Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
1986. szeptember 20., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK A minő*4gg0Í idén nincs baj > ÁRNYÉKOS ALMAFÁK Jutalom három brigádnak A kozmapusztai kastély udvarán a Kaposvári Nosz- lopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola diákjai válogatják a Kutasi Állami Gazdaság almáját. Végelát- hatatlain ládasarok között a gyerekek hajladoznák, nevetgélnék. Az almát egy há- romlyuikú mércén pottyant- ják át, s ettől függően teszik a megfelelő ládába. — Tavaly még egy egész nap próbálgattuk, mire belejöttünk — néz föl a konténerből Szigeti Andrea. — Most egy-két óra múlva már csak a szemünket hívjuk segítségül. — Jobb itt, mint fára mászni! Nem járunk nyakig sárban, és nem ázunk el — mondja Somogyi Csilla. Honvári Katalin a melegítőjét mutatja: — Azért piszkosaik leszünk mi is. Ha az alma harmatos, vagy eső esett rá, akkor délutánra sáros a ruhánk. ezt a gyümölcsöst úgy telepítették, hogy majd a tanulók szüretelnek. A gyerekek munkája azóta is nélkülözhetetlen. A kastély' mögött két, fából ácsolt kapu jelzi a focipálya helyét. Jó időben itt rúghatják a labdát a diákok és a tanáraik is. Most viszont az épületben is elkel a meleg. Horváth Ferenc ígérte, hogy délutánra melegek lesznek a radiátorok. A kastély nyújtotta szálláshely kevés, építtetett a gazdaság egy földszintes épületet — oda kopogtattam be az egyik szobába. A lányok melegítőben, pulóverben ültek. — Azzial vigasztalnak bennünket, hogy a fiúk ugyanígy alszanak majd a seregben, de én akikor sem szeretek két matrac közé csúszni — szólt le az egyik ágy tetejéről Fónai Gabriella. — A munlka után mire megfür- dünk a jó hideg vízben, nincs kedvünk még kártyázReggel fél nyolctól fél ötig dolgoznak. Napi 28 ládát kellene átválogatni, de még nem sikerült senkinek teljesítenie a normát. Persze nem mindig a gyerekeken múlik ez: hol alma nincs, hol pedig láda. A közgazdaságisok többsége lány. A néhány fiú keményebb munkát végez: üres és teli ládákat mozgat, kom- ténerékat cserél. Természetesen nekik több a fizetésük is. A kastély egyik szobájából kihallatszik a CB-rádió sípolása. A gazdaság emberei az összeállt szállítmány elviteléről egyezkedtek a központtal. — A minőséggel az idén nincs baj, de szedhetnének többet is a diákok. Tudom, hogy ez többnyire nem rajtuk múlik. Igyekszünk mindenkit kiszolgálni, de az egyetlen traktorunkkal nehézkesen megy. A diákokat úgy ösztönözzük, hogy a legtöbbet teljesítő első három brigád ezer—kétezer forint jutalmat kap. Horváth Ferenc, a gyümölcsszedés .egyik irányítója. — Tudják a diákok, hogy nélkülük nem tudnák leszedni ezt a rengeteg almát? — A hatvanas évek elején ni sem. Az étel viszont elég, bár van, akinek ez sem ízlik. Ha valaki napközben megéhezik, zsírt és kenyeret mindig talál a konyhán. Az iskola- igazgatója, Kra~ liczki Zoltánná mondta: — Az iskoláknak nem kötelező gyümölcsöt szedni. A korábbi hagyományt folytatjuk, ami a gazdaságnak jelent inkább előnyt. Az almaszedésért a gyerekek többsége nem lelkesedik, mi meg izgulunk, hogy meglegyen a megfelelő óraszám. A kiskorpádi tábor teljesen kihalt volt, mikor odaértünk. A gyerekek kinn dolgoztak az almásban. — Az a legkellemetlenebb — mondták —, hogy nem megyünk minden este haza.- Sok az a nyolc óra, amit az almiaíók között töltünk. Mire bemegyünk a táborba, elfogy a meleg víz, elpancsolják a korábban érkezőik. Tíz órakor van takarodó, akkorra már majd mindenki alszik. Az ebédet kihozzák a sorok közé, a reggelit és a vacsorát a táborban adják. Elég keveset kapunk. Már a fülemen jön ki a keksz, amit a faluban veszünk. Ez volt az idei első csoport tapasztalata a gyümölcsösben. Faragó László Lulla már elöl jár KELL EGY 30 KÖZÖSSÉG! Ügy tartották Lullán, mindenki rokona mindenkinek. Ez persze nem volt igaz, hiszen élesen elkülönülve éltek itt a zsellérek, a cselédek és a középparasztok. Az évszázadok során épült láthatatlan falaikat még a hatvanas évekre sem sikerült teljesen ledönteni. Éltek a régi előítéletek és sérelmek. Nyoma sem volt egységes faluközösségnek. Igaz, nem is volt mozgósító erejű közös cél. A kerítésig látó szemlélet volt a jellemző. Ha társadalmi munka szervezésére került sor, még öt-hat éve is akadt, aki megkérdezte, kötelező-e... Aztán egyszerre csak jó példaként kezdték emlegetni a falut. Az idén az alkotmány ünnepe alkalmából Lulla elöljárósága (a megye elöljáróságai közül egyedül) elnyerte a Kiváló társadalmi munkás kitüntető jelvényt, s mi több: kiemelkedő település- fejlesztési társadalmi munkájáért két lullai lakos is kitüntetést