Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
■ IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ; W&. ::x:S>í Ujkéry Csaba TALÁLKOZÁS A z étkezések szertartásként zajlottak le a " Deák családnál. Esemény volt egy zsíros kenyér elfogyasztása is. Hagyománya volt. Dr. Deák Róbert dédsZüleié volt Budán a váriban az egyik régi, nagyhírű vendéglő a háború előtt. Közel volt a Belügyminisztérium, alkalmazottai ott étkeztek, és ez önmagában is rangot adott. A nagymama sókat sóhajtozott, ha szóba kerültek a régi szép idők. Ha nagyritkán eljutott egy étterembe, az emlékek alaposan elbántak a vérnyomásával. Ilyenkor megfogadta, hogy soha többet nem teszi lábát ilyen helyre. Deák doktornak sokat mesélt, milyenek voltak a vadszőlővel befuttaitott bo- xo'k. Az udvarias pincérek nemcsak gyorsak voltak, hanem szinte hangtalanul surrantak az asztalók között tányérpiramisok'kal a karjukon. Nem volt olyan óhajai, sóhaja a vendégnék, ami ne lett volna parancs a konyhának. És a konyha! Ott már kívülről’ tudták, hogy Májer főtanácsos úr kissé savanyításain szeréti a tartárt és természetesen vakítóan föhér porcelántá- lacsfcában. Neki külön vitte ki a pincér a citrommal ízesített mártást, anélkül, hogy kérte volna. Vagy Kováts úr csak a túlsü- tött, ropogós kifliket kedveli habos kávéval, és a pékségből természetesen olyan került a kávéja mellé. Minden a vendégért történt. A vendég szent ember, fogyasszon bár csak egy szódaiwassert. Ez volt az elvük, és a rendre Janka néni vigyázott. Ott állt diszkrét, fekete ruhájában, előtte hófehér fodros kö- ténv alatta a bőrövre fűzött * tasnilk, amelyekbe a pénzt inkasszálta a fürge pincérektől és váltott ha kellett. Szeme rándítá- sával irányította Józsit és Ferit, a két Hermész-lábú pincért, meg Julit és Rózsit, a konyhalányókat, akik Bálint mester keze alá voltak rendelve. A szakács a lelke a konyhának, és Bálint úr értette mesterségét. Vele inkább szövetségi viszonyban vélt. Félszavakból is értették egymást. Ha a közeli reálgimnáziumból hazaérkeztek a fiúk, ők sem resrteltök fehér kötényt kötni, amikor sok volt a vendég, s úgy száguldoztak a rendeléseikkel, mint a Józsi vagy Feri. Aztán lezajlott a rumli, három óra felé leült a család ebédelni a lugasba, s őket is úgy szolgálták 'ki a pincérek, mint Májer vagy Kováts urat. Deák doktor már közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz, és Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, lapozzuk fel a magyar nyelv értelmező szótárát! Ártalom: „Valamely külső ártó behatás következtében előállott (testi) állapot; károsodás”. A meghatározásból világos, hogy az orvosi nyelvben ennek a szónak összefoglaló jellege van; az orvos számára a rendszerezésit, a kánmegália- pítást könnyíti meg. A tudálékos nyelvhasználat átvette ezt a szót az orvosi nyelvből, de a mostanában hallható szókapcsolatokban épp fordított a helyzet: pontosain a lényeget homá- lyosítják el az általánosítással. A fagyártalom szó például egy sereg szót szorít ki nyelviünkből, kezdve az enyhe meghűléstől egészen a csonttá faigyásig, « fagy- délig. Az ellenkező ér- lmű szó is hasonló szeredet tölt be. A höártalmat számtalan elbeszélést hallott a budai vendéglőről. Százszor árt a fővárosban, ahonnan még háború előtt elszármazott édesanyja és később mindenki. Sohasem ment el abba vendéglőbe. Tabu volt, mint egy kedves közeli halott, akiről nem beszélünk. Aztán az idő múlása még a nagymamánál is begyógyította az államosítást. Ezen a nyáron úgy határoztak, nem mennék külföldre, hanem hazai tájakon barangolnak. A programban szerepelt Budapest is. Tülekedtek a Váci utcában, áhítattal haladtak el a koronázási ékszerek előtt, sorban álltak a Kossuth Lajos utcában a rövidárus butikja előtt, s küszködtek