Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

KÖZELKÉPEK

lag a szomszédba, Varga Ferenc pincéjébe.

Itt, ha lehet, még elevenebb az élet. Nyáron egymást érik a vendégek. Megpihennek, gyönyörködnek a tájban, megkóstolják a gazda vörös borát, s ha úgy tartja a kedvük, szalonnát sütnek rőzselángon.

Varga Ferenc nemcsak a boroknak, hanem a nádazó mesterségnek is avatott szakértője.

— Egy tető befedéséhe-, kell ezer kéve nád. Ez harmincezer forint, nem kis pénz. S akkor még a mi munkánkat is meg kell fizetni. Olcsóbb a cserép, ezért szeretnék az emberek inkább azt rakni a pincére, bár a nád jobb, hűvösen tartja a bont.

— Harmincezer forint? Van itt nád a berekben elég...

— Igaz. Legtöbben megvárják a telet, s a berekben aratnák tetőnek valót. Ingyen. Még jót is tesznek a náddal, mert csak így tud újrahajtani. A berki nád azonban mem a legjobb, mert hitvány, nem olyan tartós, mint a balatoni.

„Nekem már az élet ajándék..."

JÁNOSHEGYI PINCÉK

A szél hordta évszázadokig ide a homokot a Balatonról. A lapos dombhátat körülölelte a berek, ezer- színű élővilágával. A vízközeiben jobban sütött a nap, hamarabb átmelegítette a Jánoshegy homokját. A bu- zsákiak hamar rájöttek, hogy érdemes ide szőlőt telepíteni. Tágas, egészséges parcellákra rakták a vesszőket, s a tőkék végébe a kis fehér falú, kontyos pincéket.

Még a múlt századiban is sokfelé álltak a belső-somogyi dombokon ilyen „szőlőhegyi” épületek, mára jó részüket elsodorta az idő. De a Jánosh egyen eredeti szépségükben állnak ma is. Vert falukon fehér meszelés, egyszerű, olJóágas gerendáikon kontyos nádfedél. Néhány pince fedele — a nád alatt — még rejti a valóban régi rozsszalmát, a zsúpot is.

A tulajdonosakat azonban megérintette a modernizálás szele. Több pincefalat kőporos vakolás borít, s itt- ott megjelent a cseréptető. A Lengyeltóti Községi Közös Tanács azonban nem hagyja veszendőbe menni a ■ gi, hagyományos dél-balatoni építkezés e ritka szép emlékeit, a jánoshegyi pincesort. Hatósági eszközökkel is óvja ennek egységes képét, s azonkívül műemléki védelmet is kért az épületekre.

A pincék közötti fűben, a vén diófa alatt Pék Sándor tesz-vesz. Régi prését nyugdíjazza éppen: az új, nagyabb teljesítményű már a pince hűvösében várja a szüretet. A szőlősgazda 64 éves, idejének java részét a hegyen tölti. A szőlőben dolgozik, a pincében szösz- mötöl, elbeszélget a barátokkal, szomszédokkal. Olykor bor is csurran a poharaikba, előkerül a kártya: a falusi férfiiközélet színtere is ez a hegy.

— Erre jártam huszonhárom évig a .fenyvesi állami gazdaságba dolgozni. Télen- nyáron kerékpárral, tizenhat kilométer oda és tizenhat vissza. Azt mondom: nekem már az élet ajándék, így hatvanon túl.

Olykor meglátogatják a nagybereki állami gazdaságból induló lovas túrák németjei, s más, a buzsáki tájházban „szimatot kapott” lengyel, csehszlovák turisták. Mozgalmas a nyár. Ha nagyon egyedül van, átbalNádazó szerszáma apró, hosszú nyeles, keményen dudorodnak rajta az öreg fa erei. Keze gyorsan jár, igazít, passzíit, véglegesre simítja a nádtetőt. Kerékpáron érkezik nádazó társa. Várják őket a faluban, tetőt kell javítani.

A jánoshegyi pincesor a somogyi népi élet és építkezés becses emléke. Megérdemli, hogy óvjuk, figyeljünk rá. A helybeliek és mindannyiunk örömére.'

Csupor Tibor

SÉTÁNY ÉS MINIGOLFPÁLYA

A lakóközösség érdekeiért

Nem nyitottak új eszpresszót

Igazán csinos kis szépségszalont mondhat a magáénak Koszorú Gáborné kozmetikus Kaposváron, a Honvéd utcában. A beszélgetést záróráig kellett halasztásiunk, hogy ne zavarjuk a munkáját. Az egyik vendég épp a házból való volt, őt azért mlarasztaltuk, hogy együtt halljuk a tanácstag, a laikók közül pedig Pa pp József né véleményét a közösség érdekében végzett munkáról.

