Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-21 / 145. szám

1986. június 21., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK HAJÓS A HEGYEN A kapitány nem szereti a rumot és soha nem gyújtott pipára. Ennyi különbözteti meg a kalandregényeik sóik vihart megért hajósai­tól. S tallán még az, hogy csak vendégként „szolgálta” meg a kabint, valamint a kosztat azzal, hogy oktatta a matrózokat két kikötő között. A Dunához tölbb szál köti: öt évig a folyami szolgálat ideje alatt — egészen Re- gensburgig — nem annyira a parti füzesek szépségét, hanem a folyammá terebélyesedő Dung természetét próbálta megismerni. Iga­zán a Balatonon érezte jól magát. Különös sors: a Balatonról „szárazföldi” hajóskapi­tányként ment nyugdíjba. Mind a két part kikötőiben figyelték Pinczehelyi Károly sza­vára, aki nem egy, hanem huszonhét hajót dirigált. Az egész balatoni flottát. öreg fák, s a vízügyi szolgálat üzemi ki­kötőjében horgonyzó hajók 'takarják el a kilátást. A Balaton illata azonban áttör a fák között és erősebb a hajók gázolajfüst- jénél, Pinczehelyi Károlynak nem kell ki­mozdulnia a szobájából, elég ha kinyitja az ablakot, s tudja, milyen szélék járnak a Ba­laton fölött: tavaszt idéző szellők vagy jeget hizlaló, havat söprő viharok. Pinczehelyi rendíthetetlen nyugalommal ül a fotóiban. Körülötte könyvék a mennyeze­tig. A lakásban inkább csak jelzésszerű uta­lások vannak a haijóséletre. Nyugdíjas. Előbb ment el, saját kérésére, mert „a balatoni ha­józás olyan ponthoz érkezett, amikor változ­tatni kell, új stratégiai célokat kijelölni. Az igazgatónak határozott elképzelései vannak: ezeknek tervvé formálásához olyan vezető­társakra van szüksége, iakik a végrehajtás­ban is aktívan részt vesznek majd.” jének. Tinman Siófokra kerültem. 1958-ban visszavette a rendőrség ezt a szervezetet és választanunk kellett: megyünk a rendőrség kötelékébe, vagy maradunk hajósok. A ha- jáséleitet választottam, s véle együtt — most már tudom — egy életre Siófokot. A Maihart balatoni részlegéhez vitorlás- hajó-vezetöként kerültem. Érdékes volt a munka, versenyezni kezdtem, és tanulni is. 1959-ben indult meg a belvízi fedélzeti -ha- jóstiszt-képző. Oda iratkoztam be az érett­ségi után. (Siófokon érettségiztem a gimná­zium első esti tagoziatos osztályában.) A haf- jósok — a kollégák és a vállalat — mindig támogattak, s ha kellett buzdítottak -is. A hajóstiszt-képzőt 1960-ban fejeztem be. Aki elvégezte, annak kötelező volt hároméves folyami szolgálatot teljesíteni második tiszt­ként. Ez a gyakorlat kellett a kapitányi vizs­gához. A balatoni ha jósok buzdítottak ... öt évet húztam le a Dunán: az utolsó kettőt ok­leveles hajóskapitányként első tiszti beosz­tásban. Télen, amikor állt a Dunán a jég, visszajöttem a Balatonra: tanfolyamokat ve­zettem a hajósoknak. 1965 őszén — amikor megüresedett a hajózási felügyelői állás —, végleg visszahívtok. Az állás el foglal ásónak feltétele volt a kapitányi vizsga. Pinczehelyi Károly a Balaton első hajós- kapitányaként foglalta el az új állást. „Az én sorsom, hogy kapitányként soha nem ha­józtam a Balatonon. A munkám mindig a partra szólított. Az élet adta apró „díjak” közül pedig az egyik legkedvesebb, hogy amikor nyugdíjba mentem, összebeszélt a nyolc aktív balatoni hajóskapitány — mind­egyiket én beszéltem rá a tanulásra —, és rendeztek a kilencediknek egy igazi hajós­búcsúztatót.” A kereskedelmi-forgalmi vezetői hely 1966- ban üresedett meg: Pinczehelyi Károlyt ne­vezték ki. Ez a beosztás 1927 óta létezik a Balatonon: ő volt a harmadik ember, aki betöltötte. Elődeim első osztályú szakemberek vol­tok. Vitéz György 1927—1960-ig állta itt a vihart, Gouth László pedig addig, amíg át nem adta helyét nékem. Azokra az alapokra építettem mindig, amelyeket ők raktok le, s azokat az ismereteket használtam föl, ame­lyeket tőlük kaptam. Azt gondolom, kevés munkakör van, amelyikben hatvan év alatt csak három ember dolgozott. — Azért ma nehezebb hajóforgalmat szer­vezni a Balatonon, mint hatvan esztendeje. — Ezt a szakmát akkor is szeretni kellett, meg most is. Amikor ők kezdték, gőzösök is járták a vizet. Az utolsó gőzhajó — a Jókai — 1964-ben került le a Balatonról... — Megtalálható valahol ? — A vezérigazgatóság eladta. Nyoma ve­szett. Lehet, hogy azóta szét is szabdalták. Nem .kell megsiratni, nem volt szép hajó. Két igazán szép hajója van a Balatonnak: a Kelén és a Helka. Az egyik még járja a vi­zet, a másik partra került Balaton f üreden, a hajózás múzeuma lett. — Kapitány, nem felelt még a kérdésre! Hogyan alakult ki a Balatonhoz fűződő kap­csolat? Pinczehelyi Károly komolyan felel: — Arról beszéltem eddig is. Annyira le­nyűgözött ez a környezet, hogy elhatároz­tam: nem megyék el erről a vidékről sem­milyen ígéretért. Pedig a családi és egyéb kapcsolataim Pesthez kötnek. Mélyre nyúltak és erősen kapaszkodnak itt a gyökerek. Aki ebben a városban a hajózáshoz szegődik, az különös megbecsülésre számíthat és tiszte­letnek örvend. így volt ez akkor is, amikor ide jöttem; így van ma is. Siófokhoz kötnek a gyerékek, az .unokák, és az a több száz ember, aki valamiért úgy érzi, hogy fontos vagyok a számára és fontos nekem. Nélkü­lük szegénynek érezném az életet. Van egy másik fajta kapcsolatrendszer is, amelyik ide köt: tizennégy éve vagyok tagja a mun­kásőrségnek; sok érdekes emberhez kerültem közel. A ragaszkodás sok szép példáját kap­tam a testülettől. Megkérdeztük például a tagakat: meddig kívánnak szolgálni. Hatvan éven felüli munlkásőrök, alapítók írták a kérdőívre: „amíg élek”. Vannak aztán egé­szen különleges dolgok, amelyeket Siófoknak köszönhetek. Hlyen a magyar—finn baráti társaságban, illetve a népfrontban végzett munka. Amíg az itt kapott megbízatásokat teljesítettem, megint csalk sok embert ismer­Racionál is magyarázat Pinczehelyié. Azt mondják, jéllemző rá ez a racionalitás. Ilyen volt minden döntése. És milyen Pinczehelyi Károly? Bertha Bulcsu a Balatoni évtizedek című könyvében így jellemezte: nagy erejű, magas férfi. Tengerésztípus.. . Az egész hajózás és hajósélet a kisujjában van. Tapasztalt vezető, azon kevesek közé tarto­zik, akik jól értenek a beosztottaik nyel­vén ...” 1973-ban — amikor a kötet megjelent — megkérdeztem Pinczehelyit: vállalja-e a jel­lemzést? Mosolygott. (Nagy, széles mosolya van.) Feleletet csak jóval később adott. Egy képeslapon üdvözlő sarait így írta alá: „A nagyerejű .. — Kapitány, van-e története a Balatonhoz fűződő szerelemnek? — A hajózással 1946-ban kerültem kap­csolatba : akkor lettem vízi rendőr. Hallottam egy toborzásról, jelentkeztem, föl is vettek, tizenhét tévesen. Olyan méretű srác voltom, hogy amikor megláttok, nem nézték a papír­jai mait. így nem derült ki, hogy nem értem még el a fölvételhez nélkülözhetetlen alsó korhatárt. 1951-ben már tiszt voltam: elvé­geztem az akadémiát. Jó társaság jött akkor össze: az évfolyam hallgatói közül huszon­heten vagy huszonnyolcán lettek később tá­bornokok. A rendőrség 1954-ben lemondott a vízi rendészetről, és megalakult a Folyam­rendészeti és Tengerészeti Hivatal, három révikapitánysággal. Közülük az egyik a ba­latoni lett. Hajós egyenruhát kaptunk. Kine­vezték a balatonfüredi kirendeltség vezető­iem meg: olyanokat, akik ellenszolgáltatás nélkül végeznek a társadalom számára hasz­nos aprómunkát. Sok barátom van közöttük, s a hajósok között is. Nemrég három hónapot a tenge­ren töltöttem. Olyan jól sehol sem éreztem magam, pedig keményen és sókat vitatkoz­tunk. Bőgő viharban az asztal lábába ka­paszkodva is mondtuk a magunkét. Érve­ket a másik érveire, vagy cáfolatot a cáfo­latra. Aztán megcséndesedett a tenger; el­jöttem és gazdagabb lettem sok baráttal, akik ide is utánam jönnek. Az utolsó hete­ket a Dunán töltöttem egy vontatón: jól éreztem magam, tde nagyon vártam, hogy ismét Siófokon legyek. Háromezer ember élt itt, amikor ide költöztem. Ma harmincezren lakják a várost. Sók minden megváltozott azóta. Egy azonban változatlan': ennek a vá­rosnak az őslakossága tiszteli, megbecsüli a vízi embereket. Pinczehelyi Károly több kitüntetést ka­pott. Siófok a Városért elnevezésű emlék- plakettel ismerte el munkáját. — Elégedett az élettel? — Amikor az ember nyugdíjba kéri ma­gát, mérleget készít. Túl vagyok ezen: sok gonddal, színnel teli évék múltak el felet­tem Siófdkon. Nagy lehetőségeket kaptam: olyanokat, amelyek szakmai és emberi helyt­állásra késztettek. A hajózásnál nemcsak munkát kaptam, hanem sikerélményt is A balatoni hajózás életében meghatározó kor­szak volt az, amelyikben felelős beosztást bíztak rám. Most ismét korszakváltás kö­vetkezik, ehhez nem vagyok elég fiatal. Két évvel korábban engedtek el nyugdíjba. Tu­dom, nélkülem is megcsinálják amit kell: fiatal, tehetséges szakembergárda dolgozik ott. Azt vallják, amit mindig is mondtam: a balatoni hajózás feladata Széchenyi óta változatlan. Ezt azonban változó feltételek között kell sikeresen teljesíteni. Pinczehelyi Károly szavain érezhető: nem először mondta ezt. Szálfaegyenes termetét a fotel sem tudja eltakarni. Az ablak alatt a meggyfát balatoni szél hajlítja. Gyorsan terebélyesedik a fa és a kapitány állítja: mélyre kapaszkodik a gyökere, egészen ad­dig, ahoi már állandó a talajvíz. — Szép a Balaton, kapitány. — Szép. — Melyik arca a legkedvesebb? — A Balatont a partról ítélem meg. Ezen a vízen soha nem hajóztam: mindig a part­ról kellett megmondani, hogy mi legyen a- vízen. Akkor szeretem igazán,, a mikor csön­des. Nehezen viselem el a vihart. A mólón túl és a parton is fáraszt a fürdőváros nyüzs­gése. — Hová megy nyáron a Balaton nyugdí­jas kapitánya? — Endrédre, a hegybe. Szőlőt neveltem. Nem különlegeset, Zalagyöngyét. Jó bort te­rem. Talajvizsgálat után mondták a szak­emberek: ez a szőlő oda való. A kapitány egy üveg borral bocsátott utamra, s amikor pohárba töltöttem arany­sárga tartalmát, arra gondoltam: talaj és szőlő, táj és ember ritka szerencsés találko­zásának voltom tanúja. Dr. Kercza Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents