Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-05 / 157. szám
IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS || grazi magyar kiállítás révén számottevő sikereket is könyvelhettek el maguknak. A megváltozott formanyelvhez a magyar közönség most kezd hozzászokni. Molnár Sándor kiállítása erre igen alkalmas. Briliáns rajztudása a természeti stúdiumoktól az absztrakcióig mutatja az utat a motívum átváltozásaira. Rajzainak legtöbbje — mint festményeié is — ezért a metamorfózis nevet viseli. Munkáira a nagymértékű nyitottság jellemző; egyszerre megtalálható bennük a geometriai elvontság és a legösszetettebb organikus formavariáció. Fejlődése ezért nem egyenesvonalú, a különféle vonulatok egyszerre, egyidőben élnek benne. A művész új leleménye a formázott és plasztikus graKépeink Molnár Metamorphosis című sorozatából valók fika volt. Művészetét a frissesség igénye tartja állandó mozgásban. „Az idő arca a jelen, a jelenlét. Bármilyen nehéz anyag a jelen, át kell élni, meg kell formálni — ez a jelenidő feladata ... Jelentudatunknak világosnak és pontosnak kell lennie. Ez a mindig új, az aktuális, mely minden pillanatban más”. Most talányos, többértelmű műveket alkot rendkívül személyes, szubjektív felfogásiban a német újexpresz- szionisták igézetében a formák erőteljes, növényszerű, részletgazdag burjánzásával. Brestyánszky Ilona Molnár Sándor grafikái Molnár Sajóládon született, 1936-ban. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1955-től 1961-ig folytatta. Abban az időben végzett, amikor a művészek lázasan keresték az új művészet útjait. Az új generáció tagjai elsősorban Párizs felé tekintettek, ahol Manessier, Soulages, Mathieu, Bazaine festészete keltett nemzetközi érdeklődést, de az amerikai expresszionizmus és tasiszta művészet is sok hívet toborzott magának. Az igazodás sokfélesége gyorsan változó arculatúvá tette kifejezés- módjukat. A nyolcvanas években az új itáliai iskola transzavantgardnak nevezett Égramlata és a mind nagyobb teret hódító német új expresszionisták megváltoztatták az igazodást. Fiatal művészeink nagy lendülettel kapcsolódtak bele ezekbe az áramlatokba, amelyekben a Molnár Sándor a magyarországi új avantgárd élgárdájához tartozik. A beavatottak már korábban felfigyeltek nevére, a kiállításlátogatók azonban most ismerkedhetnek meg műveivel. Ezek most egyszerre láthatók — válogatásban — a Magyar Nemzeti Galéria „Eklektika” kiállításán, a főtéri Óbudai Galéria és a Francia Intézet Szegfű utcai bemutatótermében. z infláció érdekes dolog: szó szerint fel- fújódást jelent, és igen sokatmondó az alapszó, csakhogy pontosan senki sem tudja, mitől fúvódnak fel az árak, mitől csökkennek \ az értékek napról napra. Vagyis: csökkennek az értékek és nőnek az árak. Minden közgazdasági magyarázat ellenére van a szóban valami misztikus: hát még a szellemi értékek inflációjában! Mert a zöldségárak növekedését még csak lehet magyarázni éghajlati, piaci okokkal, ám egy-egy szellemi, erkölcsi „árucikk” érték- csökkenését, árzuhanását aligha lehet pusztán a vásárlóerőre, kereslet-kínálat arányainak alakulására visz- szavezetni. És mégis ... Az utóbbi években egyre ritkábban hallottam értékmérő jelzőként elhangzani a „tisztességes, becsületes” rokonértelmű fogalmait. Mintha a hétköznapi, állampolgári értékítéletek is elveszítették volna aranyalapjukat, erkölcsi etalonjukat. Igaz, továbbra is dicsérjük az újat, kezdeményezőt, de ritkán minősítjük erkölcsi értelemben, mintha a sajtó nyelvéből is kikoptak volna e hagyományos fogalmak: csak a változó törvények és rendeletek pislákoló irányfényeit látjuk, melyek a tegnapi visszaélést holnapra követendő példaként állítják elénk, s a holnapi innováció esetleg ma még törvénybe ütköző, gyanús, esetleg büntetendő cselekmény. Ember legyen a talpán, aki elmélet és gyakorlat között eligazodik, azon a senkiföldjén, ahol csak „ügyesség” és „ügyeskedés” létezik, ahol a korrupció a gazdasági létezés eszköze, nevezzük akár hálapénznek, borravalónak, csúszópénznek