Egy éve választotta meg ez a körzet tanácstagjuknak Koszorú Gábomét.

Masszázs után így nyilatkozott Papp Józsefné:

— A kozmetikus munkájával elégedett vagyok, ezért járok hozzá. A bizalmam azonban a tanácstagnak is szól. Egy év múlt el, mióta megválasztottuk, munkájáról még igazában nem alkothattam véleményt. Csupán azt állapíthattam meg, hogy a közösségért igyekvő tanácstagunk van.

Koszom Gáborné szavaiból sugárzik a tenniakarás, de azt is elmondta, hogy a városi tanács munkájáról több tájékoztatásra számított, amikor megbízatását elvállalta.

— Elvárják tőlem a környék lakói, hogy tájékozottabb legyek a város életével kapcsolatban — húzta alá véleményét.

— Miben segített eddig a tanácstag a környék lakóinak?

— Házaink tízévesek. A gyákorj beázások miatt szükségessé vált a szigetelés kicserélése, felújítása. Nem kerül ez kevésbe. Éppen ezért társadalmi munkát szerveztünk és kicseréltük a tetőszigetelést.

A tízéves házak környéke itt-ott még mindig rendezetlennek látszik.

— A játszótéri betonlabirintus balesetveszélyes. Kérték a lakók, hogy bontsák le. A sók gyerek igényét figyelembe véve, helyére bekerített focipályát tervezünk.

— Az egyik butikos jobbnak látta, hogy fölhagy az eddigi üzlettel és presszót nyit. Eljártam a lakók kérésére ebben az ügyben, s a tanács a mi érdekünket figyelembe véve döntött: nem adták ki az újabb engedélyt. Furcsább eset is előfordult már. Az egyik háromgyerekes anyuka kért meg, hogy segítsek neki a gyámügynél. Nem fáradoztam hiába. A gyerektartást azóta kapja.

— Aktíváik a lakók saját sorsuk jobbításában?

— Sajnos nem eléggé. Alig, hogy elkészülték a liftek javításával, hamarosan újra gyalog kellett felmenni az emeletekre. Nemcsak az a baj, hogy sok a rongáló, hanem az is, hogy a lakók közömbösek egymással szemben, Föl szeretném rázni őket. Ezt is a tanácstagi munkám részének tartom.

— A környék tanácstagjai- ' vat milyen a kapcsolata?

— Tízezer forinttal rendelkezhet egy-egy tanácstag, összebeszéltünk hárman, ösz- szeadjuk a pénzt, hogy érdemesre fordíthassuk. Valamelyik gyermekintézménynek szánjuk támogatásul, újafob létesítményre.

— Mit szeretnének a lakók, hogy megépüljön a körzetben ?

— Szükség lenne egy tej- ivóra, kérték, hogy szorgalmazzam egy nyilvános W. C. építését is. Sok embernek gond a vasárnapi bevásárlási lehetőség megszüntetése. A háziasszonyok boltjának a forgalma is bizonyítja, hogy valamelyik élelmiszerboltot érdemes volna néhány órára kinyitni vasárnap délelőtt. A környék szebbé tételére is gondoltunk. A Kré- Busz iskolla, a bölcsőde között húzódó területen egy szép sétányt szeretnénk kialakítani. A terület erre nagyon alkalmas. Lenne hol megpihenniük a nyugdíjasoknak. A fiatalabbaknak minigolfpályát építhetnénk társadalmi munkában.

— Egy év után elégedett a munkájával ?

— Irigylem azokat a tanácstag társaimat, akiknek több gondjuk van, mint nekem. Ehhez azonban föl kell ráznom az embereket, hogy együtt munkálkodjunk körzetünk otthonosabbá tételén, a közérzet javításán.

Horányi Barna

Harminchét év a katedrán

Tízéves korában határozta el, hogy pedagógus lesz. Béri Ilona korai pályavá- lgsztássa életre szóló program lett: a tanév végén, 37 évi tanári munka után vonult nyugalomba a balaton- keresztúni általános iskolából.

— Ez az első és az utolsó munkahelyem. Először, néhány évig alsó tagozatban tanítottam, majd levelezőként elvégeztem a magyar- történelem szakot. Az ötvenes években hatvanöt diák

»volt egy csoportban. De később is mindig harmincnál többen voltak a tanteremben.

— Melyik szak volt a kedvesebb ?

— A magyar adta a több munkát. Olyankor, amikor egyedül tanítottam az összes osztályban, rengeteg dolgozatot Tcellett kijavítanom. De ha mégegysizer kezdeném, megint magyar szakos lennék. Mindig a nehezebb, de szebb dolgok vonzottak.

