Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
Szervezettebben a kistermelésért ÜNNEPSÉG Á 36. VASUTASNAPON Kitüntetés a kaposváriaknak A háztáji és kisegítő gazdaságok nem osölklkenő jelentőségű, fontos szerepet töltenek be gazdasági életünkben. A nagyüzemek javuló színvonalú integrációjával nő az árutermelésük, s a kialakult munkamegosztás szerint egyes termékeket — például a nyúlhúst — kifejezetten ez a szektor állítja elő. Ha mindent egybevetünk, összességében a kisüzemekből kerül hazai- és külföldi piacokra a mező- gazdasági termékek több mint harminc százaléka. Ez az arány jelzi, hogy megkülönböztetett figyelmet, gondosságot, törődést kíván ez a tevékenység. A szervezettség fokozását szolgálja. hogy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban a közelmúltban megalakult a háztáji és kisegítő gazdaságok osztálya azzal a fő céllal, hogy a a belső és a területi szervek kistermelést irányító, segítő munkáját egyeztesse, szervezze. A szándék az, hogy kialakuljon egy, egészen a településekig eljutó hálózat, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a termelés alakulását, gyorsan jelez a termelést fékező, negatív hatásokról, de segít például abban is, hogy a nagyüzemeik és a kisgazdaságok közötti jó együttműködési formák ismertté váljanak, terjedjenek. Mivel többen is — termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, áfész-ék, konzervgyárak stb. — foglalkoznak a kistermelés integrálásává., szükség volt egy egységes, az egész tevékenységet átfogó és áttekintő szervezet Kialakítására. Megyénkben ez az intézkedés egy viszonylag már kitaposott utat talált. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán volt és van olyan előadó, aki Közös tanácskozást tartott aiz agrárágazat, a tudományos kutatás helyzetéről, eredményeiről, fejlesztéséről és a Vili. ötéves terv idejére szóló tudományos együttműködés bővítésének lehetőségeiről! Váncsa Jenő mező- gazdásági és élelmezésügyi miniszter, valamint Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Láng István, az MTA főtitkára tegnap az MTA Marton vásári Mezőigazdasági Kutatóintézetében a két főA hét első felében jócskán kijutott a Balatcm-partján üdülőiknek a jó időből. Az idegenforgalmi szakemberek véleménye szerint a vendégforgalom a csúcshoz ért ezekben a napokban. A nagy meleg viszont nem kis erőpróbát jelentett a gabona- földeken dolgozóknak, hiszen megkezdődött az aratás. A munkálatok megszervezésekor nagy gondot fordítottak arra is, hogy a gépekhez a megfelelő alkatrész-ellátást biztosítsák, és ne legyen fönnakadás a gabona betakarításában. Az őszi árpa aratása Somogybán már be is fejeződött, több mint 17 ezer hektáron. A végeredmény sajnos még a vártnál is rosz- szafobnak mutatkozik. A múlt évi eredményekhez képest visszaesés figyelhető meg. Ami az első tapasztalatokat illeti, az nem sokkal kedvezőbb a búza esetében sem. Általános jelenség. kifejezetten a háztáji és kistermeléssel foglalkozik, kapcsolatot tart a községi, a nagyközségi tanácsok e feladatot ellátó ügyintézőivel. A javuló munkakapcsolatnak új lendületet adott, hogy másfél évvel ezelőtt a megyei tanács végrehajtó bizottsága értékelte a mező- gazdasági kistermelés és értékesítés helyzetét és olyan feladatokra hívta fel a helyi tanácsok figyelmét, amely mindenképpen a tekintélyes árumennyiséget termelő szektor szervezettebb, egységes támogatását szolgálja. Példaként említjük meg, hogy folyamatosan foglalkoznak a helyi tanácsok tisztségviselői a kistermelés időszerű kérdéseivel, figyelemmel kísérik a kistermelőik ellátását, a felvásárlás