagyító és általánosító elbeszélések alapján előítélet alakult ki a fiatalban a katonai szol­gálattal kapcso;latban. Hogy mégsem ez a jellemző, azt bizonyítják a helytállás pél­dái. Amikor látjuk, hogy a kiképzés során, a gyakorla­tokon, vagy akár a termelő munkában a sorkatonák túl­nyomó része tudása legjavát adva, erejét nem kímélve végzi feladatát. Az ifjúság nevelésével kapcsolatos fe­lelősségünk azért különösen nagy, mert legtöbbjük életé­ben a sorkatonai szolgálat az utolsó olyan időszak, ahol még szervezett formában van mód személyiségük ala­kítására, a szocialista társa­dalom által kívánt vonások elmélyítésére. — A sorkatonai szolgá­lat alatt fiatalok ezrei sze­reznek szakmát és sokan tanulnak azok közül, akik valamilyen okból nem vé­gezték el a 8 osztályt. Mi­lyen újdonságok vannak a hadseregen belüli oktató­nevelő munkában? — Sorkatonáink nemcsak szakmát szerezhetnek, de a már szakmával rendelkezők számos olyan, egyebek közt a videózással és a számítás- technikával kapcsolatos is­meretet is, melyet később jól hasznosíthatnak a polgá­ri életben. Egy rádióiműsze- résznek vagy akár autósze­relőnek a szolgálat során a precizitás magas követelmé­nyeinek kell .megfelelnie. A haditechnikai eszközök keze­lése során olyan készségek és képességek alakulnak ki, amelyek valódi mesterré te­hetik őket szakmájukban is. Sok alig 20 éves fiatalnak -a szülei is meglepődnének, ha tudnák, fiúkra milyen érté­kes .és bonyolult műszereket bíztak, s hogy ők e felada­toknak milyen magas szin­ten tesznek eleget. — A Honvédelmi Mi­nisztérium érzékelhetően egyre nagyobb gondot for­dít arra, hogy a lakosság megismerje a katonák éle­tét, tájékozottabb legyen munkájukról, életkörülmé­nyeikről, milyen célt szol­gál ez a nyitás? — A hadseregben folyó honvédelmi nevelés nem le­het eredményes a társada­lom egészének támogatása, a fiatalokat érő nevelő ha­tások összhangja nélkül. Eh­hez elengedhetetlen, hogy a közvélemény minél sokré­tűbb képet kapjon a kato­nák életéről. A .korábbi években kialakult valamifé­le rossz megszokás. A le- szerellő katonák körében sikknek számított csak a rossz élményekről, kitolá­sokról anekdotázni. Egyéb lehetőség híján sokan csak hazatérő fiaik, barátaik túl- színezett elbeszéléseiből al­kottak képet a néphadsereg­ről. Amikor megnyitjuk a laktanyák kapuit a hozzátar­tozók vagy a diákok előtt, amikor filmekkel, videofel­vételekkel és a tömegtájé­koztatási eszközök segítsé­gével a nyilvánosság elé lé­pünk, e torz hiedelmeket is el kívánjuk oszlatni. A szü­lő, aki megismeri fia kato­naéletét, körülményeit, elbe­szélget parancsnokaival, aligha fogadja már el az emüített egyoldalúságot. E valós kép megismertetésével egyben több fiatalt is szeret­nénk vonzani a katonai pá­lyákra. — A fentieken túl is számos példa mutatja, hogy erősíteni igyekeznek a hadsereg és a család kapcsolatát... — A fiatalok nevelésével kapcsolatos gondjaink ugyanazok a hadseregben, amelyek társadalmi mére­tekben . is tapasztalhatók. Hogy az ebből fakadó konf­liktusok itt kiélezettebben jelentkeznek az abból fakad, hogy a hadsereg a polgári élet általános fegyelménél magasabb szintű fegyelmet követeli. A harmonikus, ki­egyensúlyozott családokból kikerülő fiatalok könnyeb­ben azonosulnak ezekkel a követelményekkel. Más a helyzet akkor, ha a fiatal korábbi környezetében ne­gatív példák is hatottak. Mindkét esetben rendkívül fontos a hadsereg és a csa­lád együttműködése. Alapve­tően azt szeretnénk, hogy a bevonuló fiúk szülei bízza­nak abban, hogy a hadse­reg a gyerek pozitív jellem­vonásait igyekszik erősíteni Hogy megértsék, hogy eb­ben a magas követelménye­ket támasztó, zárt közösség­ben, a