Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
r KÖZELKÉPEK Műhelysarki beszélgetések ŐSZI NAPFÉNY A Tejipari Szállítási Vállalat kaposvári kirendeltségének javítóműhelyében 80 tejesautó karbantartását és nagyjavítását végzik. Az itt dolgozók munkájától is függ a tejszállítás zavartalansága, egyebek közt a nyári Balatón-parti ellátás. A délelőtti nagy műszak szerelőivel mégsem feladataikról beszélgettünk. A szándékosan sarkított — nemegyszer vitát kavaró — kérdések a munkahelyi közérzethez, az emberi kapcsolatokhoz és az érdekeltséghez kapcsolódtak. Közelről érintették az embereket, így senki sem takargatta, amit gondolt. Scherer Henrik főcsoport- vezető régi szakember. Ö a műszak közvetlen irányítója, szava meghatározó a bérek és jutalmak elosztásában, az emberek minősítésében is. — Mindenki a többet szeretné, s önmagát mindenki a jobbak közé sorolja, így ki- védihetelem, hogy ne legyen például egy prémiumosztásnál élégedetelenség, sértődöttség. Nemegyszer megesett, hogy valaki azzal fordul hozzám: igazságtalannak érzi a különbségeket. Ilyenkor megindokolom a döntést, ha úgy tetszik „tételesen” az illető fejére olvasom fegyelmezetlenségét, késését.... — Akadhat olyan szerelő, aki azonnal szerszámot ragad és lázas látszatmunkába fog, valahányszor közeledni lát egy főnököt. — A szubjektivizmust — bármennyire küzd is ellene a vezető — nem lehet teljesen kikapcsolni. Ügy érzem a látszatmunkának még sincs esélye. Ismerem az embereimet, ha a munka úgy kívánja, magam is közéjük állok, s végzem, amit kell. Pontosan látom a hozzáállást, a szakmai felkészültséget, sőt azt is, hogy ki áll le, ha hiányzik egy alkatrész, és ki próbálkozik leleménnyel. Péntek Ferenc karosszérialakatos 1972 óta dolgozik itt. 33,10-es órabére közepesnek számít a műhelyben. — Előfordulnak apróbb viszályok az elosztás körül, főként azért, mert a munkában nincsenek akkora különbségek, amennyit például a prémium mutat. — ön Igazságosabban tudná elosztani a pénzt? — Nem tudom. Az biztos, hogy nem tennék ekkora különbséget. Nemegyszer előfordul, hogy valaki csinál egy jó húzást vagy épp hibázik. riy énkor hónapokig viselnie kell a „címkét”. Ez „hajtós gyerek”, az meg fe- gyelmezetlenkedő... A valóságban nincsenek ilyen különbségek? — Az igaz, van olyan szerelőnk, aki a többiek, előtt van két lépéssel. — Kit tart jobbnak? — Tamás Sándort. Tapasztalt szerelő. Mesterien érti a dolgát. A továbbiakban kiderült, a többség — s ez nagy szó — önmagánál jobbnak tartja Tamás Sándort. A szerelő épp a főcsoportvezetővel végzett lel tárapaszt ást. Ha ő azt mondta, hogy egy alkatrészből öt maradjon, a főnöke úgy látta, kettő is elég lesz. Máskor épp fordítva. Ritkán egyeztek a vélemények, s mindannyiszor Scherer Henrik szava döntött. — Egyszer sem szállt vitába ... — Azért ne gondoja, hogy mindent elfogadok, amit a főnök mond. Akkor sem, ha esetleg rassz pontot kapok egy láthatatlan füzetben. Szakmai kérdéseket nem dönthet el beosztás, csak az, hogy kinek az álláspontja a helyes. Tamás Sándor nyolc évig dolgozott két műszakban. A műhely kulcsembere. Ennek alapján ő sem érezte igazságosnak, hogy csak 35 forint az órabére, véleménye mégis merőben különbözött az előbbiektől. — Még