szervezését és közreniüköd- rek az esetlegesen felmerülő gondok megoldásában. Űi vonás, hogy ez évtől a helyi tanácsok ügyintézői havonta küldenek tájékoztatót a megyei mezőgazdasági osztálynak a piacfelügyeleti munkáról, így áttekinthetőbben, folyamatosan figyelemmel lehet kísérni a kistermelés helyzetét, alakulását, rugalmasabban és gyorsabban el lehet hárítani a gondokat. Ügy is lehetne mondani, hogy a MÉM által kezdeményezett hálózatnak megyénk ben már kialakult alapj-. van, ez persze nem jeiev.i azt, hogy nincs mit javítani a munkán. A hogyan kérdésére sok mindent lehetne sorolni a naprakész nyilvántartástól kezdve az adott terület, település jobb megismeréséig. összefoglalóul annyit: legfőbb feiadat, hogy a szakigazgatási szervek ügyintézői a kistermelőkkel, a szakcsoportokkal szorosabb, szervezettebb kapcsolatban intézzék azok ügyelt. V. M. hatosáig vezetőinek részvételével. A találkozó alkalmával együttműködési magállapodást is aláírták. A tárgyalásokon megállapították, hogy a két szervezet az elmúlt öt esztendőben eredményesen segítette egymás munkáját, a tudományos élét képviselői sokoldalúan vettek részt a mezőigazdaság, az élelmiszeripar és a fagazdaság föladata inaik végrehajtásában. Megegyeztek abban, hogy hogy a kalászosok alacsony átlaghozamokkal érkeznek a magtárakba. Tizenkét esztendeje már, hogy a nyár egyik legkiemelkedőbb kulturális eseménye megyénkben az atádi faszobrász telep működése. Hétfőn tizenkét művész kezdte meg a munkát, köztük Japánból, Olosz- országból, Ausztriából és a •Szovjetunióból érkező vendégek. Csütörtöktől benépesül a bogiári dombon a Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpad környéke is. Hiszen a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei ebben az évben is két darabot mutatnak be a tó partján üdülőknek. Örömmel adtunk hírt arról, hogy kedden birtokba vehették az új csökön yavi- sontai gyógyfürdőt a vendégek. A négy évig épülő létesítmény százmillió forintba került. Remélhetőleg sokan találnak majd gyógyviSzáznegyven esztendeje lesz július 15-én, hogy lelkendezve számolhatott be a Kossuth Lajos alapította Pesti Hírlap az első hazai gőzüzemű vasút megindulásáról. Az akkor forradalminak számító Budapest—Vác útvonal átadásánál maga István főherceg tevékenykedett, és sók ezer kíváncsiskodó jelenlétében elindult az első magyar lokomotív. Többek között ezekről az első lépésekről is megemlékeztek tegnap délután a MÁV nevelőotthon nagytermében tartott ünnepi ülésen a MÁV Kaposvári Csomópont vezetői, dolgozói. A csomópont párt- és szakszervezeti vezetői nevévek teljesebb érvényesítéséért, a Ikutiatáspolítilka és az agrártermelési célok végrehajtásáért a jövőben még szorosabban működnek együtt. A most megkötött együttműködési szerződés szerint az anyagi és szellemi erőforrásokat elsősorban az agrárágazatok teljesítőképességének, nemzetközi versenyképességének fokozását szolgáló, valamint a biológiai, műszaki és ökonómiai összefüggéseket feltáró vizsgálatokra fordítják. zében bajukra orvosságot. Távolról érkezett vendégeket köszöntöttek kedden a megyei tanácson. Somogy vendége volt ugyanis Armando Emilio Guebuza. A mozambiki vendég, a Frelimo Politikai Bizottságának tagja, a Mozambiki Népi Köztársaságának miniszterelnök- helyettese gyár- és iskolalátogatáson is részt vett. A hét közepén egész oldalas összeállítással próbáltunk választ keresni arra, milyen volt a somogyi üzemekben, gyárakban az első félév. Általános megállapításként könyvelhetjük el, hogy nehezedő körülmények között is igyekeztek tartani a vállalatok terveiket. Nehezebb