kapott. A tabi dombok gyűrűjében meghúzódó kis településen egy község önmagára találásának titkát kutattuk. Nagy Imre 26 éve tanácstag, s tagja egyben a nagyközségi vb-nek is. Tavaly választották elöljáróvá. Mikor 1959-ben hat elemivel tsz-elnök lett, még voltak, akik számon tartották, hogy „középaraszt”. Ám hallgattak rá az emberek, mert jó gazda hírében állt, s mert tiszteltek mint a helyi földművesszövetkezet alapítóját. — Tudtam, hogy csak közös erővel jutunk valamire, ezért először is a régi ellentéteket igyekeztem oldani. Arra törekedtem, hogy a vezetőségben és a brigádokban is minden réteg képviselve legyen. Az első közös sikerek is kezdték ösz- szekovácsolni a tagságot. Egyszer az egyik szomszédos tsz megpróbált jogot formálni a jabapusztai tárolónkra- Futótűzként terjedt a hír, az emberek felháborodottan vonultak ki, s kiabálták, nem hagyjuk, ami a mienk. Erre az epizódra azért emlékszem, mert sokan italán ekkor döbbentek rá először, hogy a személyes ellentéteknél fontosabb közös érdekeik vannak. Néhány évvel később a lullait már gyenge adottságai ellenére is a jobb tsz-ek közé sorolták. Azután 1968- ban megépült a falu széles aszfaltútja. Az itt élők büszkék voltak rá. Versengve tisztogatták a házuk előtti részt, fákat ültettek, virágágyást csináltak. Észrevétlenül közügy lett a faluszépítés. — Sajnos, akkoriban kezdték használni a „szerep nélküli település” kifejezést. 1959-ben még 600-an éltek itt, azután egyre többen költöztek el Siófokra és Tabra. Jelenleg 330 a falu lélekszá- ma, a fogyást csak az elmúlt két évben sikerült megállítani. S ehhez is mennyi erőfeszítés kellett! Már az is nagy szó volt, hogy sikerült 15 fiatalt a tsz-ben tartani bedolgozóként. Azután évek teltek el az alapellátás javításáért vívott apró csatákkal. Létrejött a felvásárló, a tápleraikat; már a crossbart is bekötötték, mégis többen éreztük, hogy valami hiányzik, hogy a létesítmények önmagukban nem teszik vonzóvá a falut. Hogy a községet, mint közösségi formát kell újjáéleszteni. A tavaly tavasszal tartott tanácstagi beszámolón vetődött föl először, hogy hozzunk létre egy gazdakört, s az is, hogy az egyik üresen álló öreg épületet alakítsuk át faluházzá. A külső szervek kezdetben bizalmatlanul fogadták az ötletet, a tavalyi év eredményei azonban bizonyították a kezdeményezés megújító erejét. Egy csapásra fellángolt az összetartozás érzése. A község lakóinak tavalyi társadalmi munkája megközelítette az egymillió forintot- Ez csaknem tízszerese annak, mint amivel az elöljáróság gazdálkodhat. .. A társadalmi munkák sorában elkészült a faluház is. Kiemelkedő szerepet vállalt ebben Keller Pál, a gazdakör titkára. — Zavarban vagyok, a kitüntetésem miatt, hiszen mindent közösen csináltunk- Most már szervezni sem kell a társadalmi munkát. Ha van egy közösségi mag, már egymást hozzák az emberek. Végülis — szerencsére ezt már mindenütt értik — ez volt a célunk a gazdakör létrehozásával is. Hogy az elnevezés szerencsés-e, nem tudom, a lényeg, hogy ösz- szehozza, vonzza az embereket. Egy-egy ismeretterjesztő előadás olykor csak alkalom, hogy együtt legyünk. Ott vannak a pártalapszer- vezet tagjai, a népfrontaktívák, a KISZ-esek, s azok, akiket egyszerűen csak foglalkoztat a falu jövője. Vitatkozunk, tervezgetünk. Például, hogy hogyan lehetne több értelmiségit a faluba csalogatni. Valami olyan jött itt létre, ami nélkül egy mégoly „összkomfortos” falu sem lehet vonzó. Keller Pál építkezik. Mint mondta, reggel tíz perc alatt alakult a szomszédságból a kaláka. A betonkeverő mellett dolgozott Forró Tibor. — Én is itt vettem házat, Lullát már senki sem mondja isten háta mögöttinek. Az emberek most már mernek hinni a település jövőjében. Több helyen is építkeznek a fiatalok, köztük olyanok is, akik évek után jöttek haza, mert megértették, hogy városon sincs kolbászból a kerítés. Aki pedig itt akar élni, az próbál tenni is. — Mi foglalkoztatja most leginkább a falu közvéleményét? — A közelben kialakítandó üdülőfalu terve. Egy külföldi vendég vadászcsoportnak nagyon megtetszett a környék, ök álltak elő az ajánlattal, s erről, úgy tudom, már a nagyközség vezetőivel is tárgyaltak. A közelebbi jövő sokkal biztosabb terve, hogy még az idén megkezdődik a vízvezeték építése a faluban. Nagy Imre büszkén kalauzol végig az új létesítmények során, s arról beszélt, hogy pedagógus öccse is hazatér a faluba. Közben megszólal a déli harang. — Ki húzza a harangot? — Az áram. Minden délben automatikusan bekapcsolAz elöljáró örült elképedésemnek. „Lám, mennyi érdekeset tartogat Lulla az idegen számára is.” Bíró Ferenc