jobban kéne differenciálni. Igaz, a főnökeink már törekszenek erre, mégis közelebb vagyunk még az egyenlősdihez, mint a munka szerinti elosztáshoz. — A bér egyfajta rivalizálásra késztet. Tudnak-e itt az emberek örülni egymás jó megoldásainak, sikerének? — A személyes érdek nem feledtetheti, hogy alapjában csapatmunka ez. Az egy-egy kocsin dolgozó 4—5 embernek jól együtt kell működnie, hogy menjen a munika, A hétköznapi kapcsolatokra alig hat a bérkülönbség. Igaz, különösebb barátságok sincsenek. Ha vége a műszaknak, mindenki rohan. Maszekoiás, kiskert, ilyen a mai tempó. — A szavaknak valóban csak a végzett munka ad hitelt? — Nehéz kérdés. Az biztos, hogy aki végzi a dolgát, annak nincs sok ideje arra, hogy a főnökkel beszélgessen. És nehezen tudom elviselni, ha valaki karba tett kézzel álldogál... Az adagoló bemérőműhely mestere Szita Károly, aki 1959 óta dolgozik itt, s aki egyben szb-titkár is. — 39,70-es órabére egyike a legmagasabbaknak. — Azt hiszem, ez nemcsak az évek miatt van. Aki a fiatalok közül jól dolgozik, csaknem ugyanennyit kap, vagy kaphat. Ezt az elvet én sem vitatom, jóllehet a 70- es években vóllt időszak, amikor a fiatalnak akkor is muszáj volt emelni, ha nem szolgált rá. Ami pedig az évek elismerését illeti, tételezzük fel, hogy aki eltölt huszonegynéhány évet a gép mellett, arra szakmailag is ragad egy és más. Szita Károlytól is megkérdeztem, milyenek a látványos álmunka esélyei. — Egyszer taüán bejön, de évekig nem lehet ebből megélni. Márcsak azért sem, mert az emberek sem tűrik el, s rászólnak a lazítóra, — Ok oskod ásnak számít- e, ha valaki a munkát jobbító javaslatot tesz, vagy netán nyíltan bírál valamely általa hibásnak vélt főnöki utasítást? — Ezt esete válogatja. Az tény, hogy nem szeretik, ha valaki túl sokat „okoskodik”. Vannak persze indokolatlanul vitatkozók, de az sem jó, ha sokan azt tartják — s elhangzottak ilyen vélemények —, hogy nem érdemes szólni, mert az ember csak magára vonja a figyelmet. Ezzel a csapattal lehet dolgoztatni, ha nem csak beszélünk arról, hogy az embereket vonjuk be a szervezésibe, a döntésbe. — Ez persze nem jelenti azt, hogy a vélemónymon- dóknak mindig igazuk is van. — Valóban, mégis jobb nyíltan megvitatná a dolgokat. így elkerülhető például az elosztások körüli sértődés. A megbántott ember munkája rosszabb, mint az elégedetté. — Szakszervezeti tisztségénél fogva hasonló témákban is vállalnia kél] a vitát. — Igyekszem kiszűrni a vélt sérelmeket. Amit azonban jogos kifogásnak érzek, azt nyíltan elmondom. Nincs miitől félnem, hiszen ilyen esetben magam mögött érez- hetem az embereket. A beszélgetések során többen elmondták, hogy ha^- sonló témáikról „nyílt színen” nemigen esik szó, annál inkább négy- vagy hatszemközt, de ott azután keményen. Ugyancsak elgondolkodtató", hogy miközben elvben mindenki egyetértett a munka szerinti elosztással, csupán egy ember volt, aki még nagyobb differenciálást látna igazságosnak. Talán mert tudja, hogy ez esetben ő csak nyerhet. A többség a „hallgatok és teszem a dolgomat” áligazságát tartja célravezetőnek. Márpedig a beszélgetések azt mutatták, hogy épp ez a nyíltság a műhely közösségének eddig föl nem fedezett emberi tartaléka. Bíró Ferenc Az igali kis ház előtt kis kert. József Attila önéletrajza jut eszembe róla: kis kapa, kis ásó, kis székér, minden arányosan, hozzám. Lila akác rejti az ablakokat, vadul burjánzó cserjék és virágok lélegzenek a kertben. A kerti útra zöldellő ág hajlik, s bóditó fűs'zerillait leng a levegőben. — Caliioanthuis — mondja vendéglátóm, Kábái Kovács Zónán. — Magyarul fűszer- cserje.