Nézegetem az asztalon

tornyosuló kitüntetéseket. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Üttörővezető, Pedagógus Szolgálati Emlékérem, a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvény. Az utóbbit 1985-ben, a honismereti szakkörben végzett munkájáért adományozta a művelődési miniszter.

— Mindig érdekelt a község története, régi tárgyakat gyűjtöttem, s úgy gondoltam, ezeknék jobb helyük lesz az iskolában. A kutatásokhoz egy szomorú ese- ménv adta az ötletet: két növendékem egy háborús akna áldozata lett. Tudtam, hogy a második világháborúban négy hónapig állt itt a front, s a községből sokan elpusztultak. Felső tagozatos gverekek közreműködésével összegyűjtöttük a még élő családtagaktói az elesettek, illetve a sebesüléseikbe később belehaltak névsorát. Ezt a listát, a bombacsapódási helyek térképével együtt, mementóként az iskola honismereti sarkában függesztettük ki.

— Másik kutatási területünk a Keresztúr név eredete. Az összes hasonló nevű település úttörőinek írtunk, kértük a segítségüket. A kutatómunka mellett gyűjtöttünk mindenféle régi használati eszközt, iskolai felszerelést, könyvet.

— ön dolgozta fel az iskola történetét is.

— Felszabadulásunk negyvenedik évfordulójára a művelődési osztály erre minden iskolát felkért. Nálunk a húsz tagú nevelőtestület engem bízott meg, mivel ón vagyok itt legrégebben. 1755-től, az alapítástól kezdve, felkutattam minden adatot, a levéltártól,

a volt igazgatótól, a kéthe- lyi pélbánostól kérve segítséget, leveleztem a veszprémi püspökséggel is. Mivel ebben az évben, túl a nyugdíjkorhatáron, 54 órám volt ciklusonként, erre általában csak éjszaka maradt időm.

— Mindig minden megbízatást elvállalt?

— Volt úgy, hogy tizenegyfélét. De soha nem utasítottam vissza, amire kértek. Táppénzen sem voltam egy napot se a harminchét év alatt. Mi még abban nevelkedtünk, hogy mindent el kell végezni, amivel megbíznak.

— Például?

— Tizenöt évig voltam községi polgári védelmi szakaszpairancsnók, huszonegy éviig könyvtáros. Ma is áfész Intéző bizottsági elnök vagyok. Sokáig láttam el a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős tisztét, a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyerekek gondviselését. Az iskolában volt irodalmi színpadom, csináltam az órarendet, vezettem az osztályfőnöki munkaközösséget, a magyartanárok körzeti munkaközösségét... Volt olyan tanév, hogy szeptemberben hétféle munkatervet kellett készítenem.

— Ezt a rengeteg feladatot hallva felmerüli bennem a kérdés: soha nem vágyott más beosztásra, jobb munkahelyre?

— Még mindig tartom a

kapcsolatot azokkal az osztálytársaimmal, akikkel

eeyütt jártunk a Ranolder Intézetbe. Az ő tapasztalataik alapján nagyon örülök, hogy ilyen kis iskolában lehetek. Ami a beosztást illeti, lehettem volna igazgatóhelyettes, szakfelügyelőnek is többször hívtak, de mindig mást ajánlottam magam helyett. A pedagógiai munkát jobban szeretem, mint azt, ahol felnőttekkel kell bánni.

Az asztalon vastag napló, melybe hat éve gyűjti a községi énekkarról a képeket, beszámolókat. Az énekkari titkári poszt és az áfész-tisztség megmaradt, a többi azonban a nyugdíjba- vonulással lezárult.

— Ez az utolsó éveríl nagyon fárasztó volt, most már pihenni szeretnék. Majd írogatok, rengeteg könyvet kell elolvasnom, amire eddig nem volt időm. Nagyon szeretek utazni, világot látni. Már sok országban jártam, mindenhol megnéztem a városi és falusi iskolákat. Az élményeimet az óráimba is beépítettem.

— Nem fog hiányozni a tanítás?

— Kértem, ha lehet, ne hívjanak vissza. Majd szeptemberben lesz nehéz, amikor a gyerekek itt csipognak a kertben. Magántanulókat elvből nem vállalok. Van, aki középiskolába kerülve visszajön segítségért, ezért soha egy fillért nem fogadtam el.

Ilus néni harminohét keményen ledolgozott év után

visszatér a verseskönyvek, a kilencszáz négyszögöles kert és a világfelfedező utak nyugalmába. Ahogy azonban a honismereti kiállításról kikísér, elárulja magát: Lelkesen magyarázza: legközelebb egy kutat kellene megmenteni, már el is tervezte, hogy kinek fog írni az ügyben ...

Tcrsztyánszky Krisztina