Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS AZ UJJARENDEZETT MUZEUM Kelet-Ázsia titokzatos világa évszázadok óta vonza az európai érdeklődést. A roppant kiterjedésű India sokszínű világa, változatos tájegységei, szellemi kultúrája, művészete, mintcsepp- ben a tenger, tárulnak fel most a kis, de nemzetközi szempontból sem jelentéktelen hazai múzeum új, állandó kiállításán. A múzeumot 1919-t»en Hopp Ferenc alapította. Az első tárlóban! még az általa gyűjtött tárgyak válogatását láthatjuk, amelyeket a múlt század végén tett. utazása alkalmával vásárolt. (Az első egy Adenlbert szerzett hartal,más strucctojás.) A kés obi évtizedekben ide kerülitek a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott műtárgyak, például egy angliai szolgálatban állt magyar orvos, az Indiában működő Dufca Tivadar, majd Schwaiger Imre delhii magyar 0 Visnu és Laksmi (Dél-India) műkereskedő ajándékai, amelyekből FeLviniczi Takács Zoltán, a múzeum tudás igazgatója válogatta ki a legértékesebb műtárgyakat. Az általa 1936-ban vásárolt képző- és iparművésze®' értékekből is látható néhány. Bafctay Ervin, a híres kutató élete utolsó két évtizedét szentelte a gyű jteményn ek. Az indiai művészetről bemutatható összkép persze csak töredékes lehet — nemcsak a mindig hiányzó anyagiak miatt, hanem azért is, mert az indiai művészet legjellegzetesebb, leg- monumenltáliisabb ága a szobrokkal dúsan díszített templomépítészet megfelelő módon csak a helyszínen tanulmányozható. A film, a fotó és a televízió csak halvány visszfényét tudja nyújtani ainnák a lenyűgöző grandiozitásnak, amellyel ezek a műemlékek rendelkeznek. A hatalmas India kultúrájának kisugárzása teremtette meg Délkelet-Ázsia és az Indonéz szigetvilág kultúráját is, de a helyi ősi tradíciók, a nyelvi és etnikai különbségek a képet gazdagon színezik. A kiállítás utolsó részében ebből is ízelítőt kapnak a látogatók. Az indiai művészetben — az európaihoz hasonlóan — nemcsak a különböző nyelvi- és tájegységek kultúrája különböztethető meg, hanem az egyes történelmi korszakok művészete is. A szellemi tradíció, mely az egész kultúrkör alapja, mégis egységes az óind mítoszoktól a különféle vallások, a buddhizmus, a dzsainiz- mus világáig, a hindu törvényt megtestesítő istenektől az iszlám vallás emlékeiig. Az egységet erősíti az indiaiak tőlünk eltérő felfogása az időről, amelyről alig vesznék tudomást, valamint vonzó türelmük a másik hitével, nézeteivel szentben, mely a kultúrában és művészetekben is létrehozta az eszmék és istenek vegyítését Buddha, Visnu és sok más hindu és buddhista összeolvasztását, kölcsönös tiszteletét. A látogató nemcsak más égtájra, de más világba is keriül ezen a jól rendezett kiállításon, melyen szemléltető tábláik és magvas eligazítások szolgálják a tájékozódást. Az európai ízlééhez legközelebb a gandharai művészet áll, az ókori India művészei emlékeivel, a vallásalapító Gautama Szidd- harta herceg — a remeteségbe és aszlkézisbe vonult Buddha — kultikus szobraival és képeivel. A Budd- ha-ábrázolások először Észak-Indiiában, Gandhará- ban jelentek meg, innen a kultúra neve. Az ábrázolások magukon viselik a görög civilizáció nyomait. A Nagy Sándor hódítása nyomán sokáig továbbélő hellenisztikus hagyomány formálja a plasztikai megjele- nitést. Az arcok