Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-14 / 191. szám
Tisztiét Szerkesztőség! Kovács Gábornak, a Somogy Megyei Kórház-Rendelőintézet rendészetvezetőiének július 29-én megjelent válaszleveléhez |kívánok néhány észrevételt fűzni. Emlékezetem szerint a szóváltás időpontjában a portán csupán az a személy tartózkodott, akivel nézeteltérésem támadt. Ezért nem értem, hogy a rendészetvezető honnan tudott „érdektelen” tanúkat felkutatni, mivel a zuhogó eső miatt a környéken sem beteget, sem látogatókat nem láttam. Határozottan állítom, hogy a korábbi levelemben leírtak a valóságnak megfelelnek, ezért visszautasítom a válaszlevél azon részét, mely szerint a beutalót a portafülke asztalára dobtam. Nem szokásom hivatali kötelességüket teljesítő személyekkel hangoskodni, illetve akadékoskodni. A beutalót már csak azért sem dobhattam az asztalra, mert az engem feltartóztató egyén a portásfülke ajtaját elállta. Kétségtelen, hogy ingerültebb lettem, amikor az a fülkéből kijövet emelt hangon megkérdezte, hogy melyik osztályra megyek kötözésre és hogy semmiféle doktor nem érdekli, a beutaló felmutatását követelte. Ekkor azt a kezébe adtam. Csupán a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy véleményem szerint az illető nem portás volt, mivel sem egyenruhát, sem portássapkát nem viselt; egy fehér nadrág és kabát volt rajta. Amennyiben az eset úgy történt volna, ahogy a rendészetvezető által meghallgatott „érdektelen” tanúk állítják, felháborodásom nem lett volna jogos és nem fordultam volna a szerkesztőséghez. Tisztelettel: Dr. Cömöri Katalin Kaposvár, Hársfa u. 8/1a Tisztelt Szerkesztőség! Körülbelül egy hónapja a fnernyei tanács küldött a részünkre egy felhívást, hogy fizessünk 360 forint település- fejlesztési hozzájárulást. Bementem ta tanácsra és mondtam, hogy a férjem nyugdíja 3322 forint, én nem dolgozom, egyéb jövedelmünk nincs, és tudtommal nem vagyunk kötelesek fizetni. Azt mondták, nyújtsam be írásban a kérelmemet, s akkor az összeget törölni fogják. Személyesen bevittem a kérvényt. Ekkor elnézést kértek és azt mondták, törölve van. Ennek ellenére augusztus 11-én újabb csekket küldtek, most már 501 forintról! Tudni szeretném: köteles vagyok-e településfejlesztést fizetni vagy sem? Tisztelettel: Geitner Lászlóné Mennye, nyolcas őrház Nemzetközi balettkurzus Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 191. szám ____________________1986. augusztus 14., csütörtök F iúk az inkubátorban HÁRMAS IKREK SZÜLETTEK KAPOSVÁRON Tegnap .hajnali három óra ötven pereikor a kaposvári Koczka Jánosné Iparom fiúgyermekinek adott életet. Csaba 1900, Zsolt 1400, József 1800 grammal tóttá meg a napvilágot. A huszonkét éves fiatalasszonynak ez völt a második terhessége. Első gyermeke két és féli |éves kdsifiiú. Dr. Domány Sándor osztályvezető főorvostól megtudtuk, hogy már az első ultrahangos vizsgálat kimutatta a többszörös terhességet, az viszont bizonytalan volt, hogy kettes vagy hármas ikrek várhatók-e. Az anyukát is meglepte a harmadik gyermek érkezése; hirtelen nevet .sem tudott adni neki. Végül a József mellett döntött. A gyerekek nyolc hónapra születtek. Az anya a terhesség utolsó két hónapját kórházban, orvosi ellenőrzés alatt ■töltötte. A több mint egyórás szülés alatt komplikációk nem léptek fel. Az anya jól érzi magát, de további kezelésre szorul. A .gyerekeket természetesen nem láthatta még, inert azokat a kora- szüilöttosztályca vitték. Csabával és Zsolttal nincs különösebb' gondjuk az orvosoknak, József azonban vérszegény. Tegnap vtént is kapott. Ha az ikrek fejlődése továbbra is zavartalan, körülbelül