helyzetben van a mezőgazdaság, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátban például elmondták, hogy a tavalyi termésnek mintegy hetven százalékára számíthatnak az idén. Varga István ben Tihanyi László, a Kaposvári Épület- és Hídfenntartási Főnökség szakszervezetének titkára köszöntötte az ország legnagyobb vállalatának dolgozóit, azoknak hozzátartozóit, és nyugdíjas munkásokat. Űj polietiléngyár Határidő előtt Több mint öt hónappal a tervezett határidő előtt elkészült a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinát új lineáris polietiléngyára. Hasonló gyárat eddig még nem sikerült ilyen rövid idő — 27 hónap — alatt megépíteni. A csaknem 6 milliárd forintos költséggel épült polietiléngyár a világon ma fellelhető legkorszerűbb technológiát képviseli és évente 140 ezer tonna, kitűnő fizikai tulajdonságokkal rendelkező műanyagot állít majd elő. A beruházás megvalósításában több mint 40 hazai vállalat vett részt, a legjelentősebb munkálatokat egyebek között a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat (VEGYÉP- SZER), a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat, valamint a Gyár- és Gépszerelő Vállalat végezte. A gépészeti, technológiai szerelési munkák befejeztével, a részleges üzempróbák lefolytatásával, a szigorú biztonságtechnikai vizsgálatokat követően sor kerülhetett a szénhidrogének betáplálására. Ezzel a folyamattal lényegében megkezdődött az üzembe helyezés. Várhatóan 2—3 hét múlva indítani lehet a polimerizá- ciós folyamatot is. A TVK új gyára termelését a jövő év elejétől a Szovjetunióból érkező évi 60 ezer tonna etilénre alapozza. A Phillips Petroleum CO. eljárástulajdonossal és a C. Itoh—The Japan Steel Works konzorcium fővállalkozóval 1984 januárjában kötötte meg a TVK a külkereskedelmi szerződést a korszerű gyár szállítására. A beruházás befejezését 1987. március 31-óben jelölték meg. A 6 milliárd forintos költséget a Magyar Nemzeti Bank hitelkonstrukciójában vállalati beruházásként fedezték. A tervezési és építési munkák csaknem párhuzamosan, nagy ütemben folytatódtak és 1985 elején már megkezdődhetett a technológiai szerelés. A jó előkészítés és a körültekintő munka eredménye, hogy a kivitelezés a tervezettnél jóval gyorsabban halad. Ezt követően Boa Árpád, az Épület- és Hídfenntartó Főnökség vezető mérnöke tartott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt száznegyven év során sokat változott a vasút feladata, bővültek lehetőségei Somogybán vendégeskedett Branko Bergman, a Horvárt Szocialista Köztársaság vízügyi bizottságá.na|k elnöke, akivel a folyaimsza- bályozásakról, a vízi energia hasznosításáról, a beruházások jugoszláviai tapasztalatairól beszélgettünk. Mindenekelőtt egy tény: a horvát köztársaságban az elektromos energia felét a kedvező években a vízi erőművek adják. Közvetlen szomszédaink nem véletlenül fordítanak nagy figyelmet a folyók ilyenféle hasznosítására.. — Bár az elmúlt években csökkentek az árak — mondta Branko Bengman — az olajjal üzemelő erőművek nem gazdaságosak, kör- nyezetszen.nyezőek. Köztársaságunk Szlovén iában, pontosabban Krskóban közös beruházásiként felépített egy atomerőművet, amely jól működik, azonban az energiaszükségleteinket nem fedezi. A nukleáris energia további felhasználásának nálunk sok ellenzője van. Mi hiszünk abban, hogy a vízi erőművek számának növelése a legjárhatóbb út. Jelenleg ‘kettő épül. Az .egyik egyik Dzsalenél a Na Cetind folyón, a másaik Dubrovánál a Dráván, amely has.onlló lesz a Csakoveci erőiműhöz. Számolunk tíz másaikkal is. Néggyel a Dráván, négy- gyei