eszményítettek, a vonal rajz tiszta, harmonikus, az arányok, a ruharedők kezelése az ember — és állatalakokon egyaránt ismerősek. A kompozíció azonban zsúfolt, az alakok szinte barokkosán összefonódnak, például a kígyótündérek és az indiai mennyek csarnokának ábrázolásaiban. Az indiai sofcistenhitben különleges Visnu és Síva szerepe. Visnu a világegyetemet fenntartó segítődsten- ség, Síva pedig a születést és elmúlást, a változást személyesíti meg. Több alakban és jelképben tanulmányozható a kiállításon is. A hindu reneszánsznak nevezett újabb hindu művészet mintegy ezer évig virágzott, és átterjedt az Elő- Indiával szomszédos területekre is. Nepál Tibattel együtt az északi buddhizmus fő fészkeként óriási festő és kisplasztikái tevékenységgel szolgálta a hívők vallásos érzületét. Budd- ha-ábrázolásaik legjava a 17—18. században készült. Aranyozott és drágakövekkel díszített példányaiból a kiállítás is mutat ízelítőt. Az újabbkori festőművészeinek a hódító mogulok adtaik nagy lendületet. India iparművészeiének legvirágzóbb ágai az ötvösség, a fiiligránozás, a selyemszövés, a llakkfestés, a fa- és elefántcsontfaragás, a tausírozás. Sókat használják a sárgarezet, díszedényeken, gyertyatartókon, de ékszereken is. Fontos művészi ipar a jade tárgyak és drágakövek faragása is. A kerámiaművesség perzsa hatásra lendült fel. Burma, Thaiföld, Kambodzsa, Jáva, Bald, az indonéz szigetvilág művészetét is képviseli néhány darab, elsősorban jellegzetes Buddha- ábrázolások és a vaijang színházról elnevezett figurák. A bérmutatót útravaló- ul egy nagyméretű thaiföldi selyemfestmény zárja. Buddhának és két tanítványának ábrázolásával. Felső képeinken: (balról jobbra) Brahma, Visnu és Síva, Durgá és Buddha Berstyánszky Ilona A Böll-hagyaték A bornheim—mertem temetőben áll egy különös fehér kereszt. A sírt, amelyhez tartozik, már befutotta a gyorsan burjánzó, szomorú repkény. A sírhely mégsem szomorúságot, inkább gyermeki derűt és hitet áraszt, mert a keresztre valaki ráfestette sugaraival a napot és gyűrűjével a Szaiturnuszt. S közéjük nagy, gömbölyű betűkkel, bizakodó ecsetke- zeléssel a nevét: Heinrich Böll. Egymás alatt két évszám, amelyet hoínályosan derengő holdsarló választ el a köztes felületen: az időben távoli 1917 halványan, a közeli 1985 erősebben színezve. Egy éve, hogy eltemették a nagy írót. Tekintélyes nyugatnémet napilap neves kritikusa panaszolta, hogy azóta csönd övezi az életében írásaival és elkötelezett tetteivel oly sok vitát kavaró író emlékét. Ebben a csendben viszont annál sokatmondóbb az a kötet, amelyet René Böll, asz. író egyik fia által vezetett barniheim—merteni kiadó jelentetett meg az első évfordulón; ez Böllnek 1983 és 1985 "közötti közéleti írásait és beszédeit tartalmazza „Aki gyászolni tud” címmel. A kritikus szerint ebben a kötetben mindaz betnnfogiaitatik, ami érthetővé teszi, hogy az 1972-ben Nobel-díjjal kitüntetett Heinrich Böll miért sízámí- tott hazájában némelyek szemében megbotrákozbató- nlak, nemzetközileg pedig a háború utáni korszak legfontosabb német" írójának. „Itt tanúi lehetünk annak, miként csap össze a feltörekvő, az emlékeket elfojtó háború utáni nyugatnémet társadalom, a szétfolyó, történelmileg bizonytalan azonosságtudat és a 'bolti mű és Heinrich Böll személye. Ö a