nyolc .nap múlva elhagyhatják a kórházat. Bőséges iskolaruha-válasxfék Nemzetközi balettkurzust rendeznek augusztus 21. és 30. között az Állami Balett- intézetben. A Nemzetközi Színházi Intézet és a budapesti intézmény szervezésében a szocialista országok balettintézeteinek növendékei számára első alkalommal meghirdetett tanfolyamon több mint félszáz hallgató vesz részt, hogy magyar mesterek és jeles külföldi vendégtanárok irányításával behatóbban megismerkedhessen a modern tánc- technikával, a modern és a klasszikus balett elemeivel. Üzletek ünnepi Az alkotmány ünnepe előtti hétfőn valamennyi üzlet a .csütörtöki nyitvatartási rend szerint várja a vásárlókat. Kedden az élelmiszerüzletek este hétig tartanak nyitva, a vásárcsarnokban délután négyig kínálják a friss zöldséget és a gyümölcsöt. Az iparcikk- és ruházati boltok zárva tartanak. A kijelölt virág-, dohány-, édesség-, és ajándékboltokban a vasánnápi rend szerint Egy hónap telt el azóta, hogy a vendégek birtokukba vehették a csökony a vis on ta i fedett fürdőt. Milyen változásokat hozott az új létesítmény a fürdő életében? Balogh Jánosné, az üzemfőnökség vezetője elmondta, hogy az új fedett rész 280 Személy befogadására alkalmas. Az épületben két, összesen 200 köbméteres medence kapott helyet. A fürdő látogatóinak a száma az új rész megnyitása óta 3—400-zal emelkedett. Átlagosan napi 1100—1500 vendég fordul meg itt. Csúcsidőben 2500 látogatóra számítanak. A rendelkezésre álló vízfelület mellett az előírásoknak megfelelően, ideális körülmények között tudnak fogadni ennyi fürödni vágyó embert. A fürdő elsősorban az idős emberek, valamint a mozA Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, az NDK-ból és Romániából érkező diákokon kívül vendégeket várnak finnországi, franciaországi és NSZK-beli társintézetefcből is. A modern táncórák vezetője az amerikai balettmester, Anna Price, a klasszikus óráké pedig Vailentyina Sza- vdna és Iszangyer Hmelnyic- kij szovjet mesterek lesznek. A program kiegészítéséként a hazai intézet művésztanárai repertoár-darabokat tanítanak be a hallgatóknak. nyitvatartása dolgoznak. A vendéglátóhelyek is a vasárnapi nyitvatartási rendhez alkalmazkodnak. Jó hír a megyeszékhely h áziasszon yaina'k, hogy a háziasszonyok boltja a Honvéd utcáiban reggel héttől délelőtt tizenegyig várja őket. .Csütörtökön, azaz augusztus 21-ón valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátóüzlet a hétfői nyitvatartási algássérültek kedvelt helye. Sokan keresik fel a létesítményt Jugoszláviából is. A Belkereskedelmi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint 4—5 féle alapanyagból, mintegy 50 féle fazonban, 1,3 millió iskolaköpenyt kínál a kereskedelem a most következő tanévre. A mennyiség nagyobb, a fazon- választék lényegesen bővebb, mint az .elmúlt esztendőkben. A nagykereskedelmi váilüla- lalatok kiskereskedelmi partnereiknek már az elmúlt tavasszal bemutatták a kínálatot, s így időben teljesíthették a megrendeléseket. Ezúttal a gyártók is pontosabban betartották a szállítási határidőket. A köpenyfazonok jól alkalmazkodnak a divathoz, a zseb- és gallér megoldások, a díszítések igen változatosak. Nemrégiben import kínai matróz-galléros modellek is érkeztek, ezek puplin-alap- anyagból készülték. A forgaKözülük többen rendszeresen visszajárnak Csokonyavison- tára. A közelmúltban a Siolomba hozott köpenyek 85 százalékának alapanyaga azonban változatlanul a hurkolt, könnyen kezelhető műszál, s mindössze 15 százalékuk készült szövött, természetes alapanyagú kelmékből. Az egészségügyi vizsgálatok bebizonyították, hogy — mivel a köpenyeket a ruhaneműk felett hordják — nincs toros hatásuk a bőr szellőzésére; nem akoznak allergiát sem. A műanyag köpenyek ára lényegesen alacsonyabb, mint a természetes alapanyagból készülteké, s emiatt jóval kelendőbbek. Az iskolai egyenruhák, sötétkék szoknyák, fehér blúzok, sötét öltönyök és fehér ingek választéka ugyancsak kielégítő. A választékot bővíti a Centrum Studiform öltözékei — ezeket az idén új fazonokban hozzák forgalomba. tour szervezésében bolgár gyerekek üdültek a kempingben. Tornacipőkből — elsősorban a Tisza Cipőgyár termékeiből — 1,5 millió pár áll a tanulóifjúság rendelkezésére. A választékot kínai import is bővíti, így az idén feltehetőleg nem lesz hiány ebből a termékből. Ugyancsak elegendőnek látszik a mennyiség és kielégítőnek a választék torna mezből és torna- nadrágból is. A minisztériumban hangsúlyozták: bár minden iskolaruházati cikkből megfelelő a kínálat, döntően a vállalatok, s még inkább a boltvezetők rendelésein múlik, ha nincs választék. A minisztérium összeállította a lakosság kor szerinti megoszlását területenként. Ezt a nagykereskedelmi vállalatok, illetve az illetékes tanácsok kereskedelmi osztályain keresztül a kiskereskedelmi vállalatok is megkapták. Japán műholdak Japánban szerdán hordozórakétával földkörüli pályára ámítottak két műholdat. Egy ilyen hír önmagában ma már nem is nagyon érdekes, hiszen annyi műhold kering bolygónk felett. Ám a felkelő nap országa a II. világháború után annyi technikai újdonsággal jelentkezett, hogy ma már odafigyel a világ mindarra, ami Japánban történik. A H—1 jelzésű kétlépcsős hordozórakéta teljesen önállóan kifejlesztett hajtóművel emelkedett a világűrbe. A folyékony oxigénnel és hidrogénnel működő LE—5 típusú „motor” tervezését 1980-ban határozták el és eddig 286 millió dollárba került. A japán hordozórakéták harmadik nemzedékét képviselő H—1-est az amerikai Delta típusból fejlesztették ki, így csupán átmenetet jelent a komolyabb teljesítményű rakéták felé. Tarka sorok Kívül — belül A vendéglőben többen csodálkozva figyelik, hogy egy igen kis termetű ember milyen rengeteget eszik. Az egyik néző nem tudja visszafojtani kíváncsiságát, és megkérdi: — Hogy lehet az, hogy olyan kis ember, mint ön, oly sokat eszik? — De kérem — feleld az apró termetű — belülről nem vagyok olyan kicsi, mint amilyennek kívülről látszom. Vendéglőben Kovács rákiabál a pincérre: — Pincér, micsoda piszkos pohár ez? — Piszkos? Már hatan i ttak belőle, és még senki sem panaszkodott! Hosszú előkészület A színésznő vacsorát ad, s a vendégek jó előre megérkeznek, a művésznő még nem készült el toalettjével. — Hát hol a mama — kérdezi egy hölgy a színésznő ötéves kislányától. — Fent a szobájában — feleli a kislány —, most írja a szemöldökét. Marhát keresnek ÁllatfeLvásárló jár a faluban. Pistike lélekszakadva rohan haza, s bekiált az ablakon: — Idesapám, gyűjjék ki, marhát keresnek! A felbujtó A piaci tolvajt kihallgatja a rend őr tisztviselő és megkérdi: — Hogy lehet olyan ostobaságot állítani, hogy a láda tojás ellopására egy szakácsikönyv búj- totta fel? — Pedig úgy volt, biztos úr. A szakácsikönyvben egyre csak azt olvastam, hogy „viéigy 4 tojást”, „végy 6 tojást” „Végy 9 tojást”. Hát valahonnan csak vennem kellett! Első hely Egy férj mondja: — Na most sikerült végre nőm szívében háttérbe szorítani a kutyát. Most már enyém az első hely,. — Hogy csináltad ezt? — Hát tudod, a kutya nem eszi meg, amit főz, de én megeszem ... Som. k;s-» Ni, . > Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: • Miké Ferenc igazgató kalimazza. EGY HÓNAPPAL A NYITÁS UTÁN