a légszomjjal a metró kocsijaiban. Kint 30 fok meleg vólit. Aztán ki a Várba. A fárasztó múzeumi séta után már kínzó volt a szomjúság. — Te — mondta Sára asszony a férjének, amint a Mátyás-templom előtt elkanyarodtak — elmehetnénk a vendéglőbe, inni egy sört. Legalább látnánk azt a híres helyet. Deáknak észe ágában sem volt ez a látogatás, ám amint felesége említette, azonnal döntött. Hát legyen! Legyen meg végre a találkozás. M tagadás, dobogott egy kicsit a szíve, amikor meglátta a kiírást, s beléptek a nyitott ajtón. Jobbról a ruhatár. Egy kis hűs termen keffleitt átmenni, és ott voltak a sokat emlegetett udvarban. A négyszögletes asztalok piros asztalterítővel voltak borítva; villogtak rajtuk a fehér tányérok. Ezüstösen csillogtak az evőeszközök, fűszertartók, és méltó- ságosan álltak őrt mellettük a gúlákba hajtott fehér da- masztszaSIvéták. Bgy-két asztalnál ültek, ebédeltek, és Idegen nyelven beszéltek. Barna szmókingos pincér ment át az udvaron. Deák doktor elbizonytalanodott. Leültek az egyik asztal mellé. Félszegen, szinte csak fél fenékkel, mint a falusi asszonyok, szíves marasztalásikor. A boxök megvoltak, s a vadszőlő is körülöttük. Az udvar végében... Igen, az az épület lehetett a konyha. .. — Bon gionno! —köszönt rájük a pincér széles vi- gyorral. — Jó napot! — riadt fel Deák. A pincér arcára felhő futott, és ott is maradt. — Parancsolnak kérem? — Nem is tudom — feszengett Deák. — Látom, hogy ebédhez terítettek, és szenvedett emberről igazán nem tudhatjuk, hogy csak a feje fájdult meg a- napozástól, vagy pedig szénné égett. így tehát célszerűnek látszik megmondani az ártalom, azaz a károsodás mértékét még akkor is, ha a fenti szavaknak már párjuk is akadt: meleg- illetve hidegártalom. Hatásukra alakultaik ki a következők: zajártalom, sugárártalom, foglalkozási ártalom. Egyikről sem tudunk meg közelebbit, csupán az ártalom általános jellegét. Létrejöttek olyan változatok is, amelyekről még ezt az általános jelleget sem tudjuk megállapítani. Egy másik, már megszokott — és természetesen az érteazon már túl vagyunk. Csak inni szeretnénk valamit, és már megyünk is tovább. De ha van valami olyan helyiség itt, ahol esetleg nincs terítve. . . — Most már csak maradjanak — mondta a pincér szárazon. — Mit hozhatok? — Talán... két sört — mondta Deák doktor, mint a gyermek, akit csíntevésen kapnak. A pincér sarkon fordult, és elrohant. — Ez olaszoknak nézett bennünket — mondta Sára asszony. — Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyak külföldi — mondta Deák bólogatva. A pincér visszajött, és hang nélkül letette az asztalra a két üveg Stefi sört. kinyitotta az üvegeket, és távozni akart. — Fizetnék — mondta Deák. — Hatvanegy forint — közölte lakonikus rövidséggel a pincér. Deák doktor kisebb pénze nem lévén egy ötszázast adott át. —Tessék várni, felváltatom — mondta a pincér, és halmai eltűnt. öt perc múlva visszatért az üzletvezetővel. Nagytermetű emiber volt, egy mozdulattal odaejtette Deák elé az ötszázast és türelmetlen hangon megszólalt. — Adjon kérem aprót, íréiben nyitottunk, és nincs váltópénzünk. Ha minős, nincs. Deák doktor elkérte Sára asszony pénztárcáját s a magáét is elővéve kínkeservesen kiguberált egy húszast, négy fémtizest és egy kétforintost, s átadta. Az üzletvezető mintha békafüleket számolt volna, ellenőrizte, majd belenyúlt a zsebébe és egy marnék apróból egy forintost vett elő, a vdsszajárót. Harminc centi magasból beleejtette Deák doktor előtt levő porcelán,tányérba. A forintos gúnyos hangon pörgött, forgott a mélyedés peremén. — Nem kértem vissza — mondta Deák elhülve. — Hagyja csak — válaszolta az üzletvezető — jó lesz az mégimagámak metróra. S ezzel sarkon fordulva távoztak. Deák és Sára asszony sápadtam