vagy megvesztegetésnek, akár hatalommal való visszaélésnek, bizonyíthatatlan zsarolásnak, ál-közéletiségnek és áldemokráciának. Mintha a nemzeti egységet úgy értelmeznénk, hogy abba a korruptak, véleménynélküliek, tolvajok, sikkasz- tók is beletartoznának. Az infláció rejtélyes folyamat a közgazdaságban is, hát még a közéletben, az erkölcsben! Hol kezdődik a durvaság, agresszivitás, ami még eltűrhető egyre lazuló mindennapi normáink szerint? Milyen közterületen elkövetett garázdaságon háborodhatunk fel, milyen közéleti visszásság éleszthető fel jogos haragunkat? Mintha egyre bizonytalanabb lenne az összkép. Kis és nagy dolgok összemosódnak, az állampolgár ingerülten legyint, mereven maga elé bámul, nem akar beleavatkozni, nem akar bajt. Hallgat a gyűléseken, ahol csak fizikai jelenlétét jegyzik, ahol csak igenlő szavazatát veszik tudomásul, hallgat a félreütött pénztárgép, a megcsúszott számla előtt, hallgat a buszon, ha a lábára lépnek, félrelökik, hallgat az üveg- visszaváltónál, ha göngyöleg hiányában hazaküldik, mert már morogni sincs kedve. A kis dolgok felfúvódnak, dagadnak, a jogos tiltakozás okvetetlenkedéssé torzul, a durvaság és ügyeskedés pedig önkifejezéssé. A végeredmény: lesznek hivatalból mindent lelkesen helyeslők, lesznek mogorva legyintők, s középen a sűrű, kétségbeejtő tömeg: a tompán tűrök, az értelmetlen sorállók, a felheccelhetők és leinthetők, az erkölcsi infláció legnagyobb vesztesei. Az erkölcsi infláció: erkölcsi kopás. A semmire sem kötelező utca erkölcse. A szabad helyre autók állnak be, az elvesztett tárgyak új gazdára találnak, ne tartsuk fel a forgalmat, haladjunk, Kardoson, fegyveresen Á szatmári béke „Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magába’ / Elfogyott szegénynek minden katonája ...” — zokogták a tárogatók, töröksípok, mert Rákóczi kurucainak csillaga 1710-ben lehanyatlólban volt Éhínség, pestis, háború tizedelt immáron nyolcadik esztendeje. A fejedelem belátta, hogy a kimerült, lerongyolódott nemzet külföldi segítség nélkül már nem bírhatja sokáig. A legyvernyugvás felé az első lépést mégsem Rákóczi, hanem a császári hadak 1710 őszén kinevezett új főparancsnoka, Pálffy János hor- vát bán és generális tette meg azzal, hogy 1710 november 17-én Pestről levelet írt báró Károlyi Sándornak, II. Rákóczi Ferenc bizalmasának és a kuruc hadak parancsnokának, amelyben teljes kegyelmet ígért neki, ha visszatér a koronás király hűségére. Károlyi meglepődött, mert tudta, hogy a bécsi udvar, ha közbocsánatot hirdetne, abból Rákóczit, Bercsényit és őt kizárná. A levél vételekor épp a fejdelemhez készült, s megmutatta neki az átcsábító írást. Rákóczival megállapodtak, hogy udvariasan válaszol, de a magyar rendek szövetségének tett esküjére hivatkozva elutasítja az ajánlatot. A kapcsolat fonalát azonban Rákóczi tanácsosnak tartotta tovább szőni, ezért elküldte Komáromy György debreceni bírót és bihari alispánt Pálffyhoz. Részletes utasításának az volt a lényege, hogy készítsen elő egy ünnepélyesen megkötendő békét. Komáromy kétszer tárgyalt Pálffyval. A király időközben — 1710. december 22-én — formálisan is felhatalmazta Pálffyt, hogy Károlyival megalkudjon, s biztosítsa számára birtokait és rangját. Károlyi, amikor kézhez vette Pálffy meghívását, azonnal Munkácsra sietett, hogy fejedelmével megtanácskozza a dolgot. Rákóczi épp Lengyelországban volt, s csak báró Sennyey Istvánt és Vay Ádámot találta ott, ők biztatták, hogy menjen, hiszen fel van hatalmazva a tárgyalásra. Biztatásunkra tehát fölkereste Pálffyt Debrecenben. Ott azon fáradozott, hogy kieszközölje Rákóczi és Pálffy személyes találkozását, ezt sikerült is elérnie. Az emlékezetes találkozás Vay Ádám vajai kastélyában, 1711. január 31-én történt. Pálffy tábornagyot, aki közben teljhatalmat kapott a tárgyalásra, egy tábornok, egy ezredes és 200 drago- nyos kísérte. : A fejedelem, Károlyi, Vay Ádám udvari mansall, és ugyancsak 200 svéd dragonyos kíséretében érkezett a ma is álló váremberek. Ki kérdezné meg, hogy miért és merre? Csak a véres balesetek keltenek némi figyelmet, összegyűlnek a bámészkodók, ám nem segítő embermívoltukban, hanem nézőként. A hatóságok intézkednek, élvezzük a látványt. z az infláció nem köz- gazdasági természetű: a felnőttek műve. S a felnőttek néha csodálkoznak, hogy gyermekeik rájuk hasonlítanak. 