Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
^Posv^ AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 188. szám ____________________________ Ara: 1,80 Ft 1986. augusztus 11., hétfő A példa a fontos Általános igazságnak látszik az, hogy a jó példa nevel a legjobban. Ennek az igazsága azonban különösen igaz a nevelésnek olyan ágaiban, mint például ' az esztétika, környezet- és lakáskultúra. Áz a bizonyos szép esztétikai kategória, minden látszat ellenére bonyolultabb fogalom annál, semhogy az iskolákban egyetlen órán jól elsajátítható tananyag legyen. Könnyű leírni azt is, hogy a pedagógusnak igényt kell teremtenie neveltjeiben, hogy a szépre, értékesre fogékonyak legyenek. Ez azonban olyan nagy feladat, amelynek megoldására nem elég egyetlen ember. A legjobb, leglelkiismeretesebb tanár munkáját is lerombolhatja ugyanis, ha a gyermek a családban ellentétes indíttatást kap, s mást lát a televízióban, moziban, mást hall a környezetében, mást lát az utcán... Az esztétikai nevelés tehát egy olyan terület, ahol nagyon sok együtthatónak kell kölcsönösen működnie, Az ízlés jellemzője, hogy többnyire a könnyebb ellenállás irányában hat. Tehát azokat a dolgokat befogadni, amelyek könyebben emészt- hetőek. Ki tagadná, hogy egyszerűbb dolog valami lektűrt elolvasni, mint megbirkózni Dante Isteni Színjátékával vagy beülni egy moziba, Piedone legújabb szenzációs kalandjainak vé- gigizgulására, mint Huszárik Zoltán sok rétegben értelmezhető filmje láttán az egyes síkok megfejtésével bíbelődni. A mindennapok során is számtalan olyan. problémával találkozunk, amelynek megoldása nem egyértelmű még a köztudatban. Könyvtárnyi anyag született, a kabarétréfák mellett, már a kertitörpe giccses voltáról, mégis látjuk még nem egy helyen ezt állították föl azzal a féladattal, hogy díszítse a kertet. Rosszul tesszük azonban, hogy ha rosszindulattal, lenézően közeledünk feléje. Rég nem arról van szó, hogy egy bizonyos ember hibázott, mert nem vette magának a fáradságot, hogy többet megtudjon az őt körülvevő világról, inkább arról van szó, hogy egy rosszul működő mechanizmus áldozata. A baj csak az, hogy az ilyenfajta ízlésvilággal rendszerint glpsztörpényi gondolkodásmód is párosul; s addig amíg senkinek sem árt, ha ízléstelen csecsebecsékkel aggatja tele a lakást, nem veszélyes — ez azonban már másokat is érint. Mélyreható változásokat elérni nagyon hosszú és nehéz folyamat Mint ahogy biztos az is, hogy az utóbbi évtizedekben kultúránk nem jutott rosszabb állapotba, mint volt, viszont biztos az is, hogy sokkal alatta maradt önnön lehetőségeinek. A legfontosabb dolog az utánunk jövő nemzedék más értékek szerint való nevelése. Ebben a nevelésben pedig a jó példa számít legtöbbet. Ahhoz viszont a tanártól az iskola kisegítő személyzetének munkáján át a szülők nevelésére is szükség van. A feladat nagy. De a tapasztalat szerint felnőttkorban egy új értékrendszerre áttérni már sokkal nehezebb. Varga István Űjabb nagyszerű magyar sportlétesítmény mutatkozott be a viliágnak vasárnap — a Népstadion, a Komjádi uszoda és a Budapest sportcsarnok után —: a mogyoródi Hungaroring, amelynek igazi premierjét most tartották az első magyarországi Forma—1-es világbajnoki futammal. Nem túlzás: az egész autósvilág Budapestre figyelt ezen a napon. Előtte már az edzésekre is tízezrek voltak kíváncsiak (sok külföldi a pálya környékén sátrakban, lakókocsikban éjszakázott), vasárnap kora reggel pedig megindult az emberáradat vonaton, a HÉV különjáratain, autóbuszokon, s legalább 30 ezer személygépkocsin, jöttek, jöttek az érdeklődők az autósvilág csaknem nógyévtizedes nagy eseményére. (Beszámolónk a 4. oldalon.) AMERIKAI KOLDOTTSÉG ÉRKEZETT MOSZKVÁBA Konzultáció az űrfegyverekről Amerikai leszerelési