Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-18 / 220. szám
1986. szeptember 18., csütörtök Somogyi Néplap 3 SEGÍTŐ KÉZ Egyre többen vannak a megyében, akik rá- latok, a szövetkezetek, a KISZ-esek, és az úttö- szorulnak a segítségre. Van, aki megváltozott rők egyre nagyobb figyelmet fordítanak az időmunkaképessége miatt szeretne megfelelő he- sekre. Olykor túl sok is a segítség az egyik helyet találni, másnak iazért nehezebb a helyze- lyen, a másikon pedig hiányzik ... Az összképet te, mert egyedül neveli a gyermekét, nagycsa- tekintve a mostani ötéves tervben még több tá- ládos, vak vagy mozgáskorlátozott. mogatás jut szociális célokra, amint ez összeSomogy öregedő megye. A tanácsok, a válla- állításunkból is kiderül. ^ r I rr I ■■■■■■■ ■ Szívből jöjjön! Kaposváron az öregek Ezredév utcai napközi otthonában ebédidő van. Néhányon az asztalak köré telepszenek, mások ételhordóval a kezükben várakoznak. Tulok Véne élné két ételhordót is hozott, mert két idős embernek viszi naponta az ételt. Tavaly óta dolgozik házi szociális gondozóként. — Tizenhat éviig a kórház óvodájában voltam dada — mondja. — Rokkantnyugdíjas lettem negyvenhat éves koromra; közel a kétségbeeséshez mindenáron vallami munkát szerettem volna. Az Ezredév utcai szociális központban ajánlották fel ezt a munkát. Én, aki a fél életem gyerekék között töltöttem, elmondhatom, az idős emberek majdnem olyanok, mint a kicsik: hálásak minden jó szóért, segítségért. S nem követelőznek. Csak tudni szeretnének maguk körül valakit, aki törődik velük, akiihez szólhatnak. Egyre több az igény a házi szociális gondozásra, és egyre több vállalkozó is van, aki tud és akar is törődni az idős emberékkel. A tanács tiszteletidíjat fizet ezért a munkáért: havonta legfeljebb 1500 forintot. Feladatuk a segítségnyújtás; úgy, hogy megmaradjon az ember ■fontosságtudata, ne érezze fölös legesnek magát. A sajnálat mindig megalázó; úgy kell segíteni hát, hogy szívből jöjjön érte a szó: köszönöm. Kovács János hatvanhat éves. Lebben a függöny a nyitott ablakán, ahogyan kitekint, várakozóan, az utcára. Ilyenkor szokott jönni Tulok Vencelné az ebéddel. Fordul a. kulcs a zárban, ahogy Kovács János öregesen az ajtóhoz megy. Gondozójával szinte meghitten üdvözlik egymást. Az idős férfi osztályvezető vált a Dédásználl. Három unokája van. Délután az az első dolguk. hogy futnak a nagypapához — nincs hát egyedül az idős ember. A felesége két hónapja halt meg. Száraz zdkogás rázza a vékony testet, ahogyan róla beszél. Gondoskodni kellett hát az ellátásról, s ez látszott a legjobb megcüdás- nak. Főzni férfiember, ha tud is, nem szeret. S hatvanon fölül mégiscsak jobb, ha nem kell ilyesmivel bíbelődni. — Amúgy pedig már inkább csaik gondolkodom — mondja Kovács János. — Mi volt, hogy volt az életben. Hogyan lesz? Ezt nem tudom, de nem is igen gondolok rá. Fát vágnak a KISZ-esek — Nincs még itt senki? Egy kicsit korán jöttem, de majd elolvasgatok ebédig — mondja Göndöcs Ferenc. A hatvanegy éves ember tavasz óta lakója a mező- csokonyai öregek napközi otthonának. — A feleségem is beteg, nem tud már főzni; én viszem néki az ebédet. Finoman főznek itt, és sokat is adnak. A családjáról azt mondja: — Az egyik lányom Győrben, a másik Nagykanizsán él. Ketten maradtunk az asszonnyal. Délelőtt elvégzem a házimunkát, utána jólesik beszélgetni egy kicsit az otthoniban. A gondozók kedvesek, figyelmesek. Még azt is megkérdezik, ízlett-e az ebéd. — Tizenegy lakója van az otthonnak — tájékoztat Farkas Kálmán, a falu elöljárója. — A napi kétszeri étkezésen kívül a házban televízió, rádió, könyvtár várja az idős embereket. Öröm a fürdőszoba, hiszen sok ember házában nincs még ilyen. A gondozóik vállalták a ruhák mosását és tisztítását is. Nyolc idős, magányos emberhez házhoz mennék a gondozók. A napközi otthonban huszonnégy embert tudnák ellátni — tájékoztat György Sándor párttitkár. — Szerencsére ennyi rászoruló nincs a faluban. Mosit készül a faluban a közművesítés- az idős emberüknek ebben is támogatást adunk. Szeretnénk, ha minél több helyire be tudnánk vezetni a vizet. Tavaly tizenöten részesültek szociális segélyezésiben Mező csököny án. — A KISZ pénzt nem tud felajánlani — szól közbe Szennai Zoltán KlSZ-titkár. — Munkánkkal viszont szívesen segítjük a fallu öregjeit. Vállaltuk, hogy a beteg, magányos emberek házát rendben -tartjuk. A napközi otthonnak felvágtuk a téli tüzelőt, 'oehordt.uk a szenet. Elkezdtük a tető rendbetételét is: újakra cseréljük a régi cserepeket. A hónap végén pedig közös estet rendezünk az otthonban, a KISZ-esek és a lakók részvételével. Minden évben megtartják az öregek napját. Ezen a napom megajándékozzák a falu idős embereit. A gondoskodás azonban nemcsak erre a napra korlátozódik: a falu egész évben törődik az idős emberekkel. r Törődés a nagycsaládosokkal TÖBB A SEGELY A Volán szakszervezeti bizottsága a 395 nyugdíjas közül elsősorban azokra figyel, akik tagságukat a pihenés évei alatt is megtartják. Szakács Sándorné, az szb politikai munkatársa mondta: — Már nyugdíjazásukat követően, ősz körül behívjuk a vállalat központjába azokat, akik abban az évben fejezték be munkás éveiket és ünnepélyes keretek között veszünk búcsút tőlük. Az ünnepségen ezer forintos bú- csú jutalomban részesülnek és fogadja őket a nyugdíjas- bizottság elnöke. Jelen van ezen a 'rendezvényen a művelődési ház vezetője is, és ismerteti a nyugdíjasok számára szervezett programokat. Ennek a célja az, hogy a megnövekedett szabadidőben hasznos tevékenységekre hívja föl a figyelmet. — Szervezünk orvosi előadásokat is, ahol az üzemorvos az időskori betegségek megelőzéséről, a gyógyfürdőkről, a dohányzás ártalmairól beszél. Népszerűek a melegvizes fürdőhelyekre tett kirándulások. Ezékre térítés nélkül visszük el az idős embereket. Minden decemberben nyugdíjastalálko- zót tartunk. Az alacsony nyugdíjjal rendelkezőket karácsony előtt kérés nélkül segélyben részesítjük. A vállalat segíti a gyest vagy gyedét töltő anyukákat és a nagycsaládos dolgozóit is. A gyermekgondozási segély mellett lehetőség van 4 órás munkavégzésre, PÉNZ HELYETT ÉTEL Az egyedülállók, a magatehetetlen öregek közül leg- mostoháibb körülmények között a várostól távol élőknek telnek a napjaik. Többen a legalapvetőbb ellátást sem kapnák meg, ha a tanács nem figyelne rájuk. — Sokan jönnek hozzánk kérelemmel — mondja Johan Endréné, a tabi tanács szociálpolitikai előadója- — Általában rászoruló emberek írnak nekünk. A legtöbb kérelmező család egy személyre jutó jövedelme nem. illetve alig haladja meg a 2500 forintot. A tanács pénzbeli segítség mellett dönt vagy az étkeztetésről gondoskodik, alig néhány forintért, de akinek szükséges, az megkapja a szociális gondozást is. Kapoly egyik földes utcáján kapaszkodtunk föl Sza- lai Márton házához. Az idős ember magatehetetlen feleségével él egy kicsiny lakásban. A 86 éves embert munkája mellől hívtuk el, látszott rajta: jólesik neki a' pihenés— Mariska (Gelviczki Já- nosné, tiszteletdíjas gondozónő hordja nekünk az ebédet. Nem is kértem én, hogy ingyen adják: kifizetném az árát. De nem tudok elmenni érte. A minap is a templom kőkerítésére ültem le, úgy nyertem egy kis erőt a további úthoz. Most ketten együtt, kapunk 3800 forint nyugdíjat. Tabon még nem építették fel az öregek napközi otthonát. Az ebben az ötéves tervben megvalósuló kezdeményezésre nagyon várnak a nagyközségben és a hozzá