század egyik nagy emiéke- zőjeként sohasem felejtette el, hogy milyen romokon épült is fel a háború utáni nyugatnémet társadalom, és hogy egyáltalán miért is lett annyi roim” — így a kritikus. A kötetben először olvasható Böllnek fiaihoz írott egyik levele is. Ebben elbeszéli a hadseregből a háború befejezése előtt való dezertálásának történetét. S azt is, hogy vesztfáliai bujkálása közben egy ízben csak hajszálon függött az élete, mert majdnem utolérték a hírhedt tábori csendőrök, akiket a nyakukból láncon függő fémtáblájulkról a nép „láncos kópéiknak” nevezett. „Gyötört az éhség is ... A félelem és az éhség, az éhség és a félelem a németektől ... ” — írja. — „Talán most már jobban megértitek, hogy ha bemegyek vásárolni egy boltba, ezt még ma is félve teszem.... s hogy a fasizmus legenyhébb lehelete is pánikba ejt. Megértitek, miért volt autómban mindig színültig tele a benzintartály, miért tartottam magamnál mindig legalább egy hétre elegendő költőpénzt, s miért kívántaim nem túl messizire lakni a holland és a belga határtól. Őrültség volt, tudom, őrültség.” A közelmúltban két képes- újság közölte Böll fényképét: az egyiken, a Stem magazin fotóján együtt "látható szintén világhírű barátjával és közéleti küzdőtársával, Günther Grass íróval. Grass legutóbb lemondott a nyugat-berlini művészeti akadémia elnöki tisztéről, abbahagyta a Német Szociáldemokrata Párt választási küzdelmét támogató országjárást, s egy évre, — hogy, mint mondta távol legyen — Indiába utaizott. Elkeserítették a legújabb regénye elleni sajtótámadások, a politikai színtér eseményei. Például az, hogy egy jobboldali CDU-poldtikus büntetlenül megrágalmazhatta „Moszkva ügynökeinek” minősítette a zöldek pártját, s Grass szerint nem akadt olyan szociáldemokrata vezető, aki ezt határozottan visszautasította volna. Fájlalja; hogy odavan a hatvanas—hetvenes évék közös elkötelezettsége, az az idő, amikor Willy Brandt és mások hallgattak az elkötelezett írókra, művészekre, értelmiségiekre. Grass azt mondta a Stem munka társának, hogy Böll is felőrlődött. Heinrich Böll másik fényképe a minap a bonná Express című újságban látott napvilágot — annak a közlésnek a kíséretében, hogy a nagy író népes olvasótáborát jó hír várja: a Böll- hagyaték rendezése közben fölfedeztek több száz régi kéziratot, amelynek a bornheim—merteni Lamuv kiadónál ládákban szunnyadnak. Az egyik munkát már szeptemberben olvasni lehet az első, sok képpel illusztrált és a tervek szerint viszonylag olcsó ára folytán fiatalok számára is elérhető Böll-életrajzban. Szerzője Gabriele Hoffmann. A hagyatékban, amelynek feldolgozása még tart, az 1936 és 1955 közötti időszakból származó művek találhatók, így háborús regény- költemények, elbeszélésiek, esszék és könyvszemlék. René Böll, a1 Lamuv kiadó vezetője azt tervezi, hogy a megtalált alkotások egy részéit a következő években folyamatoson megjelenteti. Foglalkoznak egy húszkötetes élétműkiadós gondolatával is, ennek kötetei azonban sajnos csak több év múltán kerülhetnek a könyvesboltokba. F. J. A népi iparművésret létjoga Legutóbb egy balatoni emlléktárgy-pályázat hívta fel’ népi iparművészetünkre a figyelmet. Meglepően sok pályázó, sdk tárgy, bőséges díjazás (325 000 forint). Nem csekély összeg, de vajon mivé lesz eredménye, jut-e a