- Fája, levele felhasználható. Kóstolja meg. — Kis darab ágacskát kínál, elrágv^ különleges íz árad szét ínyemen. Az aprócska ház felé irányít, keskeny, nyitott verandán sorjázunk egymás után. — Mutatom az irányt. A feleségem éppen a konyháit meszeli. Kicsiny előtérbe lépünk, az együk ajtón, arcán ezer ráncba futó mosollyal idős asszony lép ki. Tenyerét ősi mozdulattal dörzsöli össze, majd kezet nyújt: — Herner Valéria vagyok. Kábái Kovács1 Zoltán és Herner Valéria a hetvenedik életévükhöz közelednék. A sok-sok év bölcsessége, tapasztalata rejlik abban, ahogy hagyják az ismerkedés első percei után feloldódni a látogatót. A szo- bácska falán számtalan fénykép: szépen formált férfi- arc, hetyke bajusszal, egy kislány, hajában masnival, egy virágcsokor, pasztellszínekkel megfestett emlék, Kodály Zoltán képe egy hasonló kiállású szakállas férfiú társaságában. — Az apósom volt — mondja Vali néni. — Festőművész. Sokat beszélgettek Kodállyal. Ferenczi tanította meg festeni, híres és elismert volt. Telek Antalnak hívták. A másik szoba sem nagyobb mint az első. Itt is festmények meleg színei fo- . gadnak, egy bájos ciigány- lány portréja, s múlt századbeli alkotások. Gróf Károlyiétól, a fóti nagyaszszonytól kapta ajándékba őket Vali néni valaha. Márvány mellszobor, Vénusz lágy arcvonásaival őrzi az üveges almárium kincseit: az elhalt férj csodálatos finomságú fafaragásait, ezüsitberakásos tajtékpipát, ezüstporcelánt, haj-' lékony ívű gyümölasikasiarat. Kecses lábú, törékeny asztal. köré ülünk, Zolii bácsi cigarettával kínál, maguk is rágyújtanak. Vali néni kezében maga faragta szipka, spirálvoinalú formája mintha a belőle szálló füstöt is megtekerné. Kovács Zoltán neve előtt a „kaiba!” ’ jelző születésének helyére utal. Kacska- rimigós út vezetett az alföldi kisközségből somogyba. Agrármérnökként dolgozott Keszthelyen, Bábolnán, végül a mesztegnyői termelőszövetkezetből ment nyugdíjba. Három éve, hogy elvesztette a feleségét, s az idős ember magára maradt. Nagy lett a marcali szolgálati lakás, ahol addig élt, s üresek a napok. A céltalanságot oldandó hasonló sorsú és korú társakra vágyva kezdett Zolii bácsi tavaly aiz öregotthonba járni. Így került aztán tavaly szeptemberben Balatonfeny- vesre, az őszi napfénytáborba. Zoli bácsi verseket is ír, hegedül, gitározik. Tavaly szeptemberben is született vers, a fehér papíron javítás nélkül sorakoznak egymás mellett a szavak: Őszi napfény süt aiz égre. Már nem perzsel, nem is éget. De hozhat még soksok szépet. Vali néni tanítónő volt. három felnőtt gyermeke és nyolc unokája van. Előbb Foton élitek, majd Zselic- kislakra került tanítani. Hosszú ideje éLt már egyedül az igáid kis házban, így kikapcsolódást jelentett számára, miikor tavaly elutazott az őszi napfénytá- borba. A móló mellett, a kis ligetben ült egy padom, és