tartozó 11 tásközségben. — Több mint félszáz ember jönne el ebédelni — nézett fel papírjából PresitsFe. rencné szervező gondozónő. — Tabon és a társközségekben negyvenegy rászorulót vettünk gondozásba. Ezeknek a fele csak ebédet kért. A többieken egy főfoglalkozású házigondozónő és néhány tiszteletdíjas segít. s rendszeresen tájékoztatnak mindenkit a továbbtanulási lehetőségekről a gyermekkel otthon töltött évek alatt. Négyórás munkát a 18 gyeden és 8 gyesen levő közül eddig egy anyuka vállalt, s ugyancsak egy asszony tette le a forgalmi tiszti vizsgát. — A gyereküket egyedül nevelők között egyre több az apuka; újabban húsvét előtt segélyt kapnak ők is. A hasonló sorsú asszonyok ugyanazt a segélyt nőnapon kapják kézhez. 96 nagycsaládos dolgozónk részesült az idén beiskolázási segélyben. Nálúk az összeg megállapításaikor figyelembe vesszük a gyerekek számát, korát és azt, hagy hány óvet töltöttek el a vállalatnál. A VII. ötéves tervben többen kapnak segélyt, javul az időskorúak szervezett házi gondozása, bővül az öregek napközi otthonainak száma. Dr. Ujsághy Erzsébet, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője arról beszél, hogy abból a több mint 109 millió forintból, ami a tavalyit mintegy tízmillióval meghaladja, az idén milyen támogatást adnak. — Somogybán 80 ezer nyugdíjkorhatárán felüli ember él. a 60 éven felüliek szálba pedig 08 ezer. Mindkettő két százalékkal meghaladja az országos átlagot. A megye szétszórt, aprófalvas településszerkezete és a fiatalok elvándorlása miatt az öregek aránya a 30 százalékot is meghaladja a társközségekben, a -kis településeken. Ez okozza a gondokat is. A teljesen ellátatlanok közül tavaly 2176-an kaptak rendszeres segélyt Somogybán. A váratlanul létfenntartási veszélybe kerültek közül 12 638-nak utaltak ki rendkívüli segélyt. Az előbbi 39 milliót, az utóbbi 23 millió 600 ezer forintot tett ki. Az idei segélyezési alap jóval nagyobb, meghaladja a 73 millió forintot. Több mint hétmillió forintot azért kaptunk központi alapból, mert egy tavalyi fölmérés kimutatta, milyen nagy az időskorúak igénye a segélyre a megyében. Egyre népszerűbb a napi egyszeri meleg ételt kínáló szociális étkeztetés. Jelenleg több mint kétezren veszik igénybe. Sok -idős embernek helybe szállítjuk az ebédet. Öt év alatt szeretnénk háromezerre növelni az adagok, számát. Az úgynevezett házi kifőzdék szervezését szorgalmazzuk a falvakban. — Nagyon népszerű az öregek napközi otthona. — Somogybán már 1978- ban 52 otthon működött, most pedig 57 van, 1460 öregnek adva helyet, programot, étkezést, orvosi ellátást. Ebben az ötéves tervben tizeneggyel szeretnénk növelni a számukat. Üj forma -a hetes napközi otthon. Ilyen Csokonyavisontán, Lábúdon működik, és hamarosan lesz Siófokon is. öt év alatt egyébként öt-hat ilyen létesül. — Hányáin veszik igénybe a házi gondozást? — Ez a forma jelenleg 1788 embernek könnyíti meg az életvitelét, pótolja a családi gondoskodást, hétszáz hivatásos, tiszteletdíjas és társadalmi gondozónő segítségével. Ebben az ötéves tervben 2,5—3 ezerre szeretnénk növelni a gondozottak számát, s százötvenre a hivatásos gondozónőikét. — Van, aki szerint a segélyeket nem igazságosan osztják el. — Az utóbbi nyolc évben sem protekciót, sem szándékos törvénytelenséget nem tapasztaltunk. Egyre szélesebb körű a vélemények meghallgatása. Előírás szerint bevonják a tanácstagokat, a társközségekben pedig az elöljáróságokat a segélyek odaítélésébe. Ez persze nem jelenti, hogy nincs nagy visszhangot keltő eset, hiszen: az idősek anyagi helyzetét olykor nehéz megítélni, s olyan előírás sincs, ki mire fordítsa a pénzt. Azit sem állítom, hogy nincsenek olyanok, akik megtévesztik a hatóságot.