fiatalnak olyan sze­mélyiségjegyei is felszínre kerülhetnek, amelyeket fej­leszteni vagy épp vissza­szorítani közös érdekünk. Az én fiam is most ka­tona, így könnyen tudók azonosulni a szülővel, aki a hazalátogató fiúnak a nehéz napok után igyekszik min­dent megadni. Nem szereti azonban okosan gyermekét, aki- például ilyenkor bocsá­natos bűnnek tekinti a mér­téktelen italozást, vagy aki pár pohár után még slussz­kulcsot ad a fiú/ kezébe... Az ilyenfajta kettős nevelés és követelményrendszer nem csupán a fiatal kárára vá­lik, de társadalmi kihatásai dg figyelmeztetőek. — A néphadsereg kor­szerűsítése, technikai szín­vonalának emelése mellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak a sorkatonák életkörülményeinek átfogó • javítására. Melyek az ed­digi és a várható válto­zások? — Arra törekszünk, hogy a szolgálat körülményei iga­zodjanak a változó igények­hez. Ennek részeként töb­bek között kisebb, komforto­sabb körleteket alakítunk ki. egyre több helyőrségben rendszeresítjük az új, tet­szetősebb kimenőruhákat. Ismeretes, hogy ez év janu­árjától megkétszereződött a sorkatonák illetménye. Ugyancsak jelentősen gazda­godták a kulturálódás lakta­nyán belüli lehetőségei. Az egyre több helyen kialakí­tott alegységklúboknak része a könyvtár, a játékterem, a •video- és sztereóberendezé- isék. Jó kezdeményezések van­nak kondicionálótermek és sportpályák kialakítására, ami azért is fontos, mert a bevonuló fiatalok fizikai ál­lóképességében sok a javí­tanivaló. Az elmúlt hóna­pokban .kísérletképpen egyes alakulatoknál engedélyezték az eltávozás vagy szabadság idejére a civil ruha viselé­sét, illetve azt, hogy a ha­za utazó katona autóstopot is igénybe vehet. Mindkét, a szabályzat és az élet el­lentmondásait feloldó kísér­let tapasztalatai kedvezőek, ám az általános érvényű döntés e kérdésekben csak ezután várható. — Ezekben a napokban sokfelé láthatunk a határ­ban serénykedő katoná­kat ... — Rendszeresen dolgoznak katonáink különféle nagy beruházásokon, út- és vas­útépítkezéseken. Az is ha­gyományos, hogy ősszel a mezőgazdasági nagyüze­mekben segítik a betakarí­tást. Milliiárdokban mér­hető az egy-egy ötéves terv­időszakban katonáink által végzett munka értéke. E te­vékenység számunkra gond is, hiszen a katonai közös­ségek erre az időre felbom­lanak, ugyanakkor jó lehető­séget is ad a munkára ne­velésiben. Gyakori, hogy a különféle egységek jóval a megadott normák fölött tel­jesítenek. Mindez parancsno­kainknak is többletfeladatot jelent, s azt is, hogy még többet kell a családtól tá­vol lenniük. Mégis megértik e tevékenység fontosságát és szükségességét. Értetlenül állunk viszont olyan esetek­ben, amikor egyes mezőgaz­dasági nagyüzemekben a katonáknak csak afféle „ali ■ bi munkát” kell végezniük. A termelőmunkából szárma­zó bevételeinket egyébként elsősorban a sorkatonák szolgálati élet- és munkakö­rülményeinek javítására for­dítjuk. Bíró Ferenc Eladják a barcsi Epgép gyárat Az Épgép Vállalat hosszú ideje gondokkal küszködik. Tavalyi eredménytelen gazdálkodása után nem lehetett tovább várni, megkezdődött a szanálási eljárás. Döntés is született: a cég pénz­ügyi egyensúlyát rendbe kell tenni, ezért az Ép­gépnek el kell adnia több gyárát, így a barcsit is. Az eladás határideje: 1987. december 31. A Dráva-parti gyár üzem­csarnokaiban korábban többször előfordult, hogy munka híján csak lézengtek az emberek. Most nem ilyen a kép. S aki csak a serény­kedést látja, nem is sejti, hogy egy csőd szélén táncoló vállalat hamarosan „kalapács alá kerülő” gyáregységében jár. Rengel József minősített hegesztő is erről- beszélt: — Mi, ha munkát adnak nekünk, jól érezzük