'Durvák és közönyösek. A megfelelő kötőszavakat már megtanulták az élethez. Fizikai erejük is nő: nemsokára ők is félre tudnak lökni valakit az utcán. Az autódudát már most is meg tudják nyomni. Uramisten, miféle fantasztikus filmet álmodom?. Csak nem épülő-szépülő hazánkban játszódik, kiművelt emberfők, nagy közös célok, remek vezércikkek és kitűnő orvosi tanácsok földjén? Szentmiháiyi Szabó Péter kastélyba. Rákóczi is, Pálffy is a kastélyban laktak, és sokáig értekeztek egymással négyszemközt. Megállapodtak abban, hogy a fejedelem, mint a szövetkezett rendek — a konföderáció — vezetője, hajlandó lesz a békéről tárgyalni, s a fegyverszünetet február 15-ig meghosz- szabbították, Rákóczi pedig levélben fordul a királyhoz. Csakhogy közben híre kelt annak, hogy az orosz cár, I. (Nagy) Péter lengyelországi körútra készül, s Rákóczi szívében felizzott a remény: sikerül a cárt megnyernie ügyének, s katonai segítséget kap tőle. Mégsincsen tehát szüksége a nemzetnek egy megalázó békére, A Sa- lánkra sebtében összehívott értekezlet február 12-én — a fejedelem reményeket keltő beszéde után — felhatalmazta Rákóczit, hogy az orosz segítség megszerzésére átmenjen Lengyelhonba. II. Rákóczi Ferenc ekkor látta utoljára hazáját. Bízott a külföldi segítségben. Az otthon maradt Károlyi viszont reálisabban mérte föl a helyzetet. Belátta, hogy a harcot folytatni lehetetlen. De ekkor is Rákóczival s általa kívánta a békekötést. Pálffy ismételten hívta értekezletre, ám a fejedelem tudta nélkül Károlyi még márciusban sem akart vele tárgyalni. Végül is Sennyey és Vay ismételt unszolására találkozott újból Pálffyval, s az nagyon megrökönyödött, hogy Rákóczi, aki eddig hajlott a béketárgyalások folytatására, külföldön van s ott a harc folytatásához gyűjt támogatást. Mindkét főparancsnok visszás helyzetbe került. Nyolc esztendő dicső felkelésének végül is az általános kimerültség és békevágy vetett véget. Ez adott Károlyinak erőt, hogy a tárgyalások halogatását követelő Rákóczival szakítson, és a békét saját felelősségére valósítsa meg. A végleges békeszöveget, amelyet a szövetkezett rendek és a király képviselői április 30-án írtak alá (az okirat április 29-én kelt) Szatmárban és Nagykárolyban. A békeszerződés tíz pontból áll, főbb rendelkezései a következők: Rákóczi, ha három héten belül leteszi a hűségesküt, a várak kivételével visszakapja birtokait. Ugyanez vonatkozik híveire. A vallási törvények érvényben maradnak. Rákóczi híveinek özvegyei és árvái is visszakapják birtokaikat. Általános közkegyelem. Magyarország és Erdély szabadságjogait a király megtartja, a jászok, kunok és a haj- dúvárosok kiváltságai érvényben maradnak. A rendek a sérelmeket törvényes úton terjesszék a király elé... A béke tehát nem volt szégyenletes. A tárgyalások alatt, április 17-én váratlanul meghalt a király, de az alkudozások kimenetelét ez már nem befolyásolta. Már csak azért sem, mert a hír csak az okmány aláírása után ért Szatmárra. Másnap, május 1-jén Károlyi Sándor a főtisztekkel és az egész sereggel — 12 000 emberrel — kivonult a Kis- majtényi mezőre, ahol Pálffyval találkozott. Lobogó zsázlók alatt, talpig fegyverben állt a kurucság, annyi csata megtépázott népe. Ezután Károlyi üdvözlő beszédet intézett Pálffyhoz, azután a tisztikarral együtt letette a hűségesküt. Megszólalt a katonazenekar, leadták a tisztelgő díszlövéseket, majd hálaadó istentiszteletet tartottak. Ezután előléptek a zászlótartók, és a földbe szúrták a sereg 149 zászlóját, a legénység letette a tisztek kezébe a hűségesküt, s mindenki' megkapta az elbocsátó levelét. Ezt követően, kardosán, fegyveresen (!) „kiki a maga hazájába vette útját”. Dr. Csonkaréti Károly INFLÁCIÓ