összenéztek. — Csak azért is megiszom, mondta Sárika,' és fenékig ürítette a poharát. A kkor tűnt fel újra a ruhatár felől az üzletvezető. Hajlongva mutatta az Utat egy hat személyből álló és németül beszélő, de első látásra sem az NDK-ból való, illatfelhőt árasztó társaságnak. További két pincér repkedett köröttük. Húzták a székeket, kendőikkel porolták a makulátlan térítőkét, székeket. Deák dóktor, bár szomjas volt, nem nyúlt a pohárhoz. Felálltak csendesein kijöttek, s erősen elhatározta, hogy nem tesz említést a nagymamának arról, hogy jártak a vendéglőben. lemnek megfelelően használt — szót helyettesítenek vele. A füstimérgezés szinonimájaként talán még használható a füstártalom, hiszen nagyjából ugyanarra a károsodásra utal mind a kettő. Az ólomártalom már kissé szolkatlannak, mesterkéltnek látszik. Erősen ho- mályositó szerepe van a nikotinártalom és az alkoholártalom szavaknak; ezeket hallva egyáltalán nem biztos, hogy a nikotin-, illetve az alkoholmérgezésre gondolunk. A „gombaártalom” legfeljebb a nyelvi humor kelléktárában fordul csak elő. Olykor aitériszony helyett hallható a térártalom is. Kajánikodva megkérdezhetnénk: vajon a vízSZÉPEN MAGYARUL - SZÉPEN EMBERÜL — És mit csinál most Gábor? Váratlanul ért ez a kérdés tavaly ősszel, egy londoni lakásban, az angol színikritikusok doyenjének, öreg barátomnak a házában. John Trewin kérdezte, és az első pillanatban azt hittem, egy Gábor keresztnevű közös barátunk után érdeklődik, de aztán rájöttem: a kérdés Kossuth-díjas kiváló művészünkre, Gábor Miklósra vonatkozik. Igen, John Trewin, az Illustrated London News színikritikusa, aki most is, életének nyolcvanadik évéhez közeledve, hetenként három- négy színházi premierre jár legalább, még mindig emlékszik Gábor Miklós 1962- es Hlaimletjére. Trewin akkoriban a Kulturális Kapcsolatok Intézetének vendégéként töltött el két hetet Budapesten, persze minden este színházban ült. Egy napilap számára kértem tőle nyilatkozatot, s abban a többi között elmondta: életében addig öt- venszer látta színpadon a Hamletet, egyedül Laurence Olávierrel (akit a szerep legjobbjának tartott) tizenhétszer, de Olivier után a legjobb Hamlet, szerinte: Gábor Miklós. (Trewint igazán nem zavarta, ezesetben, hogy nem tud magyarul, a Hamlet teljes szövegét régen betéve ismerte, tehát magyarul is szótagról szótagra pontosan tudta követni). Mintegy másfél évtizeddel ezután ismét nálunk járt Trewin (összesen háromszor, vagy négyszer volt hazánk vendége), addigra már száz Hamlet előadáson volt túl, sajátmagával példázva, hogy a világirodalom legnagyobb darabja megunhatatlan, de mint mondta, Olivier után Gábornál jobb dán királyfit azóta sem ismer. Nem akarok sokat anekdo- tázni, de engedjen meg az cflvasó csak még egy apró. de igaz történetet. Ama évad elején, 1962-ben egy hetilapunk szerkesztője azzal bízott meg: Kézben a szerep címmel készítsek interjút öt vezető színésszel, akik már tudják, mi lesz az első premierjük abban az évadban, és mondják el, hogyan készülnek rá. Az öt közül Gábor Miklós volt az egyik, Hamlet szerepével a kezében. Vállalkozott az interjúra, de nem szívesen beszélt a tárgyról. Ügy gondolta, felesleges „lilaság” komolykodó dolgokat mondani a felkészülésről. Csak ennyit nyilatkozott, a „hogyan készül rá. s miilyenné alkarja formálni” — kérdésre: „Elhívásom a darabot!” Ilyen egyszerű? A színész csak elolvassa a darabot (no meg megtanulja, persze, szerepének szövegét), és aztán rajta, a többi megy magától? Szerencsés esetben pedig ebből az egyszerű mutatványból, mint a művész cilinderéből, „kijön” egy olyan nemzetközi formátumú alakítás, amilyen Gábor Miklós Hamletje volt? Nem, nyilván nem ilyen egyszerű! Az ilyen csodálatos szerepfor. málás létrejöttének