Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
Somogyi Néplap 1986. augusztus 11., hétfő §] SPORTÉ Jól vizsgázott a Hungaroring NELSON PIQUET A GYŐZTES — KÉTSZÁZEZREN NÉZTÉK HEG ' ■aWűrtWilWitiWÍfitr'r';'' ä',; __vX-. Ä-Ji-:. N elson Piquet brazil versenyző, a Forma—1 — Hungaroring kupa győztese (AP—MTI—KS) Bár a szabad ég alatt helyet foglalóknak nem kis megpróbáltatásra kellett felkészülniük: délre a hőmérő higanyszála már jóval 30 fok fölé kúszott Mogyoródon a Fiorma—1 Magyar Nagydíjon. A bemelegí tő edzés t követően délben megtartották a szokásos eligazítást a pilóták és csapatvezetők számára. Zsembery Jenő versenyigazgató üdlvözölte a résztvevőket abból az alkalomból, hogy az 1950-től tartó világbajnoki sorozat nem- „ csak új országba érkezett (először rendez futamot Magyarország), hanem egyúttal először küzdenek Forma— 1-esek egy szocialista országban is. A versenyigazgató kérte a pilótákat: sportszerűen versenyezzenek, ezzel is járuljanak hozzá a sikeres premierhez. Ezt követően nyilvánosságra hozták a hivatalos rajtsorrendet a két időméré- ses edzés alapján. A brazil Ayrton Sennáé a „pole position”, Szintén az első sorból rajtolhat honfitársa. Nelson Piquet. Az előző napokban szóba került a versenytáv megrövidítésének lehetősége. A versenybíróság végül nem látott okot a módosításra. Marad az eredetileg eltervezett egy bemelegítő kör. majd a Miagyar Nagydíj 77 köre. Ugyanakkor hozzátették, hogy valószínűleg érvényesíteni kell a kétórás szabályt, tehát 120 perc letelte után a következő oéláthala- dásnál le kell inteni a futamot. A bemelegítő szabadedzés után zenekarok vonultak fel a pályán, majd nagyszabású légibemutatóra került sor. Ennek keretében elsőiként négy francia ejtőernyős ugrott. Egyikük maigával hozta Jacques Chirac francia miniszterelnök, Párizs polgármestere és a Francia Olimpiai Bizottság elnöke által a Hun garor ingnek adoimányo- zott zászlót. Az 1X1 méteres fekete-fehér kockás „leintő” zászlót Victor Vasarely tervezte és aláírásával is ellátta. A zászlót Raymond Dohét, Chirac személyes képviselője, Párizs városának tanácsosa és Jacques Grospeil- ler, az 1992-es nyári olimpiai játékokra jelölő bizottság tagja nyújtotta át Sipula Istvánnak, a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség elnökének. 13 órakor a Humgaroringre látogatott Urbán Lajos közlekedési miniszter kíséretében Lázár György, a kormány elnöke, aki egyben a vereny fővédnöke, továbbá Horváth István, az MSZMP KB tiitfeára;, Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes, valamint a kormány több tagja, állami és politikai vezetőik. Lázár Györgyöt a pálya startvonalán fogadta Rémié A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség idén másodszor rendezi meg pénzdíjas körversenyét, amelynek anyagi alapiját a Mobil Oil Company biztosítja. Az idei versenysorozat első állomása május 31-én San Jósé, az Egyesült Államok volt, ezt követően Pozsonyban, Stockholmiban, Drezdában, Oslóban, Helsinkiben, Moszkvában, Londoniban és Nizzában rendeztek versenyeket, ezzel zárult le a sorozat első szakasza. A második kör augusztus 8-án, pénteken Londonban kezdődött, s most Budapesten a sor, a Hungalu Budapest Nagydíj, a „töibib- lépcsőls” viadal 