Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-15 / 192. szám
XLII. évfolyam, 192. szám Ara: 1,80 Ft 1986. augusztus 15., péntek ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS Tájékoztató a betakarításról A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtök» ülésén tájékoztatót hallgatott meg a kalászos ga'bo- na betakarításáról. Elismerését és iküsízönelót fejezte ki a mezőgazdasági nagyüzemék, az aratásiban részt vevő, illetve közreműködő, ellátó- és felivásárlóvállala- tok, valamint az irányító- szervek vezetőinek és dolgozóinak a betakarítás gondos előkészítéséért, összehangolt, magas színvonalú végrehajtáséért. A kormány felhívja az illetékesek figyelmét, hogy a tervezettől elmaradó termés miatt takarékos anyag- és ■ energiagazdálkodással, a melléktermékek hasiznosításévali, a veszteségek csökkentésiével és további fegyelmezett munkával tegyenek meg mindent a kiesések pótlása érdekében. A iMiniisatertanács jóváhagyólag tudomásul vette az Állami Tervbizottság intézkedéseit, amelyeket az elektronika társadalmi, gazdasági allkal mazásának elterjesztése, az elektronikai alkatrészgyártás, valamint a gyógyszer-, növényvédőszer- és intermediergyártás központi gazdasági fejlesztési programjainak végrehajtásával kapcsolatban hozott. A kormány — az Oktatási törvénnyel összhangban — módosította a tanácstörvény végrehajtására hozott rendeletét. Ennek keretében növelte a nevelőtestületek szerepét az oktatási intézmények vezetőinek kiválasztásában és rendelkezéseket hozott a tanácsok .intézményien,ratantási feladatairól. A Minisztertanács szabályozta az iskolai! szövetkezetek, az iskolai szövetkezeti csoportok és a jogi-oktatói m u nka köz ös ségek tagjainak társadalombiztosítási jogosultságát. A SZOT-elnökség felhívása A HÁBORÚELLENES KÜZDELEM A SZOT elnöksége a következő felhívással fordult a szervezett dolgozókhoz a háborúelHenes küzdelem közelgő akciónapja alkalmából. Szeptember elseje örök figyelmeztetője az emberiségnek. E napon kezdődött el 1939-ben az ötvenmillió ember óletét követelő második világháború. Esztendőről esztendőre egyre határozottabbá, egységesebbé válik a népék millióinak követelése: soha többé háborút! A magyar dolgozók egyetértéssel és cselekvő 1 támogatással fogadták a X. Szakszervezeti Világkongresszus javaslatát: tegyük szerte a világon szeptember elsejét a háborúélenes küzdelem szakszervezeti akciónapjává! A dolgozók békevágya lehetővé teszi, a Szakszervezeti Világszövetség pedig már létrejöttével is bizonyította, hogy van mód a különböző irányzatú szakszervezetek együttműködésére. Változatlan a törekvés arra, hogy tegyük félre mindazt, ami elválaszt bennünket, keressük az emberiséget összekötő kapcsokat. A magyar szervezett dolgozók mint mindenkor, most, e napon is felemelik a szavukat az erőszak, a háborús törekvések, az esztelen vérontás ellen. Hazánk szakszervezeteinek tevékenységében természetes módon kapcsolódik össze a dolgozók érdekeinek képviselete, védelme és a béke, a biztonság ügye. Értéket létrehozni, országot felvirágoztatni, nyugodt, reményteljes életet teremteni csak békében lehet. A Szovjetunió, a többi szocialista ország, köztük a Magyar Népköztársaság kormányának összehangolt békepoüljkáját ezért érzik magukénak és ezért támogatják a szakszervezetek. Félhívunk valamennyi szervezett dolgozót, hogy mindennapi alkotómunkával, az ország politikai és gazdasági erejének gyarapításával járuljon hozzá a világ békéjéért vívott harchoz. Mind többen vegyünk részt a hazai békeakoiókban, vállaljunk részt, népünk és a szakszervezeti vüágmozgalom béketörekvéseinek megvalósításában. Cselekedjünk, emeljük fel szavunkat szocialista hazánkért, családunkért, barátainkért, embertársainkért, magunkért, a békés, biztos jövőért — hangzik a SZOT elnökségének felhívása. Washingtonban lesz a második SZOVJET—AMERIKAI