magun­kat. Szinte mindig exportra dolgoztunk; meg is csinál­tuk tisztességgel, amit kel­lett. , Előfordult azonban, hogy külső munkára men­tünk. Elhiheti: aki itt van, aki itt maradt, az bárhol az országban megállná a he­lyét. — De sokan elmentek. — El. Nem is csodálom. Valaha az Épgép itt, Bar­cson elit üzem volt, a leg­többet fizette. Ma a legke­vesebbet. És ez nagy baj. — Akkor miért maradt? — Most rúgjak föl húsz évet? Sok hozzám hasonló öreg róka van itt, ha csak egymásra kacsintunk megért­jük, hogy mit akar a másik. Én régebben is azt mond­tam:- ne adják meg nekünk azt, amit egy pesti munkás keres, itt szinte mindenki­nek van egy kis kertje, háztájija, ahol ugyan sokat kell dolgozni, de mégiscsak hoz valamit. De hogy tizen­öt-húsz forinttal nagyobb alapórabére legyen odafönt egy hegesztőnek, aki ugyan­ennél a veszteséges válla­latnál dolgozik ... Hát ez nem járja! — Mit tudnak a gyár el­adásáról ? — Annyit, hogy eladják. A hajógyárról is hallottunk. Bár adnának el minket mi­nél előbb! Rosszabb helyzet­be nem kerülhetünk! Kővári Ferenc üzemvezető kevésbé bizakodó: — Én is szeretném, ha már árucikk lennék, de fé­lek, hogy nem lesz vevő. Ami mellettünk szól: daru­zott csarnokaink vannak, jó állapotú a gyár és még most is igen jól képzett szakmun­kásállomány van. Ami elle­nünk szól: vevő ugyan vol­na, de úgy tudom, hogy pénze neki sincs. Nem dús­kálnak ma anyagiakban a vállalatok. Az üzemvezető volt a gyár legelső lakatosa. Ez a második munkahelye, har­madikat pem akar. Azt mondta: ő röghöz kötött fajta, ahol egyszer megka­paszkodott ... Hasonlóan beszélt Berki István lakatos: — Várjuk az új gazdát, hogy maradhassunk a régi gyárban. Bízunk is benne. Azt reméljük: több mun­kánk lesz, s valamivel több pénzünk. Mindig Budapest gyarmata voltunk, ebből elég. És azokat is megér­tem, akik vették a kalapju­kat és elmentek. De aki azt mondja, hogy itt a gyen- gébbje maradt, az hazudik. Sok jó szakmunkás dolgozik most is a gyárban. Azok, akik a szakmájukat jobban szeretik, mint a pénzt. Min­dig az ilyenekkel tolnak ki. Vállalják a szombati, a va­sárnapi munkát, ha épp hajrázni kell; ha meg pan­gás van, átvészelik a leál­lást, a kényszerszabadsá­got... Legyen már vége ennek, vegye meg valaki a gyárat, állítsa jó irányba, s lépjen rá a „gázra”. A munkától még soha sem ijedtek meg itt az emberek — ilyesmit hallottam többektől is. Rá­baközi József igazgató — aki január elsején nem kis bátorságot tanúsítva fogad­ta el a kényelmetlen veze­tői széket — igazolta mun­kásait: — Az idén az első félév­ben „csoda történt”: teljesí­tettük a tervet. Nyereséges volt a barcsi gyár! A gár­da ismét, sokadszor Meg­mutatta, hogy nagy teljesít»» ményekre képes. Nem ná­lunk van baj. — A gyár eladását sürge­tik a munkások. — Tudom. Magam is úgy tartom: nekünk az lenne a legjobb. — S milyenek az eladás esélyei ? — Két vállalat érdeklődik a gyár iránt. A Ganz Danu­bius Hajó- és Darugyár, va­lamint a Kaposgép. Mind­két cég túlterhelt, s hosszú távra meg akarja oldani ka­pacitásgondjait. Ha szeren­csénk van, akkor 1987 ja­nuárjáig valamelyik megvá­sárol bennünket. — önnek melyik lenne kedvesebb ? Jóelőre „borítékoltam” ezt a kérdést, s az történt, ami­re számítottam; Rákaközi József fanyar mosollyal mondta: — Az egyik. De ha a má­sik lesz a vevő, akkor sem szeretném, ha az első napon megköszönnék a munkámat. Ügy hogy erre a kérdésre nem válaszolok. — Az átmeneti állapotot át tudják-e vészelni? — Most van munkánk. Érdekesség, hogy a hajó­gyárnak is dolgozunk és a Kaposgéppel is tárgyalunk egy nagyobb megrendelés­ről. Szeretnénk 1987-et ak­kor is nyugodtan indítani, ha addig semmi sem dől el. Az