11. erőpróbája, amely érdekes módon augusztus 11-re esik. A folytatásról elöljáróbad Ecclestone, a FGCA elnöke, Jean-Marie Balestre, a FISA elnöke, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes. Ezt köv etően a box ok mellett sétált végig Lázár György, ismerkedett a versenyzőkkel, az autók szerkezeteivel, a különlegesem kiképzett szerelőbázisokkal. A Humgaroringgel való ismerkedés után Lázár György jelenlétében, a magyar Himnusz hagjai mellett felvonták a magyar zászlót, majd a FIA és a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség lobogóját, s ezzel ünnepélyesen megnyitották a versenyt. A nap folyamán kilátogatott a Hungaroring pályára Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, valamint a kormány több tagja is. 14 órakor megnyitották a boxfcijáratokat, a versenyzők megkezdték a bemelegítést. Az egyik nagy esélyes, a francia Prost kocsija üzemképtelenné vált, s a pilótának a tartalékgépért kellett visszarohannia. A rajt pontos időiben, balesetmentesen zajlott, bár a kanadai Berg csak jóval a mezőny után tudott startolni. Az indulásnál Mansell próbált kilőni, s márkatársát, a szintén Williams-es Piquet-t sikerült is megelőznie. Az eső kör végén SenSenna vezető pozícióját a 12. körig tudta megtartani, ekkor az egyik kanyarban — többszöri sikertelen kísérlet után — elhúzott mellette honfitársa, az időközben második helyre feljött Piquet. A 16. kör nagy változást hozott. Az addig élbolyban versenyző Prostinak akadtak bajai. Nemcsak kerékcserére, de hosszabb javításra is szorult, így jecsak annyit, hogy jövő szerdán Zürich, aztán 15-én Nyugat-Berlin, 17-én Köln, szeptember 5-én pedig Brüsz- szel a házigazda, ezt követően — 1985 után ismét — Róma a GP-döntő színhelye, szeptember 10-én, szerdán. A versenysorozat szervező bizottsága a budapesti viadal előtt közzétette a GP-műsor- ban szereplő számokban az eddig kialakult sorrendet, íme, számonként az élmezőny: . Férfiak: 100 m: 1. Smith (amerikai) 27 pont. 800 m: 1. Gray (amerikai) 38. 1 mérföld: 1. Scott (amerikai) 41. 5000 m: 1. Roussieau (belga) 23. 3000 m akadály: 1. Mars (amerikai) 22. 400 m gát: 1. Harris (amerikai) 45. Magas; 1. Jacoby (amerikai) lentős hátrányba került. Az élboly a 22. kör után sem sokat változott. A Piquet, Senna, Mansell hármas alkotta a „gobogósok” körét. Feljött a brit Dumfries, az osztrák Berger és a finn Rosberg is. -Időközben szintén a verseny feladására kényszerült a holland Ro- thengiatter, továbbá két olász (De Cesaris, Patrese), a nyugatnémet Danner és az Olasz Ghiinzani is. Ahogy fogytak a körök, egyre inkább úgy tűnt, hogy az első Magyar Nagydíj győztese a két brazil versenyző közüli kerül ki. Piquet és Senna között mindössze 4 mp vdlt a különbség a 30. kör után. A 36. körben a vezető Piquet állt ki kerékcserére, így Senna visszaszerezte az elsőséget. A Senna, Piquet, Mansell hármas körelőnyt 32.5. Hármas: 1. Conley (amerikai) 34, Kalapács: 1. Szedih (szovjet) 34. Súly: 1. Backes (amerikai) 26. Nők: 200 m: 1. Ashford (amerikai) 36. 400 m: 1. Dixon (amerikai) 39. 1500 m: 1. Buiíca (román) 42. 5000 m: 1. Kristiansen (norvég) 24. 100 m gát: 1. Osohkenat (NDK) 34. Diszkosz: 1. Hrisz- tova (bolgár) 36. Gerely: 1. Whitbread (brit) és Felke (NDK) 36—36. Totó A totó 32. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1; x; 1; 1; 1; 2; 2; x; i; l; 1) 2; 1. szerzett a többiekkel szemben. Senna a 42. kör után állt 'ki a boxba, de csaknem 30 mp-es előnyébe „belefért” a 11 mp-est kerékcsere. A következő körben Piquet-vei szemben 7 mp-es volt az előnye. A 47. körben a harmadik helyen áliló Mansell döntött a kerékcsere mellett. Segítői gyorsan dolgoztaik: 9.16 mp alatt végeztek, így maradt reménye a dobogós helyezésre. Az élen Senna és Piquet között tovább csökkent a különbség. Az 55. körben Piquet elhúzott Senna mellett. Utóbbi nem hagyta magát, a következő kanyar után már ő jött ki ismét elsőként. Az 57. kör után már ismét Piquet nevével kezdődött az élcsoport, a pontszerző helyeken viszont több változás nem történt: Piquet, Senna, Mansell, Johansson, Dumfniesi, Brand! e volt a sorrend. Ekkor érkezett a hír, hogy már csak tízen küzdenek a pánitokért, a helyezésekért, vagyis alaposan megfogyatkozott a mezőny. Piquet és Senna között időnként egy kocsiinyi távolság sem volt. Az idén eddig jobban szerepelt Senna állandóan robbantásra kész volt. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a pilóták a 77 kört nem tudják 2 óra alatt lefutni. Közben Senna 1:31.435 perccel a leggyorsabb kört érte el a 69. körben. A hajrában Senna rákapcsolt, egymás után javított a körrek ordákon, előbb 1:31.271 (71. kör), majd 1:31.261-et (72. kör) teljesített. Nem akart elmaradni mögötte Piquet sem, 1:31.001- et ment, hogy ne forogjon veszélyben elsősége. A 76. kör megtétele után intették le a versenyt, a bras.il Nelson Piquet nyert. Ez volt idei harmadik fu- taimgyőzelime. öt Senna, Mansell1, Johansson, Dumfries és Brundle követte. Tehát az első Magyar Nagy díjon kettős brazil siker született. Piquet a Williams, Senna pedig a Lotus színeiért harcolt. 1. Nelson Piquet (brazil) Williams Honda 2:00:34:508 óra, 151.804 km/óra; 2. Ayrton Senna (brazil) Lotus Renault 2:00:52.181, 151.435; 3. Nigel Mansell (brit) Williams Honda 2:01:12.520, 149.024 ; 4. Stefan Johansson (svéd) Ferrari 2:0128.066, 148.706 . 5. Johnny Dumfries (brit) Lotus Renault 2:0,1:16.830, 146.950; 6. Martin Brundl.e (brit) Tyrell Renault 2:01:31.251, 146.659 ; 7. Patrick Támbay (francia) Lola Ford 2:02:00.073, 146.082 ; 8. Philippe Streiff (francia) Tyrell Renault 2:02:12.986, 145.825; 9. Philippe Alliot (francia) Ligier Renault 2 02:58.371. 145.333; 10. Jonathan Palmer (brit) Zaks- peed 2:02:59.313, 138.200. Hungalu Budapest Nagydíj Pillanatkép a Forma—1 előkészületéről. A „Penthause Girl” segít tolni Senna kocsiját Lázár György nyilatkozata Lázár György, a kormány elnöke az első magyar Forma—1-es világbajnoki futam befejezése után az MTI munkatársainak összegezte tapasztalatait. Elmondta: most első alkalommal vesz részt Forma—1-es versenyen, ami igen nagy hatást gyakorolt rá. Elismerését fejezte ki a pálya tervezőinek, építőinek, hogy a szokatlanul rövid idő aiátt ilyen kiváló minőségű pályát voltok képesek létrehozni. Dicsérettel illette a rendezőket is, akiknek jóvoltából több napon keresztül százezrek részesültek kitűnő szórakozásban a Hungaroring pályán, és csaknem egymilli- árdinyian a tévéközvetítések által. Mint mondotta, elbeszélgetett