számos megfejthető és néhány megfejthetetlen titka van. Igazából jobb nem bolygatni, elemezni, részletezni, mert esetleg illúzióvesztéshez vezet. A lényeg a színpadi varázslat, a színészi tehetség és egyéniség csodája. Kétségtelen. Gábor Miklós a Hamlettel érte el pályafutásának legnagyobb sikerét, de ezt sok nagyformátumú és méltán sikeres színpadi és filtmaláikítás előzte meg. Hogy ismét személyes emléket idézzek: máig nem felejtettem el, hogy az Uránia moziban láttam először, diákkoromban, 1941-ben. Villogó fogú, jóképű dzsessz-zenész volt az Európa nem válaszol című bűnügyi filmben. Kis szerep volt ez, apró epizód, de az akkor 21 éves fiatalember már olyan szuggesztív volt, annyira fogva tartotta mosolyának hívogató varázsa, hogy nem lehetett elfelejteni. A Pünkösti Andor-féle Madách Színházban kezdte pályafutását az 1940-ben elvégzett szímiakadémia után, de nem sókéig maradhatott a pályán, hamar elvitte a háború, a katonaság. A fel- szabadulás után a Nemzeti Szinház tagja lett. S azután átszerződött a Madách Színházba, ahol tovább ívelt fölfelé a pálya — itt várt rá Shakespeare Hamletje is. Még néhány év, s megint valami nyugtalanság, újrakezdési vágy fogja el. Kossuth-díjas, kiváló művészként képes volt hirtelen hátat fordítani a fővárosnak, mert úgy hallotta, hogy Kecskeméten valami izgalmas történik. & megint óriási sikerek közepette Schiller Don Carlosától O’Neill Boldogtalan holdjáig), négyöt évadot eltöltött Kerskemé- ten is. Ha több helyem lenne, részletesen kellene szólnom a színpadinál nem kevésbé jelentős filmszínész Gáborról is. Nagyszerű filmekben nyújtott monumentális alakításokat, elég, ha csak Rad- ványi Géza Valahol Európá- ban-jára, Máriássy Félix Budapesti tavaszára. Szabó István Apa című filmjére utalok. Nem Hamlettel kezdte, sőt, akkor már túljárt az emberélet útjának felén, hogy mégis azt a címet adtam ennek a cikknek, amit adtaim, azért történt, mert talán éppen a két Shakespeare szerepben, a Haimlet- ben és A velencei kalmár Shylodkjában nyújtotta minden alakítása közül a legmonumentálisabbat. A velencei kalmár előadása kényes ügy, különböző történelmi és politikai szempontból nem is vállalkozott elő- adásáramagvar színház csak- nem^féllwfzázadan át. Hogy most a Nemzeti Színházban mégis színre került, hogy elsöpört a darabbal kapcsolatos minden előzetes aggályt és előítéletet, hogy megérdemelt, szép sikert aratott, az döntően Gábor Miklós tökéletesen kidolgozott shylook alakításának köszönhető. Barabás Tamás iszonyból vízártalom, a tömeghisztériából pedig tömegártalom lesz egyszer ? Előfordulhatnak olyan kifejezések is, amelyek egész mondatot helyettesítenek. Ez még nem lenne baj, csakhogy itt az ártalom szónak igen erős homályosító szerepe van. Amikor azt halljuk: könyvártalom, többnyire arra gondolunk, hogy a könyv szenvedett károsodást. Pedig épp az ellenkezőjéről van ’szó: egy-egy ember lelki, gondolkodásbeli eltorzulását jelenti, amit egy (vagy több) könyv elolvasása okozott. Hatására már kialakult a filmártalom, iilievte a tévéártalom kifejezés is. Végezetül elmondhatjuk, hogy az ártalom bizony ártalmas lehet, mivel közlésünk érthetőségét, mondanivalónk tisztaságát károsítja meg. Mizser Lajos Iby András HELLÁSZ Hellász aranyló fény az ormokon, dór oszlopok, pánsíp és karcsú lányok, mindenütt szépség és nemes arányok, s Zeusz szobrával ékes timpanon. Hűs ligeteknek türkizzöld homálya, hol istenek szép lányokat szerettek, örök derű, héroszok, hősi tettek s bíborhabon szökellő karcsú gálya. Leszbosz szigetén Szappho lantja pengett, Homérosz Trója eivesztén merengett, s itták a vének Attika borát, míg megrepedt a korinthoszi márvány, s csak múzeumok porbelepte árnyán dereng istennők márványkeble át. Ártalmas ártalom