szakértői küldöttség érkezett vasára© Moszkvába, hogy a nukleáris- és az űríegyve- rekről kezdjen konzultációkat. A delegációt Paul Ndtze, az amerikai elnök leszerelési főtanácsadója vezeti. A küldöttség tagjai között van Richard Perle hadügyi államtitkár is. A delegáció ma kezdi meg a szakértői szintű megbeszéléséket az atam- és űrfegyverzeteikkel kapcsolatos kérdésekről. A szovjet tárgyalóküldöttség élén Viktor Karpov, a külügyminisztérium fagy- verzetköriátazásii és leszerelési főosztályának vezetője áll. A megbeszéléseken a szeptemberre kitűzött külügyminiszteri találkozót készítik elő. A legfontosabb kérdésben világos^ a szovjet álláspont: általánosan be kell tiltani a fegyverek telepítését a világűrben — írja Aliekszamidr Bovin, az Izvesztyija szemleírója. — S mit ajánl az amerikai elnök? öt évig a felek kutatják és fejlesztik, kikísérletezik az rakétaelhá- ríitó rendszereket, de nem telepítik azokat. Ha a kutatások és a kísérletek azt támasztják alá, hogy létre lehet hozni ezéket a rendszereket, aikfcor a félek kötelezik magukat: két éven át tárgyalnak arról, hogyan nyissák meg „a védelmi rendszerek korszakát”. Washington tehát úgy akar „bennmaradni” a raké- taéllhárító rendszerékről kötött szerződésben, hogy megsérti azf, hiszen a kutatásokat a laboratóriumon kívülre is kiterjesztik. A Fehér Ház nem a világűr militari zálá- sának megakadályozásáról ajánl tárgyalásokat, hanem arról, hogy miilyen ütemben folytatódjék ez a fegyverkezés. Lényegében azt javasolják, hogy a szovjet fél aláírásával fejezze ki beleegyezését a „csillagháborús programba” — mutat. rá az Izvesztyija szemleírója, s kitér arra ta, hogy Reagan niás jellegű indítványai egy kaptafára készültek: maximálisan figyelembe veszik az Egyesült Államok érdekeit, s figyelemre sem méltatják a Szovjetunióét. Nem látni tehát olyan reménykeltő jeléket, amelyek azt bizonyítják, hogy az elnök konkrét, konstruktív eredménnyel kívánná lezárni leendő találkozóját Mihail Gorhacsovval. A találkozó azonban valóban hozzájárulhatna a szovjet—amerikai kapcsolatok javításához, elő- revive a leszerelés ügyét. A megállapodás azonban — a moratóriummal ellentétben — semmi esetre sem lehet egyoldalú. Figyelmeztették a locsolási tilalom megszegőit 175 ezer köbméternél több a balatoni vízfogyasztás Csúcsforgalom van a Balatonion;, és rekordokat dönt a vízfogyasztás a tóparton. A Dunántúli Regi onálds Vízmű Vállalattól tegnap délben kapott tájékoztató szerint csütörtök óta több víz fogy, mint amennyi a termelő kapacitás és a vízkor - látozás .eddig nem éreztette kedvező hatását. Csütörtökön 172 549 köbméter víz fogyott el a balatoni rego- náMs vízműháliózatból. A pénteki fogyasztás meghaladta a 171 ezer köbmétert, szombaton pedig .175 354 köbméteres fogyasztást mértek, s a vasárnapi sem kevesebb. A helyi tanácsok — aköz- terülietfelügyelők révén — rendszeresen ellenőrzik, hogy az elrendelt locsolási tilalmat betartják-e a településeken lakók és az ott üdülők. A tilalom megszegői közül eddig 32 csáládot részesítettek Siófok területén figyel - mezitetésben.. A figyelmeztetés átvételekor többen arra hivatkoztak, hogy nem volt tudomásuk a korlátozásról, amely Siófokon a hét közepe óta van érvényben. A regionális vízmű vállalat takarékosságra kéri a fogyasztókat. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy ne legyen fennakadás a településiek ellátásában. A televízió iKépújságán keresztül folyamatosan adnak tájékoztatást arról, hogy mely településeken van érvényben a vízkorlátozás. BALATONI HÉTVÉGE Sárguló partok Még mindig tart a kánikula, amelytől sokan szenvednek, amelynek sokan örülnek. Az utóbbiak közé tartoznak természetesen a balatoni üdülők is, akik nem azon meditálniaik, hogy a hőség mennyire ártalmas a szívbetegekre, hogy milyen kellemetlen, mondjuk egy konyhában dolgozni, alhöl éppen az üdülők ebédje, vacsorája készül, hogy a gépkocsivezetők, akik élelmet és üdítőitalokat szállód tanak a boltoknak, vendéglőknek, sakkal hamarabb fáradnak el ilyenkor. A nyaraló nem gondol erre, őt csák akfcqi^j.ngerlá a kánikula, ha épp egy piaci napon ólhajt Fonyódról Siófokra utazni a saját autóján vagy ha soriba kell állnia az élelmiszerbolt pénztáránál. Ez a „részvétlen” mentalitás érthető, s egyáltalán nem visszatetsző, hiszen aki a Balatonhoz jön, egy vagy két hétre, körülbelül olyan időre vágyik, mint amilyen a múlt héten volt — még akkor is. hia a mezőgazda - sági szakemberek esőre áhítoznak és Siófokon el kellett rendelni a ví.zkorlátoaást. A múlt hét és a hétvége (amely az idei szezon eddigi csúcsa volt a forgalom szempontjából) ismét azt a régi igazságot (közhelyet?) bizonyította, hagy a Bala,ton-part idegenforgalmi vonzereje szinte kizárólag a tó vizében van. Az a négyszázezer négyzetméternyi kaszálni való terület, például, amely a siófoki strandigazgatósághoz tartozik, már kaszálha- tatlanná vált — egyr.és.zt mert csaknem minden heve- résre alkalmas helyen hever valaki, másrészt pedig az üde, zöld fű már kifakult, szalmasárga mindenütt. És sajnos egyre több:,a szemét. A múlt hét az idény szempontjából ideális volt: telt ház a szállodákban, főszezon! mozgalmasság a parton, a táborhelyeken. A Siotour 26 200 turistát fogadott a hét végén kempingjeiben, 1600-zal többet mint tavaly ilyenkor, s a vendégek 70 százaléka külföldi volt. A Mahartnak az eddigi legforgalmasabb napja múlt hét szerdája volt: a személyha- j óikat 43 900-an vették igénybe, a kompok 23 300 utast és 7 ezer gépkocsit szállítottak. A strandra, igyekvőik megtömték bevásárlókosaraiikat a Sió Áruházban, a nagy- csemegében, a vásárcsarnok élelmiszerboltjában és ahol csak volt rá lehetőség a déli parton. A Sióban, szombaton reggel fél kilencre már elfogyott a közkedvelt Sáó- kenyér, maradt a gyári, a kemény, a másnapos — igaz, ábból még délután is volt. Ennek elleniére a pénztáraknál hosszú sorok álltak, s a napi forgalom csaknem elérte a 2 millió forintot. Az üdülők tömegének jelenléte sok lehetőséget ad a zavarosban halászni minidig kész kapzsiságnak, a gátlástalan kupec-szellamnek is. A Ba- laton-pairt „üzleti élete”, amelyben igen nagy szerepet játszanak ma már a szerződéses és; magánkereskedők, változatlanuli nem mentes a torz vonásoktól. S a;z ellenőrzés, sajnos, még mindig nem elég hatékony.. A tanácsok nagyon sok árusítói engedélyt adtak ki őstermelőknek, akik nem fizetnek sem adót, sem helypénzt; ők lennének hivatottak letörni a zöldség- és gyümölcsárakat. Erről a jóhiszemű elképzelésről azonban, úgy" tetszik, az őstermelők mit sem tudnak. Áraik ugyanis egyáltalán nem alacsonyabbak, miiint a magánkereskedőké. Előfordul — ellátatlanabb területeken —, hogy drágábban kínálják a zöldséget, gyümölcsöt, mint az adófizető kereskedők. Esetenként az őstermelő „státusz” is megkérdőjelezhető. A nap taghőséigesabb időszakában némileg csökken a gépkocsiforgalom. Ilyenkor az autók dugig tömött parkolókban, kempingekben és a járda mellett vesztegelnek ... Ez a töméntelen sok kocsi „enni” is kér, s időnként segítségre, szerelőkre szorul. Kiss Tünde, a Siófoki Autószerviz műszaki vezetője elmondta: naponta mintegy száz személy- és kisteherautót javítanak két műszakban. A szerviz reggel 6-tól este 8-ig tart nyitva és a Magyarországon forgalomban levő autókon, kívül sziih- te valamennyi nyugati márkát is javítják. Hétvégi ügyéletet is tartanak a szervizben : szombaton.—vasárnap 4—5 szakember dolgozik reggel*-8-tól délután 6-ig. A sokféle autó & a nagy forgalom miatt lló az országos átlagnál is nyomasztóbb az alkatrészhiány. Sz. A.