olvasott, amikor bemutattak bennünket egymásnak — mondja Zolii bácsi. — Szeptember ötödiké volt, hétfő. Vasárnap, kisboldogasszony- kor döntöttük el: tovább folytatjuk ismeretségünket. Idős embereknek szűkre szabott az idejük, nem halogathatnak semmit, s nem várakozhatnak hiábavalóan. — Sókat beszélgettünk — folytatja Vali néni —, s szinte ijesztő vélt, menynyire együtt gondolkodtunk. Volt, hogy elkezdtem a mondatot és Zoli fejezte be, voilt, hogy egyszerre szóltunk, s ugyanarról. Amíg az ember fiatal, sokféle dolog befoilyásoljá döntéseit, érzelmeit. Idős korra megváltozik a dolgok jelentősége, átértékelődnek az érzelmek, hangsúlyt kap a szeretet. Ilyenkor már nehéz felcsapó lángot dédelgetni, nem égni, melegedni kíván az ember. Lekerül a falról a gitár, s míg Vali néni csodálatos hímzett térítőit mutatja, halkan pengetni 1 kezdi hangszerét Zolii bácsi. Kialakul a daliam, már nem csupasz falaikról csapódik válasz nélkül az ének. Vali néni leengedi ölébe az írásos térítőt, s két finom hang együtt énekli a dalt: Kötöttem lovamat, piros al- mafáihioiz, szívemet kötöttem, gyenge violához.. . Nagyon csöndesen ülök, nehogy megzavarjam ezt a véletlen szépséget. Csönd van akkor is, amikor elhallgat a dal. Meglódul ismét a beszélgetés, Mécs Károly dedikált könyvét forgatom közben, s egy 1763-ban íródott kódex lapjait., Valami fájó irigység van bennem. .. Búcsúzunk. Kis csomagban calicanbhus ágacskákat kapók ajándékba a házaspártól, s tudom, valahányszor fűszerízét érzem, hallom majd a. dallamot is: Lovamat eloldom, amikor a hold kel, Tetőled violám, csak a halál öld él. Klie Ágres Zöld gyepen, napsütésben AZ EGYSZERŰ NAGYSZERŰ — A munkatársi kapcsolatokat, barátságokat befo- lyásdlija-e például az órabér-besorolás? — Nemigen. Inkább aizok tartanak össze, aki többet dolgoznak egymás keze alá. Vikidál Lajos szerelő viszonylag új ember a műhelyben. — Munkával kellett ietennem a névjegyemet, de azután hamar befogadtak. — Mennyi volt a legutóbbi prémiuma? — 1600 forint. — Igazságosnak tartotta? — Nem nagyon. Hiszen lényegében hasonlóan dolgozunk. Kis műhely ez, itt mindenkinek mindent kell csinálnia. — Ügy tudom, ön is csoportvezető, így egyike azoknak, akik javaslatot tehetnek az elosztásnál... — Igyekszem igazságos lenni, mert hát tényleg előfordul vitathatatlan fegyelmezetlenség, és olyan is van, aki jobb a többinél. — A nyolc szerelő közül hányadik helyre tenné önmagát? — Másodikra, harmadikra. Hosszan elnyúlik a bő- szénfai völgy. A dombokon körbe-körbe erdők, a mesz- szire futó lankákon üde zöld gyep. A gulya békésen legel, v illan ypásztor, fehér bundás kutyus vigyázza, el ne bitangoljon valamelyik. Amikor eljön a fejés ideje, a gondozónak gumicsizmás, farmemadrágos lány, Zábrádi Ildikó telepvezető segít a kereken guruló, mobil fejőházhoz terelni a jószágokat. Kutas Csaba üzemegység- vezető mondja: — Tavasztól, . Szentgyörgy- naptól október közepéig éjjel-napai itt él a legelőn a szabad ég alatt ez a gulya. Egészségesek, a lábbetegség ismeretlen, jó a sza- poraság, a természetszerű tartás minden előnye kimutatható. Ezek a szemnek nagyon szép zselici dombok hosszú ideiig sók fejtörést és nem kevés veszteségek Okoztak a Kaposvári Állami