új gazdától azt várjuk, hogy biztosítsa a folyamatos munkát, a jövedelmező ve­zérgyártmányt. Esetleg szük­ség lesz kisebb-nagyobb műszaki fejlesztésre is. Biz­tos vagyok benne, hogy a mostaninál hatékonyabb gaz­dálkodással azután önerőből elérjük, hogy az alacsony keresetek is megnőjenek. Bizonyos, hogy amikor e sorok megjelennek, yalahol az országban — Barcson, Budapesten, Kaposváron — valakik gondolkodnak avagy épp tárgyalnak a barcsi gyár jövőjéről. Megyénk egyik hosszú ideje bajokkal küsz­ködő ipari üzemének sorsát rendezni kell. Ki lesz a vevő? A gazda­ság nem totó, tippelni fö­lösleges. A barcsi munkások kívánsága: gyáruk le­gyen gyár, amely pontos munkáért pontos bért fizet, bárhol is székeljen a gaz­da. Luthár Péter A HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁJA Beköszöntött az ősz. Első hete eseményekben gazdag napokat hozott Somogybán. Csütörtökön vendégünk volt dr. Maróthy László, a párt Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese, aki egyebek kö­zött ellátogatott a Dunántúli Agrártudományi Egyetem (Keszthely) kaposvári állat- tenyésztési karéra. A város vezetőivel folytatott beszél­getésen is szóba került, hogy1 a települések fejlesztését nagyobb részt saját erőből kell megvalósítani. Megszűnt az az idő, amikor „ki lehe­tett járni” különböző pénze­ket a helyi elképzelések megvalósításához. Az adott településen kell előteremteni azokat az összegeket, ame­lyeket az adott falu, vagy város gyarapodásához akar­nak felhasználni. A legtöbb településen megszavazták a településfejlesztési hozzájá­rulást. Nem árt emlékeztetni arra, hogy az esedékes rész­letfizetésének határideje le­járt, Vendégünk volt a héten dr. Magyar Gábor mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes is, aki a me­gye agrárgazdaságának hely­zetével ismerkedett. Mint el­hangzott, a kalászosok a terv­hez képest kevesebbel fizet­tek. Még nem tudni, hogy milyen termésátlagokat ad a kukorica, hiszen a terület­nek csupán húsz százalékát takarították be. Az azonban bizonyos, hogy a vártnál ke­vesebb lesz valamivel. Az idei termésnek biztos helye van hiszen a héten újabb tárolókat avattak Soihogyban. A gabo­naforgalmi vállalat világban­ki hitelből két tízezer ton­nás tárolót építtetett Siófo­kon és Marcaliban, melyek­be már szállítják a szárított termést. Éppen az aszályos és faggyal, majd jégverésekkel kezdődő év miatt mind na­gyobb figyelmet követel abe- a takarítás. Sajnos a héten ta­lálkozhattunk elgondolkod­tató jelenségekkel is. A ká- posmérői termelőszövetkezet egyik gépkocsivezetője nem vette észre, hogy kinyílt a plató oldala, s közel tizenöt mázsa kukoricát szórt el Ka- posmérő és-a megy eszékh ely között. Figyelmetlenség miatt két szárító gyulladt ki. Bogláron hallhattuk, hogy a szüret is jó ütemben ha­lad. A fürtök kétharmadát már lepréselték. Szedik az almát és a szilvát a gyümöl­csöskertekben. A Kutasd Ál­lami Gazdaság ismét meg­hirdette szedd magad moz­galmát. Diákok segédkeznek mindenütt, akik közül a sió­foki kereskedelmi és ven­déglátóipari tanulók a héten új iskolát avathattak. A 105 millió fo­rintos beruházással elkészült létesítményiben szeptember 7-én szólalt meg először a csengő. Az elmúlt napokban több kiállítás, előadás és rendez­vény köszöntötte a fegyve­res erők és testületek tagja­it, jelezve jeles ünnepünk közeledtét. Ma tesznek esküt azok a fiatalok, akik alig egy hónappal ezelőtt öltöt­ték magukra a „mundért”, hogy férfivá érlelő honlapo­kat töltsenek el a hadsereg­ben és a határőrségnél al­kotmányos kötelezettségünk­nek eleget téve, békénket és biztonságunkat őrizve. Nagy Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents