Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-07 / 133. szám

1986. június 7., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Orgonasípok galambcsontokkal Ha meg akarjuk tudni, mennyi mindent rejthet egy másfél szobás ‘lakás nyolc eme­ltettél a város fölött, ahhoz elég fölcsönget- nünk kaputelefonon Hetényi Józsefhez, s már küldi elénk a csak kulcsra engedelmes­kedő liftet. Azzal a mosollyal fogad, amit már más­honnan van szerencsém ismerni. A megszál­lott emberek nyugodalmasan kíváncsi arc­ki fejezésie ez. Minltha csak azt kérdezné, hogy miért ez az egész érdeklődés, hiszen annyi éven át soha senki — Vagy csak na­gyon kevesen kérdezhették meg tőle: miféle kincsek ezek egy számítógép pontosságával rendbeszedve a szekrényben? Kérdést természetesen 'mi is tehetnénk föl, s talán éppen kézenfekvő is lenne afelől ér­deklődni, hogy hogyan válik szenvedéllyé a viliág összes széphangzású orgonájának le­írás gyűjtése. Kérdezhetnénk, de fölösleges lenne ez az érdeklődés, mert Hetényi József esetében biztosan több ez, mint hirtelen jött szenvedély. A nagy szavakkal vigyázni kell, mégis megkockáztathatjuk ebben az eset­ben, hogy életcél is ez, valamiféllé önként vállalt küldetés. Orgeln in aller Welt Organs of ihü Wofkf Orgues du monrft' onoor Régebbi időkről] beszélgetünk, hogy az ins­piráció okát megfejtsük. Fél évszázadnál is többre ugrunk vissza képzeletben, Kapos­vártól valamivel északabbra is vezényeljük gondollafainkat, föl egészen Ercsiig, ahol a kántor mellett Hetényi Józsefnek is szerepe volt abban, hogy a szépen csengő orgona be­zengje a templomot. Ahogy kisgyermekként ott segédkezett a fújtatónál, akkor történt ugyanis, hogy a hangzás egy életre ‘meg- igézte. — Az ember megérzi, hogy a zene az em­beriség közös anyanyelve — vallja erről nem is annyira magyarázatként, mint a legin­kább igaz hitviállás megfogalmazásaként. Ahogy előkerülnek a 'katalógusok, köny­vök, az orgonák műszaki leírásai, úgy válik egyértelművé a külső szemlélőnek: Hetényi József azok közé tartozik, akik igyekszenek a rendelkezésükre álló időt arra használni, hogy rendszerezzék a körülöttük 'lévő dol­gokat. — A hibák ellen egész életemben szívósan küzdöttem — emlékszik vissza életének fon­tos mozzanatára. Azt, hogy e tulajdonsága választatta-e ve­le hivatását, avagy mindennapi munkája során alakult ilyenné, nem szükséges eldön­tenünk. Belső ellenőrként dolgozott több mint negyven esztendeig, s dolgozik ma is, mert a kaposvári Finommechanikai Válla­latnál nyugdíjazása után is kihasználja a rendelkezésére álló munkaidőkeretet. Ez is hozzátartozik ahhoz a mindig reménykedő szemlélethez, amelyben szüntelenül horgonyt dob maga elé, hogy az idő kihasználásával mindig az alkotás lázában éghessen. — Tizenegyezer orgona leírását sikerült eddig összegyűjtenem — mondja Hetényi József a pontos adatokat firtató kérdésemre. Talán az olvasó velem együtt csodálko­zik, mert eltűnődött azon: micsoda nagy szám ez. Magától értetődik a kérdés is: ho­gyan lehet Kaposváron hozzájutni a messzi vidékek hangszereinek műszaki adataihoz? — Nagyon sOk segítséget köszönhetek a megyei könyvtár dolgozóinak. A könyvtár- közi kölcsönzés segítségével olyan kötetek­hez juthattam, amelyek beszerzése még nagy