SZAKÉRTŐI MEGBESZÉLÉSEK Tájékoztatta Shultz külügyminisztert és Weinberger hadügyminisztert a hét elején Moszkvában megtartott szovjet—amerikai szakértői eszmecseréről Paul Nitze nagyikövet, az amerikai küldöttség vezetője. Richard Perle hadügyi államtitkár, aki a Pentagont képviselte a küldöttségben, külön táviratban tájékoztatta főnökét, Weinbergert a találkozóról. Nitze esetleg a küldöttség más tagjaival együtt, várhatóan Reagan elnöknek is beszámol még moszkvai tapasztalatairól'. A Fehér Ház szóvivője szerint a kétnapos eszmecsere „számos területén előremutató volt, komoly érdemi tanácskozást jelentett”. Egy magas rangú kormánytisztviselő, aki a Fehér Házban tájékoztatta az újságírókat, megismételte, hogy a moszkvai megbeszéléseken „nem született frontáttörés”, s a szakértői megbeszélések nem helyettesítik a genfi leszerelési tárgyalásokat, és nincsenek azok fölé rendelve, hanem a korábban kifejtett elképzelések tisztázását szolgálják. „Ez jó lépés” — hangoztatta a kormánytisztviselő, s azt is jelezte, hogy a tervek szerint e megbeszéléseket még a szeptemberi külügyminiszteri tanácskozás előtt folytatják, valószínűleg hasonló összetételű küldöttségek részvételével Washingtonban. Közben a külügyminisztériumban megkezdődték a másik szakértői szintű megbeszélések, a szovjet—amerikai kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről. Az amerikai külügyminisztérium képviselője „tárgyszerű és építő hangvételűnek” minősítette a szerdai eszmecserét, és azt mondta, hogy „áttekintették a tárgysorozatot, amely a lehetséges csúcstalálkozó témáit alkothatja a felek részéről”. A kótold<alú tanácskozás csütörtökön ért véget. A szeptember 19—20-ra kitűzött szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó előtt lesz még egy kétoldalú konzultáció az űr- és atomfegyverek kérdésében — jelentette be Gennagyij Geraszi- mov, a szovjet külügyminisztérium szóvivője csütörtökön Moszkvában. A második kon zulíáci ót Wash i n gt on - ban tartják. Ebben a témában az első szovjet—aimeriWashingtonban Miguel de la Madrid mexikói államfő Ronald Reagan amerikai elnökkel tanácskozott kai szakértői munkatalálkozó a hét elején Moszkvában volt. A Szovjetunió olyan megállapodásokra törekszik az Egyesült Államokkal', amelyek biztosítják a fegyverkezési verseny megfékezését a földön és megakadályozzák átterjedését a világűrre. A szovjet fél kész erőfeszítéseket tenni a kölcsönösen elfogadható megoldás érdekében — mondotta a szóvivő. — Ezt szolgálta az úgynevezett közbülső változat, amelyről Gorbacsov főtitkár június 16-án, az SZKP KB ülésén beszélt. G eras zim óvnak födi tették a kérdést: a Szovjetunió több ízben is kijelentette, a második Gorbacsov—Reagan csú est adódik o zó m e gt ar tás á nak nem lenne értelme, ha nem sikerülne haladást elérni a fegyverzetellenőrzés kérdésében. Mi a szovjet álláspont most? — Jelenleg még a külügyminiszteri találkozó előkészítésének is csak az elején járunk — válaszolta a szóvivő. — Eduard Sevardnadze és George Shultz találkozója fogja kijelölni a csúcstalálkozó felé vezető további utat. A külügyminiszteri tárgyalások előkészítése érdekében több kétoldalú megbeszélésre is sor kerül még. Washingtonban tárgyaltak már a kulturális és tudományos kapcsolatokról, különböző megállapodásokat készítettek elő, s tárgyalni fognak olyan kérdésekről is, melyéket eddig még nem (Folytatás a 2. oldalon.) VAN VIZÜNK 114 kút a kis településeken Tegnap reggel csőtörés volt Kaposváron a Május. 1. utcában. Ez részleges nyomáscsökkenéshez vezetett, és tovább nehezítette a biztonságos szolgáltatást. Hogyan sikerült a helyzeten úrrá lenni, s egyáltalán milyen az ellátás? Erről kérdeztük Horváth Tivadart, a DRV kaposivár üzemigazgatóságának vezetőjét. — A tetemes vízmennyiség „szökése” ellenére csak átmeneti fs.. xakadásunk volt. A közhangulatra és a fegyelmezettségre jellemző, hogy mindössze három bejelentő volt és nem sorozatos panaszáradat. Délutánra a hibát kijavítjuk. — Hogy állják a kánikulai vízfogyasztási rohamot? — A kapacitásunk felső határán dolgozunk: harminckétezer köbméter víz fogy a megyeszékhelyen. Ami könnyített a helyzetünkön: megnőtt a tározótér- fogat, így tudunk tartalékolni. A víZkorllátozást azért nem kellett eddig bevezetni, mert az ellenőrző körutakon azt tapasztaltuk, hogy fegyelmezettek a városlakók. Kevesen hűtik slaggal a dinnyéjüket... A megyében milyen másutt a helyzet? — Kielégítő. Jelenleg — a Balaton-partot nem számítva — a megye településeinek nyolcvannégy százaléka vezetékes ivóvízellátásban részesül. A százhúsz köz- egészségíleg veszélyeztetett kistelepülésből mindössze csak ötven vár vezetékes vízre. A kánikulai vízszolgáltatásban az sem mellékes, hogy 114 kutunk esetleges hibáját ma két órán belül kijavítjuk. B. J. A vaskohászat helyzetéről A Vasas Szakszervezet csütörtöki elnökségi ülésén megtárgyalta a vaskohászat helyzetét, valamint az Állami TerVbi zártságnak az ágazat megújulását szolgáló határozatához kapcsolódó szak- szervezeti feladatokat. A Du- nai Vasmű, a Lenin Kohászati Művek és az Ózdi Kohászati Üzemek nehéz pénzügyi helyzetének javítását vitatták meg. Svéd gyártmányú hegesztőrobot készíti, illetve hegeszti az autóbusz és kerékdobok merevítését az Ikarus Karosszéria és Járműgyár mátyásföldi telepén. A folyamatos üzemben működő robotot számos munkafázisra programozhatják és 3-4 dolgozó munkáját helyettesíti. Termelési nagydíj átadása Csütörtökön, a Komáromi Mezőgazdasági Kombinát bartusekpusztai szerelőcsarnokában ünnepi munkásigyű- lésen adták át a kombinátnak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium nagyidíját, a tárca legmagasabb szintű elismerését. Az erről szóló oklevelet Maró- thy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese nyújtotta át Pulay Zoltánnak, a kombinát vezérigazgatójának. Jelen volt Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Varga György, a Medosz titkára, Antaléczy Albert, a Komárom megyei pártbizottság első titkára és Varga Gyula, a megyei tanács elnöke is. A munkásgyűlésen mondott beszédében Pulay Zoltán elmondta., hogy az utóbbi öt évben, a kombinát nyeresége kétszeresére emelkedett. Ezt megelőzően tíz év kellett a nyereség megkétszerezéséhez. összhangban az országos gazdaságpolitikai: célki tűzésekkel, elsősorban a hús- és gabonatermesztési programban értek el figyelemre méltó eredményeket. Grósz Károly Csongrádban Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára csütörtökön Csongrád megyébe látogatott. Szegeden a megyei párt- bizottság székházában Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára fogadta és tájékoztatta a megye politikai, gazdasági, társadalmi helyzetéről, a kulturális élet és a művelődésügy eredményeiről és gondjairól. Szólt arról, hogy Csongrádban 60 budapesti központú állami és szövetkezeti iparhoz tartozó gyáregység, részleg működik. Ezeken a vidéki telepeken az utóbbi években csökkentek a központokhoz viszonyított jövedelmi különbségek. Belső rendjük, szabályzatuk megteremtésében azonban nagyobb önállóságot igényelnek. Különválás! törekvések ott tapasztalhatók, ahol a központok nem gondoskodnak a telephelyek megfelelő fejlesztéséről. Grósz Kárdly ezután a Szegedi Szalámigyár és Húskombinátot kereste föl. Ott Bálint László vezérigazgató ismertette az évi 5,2 milliárd forint értékű terméket adó üzem munkáját. Elmondta, hogy az idén — a tervek szerint — 2,4 milliárd forint értékű árut exportálnak. A Politikai Bizottság tagja ezt követően megtekintette a szegedi Nemzeti Színház több évi munkával újjáépített épületét, végül a szegedi pártbizottság székhazában eszmecserét folytatott a budapesti központú Csongrád megyei váLlaJiatdk pártszervezeteinek titkáraival.