a Száván, és keltővel más folyókon. Mint önök előtt is ismert, a részben közös folyamunkon: a Dráván szeretnénk ha közös beruházásként készülne el a gyurgyeváci, a barcsi, a moszlaviiinai ás az eszéki vízlépcső a hozzá kapcsoJó- dó erőművekkel. Az ezek által termelt villamos energiából mindkét ország a befektetésének megfelelő arányban részesülne. Almikor most a magyar partne- reiirtklkal tárgyaltunk, felajánlott ulk, hogy vendégül látjuk őket Dubravánál, hogy tapasztalatokat szerezhessenek és személyesen is meggyőződhessenek arról, amit a drávai erőművekről mondottunk. Ma ennek a folyónak a szlovéniai szakaszán nyolc, nálunk már két erőmű is működik. is, ám a legfontosabb elvárás a vasút dolgozóival szemben mindvégig megmaradt. Az itt végzett munka ugyanis komoly fegyelmet igényel, és mindig becsületet, önfeláldozást és haza- szeretet kívánt az alkalmazottaktól. Kitért arra a nagy változásra is, amelyet a felszabadulás hozott a magyar vasúi életében. így jutott el egészen a máig, amikor ki kellett térnie arra is, hogy az idei év nem a legkedvezőbben alakult a MÁV számára. Százalékban mérhető ugyanis a tavalyi évhez képest a szállításban tapasztalható visszaesés. Ebben a helyzetben nagy szükség van a csomópont csaknem kilencszáz munkásának a helytállására, minőségi munkájának javulására. Az ünnepi beszédet követően Sülé Ferenc, a Pécsi Üzemfőnöksóg műszaki osztályának vezetője átadta Májer Józsefnek, a Kaposvári Üzemfőnökség vezetőjének és Dávidházi Tibornak, az Épület- és Hídfenntartó Főnökség vezetőjének az Élenjáró Főnökség kitüntetést. Az ünnepség végén a kiváló szocialista brigádok, a törzsgárdatagok, valamint a szakma ifjú mesterei részesültek kitüntetésben. — Gazdaságos-e a vízi erőművek építése? — Nem szabad pusztán azt számítanunk, hogy mennyi villamos energiát termelünk, hogy a beruházás költsége ezáltal mennyi idő alatt térül meg, hanem azt is figyelembe kell vennünk, hogy. a vízlépcsők kialakítása egyben folyamszabályozási munkákat is jelent, jobb feltételieket teremtünk a hajózáshoz, gondoskodunk az árvízvédelemről. S ha már ezzel is számolunk, akkor termésszete- sen .gazdaságos beruházásokról van szó. — A vízlépcsőrendszerek kialakítása óhatatlanul eigyütt jár a környezet megváltoztatásával is. Hogyan fogadják ezt. a köztársaságok lakói ? — Kötelezően minden esetben előtanulmányokat folytatunk, amelynél figyelembe kell vennünk, hogy az adott munkák milyen hatással leheitmek a halászatra, a mikroklímára,, az erdőgazdálikodásrai, a talajvíz csökkenésére, vagy emelkedésére. Erről tájékoztatjuk a közvéleményt. Természetesen akadnak ellenzői a programunknak. Még a szakemberek körében is. A legtöbb ellenvéleményt azonban a tájékozatlanság szüli. Előfordul, hogy olyan szakemberek tiltakoznak, akik nem forgatják a szakirodalmat, s így bizonytalan találgatásokba merülnek. Mondanék egy konkrét példát, éppen a gyurgyeváci vízlépcső .kapcsán. A kiap- roncai Bilokalmik vállalat erdejét keresztbe szeli majd a vízi erőmű üzemi csatornája. Egy szakaszon négy méterrel csökken a talaj vízsziintje. Hosszú időbe telt, míg megmagyarázhattuk, hogy kellő szabályozással orvosolhatjuk a gondjaikat. A folyamszabályozásokkal egyébként segíthetünk a mezőgazdaságnak is. Erre is egy példát említenék: hat- száznyolev.ainezer hektár termőterületet tudtunk általa megjavítani. A tapasztalatok miniket igazoltak. N. J. Együttműködési szerződés a kutatómunka fejlesztésére a tudománypolitikaii irányéiÁ HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁM Javult a termőföld Vízi erőművek a szomszédainknál