anyagi áldozatok árán is lehetetlen volna. A szakirodalomból körülbelül tizenötezer kö­tetet, tudományos értekezést kellett átnéz­nem ahhoz, hogy az említett tizenegyezer orgona képe együtt legyen. Ezek szerint amolyan magányos farkas­nak kell elképzelnünk az orgonák imádóját, aki ha bővebbet akar megtudni a hangszer­ről, könyvtárba kell, hogy bújjon, könyvek mögé, s arra ne is számítson, hogy egyköny- nyen olyan emberrel találkozik, akinek ha­sonló feladatot szabott az élet? — Érdekes, hogy a látszat ellenére nem ilyen áldatlan a helyzet. Nagyon sokan van­nak orgonakedvelők, s ezt mi sem bizonyít­ja jobban, mint, hogy a Gesellschaft der Or­gelfreunde nevű nemzetközi társaságnak négy és félezer tagja van. A világhírű orgonaművészak, zeneeszté­ták, orgonaépítők mtellett a tizenkét magyar tag között ott találjuk Hetényi József nevét is a névsorban. — Levelezés útján sikerült kapcsolatba lépnem a legnagyobb európai hangszergyár­ral, a Walakerrel. Ezen kívül egy svájci or­gona-gyárral is leveleztek. Szívességükből na­gyon sok képanyagot kaptam. A svájciak évenként adnak ki egy-egy esszékötetet az orgona és az élét egyéb területeinek kap- csodlatáról. így például az orgona és a nők, az orgona és az állatvilág, az orgona és a növényvilág szerepel egy-egy tematikában. Bizonyságképpen elő is veszi a köteteket. Más művek is előkerülnek, a lemezjátszón pedig megszólal egy lemez. Természetesen orgonamuzsika tölti meg a szobát, hogy a kívülálló is megérezhessen valamit abból a világból, abból az erőből, ami csakugyan összehoz egymástól távol élő embereket. Rögtönzött ‘kiállítássá alakul a könyv- és katalógusbemutató, míg Liszt B-A-C-H fan­táziáját hallgatjuk. — Sok szép élményt köszönhetek az or­gonának. Az egyik legemlékezetesebb Zala­egerszegen történt. A régi izraelita templom orgonájának átszállítása közben galambok csontvázai kerültek elő az orgonasípök kö­zül, Olyan régóta nem használták már a hangszert. Ez egy tizenhat játéké Angster készítmény volt, ami jelenleg az egerszegi nagytemplomban működik. Amikor véget ért az átépítés, Király László zenetanár, ki­váló organaművész avatta iöl az új helyére került hangszert. Annáik előtte két évtizedig csak m es ter - harm óniumon játszhatott, s most ez a csodálatos hangszer szólalt meg a keze nyomán. Talán nem is csodálkozhatunk azon, hogy játék közben könnyezni kezdett. — Mennyire különböznek egymástól a hangszerek? —- Ahány orgona, annyi fajta a hangzásuk is. Ennek a hangszernek egyik varázsát ép­pen az adja, hogy ha például a Zeneakadé­mián található orgonát egy művész úgy akarná megszólaltatni, hogy harminc-negy­ven 'másodpercig minden hangot kitartana, s azt tűzné ki célul, hogy mindegyik lehet­séges hanggal megteszi ezt, aikkor egy em­berélet kevés lenne erre. Ezt orgonaművé­szek is megerősítik. Aki ilyen közéli kapcsolatba került az orgonával, az kézenfekvő, hogy megszólalta­tásának is mestere. — Hetényi József azzal az alázattal hárít el mindenféle ilyen föltételezést magától, mint aki nagyon ]s tisztában van azzal, hogy mennyi adottságot igényel a megszólalta­tása. — Ilyenfajta zenei képzettségem sajnos nincsen —■ tárja szét karját. Hosszas unszolásomra és hitetlenkedésem­re mégis előkerül egy haingszerféle, Pille