Balaton mellé egy is közülük? Ebben az évben aligha. Mire a bemutató kiállításból megrendelés születik, s a bürokrácia gátlásait legyőzve ajándék lesz, és jobbra fordul a megrendelő bazárok, butikosok ízlése, elmúlik a nyár, a feledés lep be sok jószándékot, mint annyi másszor. A pályázaton nemcsak népi iparművészek vettek részt, de iparművészek és népművészek is. Mi lehet az oka? Hogy lehet, hogy ez a sokat vitatott művészet, a népi iparművészet nem csupán kecskémét új múzeumával jutott megbecsült helyhez, s „tágította ki” a népművészeti boltok kirakatait, de megfelelőnek bizonyul arra, amit. a kézműves, iparművészet, s a gyári termékek nem pótolhatnak? Természetesen sem múzeum, sem pályázatok sikere nem dönti el a népi iparművészet lét jogát. Még az üzletek forgalma, vagy kivitelünk bősége sem. Ám ha körülnézünk, vajon mi helyettesíthetné, akkor gondolkodásra kényszerülhetünk, megállapítva: űr maradna helyén, fehér fölt a művészetekben, s elsősorban lakáskultúránkban pótolhatatlan hiány. Ne .hamisítsuk meg a népművészetet korszerűsítése, eredeti feladatának megváltoztatása árán — szól az ellenvetés. És nem lehet a népi iparművészet mentsége, hagy tovább fejleszti a népművészetet, megőrizve szellemét, míg az eredendően használati tárgyakat dísztárgyaikká szépítgeti. És ha már eleven, élő népművészet nincsen, őrizzük meg eredeti tisztaságában, másoljuk hűségesen, ne változtassunk rajta, ne törjük mai szemléletünk s mai feladatok igájába. Elvnek ez is amaz is határozott és tisztességes. Mint mindenben, a népi iparművészetben is lelhetünk dicséreteset és elvetendőt. Rossz példa, amikor — mondjuk —, a bukovinai fekete—fehér—meggypiros alapszínű s csak ebben a szónállásban szép és eredeti szőtteseket narancssárga, zöld, s ki tudja még ’meddig rontható „átírásban” kéri a kereslkedelem, hivatkozva a kedves vevő ízlésére, igényére... Addig minden rendben van, hogy a régi párnavégeket. lepedősizélek mustráit mai díszpárnákra (amik valójában nem is csak díszek!), falvédőkre, asztali futókra alkalmazza a népművészből így népi iparművésszé vált alkotó. S eddig talán a faragóknak, szövőknek, hímzőknek, bőrösöknek, nemezeteknek van könnyebb dolguk. Arira a csodálatos, évszázadokon át kiérlelt művészi szemléletre, ami a népművészetet oly változatossá, gazdaggá, szépségekben k i merít- hetetlenoé teszi, mai egyhangú környezetünkben pótolhatatlan szükségünk van. Ez nem nosztalgia, nem visz- szaforduítós, ez egyszerűen okos felhasználása olyan értékelésnek a folytonosság jegyében, amelyeket más nem képes helyettesíteni. A hiba a hamisításnál kezdődik! Áldásos a népi iparművészet munkája, ha valóban életet ad népművészetünk holttá nyilvánított értékeinek, s behozza mindennapjainkba azt a csodálatos formavilágot, színek együttesét, a tökéletes mívesség harmóniáit, amire egyre nagyobb szül^égünk van, sokszor visszájára fordult technizá- lódásiunkban. De nincs szükség népművészetünk devalvációjára, a vásári holmi szaporítására. A határt meghúzni népművészet, népi iparművészet és iparművészet között nehéz, az érték és bóvli között a határ azonban világos. Szüntelen figyelmet, kritikai jelenlétet követel, hogy ne engedjünk olcsó megoldásoknak, tisztázatlan piaci látszatigénynek. K. Á. an Faragott faldísz. (Schmidt Sándor munkája).