Tangazdaságnak. Sok mindennel próbálkoztak a nem egészen tíz aranykoronás földeken, és szerencsés évnek számított, ha a befektetett munika „eredményeként” nulla jött ki, de sokkal gyakoribb volt a mínusz előjel, a veszteség. — A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolával együttműködve, az ő kezdeményezésükre 1981-ben indult itt a kísérlet — mondja Bihari András, a -gazdaság igazgatója. — öt év tapasztalata alapján elmondható: az egyszerű, az olcsó — nagyszerű! — Mi a módszer lényege? — Ezen a vidéken évente hétszáznegyven-nyolcszáz milliméter csapadék esik. Ez fontos feltétel, hogy öntözés nélkül megfelelő színvonalú gyepgazdálkodást lehessen folytatni. Hatszázhatvanhat hektár gyepet telepítettünk, emellett van még kétszázötven hektár úgynevezett talajvédő gyep. Ezen él tavasztól késő őszig százötven tehén. A befektetést valójában a gyep tel építés jelentette meg a két egyszerű szerkezetű téli szállás. Az egyik üres, a másikban a szaporulat, a borjak nevelődnek most nyárcin. Hogy mi kellett még? Az a bizonyos, kerekeken guruló, szabadtéri fejőház, melyet mindig oda vontait egy traktor, ahol éppen legelnek az állatok. No és kellett lajitkoesi, amelyik rendszeresen, hordja a friss vizet. — Ügy alakítottuk ki, hogy az állomány kora tavasszal, februárban, márciusban és áprilisban ellik — mondja Kutas Csaba —, így a fő tejelési időszakban egyfolytában á friss, zöld gyepen élnek a tehenek. És nagyon jól érzik magukat. Az igazgató néhány beszédes számot sorol. — 1981-ben 3250 liter volt a tehenenkóntl tejlhozam, ma 5400 liter az átlag. Manapság — nem is alaptalanul — gyakran lehet hallani: a szarvasmarhaágazat nem hozza a kívánt eredményt. Itt, ezzel a módszerrel, annyi nyereséget érünk el, mint ameny- nyit nyolcvan-nyolcvanöt mázsás kukoricatermés adhat. Tizenegy-tizenegy és fél ezer forint körüli az eredmény hektáronként. — A gazdaságnak másutt is van tehenészete. A bő- szónfai üzemegység hogy állja ezekkel a versenyt? Bihari. András kész a válasszal. — Kétségtelenül ez a legjobb. Három helyen van a gazdaság kilencszázharminc tehene, a másik két telep hagyományos. Itt a legmagasabb a tejtermelés, egy liter tej szűkített önköltsége Bőszénfán 6,36 forint, a másik két helyen 9,0®, illetve 8,65 fooiint. De sorolni lehetne a többi mutatót is, minden vonatkozásban itt érjük el a legjobb eredményeket. — Sikerült tehát megtalálni a zselici dombok legész- szerűbb hasznosításának a módját. — Meggyőződésem szerint igen! És olyan egyszerű, olcsó és jó módszer ez, hogy a megyében és az ország hasonló adottságú vidékein — például Zalában, Vas megyében — bizonyára hasonlóan jó eredménnyel lehetne alkalmazni. A Kaposvári Állami Tangazdaság ebben a .tervidőszakban további jelentős fejlesztést valósít meg itt. Tovább folytatva, a gyeptelepítést, a jelenlegi százötvenes állományt négyszázötvenre növelik. A silótakar- mánv mellett az egész ezerötszáz hektáros bőszénfai térségnek ez az ágazat lesz a iő profilja. Szikrázik a júliusi napfény, békésen legelészik a •gulya. — Az eredménynél, amelyet itt elérnek, talán csak ez a vidék szebb — jegyzem meg. A ifairmernadrágos pesti lány, Zábrádi Ildikó elmosolyodik : — Ez is ideköti az embert! Vörös Márta