magyar és külföldi vendégekkel, látogatókkal, s magukkal a versenyzőkkel is, akik egyértelműen elégedettek voltak a rendezéssel és a kiszolgálással. A sajtó és a technikai személyzet munkájával sem voltak gondok. Végezetül hangsúlyozta: kellemes délutánt töltött el a Hun garor in gén. Jó érzéssel nyugtázta, hogy ez a verseny sokfelé elviszi Magyarország jó hírét a világban. NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS Izmir Altay—K. Rákóczi 3-2 (2-1) Kaposvár, 2000 néző. V.: Vukman. K. Rákóczi: Horváth (Sán- dorfi)—Kurdi, Deákvári, Petrák (Riezu), Magyar— Pnukner (Bíró), Konrád, Méksz (Hanusz, Kraft)—Murai, Miovecz, Bocz. A 25. percben Hasan elhúzott a becsúszó Petrók mellett, Adnanhoz adott, aki közelről a bal sarokba lőtt. 1-0. A 36. percbep, Miovecz szép átadását Deákvári 6 m-ről küldte a kapuba. 1-1. Négy perccel később büntetőhöz jutottak a törökök, melyet Yesic értékesített. 2-1. A 77. percben Burak fejese nyolc méterről perdült a kapuba. 3-1. Egy perccel később Mi.oBiró látványos lövéssel próbálkozik vecz állította be a végeredményt. 3-2. A rendkívül gyors és nálunk szokatlan harcmodorral, szívósan küzdő török első ligás együttes ellen csak szünet után találta meg a megfelelő ritmust a Rákóczi. A kaposvári csapat ekkor sokat rohamozott, szép akciókat vezetett, számos helyzetet kidolgozott, de azokból csak egyet sikerült értékesíteni. Veresége elleniére a Rákóczi játéka tetszett, különösen a labdarúgók küzdőkedve volt szembetűnő. Jól szerepeltek a kecskemétiek A rekkenő hőség ellenére mintegy ötezer néző választotta a Balaton hűs vize helyett a szántódpusztai lio- vaspályát. Nem csalódták, mert mind a nyílt kategóriában, mind a válogatott kategóriában rendkívül izgalmas verseny alakult ki a harmadik versenynapon az akadályhaj tásban. Eredmények: Három nap után: nyílt kategóriáiban 1. Lantos Mihály (Dabas) 97 pont, 2. Csatári László (Apaj) 101, 3. Sejk József (Budapest) 106,5. Válogatott kategóriában: 1. Siotour kupa Kiss Zoltán (Kecskemét) 87 pont, 2. Fehér Mihály (Du- naszeg) 95, 3. dr. Boros István (Kunsziget) 108. A válogatott kategória csapatversenyén Bács-Kiskun megye csapata nyerte. A rendezvény utolsó izgalmas pillanataként kisaRsol- ták a tombolanyereményt jelentő csikót, amelynek gazdája azonnal jelentkezett is. Táncsics SE—Nagyatádi VSE 3-1 (3-1) A kaposvári előkészületi mérkőzésen a honvéd csapat már az első félidőben bebiztosította győzelmét. Góllövők: Ézsi, Bencze, Illés, illetve Kovács:. Előkészületi mérkőzések Szekszárdi Dózsa—Siófoki Bányász 1-1 (0-0) Siófok, 300 néző. V.: Szabó L. Siófoki Bányász: Horváth Gy. — Brettner, Pardavi, Balázs, Kolovics — Szajcz (Csalos), Horváth 1., Olajos, Lakatos (Quirikó) — Árky, Adi. A rekkenő hőség ellenére nagy iramban indult a mérkőzés. Mindjárt az elejétől a Bányász magához ragadta a kezdeményezést és az első félidőiben egy szezonra való helyzetet hagytak kihaszná- latLamull. Szünet után a vendégek kaptak előbb lábra, és az 58. percben büntetőiből megszerezték a vezetést, amit csak a 80. percben sikerült kiegyenlíteni a hazaiaknak. A siófoki csapat nagyon megérezte Zsadányi hiányát és ez meglátszott a helyzetek értékesítésében is. Góllövő: Dienes (11-esből) illetve Quirikó.