márkájú kis zenegép, azon próbái ked­vemért akkorddkat találni. — Sajnos kimerülőben van az elem — mondja mentségül, talán azért, hogy ne is lehessek tanúja a kísérletnek. — De hát ez gyermekhangszer inkább, nem illik olyan komoly muzsikához a hang­ja, mint az orgonáé. — Egy kicsit permeknek is kel maradni mindig - mondja magyarázatképpen. — Ér­deklődőnek, kérdezőnek, és a pontos, hite­les válasz megszerzéséig makacsnak is. A gyermeki léitekre a játékosság a jellemző. Mint például ahogy az utolérhetetlen Mor­duló, a humor egyik fejedelme is ötvözte ezzel művészetét. Csakhamar Mordilló-kö- tetek soha kerül az asztalra. — Ezeket is gyűjtöm, sajnos nálunk elvét­ve akad az argentin művésztől valami. ír­tam azonban annak a nyugatnémet kiadó­nak, ahol megjelenítek albumai, s megküld­ték a ként köteteket. Miközben átlapozzuk a könyveket, az iro­dalomra, pontosabban Hetényi József iro­dalmi munkáira terelem a szót. Tudom róla ugyanis, ha nem is rendszeresen, de jelen­nek meg versei folyóiratokban. — A versírás alkati kérdés — mondja er­ről. — Csorba Győzőnek, akit méltán tart­hatunk nagyra, van egy számomra érdekes meglátása. Véleménye szerint ki kellene ad­ni óriási kötetekben névmágia nélkül sok- siak szerző sdk-sok versét. Ha bárki beleol­vasna, biztosan találna olyat, amivel egy­becsendül a saját lelkivilága. Sok alkotó marad az ismeretlenség homályában. A vers azonban az emberi lélek különleges megnyi­latkozása a végtelenül sok mondanivalóból. Valamiféle vallomásnak is tökinthetjük a múllhaitatlanságból. A vers ás az orgona közötti párhuzamon nem csodálkozhatunk, hiszen csak az lenne meglepő, ha az egész életet átható muzsika nem inspirálta volna a bölső képzelőerőt ar­ra, hogy lírában jöjjön a felszínre. — Ezek az írásdk hellyel-közzel napvilá­got láttak, de mi lesz az összegyűjtött or­gonákra vonatkozó anyaggal? Megmarad a fiókban, félig rendezetten, hogy csak a be­avatottak ttekinthessenek bele időnként? — Az anyag még korántsem teljes. Ren­geteg időt, anyagi erőt igényelne a teljessé tétele. Egyébként négy orgonaművészünk egy esztendeje járja az országot, hogy ha­zánk hangszereit föltérképezzék. Ez remél­hetőleg könyvalakban is megjelenik. Közben, észre sem vesszük a beszélgetés­be feledkezve, hogy lejár a lemez. Ügy bú­csúzom el Hetényi Józseftől, hogy tudom: csak csekély bepillantásra volt időm egy csodálatos világba. Hogy is lehetne nekünk részünk abbaln az örömben, amiben a meg­szállottaknak, a küldetéses embereknek van. Valami mégis megállít hazafelé menet. Azon veszem észre magam, hogy betérek a já­tékboltba. — Régebben valóban volt Pille-orgona — mondja az elárusító. — Emlékszem, elem­mel működött, kettőszázharminc forint volt az ára. Megszüntették a gyártását, ne is ke­resse. Hiányérzettel érkezem haza. Hosszasan keresek a lemezék között, míg végre meg­találom, amit alkarok. Dolgozni kezdek, a család csak csodálkozik, hogy a máskor ilyen allklalommail síri csend helyett most zene szól a szobában. Sdkkal szaporábban telnek a sorok, ahogy Lehotka Gábor Baoh- műveket játszik az orgonán. Arra gondolok: minden sípban galambocSkák csontjai ütőd­nek össze, attól csengenek a hangok olyan misztikusan. Varga István

Next

/
Thumbnails
Contents